Tudod, hogy én tudom, hogy Te tudod…?
szerző: sziller - sziller.eu
Felsős lehettem, általánosban. Hatodik óra után minden nap Nagyimhoz mentem ebédelni, házit írni. Volt egy csomó délutáni különórám, így aztán Nagymamámtól legtöbbször nem hazaindultam, hanem edzésre, színjátszó szakkörre vagy épp rajzolni. Általában késő estére értem haza a szüleimhez.
Nagyim persze ragaszkodott hozzá, hogy amint hazaértem, mindenképpen csörgessem meg telefonon, hogy tudja: nem lett semmi bajom. Persze sose vette fel a telefont, én pedig csak egy-két csengetést vártam és letettem. Utána természetesen ő csörrentett meg minket, hogy mi is tudjuk: hallotta, megnyugodott és mi is megnyugodhatunk, hogy ő megnyugodott.
Azt nem állítanám, hogy izgalmas vidéken laktunk, sőt… borzasztóan untam ezeket az esti sétákat. Volt időm gondolkodni, és bizony agyaltam is, ezerrel. Képtelen voltam rájönni például, hogy mitől működik ez a kis telefonos szertartás:
Honnan a fenéből tudta Nagyanyám, hogy én csörrentettem meg, és nem téves hívás volt? Vagy hogy nem egy barátnője próbálkozott?
(akkoriban analóg telefonokat használtunk, 3 kilós, piros bakelitkockákat. Ha leejtetted őket, nem a telefon tört el, hanem a járólap. És nem, nem írta ki a hívószámot. Kijelzője se volt! – öregszünk, mi?)És én tudni fogom, hogy ő csörgött ránk?
Na és Nagyim miből tudná, hogy mi hallottuk az ő válaszát?
Folyton ezen agyaltam: Nem kéne még egyszer visszacsörögnöm, hogy Nagyi is tudja, hogy tényleg én hívtam először és hogy biztos legyen benne, hogy tudjuk, hogy megnyugodott? Viszont igazából megold ez valamit, vagy megint csak eltoltuk a problémát? Van egyáltalán lehetőség rá, hogy mindketten teljesen biztosak legyünk a dolgunkban? Be kellett ismernem, képtelen vagyok tökéletes egyetértést kicsöngetgetni Nagyival. Másrészről viszont nem lenne elég például száz oda-vissza? Azért ha belegondolok: aggódó Nagyim már egy viszonzott csörgéssel is tökéletesen megelégedett.
Teltek-múltak az évek, ritkultak a hajszálak, felszedtem ezt-azt. Nagyi sincs már.
Sokszor eszembe jut. És bizony újra és újra beugrottak a telefonálgatások is. Még mindig kísértett a kérdés, ezúttal már sokkal általánosabban. Nem lehetne valamilyen módon, késleltetésekkel, időzítéssel, mintákkal vagy bármilyen más trükkel teljes bizonyossággal meggyőzni a másikat és egyetértésre jutni? - Nos, sose jöttem rá.
Aztán egy nap olvastam egy számítástechnikai problémáról, a bizánci hadvezér gondterhelt tervezgetéséről és el kellett fogadnom, hogy amit az unalmas sétákon sejtettem, az tényleg úgy van: Nagyival soha sem tudtunk volna tökéletes konszenzust létrehozni. A mi kis rituálénk úgy-ahogy működött, de tökéletesen sosem lehettünk biztosak benne, hogy mind a ketten ugyanazt gondoljuk a világról.
Az első pillanattól lehetetlen volt.
Sziasztok!
Ezzel a kis sztorival egy cikksorozatot indítok útnak. Részletesen be fogom nektek mutatni korunk - ha nem az egész történelem - egyik legnagyobb hatású találmányát, a Bitcoint.
Meg fogom próbálni ennek a sokrétű és rendkívüli találmánynak alapvető koncepcióit, és lényegi következményeit érthetően, de semmiképpen sem lebutítva átbeszélni, miközben rávilágítok nagycsomó tévedésre, félreértésre. Útközben eloszlatunk majd jónéhány szándékos félrevezetésből következő tévhitet is.
A Bitcoint meg kell érteni!
Meghatározó, életünk számos területét alapjaiban átalakító változásokat látunk és fogunk a közeljövőben megélni. Változásokat, melyek nagyrészét a Bitcoinnak köszönhetjük. Hetente tervezek logikusan, egymásra épülő cikkekkel előállni. Számos témát szeretnék tárgyalni, és biztosan lesznek írások, amik sokatok alapvető világlátását is megpiszkálja majd. Készakarva, de jószándékkal. Semmit ne nyeljetek be, csak mert leírtam: tessék kételkedni, utánanézni, kérdezősködni! Nyilván lesz egy rakás tévedésem, de azért csak hozzálátok.
Rázós menet lesz…!
Tábornok úr, van egy kis gond!
szerző: sziller - sziller.eu
Ha nem lenne elég lehangoló, hogy két szereplő között képtelenek vagyunk a tökéletes egyetértés elérésére, mit fogunk gondolni ha megértjük, hogy pusztán egy sokkal összetettebb témakör felszínét kapirgáljuk.
Nagyival ugyanis tökéletesen megbízhattunk egymásban. Sose hívtam azelőtt, hogy hazaértem volna, ő várta és
- amint hallotta - egyből viszonozta is a csörgetésemet. Nem akartuk átejteni a másikat.
Igenám, de mi történik, ha rengeteg szereplő szeretne egyetértésre jutni. Olyanok, akik nem bíznak egymásban,
sőt nem is ismerik egymást? Olyan szereplőkről beszélünk, akik adott esetben készakarva átverik a többieket
vagy hébe-hóba egyszerűen csak tévednek.
Mondok rosszabbat: mi van, ha maga az amúgy semleges médium - amin a kommunikáció folyik - is megbízhatatlan, vagy
ha rosszindulatú külső játékosok akarnak időről időre kibabrálni a résztvevőkkel.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy pontosan miről kellene megállapodnunk. Ha nem abban kell egyetértsünk,
hogy a kölök hazaért-e időben úszásóráról, hanem fontosabb kérdésekről:
emberéletekről, vagyonról, energiáról, környezetről, emberek boldogulásáról.
Azaz mi történik, ha a szereplők számára növekszik a tét? Mi történik, ha a szereplőknek veszítenivalójuk van?
Ha már az előző írásomban felvetettem, nézzük most meg hogyan néz ki bizánci tábornokunk problémája?
Érdekes, hogy a kérdést először a XX. században számítástechnikában nevesítették és fogalmazták meg, miközben az élethelyzet velünk van, mióta ember az ember. Végül számítógépek közötti kapcsolattartás buktatóinak absztrakciójakor került elő a probléma s így a hozzá kerekített alábbi történet is:
Hadvezérünknek egy várost kellene megtámadnia csapataival, több különböző irányból. Katonái a város körül, táborokban várják az utasítást. A támadás biztosan sikerrel jár, ha egyszerre indítják minden irányból, de könnyen meghiúsulhat, ha nem egy időben támadnak. Az órák ugyan minden táborban ugyanúgy járnak, de a táborok vezetői csak futárokkal tudnak üzeneteket küldeni egymásnak. A futárok viszont ellenséges területen kelnek át: feltarthatják, elfoghatják, kényszeríthetik, megvesztegethetik őket; elvehetik, olvashatják sőt átírhatják az üzeneteiket. A város védői akár küldhetnek ál-futárokat is, téves adatokkal. Sőt Tábornokunk abban sem lehet biztos, nincs-e áruló a saját táborvezetői között, aki végiggondolt stratégia mentén tudatosan szabotálni akarja a támadást.
A tábornoknak elő kellene állnia egy stratégiával, ami biztosítja az egyetértést a különböző táborok parancsnokai között:Mindegy, mennyi időbe telik és milyen időpontban állapodnak meg, de minden tábor parancsnokának ugyanazt az időpontot kell elfogadnia.
Megszívtuk, nemde? Teljesen esélytelen, hogy ellenséges környezetben, sok szereplő között egyetértést érjünk el? Nemhogy képtelenség megoldani egyenlő felek között a konszenzus elérését, de a megkerülő megoldás is reménytelennek látszik. A valósághoz hozzátartozik, hogy a helyzetet lehetetlen tökéletesen kezelni. Adott felhasználás függvényében tudunk jobb (de főleg) rosszabb stratégiákat kidolgozni.
Nézzük meg miféle erőfeszítéseket tett az emberiség mindez idáig. Anélkül, hogy megfogalmaztuk volna a kihívást, valahogy mintha legbelül éreztük volna, hogy egyenrangú szereplők - egymás között - nem gondolhatják ugyanazt a világról, és ezt alapvetésnek tekintettük. Természeti törvénynek feltételezve az alapvető kedvezőtlen helyzetet, igazán neki sem álltunk megoldani, ehelyett bevezettük a "felelősség" koncepcióját, azt pedig a játéktéren kívüli entitásokra helyeztük. Ha egyenrangú résztvevők között kívánunk egyetértést elérni keresünk valakit, akiben mindannyian jobban megbízunk, mint egymásban. Erre a valakire felelősséget hárítunk, valamilyen ellentételezés fejében: Megjutalmazzuk, ha megteremti vagy betartja illetve megbüntetjük, ha rombolja vagy megszegi a bizalmat, a szabályokat. Központi - közbülső - résztvevőket illesztünk a rendszereinkbe, akik vagy amik ezáltal fontos és megkerülhetetlen részei lesznek ezeknek a rendszereknek. Ezáltal pedig értelem szerűen hatalomra tesznek szert.
Következő cikkemben megnézzük: miért nem szerencsések ezek a látszatmegoldások, de előbb hozok pár példát arra, hol és milyen nagyságrendben merül fel a bizánci tábornok problémája:
-
Te, kedves olvasóm ki- vagy feltaláltál valami remek dolgot. Szeretnéd, ha bárki számára igazolni tudnád, hogy ez a Te ötleted. Sőt még azt is, hogy mikor rukkoltál elő vele. Be kell nyújtanod egy szabadalmi kezdeményezést egy hivatalba, egy intézménybe, amiben Te, én és vélhetőleg mindenki más is - aki felé majd valamikor az ötleted eredetiségét bizonyítani kívánod - megbízunk.
-
Ketten úgy döntünk, hogy összeházasodunk? Felkérünk valakit szerződésünk rögzítésére, hogy vita esetén bármelyikünk igazolhassa bárki számára házasságunk létrejöttét.
-
A suliból tízen imádunk zsugázni. Ha leülünk verni a blattot, egyikünket mindig megbízzuk a pontok írásával, és reméljük, hogy nem hagyja, hogy bárki illetéktelenül belepiszkáljon a pontszámokba meg persze, hogy ő sem ver át minket.
-
Száz lakóval társasházat alapítunk. Az alapító okiratot, pénzügyeinket, és szerződéseinket a közös képviselőre bízzuk. Ha bármelyikünknek kérdése, kételye merül fel, hozzá fordulhat, benne bízunk, ő felügyeli a megállapodásunkat.
-
Ezerfős községünk nyomon akarja követni telkei tulajdonviszonyainak alakulását. Kénytelenek leszünk egy központi nyilvántartást létrehozni, ott követni a változásokat és természetesen megbízni e nyilvántartást vezető személyekben, intézményben.
-
Na és mit teszünk, ha a Földgolyón mindannyian szeretnénk használni egy fizetőeszközt, amit senki nem tud szabálytalanul manipulálni? Nos, akkor is szükségünk van központi szereplőre, szereplőkre, akik kezelik a fizetőeszközt, a számlákat, hogy semelyikünk ne tudja többször elkölteni ugyanazt az egységet, senki ne tudjon új egységeket elővarázsolni a semmiből. Valakire vagy valakikre akik tudják, mekkora mennyiségű fizetőeszköz van forgalomban.
Aki egyszer megérti a bizánci hadvezér problémáját, lépten-nyomon bele fog botlani társadalmunk működésének, emberi kapcsolataink vagy gazdasági interakcióink vizsgálatakor. A konszenzus létrehozásának problémája MINDENÜTT jelen van. Mi pedig újra és újra ugyanúgy kerüljük meg a problémát: központi szereplőket ruházunk fel hatalommal és toljuk rájuk a felelősséget.
Kivétel nélkül.
— Miért vagyok ennyire rácsúszva erre a problémára egy Bitcoin cikksorozat immár második részében is, anélkül, hogy a megoldásról beszélnénk? Arról a megoldásról, amit - lassan mindannyian sejtünk - a Bitcoinban fogunk megtalálni.
— Azért, hogy emeljem a tétet! Azért, hogy érzékeltessem: Soha nem is hittük, hogy elérhető a decentralizált anonim konszenzus. Egy egész civilizációt építettünk fel arra a feltételezésre, hogy ez lehetetlen. Azért, hogy megértsük, ha előállnánk egy megfejtéssel, az alapjaiban írna át mindent, amit a világról gondolunk.
És igen, a következő cikket is az anonim decentralizált konszenzusnak szenteljük megnézve, milyen békákat nyeltünk le ezidáig abból kiindulva, hogy matematikai képtelenség ilyen konszenzus megteremtése.
Találkozzunk egy hét múlva!
A hatalom korrupttá tesz, a korlátlan hatalom korlátlanul
szerző: sziller - sziller.eu
Indítsunk ma egy erős állítással: A jogrendszerünk valójában az egyik legjobb próbálkozásunk, hogy áthidaljuk
a Megoldhatatlant. Egy tökéletlen megoldási kísérlet társadalmunk részéről a megoldhatatlan Decentralizál anonim
konszenzus megkerülésére: Társadalmi szintű - semleges - szabályokat fektetünk le, és igény esetén megvizsgáljuk
egyes szereplők viselkedését. Aki e szabályokat nem tartja be, őt a jogrendszeren keresztül büntetjük vagy - szebben - a
szabálykövető magatartásra ösztönözzük. Kijelentéseinket a közjegyzők "kőbe vésik", megállapodásainkat szerződésekben
rögzítjük, igyekszünk konszenzust elérni társadalmunk minden szintjén.
Egy tökéletlen megoldás egy tökéletes cél elérése érdekében.
Pénzügyi rendszerünk, miközben - szintén a megoldhatatlan konszenzus miatt - egy hatalmas központi, azaz kisebbségi
- szereplő felügyelete alatt működik, már nehezebben tekinthető ilyen ideális próbálkozásnak. Míg jogrendszerünkben
legalább törekszünk a többségi konszenzus fenntartására - ami több kevesebb sikerrel - össze is szokott jönni,
addig fizetőeszközeink működtetésénél a többségi döntés, a decentralizált működés, még célkitűzésként sem merül fel.
A rendszer ellenőrzését, annak szabályainak megfogalmazását és betartatását, a szabályellenes viselkedés büntetését a
szereplők elenyésző kisebbsége végzi.
Mondok durvábbat: társadalmunk még kívánatosnak is tartja a fizetőeszköz ellenőrzését végző, azt felügyelő szereplő
függetlenségét a rendszertől.
A decentralizált kifejezést írásaimban sokszor és különböző szövegkörnyezetben fogom használni, ezért
álljon itt egy definíció kezdemény arról, mit is értek a "decentralizált" kifejezés alatt. Javaslom e definíció
átolvasását Lexikonban, Wikipedián. Én magam is e forrásokból szintetizáltam saját szóhasználatomat.
E meghatározásokból számomra legfontosabb a semlegesség: egy rendszerben a résztvevők elvi és gyakorlati
egyenrangúsága.
Később, mikor hálózati vonatkozásban vizsgáljuk majd a decentralizációt, toldozgatunk ezt-azt a meghatározáshoz,
de egyelőre ez is megteszi.
Egyenrangúság alatt is ki-ki mást érthet, ezért a saját megközelítésemet szükségesnek látom rögzíteni.
Egy decentralizált rendszer szereplőiről semlegesen kell tudnunk beszélni, képesnek kell lennünk gondolatainkat
szimmetrikusan megfogalmazni. Egy mondat igazságtartalmának eldöntésekor, a mondat szereplőit fel kell tudnom cserélni.
Például, egy decentralizált rendszerben:
-
X küldhet üzenetet Y számára anélkül, hogy Z láthatná az üzenet tartalmát
-
X átadhatja értékeinek egy részét Y számára úgy, hogy Z ezt nem akadályozhatja meg
A szereplőket szabadon fel kell tudnom cserélni állításaimban úgy, hogy azok továbbra is igazak maradjanak.
Ezt a decentralizált működés szükséges feltételének tartom. Ahol ez nem teljesül, véleményem szerint szükségszerűen
központosodás alakul ki.
Jogrendszerünk is valami hasonló semleges szimmetriát szeretne elérni, mikor a jog előtti egyenlőséget tűzi zászlajára.
Az első példa jól mutatja az ideálisan működő E-mail küldés (sajnos ilyen nem létezik) és a közösségi média óriása
által fenntartott chat szolgáltatás közötti alapvető különbséget. Ha X küldhet üzenetet Y számára Z tudta nélkül,
az azt jelenti, hogy a rendszer bármelyik szereplőjének képesnek kell lennie privát üzenetet küldenie bármelyik másik
résztvevő számára. E-maillel ez napjainkban még hellyel-közzel megvalósítható…
Most próbáljuk meg végigmondani ezt a mondatot a kiscicás videók rendszerében.
Z meg legyen mondjuk Mark Z.!
Amint egy tetszőleges rendszerben létezik olyan szereplő, aki a rendszer egy része vagy egészére fölött megkülönböztetett ellenőrzést gyakorol, azon nyomban a hatalma is megnövekszik a többi szereplőhöz képest. Ezzel a hatalommal pedig - amint a történelmünkben hemzsegő példák gazdagon illusztrálják - rendszeresen vissza is élnek az említett kitüntetett szereplők. Ha pedig a kitüntetett szereplő nem lenne korrupt, azzá teszi, aki őt rendszeren kívül hatalma alá vonja.
Az üzenetküldési példáról elmondható: Ha Z-nek nem tetszik X mondandója, elérhetetlenné teszi Y számára. Nem az üzenetet minősítem. Azt szimmetrikusan nem tehetem. Az eljárást írom le és állítom, hogy ez, ílyen formában központosított.
Van bárki, aki komolyan gondolja - vagy, had legyek picit játékosabb, ki olyan naiv, hogy azt feltételezze -, hogy a Földkerekség legértékesebb könyvét - a pénzügyi rendszerünkét - nem manipulálják rendszeresen, rutinszerűen, azok a szereplők, akiknek erre lehetőséget biztosít ugyanennek a rendszernek a működése? Azon persze szívesen vitatkozom, hogy ez akkor most kinek és milyen perspektívából előnyös, de abban a vitában is szeretném tartani magam a szimmetrikus és semleges fogalmazásról írottakhoz. Nem fogok rébuszokban beszélni:
X egy jól kivilágított, földalatti teremben megrajzol sok-sok színes papírfecnit. Ha ezekre a papírfecnikre néhány halott férfi képét meg pár négyjegyű számot kerekít, akkor X a nagy semmiből firkált magának vagyont. Vagyont, aminek fedezetét X semmilyen módon nem ellenőrzi: A vásárlóerőt Y - azaz kedves olvasóm - pénztárcájából veszi el.
-
Ha X egy nem szokványos viselkedésű festőművész, elkövette az egyik legdurvább törvénysértést, amit el lehet képzeni:
pénzt hamisított. -
Ha X ezzel szemben a Nemzeti vagy - ha értjük a bankrendszer működését, akár - egy mezei Bank öltönyben feszítő munkatársa, akkor csak végezte a napi rutinmunkát.
A többi szereplő számára demonstrálva a rendszer szélsőségesen aszimmetrikus, központosított működését.
Ahogyan egyébként korábbi példánk X-e is gyorsan szembesül a rendszer aszimmetriájával, abban a pillanatban mikor Z-nek nem tetszik, hogy mit és mennyiért kíván megvásárolni Y-tól.
Ha egy kitüntetett szereplő lehetőséget kap hatalmat gyakorolni egy rendszer fölött, azzal vissza fog élni. Z innentől ugyanis igenis minősítheti az üzenet, a szerződés tartalmát, a szabályokat. Aszimmetrikusan. Olyan trónszéken feszít, ahonnan ez lehetséges. Mikor eljutsz odáig, hogy ezt az elrendezést természetesnek tekinted, akár öltönyös úriember, akár Márk vonatkozásában, akkor vált az aszimmetrikus viselkedés rendszerszintűvé, a központosítás elkerülhetetlenné, A hatalommal történő (vissza)élés alapértelmezetté. Az igazi baj persze akkor tűnik fel, mikor a kisebbségi, de hatalommal bíró szereplő demonstrálhatóan káros tevékenységet végez a rendszer többi szereplőjével szemben, és nincs mód e tevékenység felülbírálására. Ott, ahol már rég nem a szabályokkal van a probléma, hanem a ténnyel, hogy azokat központi érdekek és döntések mentén alkotják. Mindegy kik. A lényeg hogy a rendszerben van olyan hely, ahonnan.
Nem azzal van a baj, aki a trónon ül: Az a baj, hogy van trón.
Ezért gondolom, hogy fontos a Bizánci Tábornok problémájának megoldása?
Mert ha valaki előrukkolna egy célnak megfelelő, kellőképpen skálázható megoldással, az alapjaiban formálhatná át civilizációnkat decentralizált szabályok, decentralizált rendszerek elterjedésével, ezek rutinszerű használatával. Olyan rendszerekével, ahol nem tudnak kitüntetett szereplők rendszer szinten a többi szereplő fölé emelkedni.
Azt nem gondolom, hogy társadalmunk valamennyi rendszerét szerencsés lenne decentralizált modellre áthelyezni. Isten ments, hogy - ahogyan oly sokszor, itt is - átessünk a ló túloldalára, és szükségszerűen optimalizált, központi vezetésre szervezett intézményeket, szervezeteket, eljárásokat, módszereket agyba-főbe decentralizálgassunk. Nem, a központi vezetés sok esetben lényegesen gördülékenyebb tervezést, hatékonyabb döntéshozatalt, célzottabb stratégiákat enged meg. Nem kellene kiönteni a kölköt a fürdővízzel együtt.
Olyan területeken viszont, ahol rendszeresen újra és újra és újra és újra igazoltan látjuk, hogy nem működik és a túlnyomó többség számára káros a központosított működtetés mint módszer, ott szükségszerű lenne decentralizálnunk. Fontos lenne civilizációnk alapvető építőköveit folyamatosan lecserélni szimmetrikusabb, semleges megfogalmazások mentén.
— Létre kellene hoznunk az anonim decentralizált konszenzust.
— Csakhogy érezzük, sőt korábban láttuk, mitöbb okos emberek igazolták, hogy ez lehetetlen!
— Vagy…?
Satoshi jól kifőzte
szerző: sziller - sziller.eu
…aztán jött 2008 ősze, és egy addig teljesen ismeretlen figura az Internet egy félreeső zugában nyilvánosságra hozott egy kilenc oldalas írást. Ebben felvázolt egy "Elektronikus készpénz rendszert". Az írás tömör, elegáns, érthető. Hogy mi érthető, az persze viszonylagos: A fórumot - ahol a cikket lehozta - kocka tudósok, geek fejlesztők látogatták. A tudományos cikke alapján ez a bizonyos Satoshi Nakamoto nevű úriember cseppet sem lógott ki ebből a sorból. Szóval Satoshi biztosan értette amit írt, és úgy tűnik voltak még páran ilyenek, hiszen a fórumon rögtön kialakult a vita az ötletéről. Két érdekes felvetést említenék meg. Az egyik a Megoldás skálázhatóságát firtatta, míg a másik afelől érdeklődött, miként oldja meg a Bitcoin A Bizánci Generális Problémáját, mitől lesz bizánci hibatűrő (Bizantine fault tolerant) az ötlet.
Bíztatlak kedves olvasóm, ha türelmed engedi olvasd el ez utóbbi blogbejegyzést csakúgy, mint Satoshi Fehér könyvét eredeti angol nyelven.
A fehér könyv: bitcoin.org/bitcoin.pdf
Blogbejegyzés a bizánci hibatűrésről: satoshi.nakamotoinstitute.org/emails/cryptography/11/
Satoshi letudta
Az egész Földgolyó számara létrehozott egy adatbázist, melynek tartalmát bárki írhatja adott szabályok szerint, és akárki olvashatja.
Mindenki bizonyos lehet benne:
hogy a tartalmát nem változtatta meg senki visszamenőlegesen, és
hogy e tartalomban mindenki egyetért.
Az anonim decentralizált konszenzus létrehozása mérföldkő.
De gondoljunk bele egy másik, véleményem szerint legalább ekkora teljesítménybe, amit a Bitcoin szinte a fű alatt végrehajt. Amiről ritkán beszélünk, pedig minden központ nélküli rendszer elhal nélküle. Ez pedig a felek okosan kimódolt motivációja.
Ahhoz, hogy egy teljesen decentralizált rendszert bárki használhasson, az azt fenntartó entitásokat - ők ugye definíció szerint akárkik lehetnek - valahogyan motiválni kell a részvételre. Miután nincsen központi hatalom, nincs aki büntessen vagy jutalmazzon, a protokollnak kell mindezt megoldania. A protokoll kidolgozójának el kell érnie, hogy legyen, aki fenntartja a rendszert, és ha már írogatja az adatbázist, ne legyen értelme csalnia. Ha a decentralizált anonim konszenzus megvalósítása bonyolultnak hallatszott, erre mit főzünk ki?
Konszenzus és Motiváció - Két finnyás vendég, egy zseniális szakács!
Satoshi Nakamoto a következő összetevőkből állította össze receptjét. A főzet első három eleme statikusan,
egyszeri programozás hatására lett a Bitcoin része. Ha úgy tetszik, ezeket Satoshi Nakamoto önkezével kavarta bele
főzéskor a Találmányába. A negyedik faktor pedig egy dinamikus feltétel, ami egyrészt azért valósult meg
(befejezett múltban), mert az ösztönzőrendszer jól működött és működik,
másrészt meg mert marhanagy szerencsénk volt!
De nem Satoshi lett volna, ha nem várja ki, míg összeérnek az ízek, s így megvalósul a negyedik feltétel is.
Állításom szerint tehát ennek a négy tényezőnek kell egyszerre igaznak lennie, hogy Bitcoinról és ezáltal globálisan biztosított anonim decentralizál konszenzusról beszélhessünk.
Végy egy:
-
decentralizált adatbázist,
-
tegyél hozzá egy decentralizáltan futó számítógépes programot és keverd össze egy
-
okosan hangolt játékelméleti ösztönző rendszerrel.
-
Végül lassan, a párna alá rejtve (!) dagaszd – számosságában és energiafelhasználásában -, míg el nem éri a kellő méretet.
Soron következő cikkeimben alaposan kielemzem majd az összetevőket külön-külön. Elöljáróban álljon itt egy pár soros kóstoló mindegyikből:
-
Decentralizált adatbázis: Proof-of-Work Chain, azaz egy Befektetett Energiát igazoló adatlánc. Ezt az összetevőt Satoshi egy egységként kezelte. Magam is azt gondolom, hogy csak együtt van értelme tárgyalni, mégis — mivel a gyakorlatban, számos bitcoin-másolatban kettévált az adatláncolat és a konszenzus algoritmus — külön is megemlítem ezeket:
-
Blokkláncnak — angolul: Blockchain — nevezzük magát a lineárisan összefűzött, additív adatsort, mely számtalan (gyakorlatilag korlátlan mennyiségű) számítógépen jelen van, és bővül közel 10 percenként egy újabb adatblokkal. Egy 90-es évek elején kitalált, redundáns, kevés adat tárolására alkalmas, lineáris adatsor, amit ráadásul azért fejlesztettek ki, hogy ne is lehessen belőle törölni, így aztán… dobpergééés: törölni sem lehet belőle.
-
A konszenzust kikényszerítő elvégzett munkát igazoló — angolul: proof-of-work — algoritmus. Azért felel, hogy az adatbázis verzióit író szereplők valós értéket kockáztassanak, ha új adatcsomagot kívánnak hozzátenni az adatbázishoz.
A motivációs rendszer büntetés részéért felel.
-
-
Szoftver: a Bitcoin motorja, ennek különböző verziói futnak a decentralizált hálózat gépein. Ez a motor hajtja végre a számításokat. Ellenőrzi a protokoll betartását különböző szinteken:
(adatbázis, blokk, tranzakció, utxo (nem elköltött output))
A szoftver lelke egy Turing Incomplete, Script nevű programnyelv, mely két részből álló okosszerződéseket bírál el Igaz-Hamis alapon. Minden, az adatbázisba bekerült tranzakció okosszerződése legalább egyszer lefut a teljes Bitcoin rendszer összes gépén. -
A motor által kikényszerített Játékelméleti szabályrendszer pedig garantálja, hogy a feleknek érdekük legyen a szabályokat betartva biztosítani a konszenzust. Ez írja le a bitcoinok (kisbetűvel) – mint egységek kibocsátásának feltételrendszerét is.
A motiváció jutalmazás részéért felel. -
Hatalmas rendszer: …ez az egész pedig kizárólag azért feltörhetetlen, mégis szabadon használható, mert a rendszer olyan irdatlan energiamennyiséggel igazolja a decentralizált konszenzust, hogy mostanra a világ legnagyobb szuverén entitásainak együttműködésével sem lehet ennél több számítási kapacitást bevetni ellene.
Tehát mi a Bitcoin?
-
Egy találmány: Egy recept a bolygó szintű anonim decentralizált konszenzus megteremtésére.
-
E találmány koncepciójának igazolása.
-
Mivel a növekedési fázisát túlélte, valószínűleg az egyébként megoldhatatlan anonim decentralizált konszenzus egyetlen bolygó szintű gyakorlati megvalósítása.
Ja amúgy meg egy állati jó digitális pénz!
A Rózsaszín Párduc
szerző: sziller - sziller.eu
Pistike bemegy a játékboltba:
— Csókolom, Rózsaszín párducot lehet kapni?
A mosolygós eladó néni kirak elé négy-öt Rózsaszín párduc figurát, műanyagból, papírból, plüssből. Pistike nézegeti őket egy darabig, majd csalódottan annyit kérdez:
— Bocsánat, kékben nincs?
A Bitcoin négy összetevője közül — pár írás erejéig — az átlagember, az átlag fejlesztő, mi több az átlag műszaki
érdeklődésű szakember számára egyaránt legismertebbikkel — és állításom szerint leginkább félreértettel — fogunk
foglalkozni. De szemben a félrevezető elnevezéssel, NEM blokkláncként — angolul: blockchain — emlegetjük majd.
Bár nincs kifogásom a blokklánc elnevezéssel szemben, és ha már majd tényleg az értjük alatta amire Satoshi gondolt,
használni is fogom, azért amíg nem tisztázzuk pontosan a fogalmakat, nagyon könnyen úgy járunk, mint Pistike a
játékboltban.
Nézzük tehát a Bitcoin decentralizált adatbázisát. Ezt az adatbázist Satoshi Nakamoto saját Fehér könyvében Proof-of-Work chain -ként, azaz elvégzett munka igazolások lánca-ként emlegeti. Ez az adatbázis tíz percenként bővül egy-egy 1MB méretű Blokkal. Ideális esetben, minden számítógépen, nagyjából egyidőben. Blokknak hívjuk az előző tíz perces időszakban összeválogatott tranzakciók gyűjteményét. Ezeket a blokkokat pedig, ha már hozzáírtuk a lánchoz, nem lehet törölni…
…Oké, ez így nem teljesen igaz…, de erre majd egy későbbi cikkben térünk vissza.
Egy blokk kiszámítása századmásodperces feladat egy számítógépnek. Viszont valahogyan el kellene érni, hogy a Világ összes Bitcoin gépe ugyanazt a blokkot tartsa érvényesnek, sőt(!) azt is, hogy elhiggye, hogy a többi gép is ugyanezt gondolja: Tudom, hogy ők tudják, hogy én tudom…
A konszenzus - mint három írásomban unásig elemeztem - a Probléma: Ha bárki írhatja azokat a Blokkokat, akkor nem lesz itt semmilyen konszenzus, aminek ráadásul több szintje van. (Van egy konszenzus a Bitcoin szoftvert illetően, amit majd a Bitcoin programnál tárgyalunk, de előre fontos leszögeznünk, hogy egy Blokkról is konszenzus alapján döntjük el, hogy egyáltalán szabályos-e. Azaz most, mikor az újonnan az adatbázishoz írandó Blokkokról beszélünk, abból indulunk ki, hogy Valaki vagy Valami eleve garantálja, hogy a sok-sok önként jelentkező nem tud szabálytalan adatot írni az Adatbázisba. Ezt most feltételezzük, de éppen ez a pénzként történő működés rákfenéje, ti. megakadályozni egy egység többször történő elköltését (Double-spend).)
Most viszont fogadjuk el, hogy szabályos az adatbázis éppen látott két alternatívája, és próbáljuk eldönteni, melyikről alakul ki konszenzusos vélemény, miszerint melyikről véljük, hogy a többiek azt hiszik, hogy mi érvényesnek hisszük?
Az adatbázist illető Konszenzus — mint oly sok minden a Bitcoinban — rendhagyóan értelmezendő. Nem bináris.
Nem "van vagy nincs". Valószínű. És egyre valószínűbb. Egy kicsit olyan, mint mikor egy geológus elemzi a múltat, és
ásni indul:
A legfelső réteg a kosz, por, homok a felszínen. Fúj a szél, esik az eső, nem lehetünk biztosak, hogy mi történik a
jelenben. A por alatt ott a macskakő, amit vagy letettek vagy nem, de kevésbé valószínű, hogy változik. Legfeljebb
néha fölszedjük, és dobálózunk vele. Ez alatt ágyazás, földréteg, és ahogy ásunk mélyebbre, egyre pontosabban jósolható,
mit fogunk találni. Ahogy földtörténeti távlatokba érünk, biztosak lehetünk benne, hogy se szél, se morcos tüntető,
se útmunkás, se bányász, de még földrengés sem variálta át a sorrendet, a rétegeket. A mélyben már nincs változás,
ami ott van, arról mindenki ugyanazt gondolja.
A Bitcoin adatbázisában is így működik a Konszenzus. Közhiedelemmel ellentétben a jelenben nem igazán beszélhetünk konszenzusról. Az ösztönzőrendszer miatt ugyan joggal feltételezem, hogy a tranzakcióm előbb-utóbb bekerül valahogyan, valamelyik Blokkba, de addig a Konszenzus irtó képlékeny. Amint azután beválogatta egy lelkes bányász — aki valamiképp írni fogja az adatbázist — a soron következő blokkjába az utalásomat, javul a helyzet, de a legfelső — a felszínen keletkezett — blokk bizony rendszeresen cserélődik. A felszínen fúj a szél, a blokkok jönnek, mennek. Majd ha már rárakódott pár (egyre több) új blokk, akkor lehetek egyre biztosabb abban, hogy mindenki úgy tudja, hogy úgy tudom… Igen ám, de ha mindenki, aki írni akarja az adatbázist, unos-untalan elő tud állni új blokkokkal (újabb földrétegekkel), mitől lesz akárcsak az adatbázis két példányában egyforma bármi is? Olyan blokkok esetében, amiket pillanatok alatt újra tud számolni egy seregnyi gép, ki vagy mi nehezíti meg egy ilyen Blokk létrehozását, vagy ami még fontosabb mi lehetetleníti el akár az egész történelem újraírását?
Nos, ha egy Blokk elkészítését valóban bárki végezheti, ÉS annak nincs költsége, akkor semmi.
Értjük, ugye?
Egy Blokklánc semmiféle konszenzust nem tud kikényszeríteni. Pusztán attól, mert egy adatbázis borzalmas (túl nagy, folyton növekszik, nem lehet belőle törölni, gépek ezreit dolgoztatja, tehát a redundancia élő szobra és szánalmasan kevés adat tárolására jó) még nem lesz technológiai mérföldkő. Ilyen tulajdonságokkal a Tajgetosz napos bércein lehet kikötni, nem forradalmi újításokat hozni. A blokkláncot arra találták ki (nem Satoshi!), hogy decentralizált konszenzust lehessen elérni vele. Egy összetevőként. De ha abba akárki beledumálhat ingyen, akkor ez csak irtó körülményesen fogja továbbra is NEM megoldani a problémánkat.
Valahogyan el kellene intézni, hogy költséges legyen megszólalni. A szólásszabadság szép dolog: beszélhet bárki, de közönséghez nincsen mindenkinek joga. Azt ki kell érdemelni. Viszont továbbra is cél, hogy a rendszeren belül NE lehessen kitüntetett szereplő. Ne legyen trónszék, amibe bárki beleülhet a rendszeren belüli helyzete miatt. Tehát ne valaki miatt legyen költséges egy Blokkot létrehozni, hanem valahogyan!
Az anonim decentralizált konszenzust pedig próbáljuk meg a következőképp modellezni. Képzeljünk el egy teljesen életszerű helyzetet:
Egy lakatlan szigeten ücsörgünk. A lágyan hullámzó tenger felénk sodor két különböző adatláncot. — kivel ne történt volna meg még hasonló…?
Kizárólag a játékszabályokat ismerve el kellene tudnom dönteni:
melyik írja le a valóságot?
melyikről hiszik a többiek is, hogy az írja le a valóságot?
melyikről hiszik, hogy én is azt hiszem….
Satoshi zsenialitása abban rejlik, hogy nagyjából 4-5 legyet ütve egy csapásra, kitalált a Megoldhatatlan problémára egy optimális összetevőt.
Ő soha nem választotta el a Blokklánctól a Konszenzus algoritmust, mert a kettő együtt garantálja az Anonim Decentralizált Konszenzust. A Satoshi féle Blokklánc azért garantálhatja (a többi összetevővel együtt) az ADK-t, mert van egy briliáns konszenzus mechanizmusa, a Satoshi féle konszenzusmechanizmus pedig csak egy ilyen kompromisszumokkal terhelt adatbázissal együtt hozza létre — valószínűségi alapon — az ADK-t. A Bitcoin rendszert írhatod. Csak igazolnod kell — valószínűségi alapon --, hogy legalább a TE számodra ér annyit a közlendőd, hogy valami nagyon is valóságos jószágot kockáztass, ha hülyeséget beszéltél.
A következő bejegyzés ennek az adatbázisnak a Proof-of-Work konszenzus algoritmusával foglalkozik. Az első titkos összetevő, tehát NEM a nehézkes adatbázis, hanem az adatbázisnak és az Proof-of-Work algoritmusnak a keveréke.
A Trolloknak reszeltek
Proof-of-Work
szerző: sziller - sziller.eu
Az idő — úgy tűnik — nem feltétlenül egyformán drága mindenki számára. Akinek túl sok van, sokszor hajlamos másét is igénybe venni: ő, aki minden témához hozzászól, akinek szemlátomást nem drága a saját ideje. A szólásszabadság leple alatt a hallgatósághoz való igényét kívánja kielégíteni. Mindannyian találkoztunk már vele. Ha blogbejegyzések alatt található hozzászólás áradatok vagy spam-emailek szerzőikként esetleg eddig elkerültek volna kedves Olvasóm, hát… biztosan ültél már végig lakógyűléseket, esetleg a gyerkőcöd év eleji szülői értekezletét…
Trolloknak nevezzük azokat az embertársainkat, akik figyelemre vágynak. Igen, a legendás élőlények valóban közöttünk járnak, de Trollok — úgy tűnik — korábban is éltek.
Egy Cynthia Dwork nevű hölgy és Moni Naor nevű Úr számára már 1993 táján annyira nyilvánvaló volt a probléma, hogy az Email spam-re, azaz a kéretlen elektronikus leveletek sokaságára a következő gondolatmenet végén adtak csattanós választ, elméletben: Ha egy üzenet írója számára nem merül fel valós — arányos — költség üzenetének célba juttatása érdekében, akkor spamelni fog: törvényszerűen Troll születik.
Szüleink generációja számára még költséges volt levelet küldeni. Aztán, ahogy fejlődött a technológia, egyre csökkent az üzenetküldés költsége. E-mailt pedig már gyakorlatilag ingyen lehet írni, küldeni, milliószám. Cynthia és Moni azzal álltak elő, hogy:
— persze bárki küldhet nekem Emailt, de előtte igazolja, hogy egy bizonyos mennyiségű energiát beletett a levél elküldésébe. Például, ha akarsz nekem Emailt írni, én előtte adok neked (a számítógépednek) egy feladatot. Egy kis rejtvényt. Ami én találok ki. Kizárólag erre a célra! Ha visszaküldöd a megoldást, el fogom olvasni a leveledet is.
Ha régebben nagyi akart nekem levelet írni, tollat ragadott, papírt vett elő, fogalmazott, címzett, kifizette a bélyeg
árát, elszaladt a postaládáig és bedobta. Ő, aki számára fontos volt, hogy elmondja Nekem mennyire hiányzom, nem borul
majd ki most sem, ha az Emailje elküldése két másodperccel többet vesz igénybe csak azért, mert a gépe a háttérben az
én sudokumon dolgozik.
Nem úgy a taplómarketinges figura, aki smap-emailek tízezreit igyekszik boldog-boldogtalannak kézbesíteni. Ő nem fog
örülni, ha a számítógépe a reklámjait egy egész délutánon át próbálja célba juttatni, mert minden küldés előtt 2-3
másodpercet dolgozik a gépe.
Ha pedig nekem még fontosabb a saját békességem, egyszerűen nehezítek a rejtvényen, költségesebbé teszem, hogy valaki üzenetet küldjön nekem.
Proof-of-Work - az elvégzett munka igazolása
A géped kap tőlem egy feladatot, aminek a megoldása kizárólag próbálgatással lehetséges. (Műértőknek: Hashelj egyet!) A feladat eredménye — akár helyes akár nem — egy hatalmas nagy szám lesz. A próbálgatás (hashelgetés) hatására, egyenletes eloszlással, teljesen véletlenszerű számok jönnek ki - minden alkalommal eredményként. Én pedig azt mondom Neked, hogy a megoldás akkor 'helyes', tehát akkor fogadom el, ha ez a szám kisebb, mint egy általam megjelölt plafon-érték.
Minél kisebb egy — például 100 jegyű — szám, annál több '0' számjegy lesz az elején. Emiatt én ránézésre meg fogom tudni mondani, hogy nagyjából és valószínűleg mennyit melóztál, hogy előállítsd nekem a választ. Akár egy lakatlan szigeten ücsörögve, cerkával meg kockás papírral!
Azt pedig még pontosabban meg tudom becsülni, hogy két alternatív verzió közül melyiken dolgoztak többet! - emlékszünk még?
Amit itt ismertettem, az a Bitcoin által használt Proof-of-Work eljárás egyszerűsített leírása.
A Proof-of-Work, azaz az elvégzett munka igazolása — véleményem szerint — mérföldkő a számítástechnikában,
több szempontból is. Hosszú cikkeket fogok még írni Energiáról, Orákulum Problémáról, Fedezetről, Értékről,
Skálázhatóságról és írtam eddig is Konszenzusról.
Azt állítom, a digitális világban a Proof-of-Work ezeknek mind vagy elemi része, vagy közvetlenül kötődik hozzájuk.
Minden fent említett területen maradandót hozott.
Számunkra most mégis a leglényegesebb, amit a Proof-of-Work — jól implementálva — megold az:
A digitális rendszer határain kívül dedikáltan elhasznált Energia-mennyiség relatív becslése.
— Miket beszélsz, pajtikám? — hallom szopránba hajló hangodat lelki füleimmel, Drága olvasóm. — Kérlek, ne vetíts itt nekem rébuszokban! Nem hülye vagyok, de utálom, ha valamit fölöslegesen bonyolultan adnak elő!
Oké. Ne hantázzunk:
— Mi az hogy rendszeren kívül? — Az Energia nem a szoftverben bujkál. Az egy Fizikai mérőszám, amit tőlem szén elégetésével, hamburgerevéssel, napelemmel vagy geothermiával is előteremthetsz. Akárhogy, de az a szoftver látókörén kívül esik, én meg belül szeretnék vele számolni.
— Mi az hogy dedikált? — Tudja a szoftverem, hogy az energiát neki szentelted. Erre a feladatra, és nem valamilyen másik tevékenység melléktermékeként oldottad meg a rejtvényt. Nem a netről kerestem neked feladatot, a szoftverem adja a feladványt, aminek megfejtése másra nem használható.
— Mi az hogy relatív? — A technológia fejlődése miatt nem tudom, hogy egy rejtvény megfejtése 10 év múlva mennyi időt, mekkora energiabefektetést fog igénybe venni, de azt meg tudom becsülni, hogy egy-egy megoldás egymáshoz viszonyítva mennyi energiát használt fel az elmúlt tíz percben - például.
Szóval, ahogy már írtam: szólásszabadság van, de hallgatósághoz való jog nincs! Aki bebizonyítja, hogy legalább önmaga számára van olyan fontos a közlendője, hogy kizárólag azt alátámasztandó, elhasznál valamennyi valóságos Energiát, annak és csak annak a közlendőjét fogjuk meghallgatni. Energiát, amit a rögvalóságban bármilyen más érték előteremtésére felhasználhatott volna.
Nincs több Trollkodás!
És ez forradalmi!
Használjuk ezt az eljárást, annak elbírálására, kit hallgatunk meg - szólt Satoshi, és megalkotta az Elvégzett munka igazolások láncolatát mint adatbázisát.
Ha a valóságban történő energiabefektetés mellett olyan dolgot akar beleírni valaki ebbe az adatbázisba, amit a szabályok nem tesznek lehetővé, akkor azt a valóságos energiát bizony teljesen fölöslegesen használta fel. Erre utaltam legutóbbi írásomban, mikor azt fejtegettem, hogy a Blokkok szabályszerűsége is tét, nem csak hogy ki írja azokat. A rendszer egyszerűen visszadobja a szabálytalan adatokat. Ki az a rendszer?
Hát a többiek, akik viszont szabályszerűen akarnak adatokat írni. Minden egyes szereplő, aki a protokollt betartva dolgozik, csuklóból kukázni fog minden szabálytalan próbálkozást, hiszen az ő szabályos próbálkozása egyel később még célba érhet. Ahogyan kukázni fogja a csalást az összes egyébként nem bányászó Node is, akik szabályosan játszanak. A csalásom motivációja nullázódik, mert mindenki tudja, hogy a többiek tudják, hogy csaltam, ahogyan az is egyből látszik, ha bár érvényesek az adataim, de nem tettem mögé elég munkát. Ugyanúgy fölöslegesen dolgozik, aki nem elsőként végez, mint aki először lesz készen, de szabálytalan a Blokkja.
Innentől pedig szabad a pálya, eldördült a startpisztoly, ki-ki írhatja az adatbázist. Mostantól nem igaz, hogy egy Blokk pillanatok alatt elkészül, ahogyan az sem, hogy minimális erőforrás árán. Nem kérem. Most, aki eleve téves adattal töltötte meg a Blokkját bizony jó előre biztos lehet benne, hogy fölöslegesen vette meg a méregdrága lottószelvényt. Ahogyan egyébként az is elbukja a befektetett energiát, akinek nem sikerül elsőként létrehoznia a következő blokkot.
Végül pedig: mindenki azt az érvényes blokkokból álló verziót tekinti helyesnek — azaz arról feltételezi, hogy a többiek azt hiszik, hogy én is azt hiszem, hogy ők azt hiszik, hogy… — aminek a láncba fűzött, összesített, befektetett munkája a legnagyobb.
Az a kis rejtvény, aminek a megfejtését hozzá kell csapni egy Blokkhoz, ez adja a Bitcoin adatbázisának savát-borsát. Ez a titkos összetevő! Ettől Bitcoin-Blockchain az adatbázis. Ez így együtt: Proof-of-Work és Blockchain az első összetevőnk.
Pistike blokkláncot kért az eladó nénitől, aki kirakta elé a Bitcoin Elvégzett munka igazolás láncát mert tudja, hogy a blokklánc az Anonim Decentralizált Konszenzus megoldásához kell. Pistike pedig megkérdezte, hogy oké, de minek kell ehhez ennyi energia.
Nem kell Pistike, de akkor miért blokkláncot kértél? Van itt a doboz alján pár SQL fajtám, mennyi kell?
Ne csak üss, simogass is!
szerző: sziller - sziller.eu
10 éves lehettem. Apám megvette nekünk (Ausztriából becsempészte) életünk első számítógépét: egy Commodor 64-est. Lemezmeghajtóval! - Hoppácska!
Tuti nem gondolta akkor, hogy öcsém és én attól kezdve joystick-kel a kezünkben görnyedve fogunk repülőt vezetni, lövöldözni, országokat hódítani, focizni, kincset keresni vagy épp hercegnőket megmenteni napi nyócban. Pedig így lett.
A kezdeti lelkesedés időnként még Aput is odaültette a gép elé. Öcsivel persze sose értettük, hogy ő miért a legunalmasabb játékokat gyűri, ahogyan ő is egyre kerekebb szemekkel nézte, micsoda ökörségekkel játszunk mi állandóan. El nem tudta képzelni, mi a fene jó ezekben a blőd játékokban:
Mikor már huszonötödik alkalommal nyírtam ki a gonosz sárkányt Bruce Lee 8 bites bőrébe bújva, ő csak annyit kérdezett:— …és ha kinyírtad a sárkányt? A végén majd kinyúl egy kéz a gépből, és ad egy almát?
Apám vicces piszkálódásával fogalmazta meg a Bitcoin rendszerének egyik legfontosabb kérdését. Erről lesz szó ma. Elérkeztünk ugyanis Satoshi receptjének második összetevőjéhez. A következő néhány cikkben a Bitcon igáslovát vesszük górcső alá: témánk a decentralizáltan futó Bitcoin szoftvert lesz.
Ahogyan korábban írtam a Bitcoin szoftvere két alapvető feladat megoldásához szükséges:
-
biztosítja a Decentralizált Anonim Konszenzust
-
motiválja a rendszer üzemeltetőit szabálykövető részvételre.
Ez utóbbi pont maga is két elemű. Először is a rendszer megpróbál rávenni, hogy vegyél részt a fenntartásában, ha pedig már erőforrást áldozva üzemelteted a rendszert, akkor arra, hogy ezt a szabályoknak megfelelően tedd.
Mint korábban írtam, a Bitcoin az "Üss és simogass!" elvet követve valóságos "energia pazarláson" át bünteti a
szabálytalan viselkedést, valamint ugyanezzel az energia használattal versenyt is indukál az adatbázist írni kívánó
szereplők között. Ez a Proof-of-Work egyik célja és funkciója.
De pusztán büntetéssel senkit nem tudunk rávenni, hogy részt vegyen egy nyílt rendszerben, hátmég hogy versenybe
szálljon az adatbázis írásának érdekében. Ahhoz valamilyen módon jutalmazni is kell őt, hiszen valóságos
erőforrást - időt, energiát, munkát - nem fog senki beleölni egy tevékenységbe, ha nem számíthat ellentételezésre.
Nos, ha megértettük, amit az Orákulum Problémáról írtam a Proof-of-Workkel kapcsolatban, ti. hogy mekkora ötlet a valóságban elhasznált energia igazolás behozatala egy zárt számítástechnikai rendszerbe, annak érdekében, hogy büntessük a szabálytalan viselkedést, akkor a motiváció másik oldalán a jutalmazással kapcsolatban is elgondolkodhatunk valami hasonlón:
A végén majd kinyúl egy kéz a gépből, és ad egy almát?
De komolyan? Elneveztünk egy problémát Orákulum Problémának, aminek a lényege, hogy nem tudok egy rendszerbe megbízhatóan bevinni adatot, erre most jön a Fater és felveti az ellenkezőjét a jutalmazást illetően? Hogyan hozzam ki a rendszerből a jutalmat? Hogyan simogassam azt, aki erőforrást nem kímélve fenntart egy decentralizált rendszert? Ráadásul mivel egyrészt
-
országhatároktól, kultúrától, nyelvtől, szemlélettől, életmódtól függetlenül, másrészt
-
a rendszer igénybevételének céljától függetlenül kellene jutalmaznom a résztvevőket,
a jutalomnak általánosan felhasználhatónak, bárki által megbecsültnek, valamilyen univerzálisan áhított dolognak
kellene lennie. Másként: nem lenne baj, ha mindenki számára korlátlan határhasznossága lenne.
Nos van egy ilyen jószág, funkció, intézmény világunkban.
Ez pedig a pénz.
E rövid bejegyzésem célja, hogy feje tetejére állítsam a Bitcoin megértéséhez vezető út ok-okozat összefüggéseit. Ha tudjuk is, hogy Satoshi egy digitális készpénzt kívánt létrehozni, és ezt egy globális anonim decentralizált konszenzuson át érte el, én ennek a hetedik írásomnak a végén a fordított szemléletet javaslom:
- Kétirányú szükségszerűség
-
-
Központi kibocsájtó entitás nélküli pénz csak anonim decentralizált konszenzussal valósulhat meg. - Satoshi
-
Anonim decentralizált konszenzus fenntartását központi kibocsájtó nélküli pénzzel kell honorálni. - Sziller
-
(A miheztartás végett: A felső sor atyja alapjaiban írta át világunkat találmányával és teljesítményével, az alsóé meg ügyesen süt tükörtojást)
A lényeg: Energia
A kör pedig bezárult. Ha ugyanis definíció szerint nem kívánunk/tudunk központi (kisebbségi) fedezetet adni egy fizetőeszköznek, akkor az egyetlen eddig ismert decentralizált pénz - az arany - energiafedezetét másolva immáron a motivációs rendszerünk mindkét lába Energia alapon fog állni:
-
mikor a rendszer üt, energiát veszítünk
-
mikor simogat, energia fedezetű pénzben jutalmaz