E70 BTC Prague kalandok: Adaptáció és összefogás
Az adás tartalmából
Átirat
Sziasztok! Üdvözlünk mindenkit Ferivel és Optout-tal. Ez itt a HUSZONEGY Bitcoin Podcast 70. epizódja. A mai napon úgy gondoltuk, hogy beszámolunk a prágai eseményről, a Bitcoin Prague-ról, hiszen ez csak néhány napja, az előző hétvégén zajlott.
– Üdv mindenkinek innen Prágából – vagyis most már itthonról, de lélekben még félig ott vagyok. Első érzésre sokkal többen voltunk, mint tavaly, szerintem legalább 50%-kal, és már a csütörtöki napon is. A helyszín sokat javult, a catering részt jobban kiépítették. A nagyszínpad, ahol a fő előadások zajlottak, hasonló színvonalat és látványelemeket hozott, mint korábban. Az expo rész ugyanott volt, ismerős és új cégekkel egyaránt. Ez Európa legnagyobb Bitcoin konferenciája.
Aki elmegy egy ilyen nemzetközi konferenciára, azt hiheti, hogy az egész város erről tud, hiszen dollármilliomosok érkeznek luxusautókkal és magánrepülőkkel. Azt gondolnád, hogy Prágában ez folyik a csapból is, de a valóság az, hogy nem. Ezt már tapasztaltuk Madeirán és máskor is. Úgy érzem, hogy az a pár százaléknyi ember, akit a magánszférában elért a Bitcoin, egyelőre megrekedt, és az adaptáció nem olyan exponenciális, mint szeretnénk. A családom a városban volt napközben, és mondták, hogy senki nem tudott a bitcoinos rendezvényről, de mindenki tudta, hogy sörfesztivál és abszintfesztivál van. A szórakozás és a „have fun, stay poor” életérzés fontosabb az embereknek, mint a jövőjük tervezése. Ezt a lécet a tömeg jelenleg nem tudja és nem is akarja átugrani.
Látom ezt a saját videóimnál is a TikTokon: amikor ételeket mutatok, van több ezres megtekintés, de az edzős vagy bitcoinos tartalmak az ezret sem érik el. Van egy szint, ahol az embereket már nem érdekli a megtakarítás, csak a szórakozás. Kétirányú adaptációt látok: alulról a magánszférából építkezünk, de van egy társadalmi korlát az érdeklődésben. A változást a kitartó magánszemélyek és a vállalati adaptáció fogja elhozni. Itt nem a pénztáros jelzi a főnöknek a váltást, hanem a felső 1% érti meg a jelentőséget, mint Michael Saylor, a Metaplanet, vagy különböző francia, svéd és amerikai cégvezetők. Ha szerencsés vagy, a barátodtól vagy a mi podcastunkból érted meg a Bitcoint, ha nem, akkor majd a Bitcoin bankokon keresztül találkozolsz vele, mert ez lesz az egyetlen út a társadalom helyrehozására. A személyes adaptációnak van egy határa, ezt éreztem most Prágában, bár nagyon feltöltődve jöttem haza.
– Én inkább úgy árnyalnám ezt, hogy ez két különböző dimenzió: az egyén és a cégek szintje, amik erősítik egymást, de nem helyettesítik. Bár mi úgy érezzük, már minden erről szól, a terjedés valójában lassabb. Mindig meglepődöm, mennyi ember rászánja az idejét egy ilyen nagy eseményre. Láttam sok olyan embert is, aki nem fanatikus, csak szimpatizál és körülnéz. A közönség spektruma széles, bőven láttam „átlagembereket” is. Most a céges adaptáció van előtérben, amit egyesek szerint már kicsit túllihegünk, de ez a vonal nagyon erős volt a konferencián.
Sajnálom, Feri, hogy nem találkoztunk kint, de jól kiegészítjük egymást, mert én inkább az expo részen és a kapcsolódó eseményeken voltam. Nem vettem részt az előadásokon, így nincs összehasonlítási alapom a korábbi évekkel, de az első benyomásom az volt, hogy ez az egész hatalmas. Rengeteg ismert arcot lehetett látni a podcastokból. A hangulat tetszett, hasonlóan gondolkodó emberek közé csöppenni mindig jó érzés. A legmaradandóbb élményem egy cypherpunk meetup volt, aminek nagyon izgalmas volt a hangulata.
– A szervezés valóban profi volt, egy hatalmas show. Jövőre tervezem, hogy szervezett formában túravezetést tartok majd pár üzletember barátomnak, mert ez óriási élmény. Jó volt élőben látni az ismert embereket, beszélgettem Lawrence Lepard-dal, a The Big Print szerzőjével, és hallgattam Michael Saylor-t is pár méterre a színpadtól. A Bitcoin Twitter jelentős része ott volt. Ezek az emberek nem celebek, hanem szakmailag bizonyított matematikusok, programozók és üzletemberek. Az előadások nagyja a vállalati adaptációról szólt, de ott volt Jack Mallers is, aki a lelket és az etikát hozta vissza a Bitcoinba. Volt szórakoztató rész is: egy brit showman nagyszerű poénokat tolt a színpadon. Például mutatott képeket Newtonról, Alan Turingról és Michael Saylor-ról, majd megkérdezte, mi a közös bennük – a válasz az volt, hogy mindenkinek hatalmas homloka van, jelezve, hogy itt okos emberek gyűltek össze.
– Ilyen szemmel nézve, te, aki itthon is szervezel konferenciákat a szállodáidban, mit láttál? A HUSZONEGY-eseknek volt kint standja?
– A HUSZONEGY-eseknek talán egy italos pultja volt, nem volt olyan nagy csoportos megjelenés most. Viszont Dušan Matuška-ék az AmityAge-dzsel hozták a szokásos kalózhajós tematikát, hatalmas show-t csináltak. Sok bányászcég és hardveres tárcagyártó volt kint: a Trezor, a Ledger, a Satoshi. A Coldcard-ot és a Bitbox-ot hiányoltam. A Bitaxe kis bányászgépei nagyon népszerűek voltak. Kevés fűtéssel kapcsolatos megoldást láttam, bár egy cég mutatott radiátort, ami bányászgépből készült. Kevesebb kínai kiállítót láttam, mint tavaly, és ők elég magányosak voltak, alig beszéltek velük. A Strike standja kicsit kicsi volt, lehet, hogy Las Vegasban ellőtték a puskaport. Az Aqua tárca és Samson Mow cége is ott volt. A Nostr-nek nagyon szép, inspiráló standja volt játékokkal, máshol pedig „mempoolos” medencét alakítottak ki.
– Amit az expo standokból kiemelnék, az valóban az AmityAge kalózhajója, de a Firefish-nek is komoly megjelenése volt, nagy érdeklődéssel. Sok bányászgép-hosztolással foglalkozó cég volt kint, látszik a nagy konkurencia. A Bitaxe szinte mindenhol szem előtt volt, ez viszonylag új jelenség. Vannak már színes kijelzős, négycsipes verziók is, és sok cég használta ezeket marketingeszközként a saját logójával.
– Feri, te beüzemelted már a sajátodat?
– Abszolút, otthon már „kapál” öt terahashesh sebességgel. A szállodákba is vettem egyet-egyet, és tervezek hozzájuk egy digitális kijelzőt, ami az árfolyamot és a hálózati adatokat mutatja. Ezt kiállítjuk majd az aulában, hogy mindenki láthassa a csomópontok, a bányászok és az árfolyam hármasát. Ez lesz a miskolci Bitcoin múzeum.
– A Bitaxe berobbanását mutatja, hogy míg egy éve alig három webshopot linkeltek az oldalukon, most már harminchárom helyen lehet venni. Megfizethető, és az összerakóknak is van rajta minimális haszna, így nem csak hobbiból csinálják.
– Neked is van már Optout?
– Tavaly ősszel vettem az elsőt, de most is vettem egyet, ha már ott volt és adtak kedvezményt. Jó, ha van otthon több, mert mostanában többet foglalkozom bányászattal, és ezeket jól lehet állítgatni.
– Jack Dorsey cége, a Bitkey is kint volt, ingyen eszközt adtak a VIP jegyek mellé. Nagyon rámenősek voltak, rögtön be akarták állítani a tárcát, de én mondtam, hogy majd kipróbálom és írok róla véleményt. Megvan a helye az ilyen egyszerűbb hardvereknek is. Volt egy panelbeszélgetés is az adaptációról, ahol Markus Turm moderált. Ott elhangzott, hogy többsebességes edukációra van szükség: nem lehet rögtön a 12 szavas seeddel kezdeni a nagymamánál, néha a Trezor, a Bitkey vagy a Bitbox egyszerűsége, sőt akár a tőzsdék vagy a hot wallet-ek is segíthetnek az elindulásban. Zseniális, hogy a Bitcoin minden társadalmi rétegnek megoldást nyújt: Afrikában az infláció ellen és a bankolásban segít, Amerikában pedig befektetési és értéktároló eszköz. Dél-Afrikában vagy Nigériában már olyan Lightning tárcák vannak, amikkel bárhol fizethetsz kártyás terminálokon keresztül. Ez mindenki pénze, nem csak a gazdagoké.
Természetesen a hardveres tárcák között is van különbség. A Blink wallet például egy custodial megoldás, ahol nem nálad vannak a kulcsok, de egy ötezer forintos ajándékra pont jó. A Bitkey közelebb van a saját tároláshoz, de kompromisszumos, mert ha Iránban lekapcsolják az internetet és nem éred el a szerverüket, nem tudod használni. De megnyugtató, hogy a közösségben ott vannak azok, akik vigyáznak az eredeti Bitcoin-etoszra és az alapelvekre, miközben jönnek a kényelmesebb vagy intézménybarátabb megoldások. Az adaptáció organikus növekedéssel jár, aminek részei ezek a technológiai deformációk is.
– Michael Saylor-ról mit gondoltok?
– Michael Saylor előadása érdekes volt. Nem érzem rajta az önzőséget, kijelentette, hogy ez a mozgalom már nélküle is megy, nem megállítható. Próbál két lábbal a földön maradni. Ettől függetlenül ipari méretű pénzügyi gépezeteket építenek, és már több mint húsz cég vásárol bitcoint a tartalékaiba. A Bitcoin Treasuries adatai szerint ez már 246 cég, köztük japán és svéd vállalatok, mint az Allt BG. Mindenkinek egy a célja: minél több bitcoinal rendelkezni. Itt nincs rivalizálás, a cégek nem konkurensek, hanem támogatják egymást, mert mindenki a Bitcoinért dolgozik.
– Ez egy érdek-együttállás.
– Így van, amit egy átlagos építőipari vagy befektetői konferencián nem látsz, ott mindenki le akarja nyomni a másikat.
– Feri, nem érezted úgy Prágában, hogy nincs elég bitcoinom?
– Megelégszem azzal, amim van, de a szemléletem változik: elkezdem bitcoinban mérni a sikerességet. Az egyik cégemet átnevezem Bitcoin Consulting-ra, és szatosiban fogjuk megadni az árakat. Az új miskolci fizetős parkolónkban, a focipálya-bérlésnél is szatosiban mérjük majd az árakat a forint mellett. Ha megy fel az árfolyam, mi csökkenteni fogjuk az árakat, nem növelni. Ez a gondolkodásmód békességet ad. Michael Saylor 21-21-21 prezentációja is elgondolkodtató volt a folyamatos vásárlásról. Én senkinek nem javaslom, hogy a komfortzónáján túl hitelt vegyen fel az ingatlanjára bitcoinért, de a konferencia megerősített abban, hogy a mozgalom megállíthatatlan. A négyéves ciklusok és a hatalmas „pump and dump” hullámok talán elsimulnak a jövőben, és egy lassabb, folyamatos emelkedés jön korrekciókkal.
– A „pump and dump” kifejezésen megmosolyogtam, régen hallottam már.
– Bitcoinban élve erről hajlamos az ember megfeledkezni, de a shitcoinoknál, mint a Trump coin, ma is látni ilyet. Volt két bátor ember a közönségben Binance-es és Ethereum-os pólóban is.
– Szerintetek nem aggályos, hogy ekkora mennyiségű coin halmozódik fel egy-egy entitásnál, mint Michael Saylor-éknál, aki már 600 000 felett jár?
– Én továbbra is azt mondom, hogy az ETF vagy a MicroStrategy részvény helyett érdemesebb közvetlenül bitcoint venni. Aggályosnak tartom, hogy ilyen sok coin van egyetlen amerikai entitásnál, mert nem zárható ki, hogy az állam egyszer csak „kedvezményesen” átveteti tőlük a készletet. A Bitcoin egy olyan organizmus, ami ütésre és simogatásra is fejlődik. Minden cégnél ott a „single point of failure”, legyen szó Michael Saylor-ról vagy egy ország jogrendszeréről. Ezért javaslom inkább a saját tárcában tartott bitcoint. Ha elkoboznák a vagyont egy nagy cégtől, az emberek csak még jobban rájönnében a saját tárolás értékére, és a Bitcoin még erősebb lenne. A jogalkotók rá fognak jönni, hogy nem tilthatják meg a napnak, hogy felkeljen.
– Én is úgy gondolom, ameddig lehet, vegyük a fizikai bitcoint. Októbertől jön az Európai Unióban a digitális euró, és ki tudja, korlátozzák-e majd az utalásokat a tőzsdék felé. A trend egyértelmű, a MiCA szabályozás is bekorlátozza a lehetőségeket, még ha van is türelmi idő. De a Bitcoint nem lehet betiltani, csak magadat tilthatod ki belőle. A CBDC bevezetése is lassabb folyamat lesz, „főzik a békát”, de a Bitcoin egy jó menekülőút marad.
Prágában sok stand kínált ilyen utakat: Prospera Hondurasban, Dubai, vagy latin-amerikai tartózkodási engedélyek. Ezek az opciók fontosak, mert ha egy ország ellenségessé válik, a bitcoinerek a lábukkal szavaznak. Csehországban már ott tartanak, hogy ha valaki elkezdi szidni a Bitcoint a közösségi médiában, tucatnyian ugranak rá és igazítják el. Itthon még inkább az ellenkezője jellemző, de szerintem fordul a szekér. Egyre többen értjük, mi a Bitcoin, és már ismeretlenek is mellém állnak a kommentmezőkben.
Mindenkit bátorítok, hogy menjen el ilyen konferenciákra, és tapasztalja meg, milyen az, amikor több ezer ember érti körülötte a szabadság iránti vágyat. Prágában le lehetett fizetni bitcoinnal, és meg is dőlt a rekord 7500 tranzakcióval. Rengeteg kísérő esemény és „szatellit” rendezvény is volt, mindenki találhatott az érdeklődésének megfelelőt.
– Köszönjük a beszámolókat!
– Böngésszétek a HUSZONEGY honlapját a huszonegy.world címen, ahol rengeteg ingyenes oktatóanyag elérhető. Azok számára pedig, akik személyes támogatást igényelnek, ajánljuk a Bitcoin Mentor szolgáltatásait a bitcoinmentor.hu honlapon. Iratkozzatok fel a HUSZONEGY Podcast YouTube csatornájára és a Rumble csatornánkra is! Kövessétek a HUSZONEGY-et Facebookon és Nostr-on. Támogatóink Miskolctapolca és Hajdúszoboszló bitcoin-elfogadó wellness szállodái, a Hotel Aurora és a Hotel Atlantis. És a Firefish üzeni, hogy ne adjátok el a bitcoinotokat! Köszönjük a figyelmet, egy hét múlva újra hallhattok minket. Sziasztok!