E99 Morális kapitalizmus: kiút a fogyasztói csapdából?

Rájöttem, hogy egyetlen értékem van, egyetlen pénzem: az időm. Drogosokat neveltek ki – elég egyértelműen állíthatom ezt tisztán –, és ezzel nekem dolgom van. Amit konkrétan megoldásnak látok: közösségi tereket létrehozni, ahol össze lehet gyűlni, ahol lehet erről autentikusan beszélgetni, ahol mindannyian megélhetjük, hogy a belső részeinkből ez a teremtő minőség össze tud fogni.

Sziasztok! Ez itt a HUSZONEGY Bitcoin Podcast 99. adása. Mindjárt 100! Eggyel vagyunk előtte. Ma ismét Hajnalt köszönthetjük nálunk. A legutóbb Árpival beszélgettetek számomra ismeretlen témákról, de ezeket részben érintenénk a mai epizódban is, és megnéznénk, hogyan kötődik mindez a bitcoinhoz.

– Sziasztok! Ismét. Honnan is lehet ezt elkezdeni? Mi az, amiről ma érdemes lenne beszélnünk? Sok esetben ezek kicsit megfoghatatlan dolgok, de valahonnan rá kell vetítenünk, rá kell néznünk erre az egész kérdéskörre, hogy értelmezhető legyen mindenki számára, aki most minket néz. Átadnám neked a szót, hogy kezdjük talán ott – bár nem beszéltük meg –, hogy ez az egész megismerkedésed a bitcoinnal, illetve az a tudományág, amiben te vagy, hogyan kapcsolódik szerinted? Én innen indítanám, de persze ha te máshogy gondolod, adhatsz ennek más alapot is természetesen. Nem tudom, az egy jó kezdése.

– Nem tudom, ez a beginners mind. Tiszta lap. Honnan indulunk? Mi a nulla pont?

– Az, hogy minden tiszta matematika. Ebben szerintem egyetértünk, akármilyen irányból tekintünk rá a világra vagy önmagunkra. Ilyenkor így rákészülök. A régebbi podcastjaitokat meg szoktam hallgatni, és próbálok olyan szálakat belekötni az én kis szövedékembe, ami tényleg abban segít, hogy ez egy olyan hálózat legyen, hogy mindenkit tudjak én is hordozni, és hogy ne csak a saját perspektívámból nézzek bele a világba. Ki is jegyzeteltem egy mondatodat, Anti: az etika az egy olyan dolog a korábbi életedben, a banki szférában, ahol egy kiszolgáló személyzete voltál egy rendszernek a szaktudásodon keresztül. Ráláttál arra, hogy az etika nem olyan fontos szempont, mert nem hoz igazán pénzt. Neked ebből lett elég, és arra kerested a választ, mi a valódi befektetés.

Tulajdonképpen ez a befektetés is egy olyan kapu, amin együtt be tudunk lépni: én is befektetek, de nem a pénzemet fektetem be, hanem az energiát az emberekbe, a jövőbe. Abba, hogy aki belép a rendelőnk ajtaján, az egy órás vagy kétórás találkozó után olyan valamivel tudjon onnan kimenni, amitől megsokszorozódik, földelődik, tisztul, jobban rálát a tudatalatti rétegekre, a nem tudatosított részeire. Ez segít neki jobb döntéseket hozni, tisztább alapokra helyezni azt, amit önmagáról és a világról gondol. Szerintem ugyanazért a dologért dolgozunk itt mindannyian, csak más eszközökkel.

Hogy hogyan találkoztam a bitcoinnal, az ehhez tartozik. Én is kerestem az értéket magamban, kerestem, hogyan tudok igazán elemben lenni, hogyan tudom használni azt a tehetségerőt, amit 23-24 évesen tök jól működtettem egy multinacionális cégnél, a Telekomnál, akkor még Westel 900-nál. Tényleg eljutottam egy olyan pontra, ahol egyik nap arra ébredtem: nem látom értelmét annak, amivel foglalkozom. Hogy óriásplakátokon, rádióreklámokon és tévéspotokon keresztül – amiket a reklámügynökségünkkel rendeztünk – arra sarkalljam az embereket, hogy minél többet fogyasszanak. Akkoriban a cég szlogánja ez volt: „a kapcsolat". Westel 900 – a kapcsolat.

– Hú, ez már rég volt. Ezt most nem mondod, el is felejtem. (nevetés)

– És ez is milyen érdekes: mit is jelent a kapcsolat? Azt is jelenti, hogy most itt ülünk, és a technológia támogat minket abban, hogy a világ különböző pontjain csücsülve, a fizikai testünkben, a kapcsolat létrejöhessen. Ennek vannak különböző rétegei: kik kapcsolódnak és hogyan egymással. Hosszú éveken keresztül a naív részemből élve azt gondoltam, hogy mindenki látja, hogy én is egy ilyen őrült vagyok, aki a világot akarja gyógyítani – valójában magát, mert a világ én vagyok. Mindannyian így vagyunk ezzel: saját magunkat projektáljuk bele. Ez a naiv részem rengeteg abuzáláson ment keresztül. Aztán elkezdett foglalkoztatni: mire is való ez a technológia? És rájöttem, hogy egyetlen értékem van, egyetlen pénzem: az időm.

A felvétel előtt egy kicsit beszélgettünk Árpival, hogy nagyon foglalkoztat, amit a 19 éves fiamon látok: köszöni szépen a középiskolai időszakot, de teljesen elfáradt abban. Hiába jár egy nagyon szuper alternatív iskolába, ahol most fog érettségizni, elege van abból, hogy rengeteg időt töltenek az iskolapadban, és ez nem életszerű ma már. Nagyon foglalkoztat, hogyan lehet tudatosan átalakítani az oktatási rendszert, mit jelent az, hogy az ember fejlődik és fejleszti magát, milyen módszertanok vannak erre vonatkozóan. A bitcoinhoz való kapcsolódásom is erről szólt: sokszor fejjel mentem a falnak, elestem, de nem azért, mert pénzt tettem bele, hanem mert próbáltam megérteni. Én tényleg csak az időmet tudtam beletenni.

Körülbelül hat éve találkoztam ezzel, és próbáltam rájönni: akik rengeteg pénzt tudnak beletenni, miért odateszik? Miért úgy? Terapeutaként és mentálhigiénés szakemberként arra döbbentem rá, hogy mindenki hoz valami olyan értéket, ami elengedhetetlenül fontos. Ez a bottom-up szemlélet nagyon markáns részét kezdi képviselni az életemnek.

– Nyilván itt tömörítesz, mert kell. Nehéz szavakba adni, meg sokszor mi is visszahívjuk azt, hogy nem lehet erről eleget beszélni, annyi árnyalata van, annyi kitekintést lehet mindenféle területből hozni.

Tök jó, hogy te is így látod: az ember hogy épül föl, hogy gyerekként mi az, amit magába szív. Amikor itt van ez a véges idő – amit nem is tudjuk, mennyi, mennyire véges; a bitcoinnál legalább tudjuk, hogy 21 millió az maximum, de az időnknél nem tudjuk –, azalatt mit tanuljunk meg, mire jöjjünk rá, és mit adjunk át a gyerekeknek. Az első, ami szembe jön az ember életében, amikor gyereke lesz, és rájön: ez a kicsi test, akit a kezembe fogok, az a fontos, ő az első, és utána jövünk mi. Addig lehettél önző, mert magaddal foglalkoztál, de utána már nem lehet. Ez szintén bottom-up, hiszen a legaljáról kell felépítenünk az életet.

Nem azért, hogy lebecsüljem azokat, akik nem szülők, de szerintem ez egy nagyon nagy kapu: aki azon belép, másképp látja a világot. Mondhat addig bármit, de amíg nincs meg ez az érzet benne, teljesen más a világképe. Az életben vannak ilyen szakaszok, fejlődések és belépések. Egyébként a konferencián én fogom moderálni a jövő generációjának a beszélgetését.

– Igen, arról hallottam. Örülök neki, mert a konferenciájuk is egyre szervezettebb, és kellett már valaki, aki ezt is képviseli. Nagyon jó volt, hogy fölhívta a színpadra a gyerekeket és megkérdezte az ifjúságot. Mélyítsük el! Ez a lényeg. Mindig, amikor egy civilizáció elkezd növekedni, rájön arra, hogy a gyerekek a jövő, és ott lehet megfogni a dolgokat a tanítással, az értékrendszer átadásával, ami most tök hívás. Az iskolák általánosságban szerintem nem tanítanak, hanem kiképeznek egy másik életszakaszra. Jó, hogy ehhez hozzányúltunk, mert ez többször is téma volt itt, és a Telegram csoportunkban is van egy ilyen gyerekes channel. Sokkal többet kellene ilyen témákat posztolni, behozni – amit te is mondasz, hogy látod a gyerekedet, mivel töltötte az idejét, és hogy mivé lett, jelen pillanatban, hogy ő ki, milyen ember, mert rálátásod van, hiszen ismered magad, ő is egy részed. Hiába alternatív suli vagy nem alternatív, talán alternatívban jobban emberebb marad az ember, hiszen ott szakítanak azzal az indoktrináló úttal, ami csak arra van, hogy kis katonát képezzenek a nagy rendszer fogaskerekeinek helyére.

– Tök jó, nagyon fontos. Most ugrok egy kicsit a jövőbe: nagyon foglalkoztat, hogy meg fog-e tudni valósulni a feltétel nélküli jövedelem. Vannak kísérletek bizonyos országokban, hogy ezt teszteljék. Felbecsülhetetlenül nagy értékkel bír, ha az embernek nem félelemből kell belemozdulnia a külső világba és kapcsolódnia önmagához.

Én ezt igyekszem maximálisan kihasználni: off-grid életmódra rendezkedtem be. Nincsen vezetékes áramom, vezetékes vizem, hanem esővizet gyűjtök, forrásvizet hozunk, napelemmel gyűjtjük az energiát. Hogy most itt tudok veletek beszélgetni, az is egy power stationről megy. A fűtés sem egy termosztátos kattintásra indul be, hanem össze kell vágni a fát. A LinkedIn profilomra nagy arccal ki is tettem: „Chop Wood, Carry Water". Ezt nagyon komolyan veszem, mert jellemformáló. Emlékszem, amikor még nem volt gyerekem, nagyon magas lóról próbáltam szemlélni a világot. Most bedarálom magam a hétköznapi kihívásokba, és mindezt függetlenül, szingliként csinálom. Nincs partnerem, aki azt mondaná: „Oké, kísérletezgess a világmegváltással." Csináltam azt is egy ideig, 18 évig, de ez most egy egészen más tudatszint. Magamnak kell előteremteni minden feltételt a léthez, és ezáltal tudok hitelesen részt venni ezekben a gyógyító beszélgetésekben, coachingolásokban, terápiás ülésekben, mert tényleg keresztülviszem magam ezen a küzdelmen – sziszifusziként. Nekem ez a lelassulás nagyon sokat ad minden szinten.

– Egyszer olvastam egy cikket, hogy az idő mennyire felborzolja az életünket már az, hogy órát viselünk és időre teszünk mindent, mert így egy diktált ütemet kell mennünk, nem tudunk a saját tempónkban élni. A lelassuláshoz mindenkinek fontos lenne megtapasztalni, mi az, amikor nem kell rohanni. Elhozhatná ezt az alapjövedelem, vagy ahogy nevezzük: feltétel nélküli jövedelem, universal basic income? Tehát a nagy gondviselő állam ad, és mi meg cserébe a legjobbat hozzuk ki magunkból. Nem zárom ki, hogy a mi életünk alatt meglátjuk, működik-e vagy nem.

Lehet, hogy ez a mai beszélgetés tényleg egy ilyen filozofikusabb hangvételű lesz. Most például belecsöppentem egy folyamatba egy 17 éves diákkal: kísérője vagyok egy éves munkafolyamatnak, és ő az NFT-kről akar előadást tartani. Valami olyan gesztust ismertem fel az ő témájában, hogy ebben szeretne rendet tenni. Az online játékok világa: a gyerekek az én fiam korosztályából 10-11 éves korukban csöppentek be a Fortnite-ba, a Minecraft-ba. Össze is számolta a fiam, mennyi pénzt költött el erre. Ez tipikusan az eset, mint amikor a pénztárnál ott vannak a boltokban a nyalókák, a cukorkák, a rágógumik – az utolsó pillanat, borzasztó, ahogy ez meg van komponálva.

Emlékszem, volt egy időszak, amikor az elmebeteg részem azon gondolkodott, hogyan tudnám beperelni ezeket a cégeket, hogy morálisan felelősségre vonjuk őket: a gyerekeinket beetették ezzel az egésszel, egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben ideje korán fogyasztóvá tették őket. Az első adag ingyenes. Drogosokat neveltek ki – elég egyértelműen állíthatom ezt tisztán –, és ezzel nekem dolgom van. A bakancslistámon nagyon fontos pont, hogy erről beszélni, kapcsolódni ezekhez a fiatalokhoz, segíteni őket feltisztulni ebből, új alapot találni az önmagukhoz való kapcsolódás érdekében. Ma is jön hozzám két ilyen fiatal, a gyerekem barátai, és ezekről a témákról is fogunk beszélni. Annyira összefüggnek ezek a dolgok: elképesztően minden a pénzről szól, ami valójában energia, nem más. Hogy itt vagyunk és erről tudunk beszélgetni, ez egy hihetetlenül fontos és gyógyító lehetőség. Hallatni kell a hangunkat, és össze kell kapcsolódni tevékeny szülőként is ez ügyben.

– A Bitcoin sok mindent behoz, mert van, aki alapból fogékony erre, és amikor látja a validációt abban, hogy van egy rendszer és azon belül egy csomó ember, aki ugyanígy gondolkodik, rájön, hogy együtt sokkal többet tudnánk elérni.

– Ez most jól kapcsolódik ahhoz, amit előre kicsit egyeztettünk: egy jó kiindulási alap lehet a morális kapitalizmus fogalma. Lőrinccel az előző podcastban arról beszélgettetek, hogy az életünk részévé vált ez a hiányállapot, amit mindannyian érzékelünk, és erre lett felépítve a gazdaság: hiányállapotban éljük meg önmagunkat, és vásárlással akarjuk ezeket a hiányállapotokat feltölteni.

Én egy olyan rendszert tesztelek, amivel a bitcoinnal való találkozásommal nagyjából egy időben kerültem kapcsolatba. Ez a rendszer a kabbalát, a védikus pszichológiát és a yin-rendszereket foglalja össze, és egy olyan életmandalát segít felrajzolni az alapján, hogy a születésünk pillanatában éppen ez a kozmikus matematikai rendszer, amit a bolygók a nap szféráján keresztül besugároznak, mit is hoz nekünk. Azt kutatom, hol találkoznak ezek a különböző tudományágak: matematika, csillagászat, pszichológia. Amit ebben a home run-omban megéltem: az én állandóan jelenlévő hiányállapotomat próbáltam a kapcsolódásaimon keresztül enyhíteni, és ez a networking erősödött föl az online térben. Mindenkinek vannak hozott kulcsai, és mindenki még jobban tudna hasznosítani más tehetségeket, más kulcsokat. Az összefogás egy nagyon fontos gesztus – és ez az összefogás számomra a kulcsmondat ebben a morális kapitalizmusban: hogyan tudunk úgy transzparensen felvállalni minőségeket önmagunkból, hogy a hiány átváltson bőséggé vagy értékké.

– Bocsánat, csak azért néztem hátra, mert itt van egy könyv. Joni Appelberg írta, és pont erről szól: a szűkösség hozza el a bőséget. Az „Abundance through scarcity" talán a címe. Ez nagyon szépen kapcsolható a bitcoinhoz; a felismerés nyilván ott szöget üt az ember fejébe, hogy valamit lehet ezzel még csinálni. Matematikai alapra helyezzünk mindent, mert az jól működik, leírja a körülöttünk lévő világot. Ezen keresztül el tudunk jutni a bitcoinhoz, a szűkösséghez, és azon belül a bőséghez – ahhoz, hogy ne kelljen szűkölködnie senkinek.

Én mindig olyan nagy léptékekben haladok, nekem nehéz ezeket a dolgokat az embereknek átadni. Neked mi a tapasztalatod: hogyan lehet olyan léptékben átadni, hogy ne tűnj idiótának? Tehát hogy ne egy olyan varázslónak, aki most ebben tök jól él – hanem hogy értelmet nyerjen mások számára is?

– Hát a fájdalom egy fontos komponense ennek az egésznek. A betegség egy másik nagyon fontos komponens, amikor fizikai szinten is láthatóvá válik, hogy valami nem stimmel, valami más sávban történik a valóság, mint amit az ember gondol róla. Ezt ismerem, mert én is ledaráltam magam élve az elmúlt pár évben, és a halálból egy orvos barátnőm hozott vissza, aki látta, miben vagyok. Megoldási kulcsként azt tudtam ebből kibányászni, hogy egyszerűen megspórolhatatlan, hogy a mi generációnk ezeken a dolgokon keresztül menjen, és hogy erről beszélni kell.

Erről beszélni kell, mert a következő generációnak ez egy olyan tapasztalati alapot ad, ami már egészen más viszonyuláshoz juttatja őket a kihívásokkal kapcsolatban. A mi szüleink generációja nagyon komoly szűkösségben élt: nem szabadott érezni, nem szabadott gondolkodni, mert a világháború utáni állapotokat kellett fizikailag is újjáépíteni. De most, hogy ezek a fizikai alapok itt vannak, és a kapitalizmus immorális kapitalizmussá vált, a túlfogyasztásról szól, az anyagi teremtésről kezdett minden szólni. Most muszáj ezt a féket behúzni. Azok az ifjak, akik belemenekülnek mondjuk alkoholba vagy pszichedelikumokba, ők is emiatt – a segélykiáltásuk ezeken keresztül látszódik.

Amit konkrétan megoldásnak látok: közösségi tereket létrehozni, ahol össze lehet gyűlni, ahol lehet erről autentikusan beszélgetni, ahol mindannyian megélhetjük, hogy a belső részeinkből ez a teremtő minőség össze tud fogni. Ilyenek számomra azok az alternatív rendszerek, amikben iskolaként is részt vettem évekig. A Waldorf pedagógia nagyon sok mindent adott ehhez, és számtalan nagyszerű ember dolgozik nap mint nap azért, hogy a jövő generációjának biztosabb és tisztább alapja legyen. De nem feltétlenül kell mindenütt Waldorf iskolákat alapítani, bár ez jó eszköz. Engem mindig nagyon foglalkoztatott: akik nem voltak olyan szerencsések, hogy ilyen Waldorf közösségben lehetnek, nekik hogyan tudok segíteni? Közösségeket alapítani, beszélgetni, erőforrásokat megtalálni – a szűkösségben mégis megtalálni, hogy az összefogáson keresztül hogyan lehet együtt létezni.

– A közösségek azok a kulcsok. Én is így gondolom. Viszont nem könnyű ilyen közösségeket építeni, mert sok ember már teli pohárral érkezik, ha egyáltalán eljön. Ha csinálsz egy Waldorf iskolát: hogyan kerülnek oda a gyerekek? A szülőnek kell képbe lennie arról, hogy a világ defektes, és szüksége lesz a gyermekének egy olyan oktatásra, ami ebben ad egy mankót. Tehát igazából el kell érned a szülőt. A közösségépítésben ez a legfontosabb. De én régen arra gondoltam, hogy a háború ezen a síkon úgy zajlik: az erőforrásainkat foglalják le, hogy ne lehessen gondolkodnunk. Ez egy lelki nyomorúságos állapot kialakítása a fogyasztáson keresztül, meg a hírek és a félelemipar csatornáin keresztül, hogy eszedbe se jusson, hogy van kiút.

A bitcoinba én is bevallom, hogy azért jöttem, mert ment fölfelé a szám: profit reményében jönnek sokan. Amikor megérted, rájössz, hogy ez egy sokkal nagyobb rendszer, és igazából fenekestől felforgatja a világot, és helyére tudja tenni. De elsődlegesen ezzel nem tudsz megérkezni. Nagyon kevesen vannak, akik úgy jönnek, hogy látják a problémát, és egyből arra mennek. Irányítás, guidance nélkül ezt nem lehet megoldani. A mai világban ez teljesen kiveszett: régen volt kapcsolat, a nagyszülők többet foglalkoztak a gyerekekkel. Ma ez nincs, mert a fiat világ elhozta, hogy mindenki dolgozik, és a gyerekeket az állam neveli föl, akiből olyat csinál, amilyen neki jó. Tehát akkor a közösségépítést te hol kezded most? A te példádat meséld el.

– Behozok egy másik példát: az agyon diagnosztizált világunkról. Mindenre van már valami label – autista, ADHD-s, asperger – és az a szemléletmód, ahonnan mi nézünk, az egészségházunkból, ahol terapeutákkal és orvosokkal együtt dolgozunk, rálátunk arra, hogy itt valami nagyon veszélyes dolog történik. Kapcsolódok egy anyukával, aki gyászfolyamatban van, mert elvesztette a férjét. Közösen örökbe fogadtak egy kisfiút pár évvel ezelőtt, és nagyon nehéz most ebben az állapotban lennie. Ráadásul ez a kisfiú mindenféle diagnózissal meg van bélyegezve.

Ahogyan az óvodákban képzett pedagógusok reagálnak egy-egy kihívással élő gyermekre és a családra, az néha nem megengedhető kategóriát merít ki. Benne vagyunk egy folyamatban egy vidéki intézményvezetővel, aki rálát arra, hogy tényleg másra van szüksége az ilyen gyermekeknek. Nem antropozófus vagy waldorfos háttérrel rendelkezőként is rálát arra, hogy a saját folyamatait önmunka által tudja rendezni, ha a természethez kapcsolódik. Ha körbenézünk: ma már a gyerekeket reggel betesszük az autóba, úgy visszük az óvodába, iskolába, vagy ha nem, akkor a kezükben van a telefon. Totális disconnectedness – kapcsolatnélküliségben élnek a természettől távol. A legtöbb kérdésünkre, a legtöbb bajra ott van a válasz: kapcsolódni. De nem mindegy, mivel kapcsolódik az a kapcsolat.

– Talán ez a közösségépítés, amit említettél, még nem egy konkrétan megfogható valami, amit tudnál, mit akarsz csinálni valakikkel együtt, hanem valami új forma, amit te is még keresel, társakat keresel hozzá. Jól érzékelem ezt, vagy van már exaktabb elképzelésed?

– Egyszerre igaz mindkettő, hogy nincs is meg és van is. Évek óta ebben vagyok: amikor Ázsiában éltem, a kozmikus szél olyan emberekkel fújt össze, akik ugyanígy az önismeretben mozognak. Nagyon fontos tudatosulási részekhez segítettük egymást. Ezek az iskolák, a Waldorf iskolák, ahova a gyerekem is jár, meg itt a faluban, ahol élek – 22 évvel ezelőtt alapítottunk egyet, az gyönyörűen működik. Ezek élő, létező sejtek, amikhez aktívan vagy kevésbé aktívan, de kapcsolódom.

Amit most érzékelek jövőből érkező impulzusként: anyaként abban vagyok érintett, hogy a gyerekem ennek a tanévnek a végén kilép ebből a keretrendszerből és elkezdi magát keresni felnőtt útján. A személyes érintettségem által lépek bele mindenféle projektekbe. Ezt az iskolát is neki alapítottam annó a tanártársaimmal és szülőtársaimmal, amibe végül általános iskolában nem járt, de az a gimnázium, ami ebből kinőtt, ő viszont már oda tudott járni. Ebből látható: az ember elindít impulzusok mentén mindenféle cselekedeteket, és az előbb-utóbb beérik, megszületik valami. Most engem a fiatal felnőttek közössége hív, akikben ott van valamiféle erő és frissesség.

Az a telipohár, amit mondtál Anti, amivel érkeznek – de nem a régi paradigma rendszeréből telítődött meg az a pohár, hanem ők egy másik telipohárral vannak jelen, ami már inkább a bőségről szól. Nagyon reményteli tekintettel nézek ebbe az irányba: ők valamit nagyon tudnak, amiért nekünk még meg kellett szenvedni, nagyon bele kellett tennünk magunkat a présbe, hogy ott valami desztilálódni tudjon.

– Közösségi terek fiataloknak, beavatási utak... A „család" fogalma is nagyon érzékelhetően átalakul ebben a generációban. Ők látják a mi hülyeségeinket. Az én fiam is leginkább a mentorom és a legjobb barátom, merthogy (nevetés) látja az anyja marhaságait. Ilyen érzékeléssel élnek ezek az ifjak, amit kár lenne bedarálni a régi rendszer által. A mentorom, Tamás, mindig azt mondta: „én az ebihalakkal vagyok."

– Tehát valami olyan fizikai teret akarnál csinálni, ahova szívesen mennének olyan kölykök, akiknek van kedvük tanulni, de nem egy iskolában, és ott adni nekik olyat, aminek köze van a természethez, meg a világ igaz oldalának a megismeréséhez?

– Abszolút. Ahol ők is taníthatnak: nagyon sok tehetségerő van már bennük, amit nagyon szívesen megosztanak. A Waldorf iskolákban az éves munka is erről szól: megvan ennek a rituáléja, jönnek más osztályból is gyerekek, diákok, szülők, tanárok, és meghallgatják, hogyan fókuszáltak egy éven keresztül egy témára, és abból mit desztiláltak le, mit adnak át. Ebben nagyon szép lehetőség van: a múlt és a jövő kommunikál a jelenben, a jelen aktivitásán keresztül.

Ők pedig abban a szorongásban élnek, hogy belogolnak egy social média felületre, és azt látják: itt háború, ott háború, környezetszennyezés. El sem tudjuk képzelni azzal a gyerekkorral, amit mi kaptunk, ők miben élnek, az ő valóságuk mivel van keretezve. Tényleg folyamatos szorongásban élnek, mert félelemben tartják őket.

– Ez a rendszer megfélemlíti az embereket, mert nincs már más eszköze rá. Ha az emberek egyszer felismernék, mennyire erősek – és ezek az unifikációs törekvések azért is jók, én azért díjazom ezeket, mert eddig a rendszer megosztott minket mindenféle fronton. Valójában sokkal több közös van bennünk, bárkivel. Mész az utcán, senkivel sincs semmi bajod. De amikor a rendszer megoszt valami törésvonal mentén – mert te a kék rágót szereted jobban, és az nem jó, mert a pirosat kell szeretni –, ilyen törések mentén osztják meg az embereket. Ugyanezért tolják az összes médián, az összes félelemipar-csatornán mindenki felé: a gyerekek is félelemben éljenek, mert akkor el lehet hozni nekik a megoldást rendszeren belül.

Na most, ez a Bitcoin podcast – nem mondom, hogy rendszerellenes, de a Bitcoin maga rendszerellenes, hiszen a fiat rendszer teljesen fordítottja annak, amit mi képviselünk. Ergo a Bitcoin rendszer teljesen fordítottja annak, amit a fiat rendszer képvisel. És itt etikai oldalról is meg lehet közelíteni, vissza lehet vezetni a rossz pénz példájára, a rossz mérőeszközök példájára, a hamisság és az igazság példájára. Ezek a két ellentétes pólus – vagy ha más világnézetből nézzük, nem feltétlen ellentétesek, hanem az egyikből hiányzik a másik. Mindenképpen a fiatalokat meg kell célozni azzal, hogy nem ez a világ, amit ők látnak. Hogy a környezettel, a természettel hozzuk őket össze – az az elsődleges feladat.

Ezt nagyon sok iskola kezdi fölvenni a tanmenetébe. Mostanában nézegetek iskolákat, mik vannak a világban, és nemcsak Waldorf iskolák kezdenek nyitni afelé, hogy nem feltétlenül az kell a jövőben, hogy indoktrináld a gyereket és kiképezz egy katonát, hanem inkább lássuk el őket különböző készségekkel. Sőt: nem is az, hogy oktatnak, hanem lehetővé teszik, hogy saját maguk fedezzék fel ezeket a dolgokat. Nem egy előre definiált program, ahol nekünk így kell haladni és ez lesz az output. Mert 2026 van, fogalmam sincs, két év múlva az AI milyen gazdaságot okoz. Ha 100 évvel ezelőtti oktatási módszerrel tanítjuk a gyerekeket, az nem fogja megállni a helyét abban az időszakban, amikor az AI ott van és lehívsz mindent azonnal. Neked nem az lesz a szükséges készség, hanem az, hogy a másik emberrel hogyan kommunikálsz, hogy egy adott helyzetben hogyan viselkedsz, hogyan vagy nyugodt, átgondolt.

Ezt az oktatási modellt lehetne a HUSZONEGY-en belül is tovább fejleszteni: akár a Telegram csoportban egymástól tanulgatunk különböző dolgokat. Mindenki arról igyekszik a legtöbbet írni, amihez ért; aki meg arról akar olvasni, olvassa. Ebben lehet egy csomó erő: nem konkrét iskola alapításban gondolkodni, hanem valami egészen újszerű dologban, ahol tényleg olyan emberek taníthatnak egymásnak akármit, akik ott akarnak lenni és csinálni akarnak valamit.

– Bejött a homeschooling a köztudatban, de az állam megerősítette a bástyáit: nem lesz homeschooling. Nem kijelentetten söpri le, inkább azt mondja: experimentális módszereknek teret adunk, mert mi nagyon inkluzívak vagyunk, de azért inkább járjon a normál suliba a gyerek. Ezeket a készségeket és világnézeteket nekünk kell behozni. Ha mi, ez a generáció, mi most szülők vagyunk, ha mi nem hozzuk be, akkor ez olyan szinten kontrollálatlan az állam kezében marad, aminek nem szokott jó vége lenni. A nálunk idősebbek már belefáradtak a tettekbe. A fiatalok meg még mással vannak elfoglalva. Egyébként a digitális térnek nagyon nagy előnyei is vannak, de mégsem ott történik meg a találkozásoknak az a része, ami most köztünk sem: jól elbeszélgetünk, látjuk egymás mimikáját, gesztusait egy részét, ami befér a képernyőbe, de mégsem ugyanolyan, mintha egymás mellett egy térben léteznénk.

– Ezek a közösségi terek jó, hogy vannak digitálisan is, de ez nem elég. A HUSZONEGY-ben is érzékeljük ezt – mi, akik viszonylag aktívak vagyunk –: tök jó, hogy van, de a személyes találkozások, a meetupok egy baromi nagy kincs. Valami olyasmi is tök jó lehet, ami nem csak a gyerekeknek lehet találkozópont, hanem akár egy Bitcoin-tábor is.

– Hát igen, kimegyünk az erdőbe, tábortűz, egy hétig... olyan mint az Ozora, csak másképp. Na, akkor egyeztessük a naptárainkat.

– Amikor ezt felemlegeted, nekem erről a Bitcoin-táborról az jut eszembe, hogy az egy még intenzívebb, időigényesebb elfoglaltság. Valószínűleg egy szűk rétegnek az érdeklődését tudná kielégíteni, de lehet, hogy annak nagyon. Ugyanakkor nehéz skálázni: valószínűleg tényleg egy kis mag lenne, aki azt mondja, hogy egy hétig bitcoin-érdeklődésű családokkal akarok együtt lenni. Biztos bomba dolog lenne, csak nagyon leszűkítené a lehetőségeket.

– Energiát tudsz fókuszálni meg szétszórni. Nyilván egy szűk körű dolog sokkal jobban kapcsol mindenkit. Viszont ha a nagy publikumba szórod szét a szavaidat, az sok esetben nem talál el senkit. De a közönségünk amúgy is kicsi – főleg a bitcoinerek táborán belül –, de növekszünk, és egyszer minden kicsi volt, aztán megnőtt. Az égig érő paszulyt akartam behozni példaként. Az is egy magocskából indult. Igen, aztán az égig ér. Akkor másszunk föl rajta! (nevetés)

Hát látjátok, már egy órája beszélgetünk, és még lenne miről. Nem is tudom, érintettük-e egyáltalán azt, amiért összegyűltünk nagyjából.

– Hát mi hárman így kapcsolódni még nem kapcsolódtunk. Számomra most nagyon fontos mérföldkő volt, hogy ez így is megvalósulhatott. Köszönöm nagyon.

– Mi is köszönjük, hogy itt voltál, és tényleg nagyon hamar elment ez az egy óra. Reméljük, hogy a hallgatók is így gondolják. Aki maradt, az biztosan. Köszönöm szépen, Hajnal, hogy jöttél megint. Máskor is várunk sok szeretettel.

Hajnal a konferencián is ott lesz: a gyereksarok és a gyerekszínpad felelőse. Ott mindenki találkozhat vele és elbeszélgethet vele, aki szeretne. A konferencia Hajdúszoboszlón lesz a Hotel Atlantisban április 17. és 19. között. A bitcoinmiskolc.hu honlapon elérhető a regisztráció, és hamarosan a részletes program is megjelenik.

Böngésszétek a HUSZONEGY honlapját a huszonegy.world címen, ahol rengeteg ingyenes oktatóanyag elérhető. Akik a Bitcoin tanulási útjukon személyes támogatást igényelnek, szeretettel ajánljuk a Bitcoin Mentor szolgáltatásait. A bitcoinmentor.hu honlapon részletesen olvashatsz a Bitcoin-tanácsadásunkról, a Bitcoin blogban pedig egyre több értékes bejegyzést találsz. Iratkozz fel a HUSZONEGY podcast YouTube csatornájára, valamint a Rumble csatornánkra is! Kövesd a HUSZONEGY-et a Facebookon és a Nostr-on.

Támogatóink: Miskolctapolca és Hajdúszoboszló bitcoint elfogadó és bitcoint tartalékoló négycsillagos wellness szállodái, a Hotel Aurora és a Hotel Atlantis. És a Firefish üzeni: ne adjátok el a bitcoinotokat!

Jövő héten jelentkezünk a 100. adással, meglepetésvendéggel. Köszi, sziasztok!