E73 Jogbizonytalanságtól a bitcoiner lifestyle-ig
Az adás tartalmából
Átirat
– Üdv mindenkinek! Ez itt a HUSZONEGY Bitcoin Podcast. Újra itt vagyunk Katával, Árpival. Szia, Kata! Örülünk, hogy újra itt vagy a stúdióban, mert te mindig olyan jó híreket hozol.
– Tényleg? Miért? (nevetés)
– Mindig megnyugtat, amikor kifejted az álláspontodat, meg hogy együtt ekézzük az EU-t. Ebben mindig számíthatsz ránk.
– Sziasztok!
– Azt beszéltük, hogy akkor beszélgetünk ezekről a július 1-jei dolgokról, illetve egy-két új dologról.
– Hát sziasztok! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy újra itt lehetek. Ezer éve nem voltam, kicsit izgulok is.
A MiCA témát nagyon röviden szeretném érinteni, mert nagyon durva volt az elmúlt időszak, amióta a MiCA egyrészt terítékre került, másrészt meg hatályba is lépett. Csak egy érdekességet szeretnék ezzel kapcsolatban mondani. Aki követi a dolgokat, az tisztában van vele, hogy igen, már vannak engedéllyel rendelkező szolgáltatók – nyilván ezek mint centralizált tőzsdék vagy tárcaszolgáltatók, Európa-szerte. Magyar szereplő egyelőre nincsen még a pályán.
Illetve ugye Magyarország behozta ezt a fantasztikus törvénymódosítást, amely tulajdonképpen egyelőre egy „nesze semmi, fogd meg jól" című. Ugyanis az a felállás jelen pillanatban, hogy a Btk.-ba bekerült ez a két új tényállás. És a legutolsó információ az volt, hogy ez a nagybecsű, nagyhírű Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága lesz itt kompetens bizonyos validációkban – melyeknek a pontos definíciója még nem található meg sehol.
Először mindenki úgy értelmezte a szabályokat, hogy július 1-jétől 60 napja lesz ennek a hatóságnak, hogy meghatározza a végrehajtási rendeletet, ami alapján értelmezhetővé válik ez a törvénymódosítás. És hát most már igencsak eltelt ez a 60 nap. És elcsíptem egy állásfoglalást, amelyben az áll a hatóság oldaláról, hogy igazából nekik nincsen határidejük arra, hogy mikor kell ezt a végrehajtási rendeletet kibocsátaniuk. Tehát a 60 nap nem erre vonatkozott. Ők majd amikor…
– Amikor kész vannak.
– Amikor kész vannak, akkor szólnak.
– Aha.
– És akkor majd onnantól fog számítani ez a 60 nap, hogy a piaci szereplők felkészülhessenek…
– …ezekre a nem ismert szabályokra.
– Így állunk jelen pillanatban. Én nem is szeretnék ezzel foglalkozni, megmondom őszintén, mert annyi hülyeséget olvastam össze-vissza az interneten. Legtöbbször próbáltam kijavítani a hibákat vagy félreértéseket ilyen-olyan helyeken, aztán annyira elvesztem ebben az egészben, hogy mondtam: na jó, akkor itt húzunk egy vonalat. Majd amikor kijönnek a szabályok – addig úgyis teljesen felesleges okoskodni, próbálgatni, értelmezgetni a módosítgatásokat.
Úgyhogy jelen pillanatban ne féljen senki. Ez a félelem, ami eluralkodott, ez borzasztó. És számomra tökre megdöbbentő volt az, hogy még olyan feketeöves bitcoinerek is, akik értik a rendszert, akiknek van tapasztalatuk – érezhetően megijedtek. Nem tudok jobb szót erre használni.
Viszont az én szempontomból, jogászként azt mondom erre a szituációra – MiCA-stól, Btk.-stól, mindenestől –, hogy óriási jogbizonytalanság van. És ez egy nagyon erős állítás. Mert a jogbizonytalanságnak, ha ezt mondjuk politológiai szempontból próbálom értelmezni, elég súlyos következményei vannak. Definíció szinten, ha azt mondjuk egy országra vagy egy unióra, hogy jogbizonytalanság van.
És még egy mondat erejéig hadd kanyarodjak vissza a MiCA-hoz. Az egy nonszensz, hogy évek óta – 2024 vége óta – hatályban van a MiCA, és még a múlt héten is az ESMA jogértelmező leiratokat fogalmaz meg és ad ki magából, melyeknek az a következménye, hogy olyan entitások, amelyek már korábban megfeleltek a jogszabályoknak, az új értelmezés fényében üzleti modellt kell hogy váltsanak. Mert abszolút nem érvényes már rájuk az, ahogy ők elkezdték fél évvel ezelőtt az üzletüket. Ilyen nem fordulhat elő. Ez jogbizonytalanság. És ez nem egy egyszeri dolog.
Az ESMA azóta is – fel lehet menni a weboldalra, és meg lehet nézni a különböző leiratokat. Ne menjünk bele, hogy azok mik; ezek jogértelmezések, amelyekkel ez a drága jó ESMA megmondja neked, hogy „te, polgár, hogyan kell hogy értsed azokat a drága szavakat, melyeket papírra vetettek ezek a jóságos jogalkotók". És hát nem igazán tudják megfogni.
És akkor itt egy mondat – ha már így felspoilereztük a jogász szakma hozzáállását. Tök érdekes számomra az, hogy megjelentek azok a fajta régi vágású jogászok, akik a bankszektorból jönnek, vagy akik a compliance szektorból jönnek (amihez nem is feltétlenül kell, hogy valaki jogász legyen), és iszonyatosan jogkövetők, és iszonyatosan várták, hogy végre ezt a rohadt szemét kriptopiacot megregulázzák – és most itt állnak boldogan, hogy betarthassák végre ezeket a nagyszerű szabályokat. Ők vannak többségben. És akkor ott vannak kisebbségben azok a jogászok, mint amilyennek én is gondolom, vagy szeretném vallani magamat, akik bitcoinerek, és nem feltétlenül szeretnek követni olyan szabályokat, amelyek idióták, és nincs semmi értelmük, és ellentétben állnak más szabályokkal, és szabadságjogokat próbálnak korlátozni, és egy olyan világ felé indítanak, amely elég sötét.
Ebből fakadóan nem alakulhat ki igazából egy párbeszéd sem. Mert amikor a halk kisebbség próbál valamit jelezni… És mondok is erre egy példát. Például itt van ez a jóságos FATF elnevezésű szervezet. Ez a Financial Action Task Force elnevezésű, nonprofit, kormányok közötti nemzetközi szervezet, amely meghatározza azokat az irányvonalakat, amelyeket a pénzmosás és a terrorizmus elleni iszonyatos küzdelemben alkalmazni kell.
És az egyik jogász kolléga szabadidejében végzett egy kutatást arra vonatkozóan, hogy mennyire hatásosak ezek az útmutatók, illetve a pénzmosás elleni szabályozás eredményessége úgy általában. Hát, nem kell nagyon sokat izgulnunk azon, hogy megtudjuk: az eredmény zéró. Tehát nincs eredmény, nincs kézzelfogható eredmény. Nem mondhatjuk azt, hogy kevesebb lett a pénzmosás; nem mondhatjuk azt, hogy kevesebb lett a terrorizmus. És mégis fenntartunk globálisan egy olyan szisztémát, aminek semmi értelme nincs, és semmilyen hatása nincs.
És ez az utolsó mondat, és befejeztem ezt a témát, mert megy fel bennem a pumpa, és megfogadtam, hogy nagyon nyugodt leszek ebben a beszélgetésben. Az általános célkitűzés világszinten és az Európai Unióban is az, hogy 2030-ra az összes pénzügyi tranzakció a világon transzparens, azaz átlátható legyen. Tehát eleve a célmegfogalmazással nagyon súlyos problémák vannak. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy nem tudom, mennyire kell butának lenni ahhoz, hogy ilyenfajta célokat fogalmazzunk meg. Azt azért nagyon könnyű belátni, hogy lehetetlen küldetés az, amit megfogalmaztak maguknak – illetve nyilván lehetséges, drasztikus eszközökkel, melyek felé azért elég erőteljesen haladunk. És itt mindenkire rábízom, hogy mit ért ez alatt. Annyit azért spoilerezek, hogy chat control, meg AI-stratégia.
Ennyit szerettem volna elmondani a MiCA-ról.
– Én akkor nem folytatom a témát.
– Annyival fejezzük be, hogy közeleg a Bitcoin Miskolc, októberben. És az egyik előadásom erről fog szólni, ahol bővebben, adatokkal kifejtve, egy jobb megvilágításba helyezve – nem az ő szempontjukból jobb megvilágításba, hanem az érthetőség szempontjából jobb megvilágításba.
– Pontosan.
– Egy kicsivel bővebben fogok erről beszélni.
– Jó, meg fogjuk nézni. És akit érdekel, jöjjön.
– Október 17-től 19-ig. Ezt majd még párszor elmondjuk.
– Ha már így konferenciákról esett szó: mi lenne, ha elmesélnéd nekünk, milyen konferencia volt most? Mert azért vannak jó dolgok is.
– Igen. Északon.
– Északon.
– Hát képzeljétek el, hogy ellátogattam a messzi Finnországba.
– Hideg volt?
– Hát annyira vártam! A balti nyárból alig vártam, hogy augusztus közepén, amikor már tényleg a tetőfokára hágott a hangulat…
– Milyen napra esett a finn nyár idén?
– Hát a finn nyár, kérlek szépen, az egyik napra se esett, amikor én ott voltam. Viszont volt minden: eső, szél, napsütés, hideg. Meleget azt azért nem mondom – de nagyon élveztem. Tényleg iszonyatos felüdülés volt, hogy egy kardigánt magamra vehettem. Nappal is.
Egy nagyon-nagyon jó kis konferencia volt. Ugye ez volt az első ilyen konferencia, úgy is hirdették: az első nordikus konferencia. Nagyon jól időzítették a dátumot is, mert ugye Prága, Honey Badger és Helsinki így következtek egymás után. Tehát nagyon sok ember volt ott, aki zarándokolt egyik konferenciáról a másikra – jellemzően Amerikából, messzebbi helyekről; akik eljöttek, azok kihasználták az idejüket meg az alkalmat, hogy egyik állomásról mentek a másikra.
Egy nagyon kis családias, jó hangulatú konferencia volt. Bányászkonferencia. Először voltak kis fenntartásaim, hogy na, majd a viking bányászok jönnek a fűtési megoldásokkal. Mondjuk ezzel nem lőttem mellé – mert azért nagy, széles mosolyokat nem nagyon láttam. Csak az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenes arányban nőtt a boldogság. (nevetés) Amúgy azért jellemző volt ez a kicsit rideg fogadtatás.
De azért mentünk el. Egyrészt már nagyon kíváncsi voltam, hogy egy tőlem teljesen távol álló témakörben mit tudok tanulni – mert nagyon szeretném magamat beleásni az energia témakörébe, és majd el is mondom, hogy miért. De a fő oka az volt, hogy volt egy női side event.
Biztosan ismeritek Rachelt. Ő a Terra egyik oszlopos tagja, vezetője. És neki nagy missziója, szívügye a nők hadrendbe állítása itt a Bitcoin adaptáció területén. Van egy organizációja Les Femmes Orange néven, és iszonyatosan brutális növekedést értek el körülbelül az elmúlt fél év alatt. Több országban is gyökeret vertek, van egy nagyon jó honlapjuk – majd a linket elküldöm, és akkor esetleg be tudjátok tenni a leírásba, meg a Telegram-címet is, mert ugye van magyar tagozata is.
– Narancsnők – ez azt jelenti franciául.
– Narancsnők. Hát a franciám borzasztóan gyenge, de igen, ezt jelenti.
Rachellel régóta kapcsolatban vagyunk, és itt jött ez a lehetőség. Ugye egy évvel ezelőtt sikeresen benarancsoztam a legjobb barátnőmet, Lencsit – akivel ti már találkoztatok Bitcoin Miskolcon. Mi kitaláltuk azt, hogy hát annyira uncsik ezek a Bitcoin merchek, hogy állandóan csak ilyen hoodie-k meg mindenféle pólók meg sapkák – tudod, ezek a merch dolgok, ami most Árpin is van.
– Simán, ami most Árpin is van. (nevetés)
– Jó, nincsen ezzel baj! Csak én ugye egy nő vagyok, szeretek felöltözni. Adott esetben rebellisen felöltözni – sőt, a legtöbb esetben. És szerettem volna mindig valahogy kifejezésre juttatni, hogy én vagyok, aki vagyok. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy körbetekerem magamat egy iszonyatos Bitcoin-logós papírral. De ez volt az első kiindulás.
A második kiindulás meg az – mint mindig ez a kiindulás –, hogy hogyan tudunk a közösségnek visszaadni, hogyan tudunk másokon segíteni, hogyan tudjuk az adaptációt sokkal jobban kiszélesíteni. Az egyéb munkáimból fakadóan vannak körülöttem dizájnerek, grafikusok – lányok, ügyesek, szépek, okosak –, és szerettük volna őket felkarolni. Bitcoinerek is vannak közöttük. És akkor elkezdtünk együtt dolgozni először Chill Arttal – ez a grafikus neve.
Neki nagyon durva agymenése van, Csillának. Akit érdekel, majd megnézi a honlapon. Egy egész komoly dizájnsorozat jött létre az ő munkássága nyomán, ami köré mindenféle történeteket kerítettünk. És ezekből a mintákat, a printeket tettük fel különböző – nem csak ruhákra, azért keresem a szót – termékekre inkább, mert ruhák, cipők, táskák, mindenféle dolgok megtalálhatóak a webshopban. Illetve elindultunk elég erőteljesen egy lifestyle közösség felé.
Ugye azért kezdtem el mondani, csak nem fejeztem be, hogy ennek a női eventnek Helsinkiben a Bitcoiner's Pretties volt az egyik fő támogatója. Szerettünk volna kiállni oda a nők elé, és elmondani azt, hogy Magyarországon is, itt a női vonalon, régóta működnek a dolgok.
Annak ellenére, hogy a podcastot csináltam, meg azért évek óta tevékenykedem a közösségben – hát én eléggé shy vagyok.
– Nem jött le. (nevetés)
– Nem baj az. Most itt ezt az alkalmat megragadom, hogy egy kicsit sérülékeny lehessek, mert ez itt egy zárt kör. De nem, én nem az a típus vagyok, aki jelentkezik, hogy szerepelni szeretne. Nyilván ha meghívnak, akkor elvállalom – de a nemzetközi porondon nem könyököltem soha, hogy „légyszi, engem is mutassatok".
Viszont most megtalált ez a dolog. Annyira durván elkezdtek a nők mozogni, hogy igenis érzem magamban azt a késztetést, hogy megmutassuk: figyeljetek, itt van Magyarország, fent vagyunk a térképen, rohadt sok mindent csináltunk.
Volt egy tök jó élményem ezzel kapcsolatban. Volt egy kis boothunk ott Helsinkiben, és a lengyel HUSZONEGY egyik oszlopos tagja jött oda egy lengyel 21-es pulóverben. Mondtam neki, hogy hát barátocskám, gyere, gyere, itt vagyok én is! És majd vagy egy órát beszélgettünk. Árpi, téged említett a fiú. Most meg nem mondom neked, hogy mi volt a neve – egy lengyel név volt, és hát a lengyelem ugyanolyan jó, mint a franciám. De ismeritek egymást.
Olyannyira – és itt kicsit visszakanyarodva erre a dizájnsorozatra –, hogy csináltunk egy könyvet az első sorozatból: A gondolat szabadsága. Egyelőre angol nyelven érhető el, de most készül a magyar változat is, hamarosan nyomtatásra kerül. És ő szeretné ezt a könyvet lefordítani lengyelre.
Úgyhogy itt a community elég erőteljesen működik. Ebből kifolyólag ez a webshop sokkal több, mint egy webshop – ezért mondtam, hogy ez egy lifestyle közösség. Egy kicsit idegen még tőlem ez a „lifestyle" kifejezés, de ha lemegyünk ennek a mélyebb rétegeibe, akkor igen: magamról is elmondhatom, hogy Bitcoin lifestyle-t élek. És mostanra ennek már van definíciója.
Ennek nagyon sok hozama van. Számomra a legtöbb hozama a közösség. És elmondom, hogy miért. Most már szerintem lassan hatodik éve élek úgy, hogy bent ülök a lakásban egy számítógép előtt. Ez nem panasz, csak tökre érdekes körforgás, amit leír: hogy amiért ezt választottam – hogy elmegyek és bezárkózom egy szobába, és nem szeretnék másokkal találkozni, és nem szeretnék emberekkel beszélgetni, és légyszi, mindenki hagyjon békén –, és felépítettem, amit fel szerettem volna építeni… most ugyanoda jutottam vissza, ahonnan elindultam. Még mielőtt utáltam volna, hogy másokkal kell beszélgetnem – most annyira szeretnék másokkal beszélgetni, annyira szeretnék hallani másokról: hogy mi az ő tapasztalatuk, ők miben vannak, hol állnak, miben tudunk együtt lenni, segíteni egymásnak, értéket adni oda és vissza.
És ahogy ez a gondolat megfogalmazódott a fejemben, csak jönnek, csak jönnek.
Ezen a női side eventen fantasztikus nőkkel ismerkedtünk meg. Mindenki egy szabadságharcos – vagy nem is tudom. Olyan szép kis nyugodt családanyákkal is találkoztam. Pontosan ez volt benne a szép: hogy mindenki ezerféle, de mindenki bitcoiner.
És ez az adaptáció miatt fontos. Annyira bepörgött az adaptáció szerintem – és ez is tök ambivalens, mert mások máshonnan azt látják, hogy leállt. Én meg innen azt látom, hogy iszonyatosan bedurvult. És hogy mennyire kellettek ehhez a nők.
És ez nem egy nemi szétválasztás, hanem egész egyszerűen ez az élet. Itt van a Bitcoin, itt van egy network, itt van ez a monetáris rendszer – amit férfiak csináltak meg. És köszönjük szépen nekik, mert lehet, hogy egy nő ezt nem tudta volna megcsinálni. Viszont ahhoz, hogy további rétegekbe eljuthasson a Bitcoin, ahhoz most a nőkre van szükség – mert annyira más rétegekbe el tudják juttatni a bitcoint, annyira más nézőpontokból. Nem az IT meg a pénz világából, hanem pontosan arról, amiről már milliószor beszéltünk: hogy mennyire soklétű a Bitcoin. Olyan helyekre szivárgok be, hogy csak forgattam a fejemet.
Ha már említettétek a fűtőtesteket Helsinkiből: találtam egy nagyon-nagyon jó terméket. 21 Energy – osztrák cég –, és behozzuk Magyarországra ezeket a bányász-fűtőtesteket. Iszonyatosan durva technológia. Ott volt mellettem a fűtő – én csak radiátornak hívom: egy formatervezett radiátor, benne egy Bitcoin minerrel. Bedugod a konnektorba, 50 négyzetmétert felfűt, és közben bányássza neked a bitcoint. Vannak pontos számok, majd akit érdekel, utánanéz ennek. De hozok Miskolcra egy darabot, legalább kettőt is.
– Úgyhogy ott lehet majd simogatni meg melegedni, októberben, Miskolcon. Jó hideg lesz, gondolom.
– És hosszú távon az a tervem, hogy nagyon szeretnék mindenféle innovatív Bitcoin-termékeket eljuttatni a magyar, és hát a máltai közönségnek is.
– Tök jó.
– Ezen vagyunk jelen pillanatban. És felbuzdulva ezen – csak hogy a Nostrról is beszéljünk egy kicsit –, mert elkapott engem is a mánia. Tök régóta csináltam már magamnak egyébként egy accountot.
– És ugyanazzal működsz?
– Nem, nem ugyanazzal. Iris-t használtam először, aztán azt kikukáztam, és most többfélét is használok – mert van saját accountom, meg van a Pretties-nek is saját accountja, és azért csinálom, hogy tudjak kísérletezni több fronton. És óriási sikerélményeim vannak. Nem titkoltan mindennaposak a zappolások.
– Dől a szat!
– Dől a szat. Azt se tudom már, hova tegyem őket.
– Király.
– De hát megint újabbnál újabb dolgokat tanulok, megyek egyre lejjebb és lejjebb a nyúlüregen. Néha nagyon félelmetes sötétben lenni egyedül – majd HenkyPenkyre biztos, hogy rátapadok Miskolcon egy kis időre.
Nagyon sok a zaj. Rettenetesen sok a zaj.
– Igen, sajnos én is tapasztalom.
– Nagyon sok erőfeszítésembe kerül, hogy ki tudjam szűrni, mi az, ami zaj, és mi az, ami nem. És ez exponenciálisan növekedett szerintem az elmúlt egy évben. Az AI annyira durván felgyorsított mindent, hogy az valami brutális. Nagyon sok energiám megy el ezzel: hogy kiszűrjem, kiválogassam azokat a dolgokat, amelyekre érdemes figyelni – meg azokat, amelyekre nem.
Nagy terveim vannak egyébként a közeljövőben. Tényleg szeretnék egy kis közösséget felépíteni – már fizikai közösséget –, ahova odajöhetnek emberek, és egy kicsit együtt lehetünk, beszélgethetünk, tanulhatunk egymástól, aztán megyünk tovább. Úgyhogy ezen dolgozom. Jelen pillanatban annyit elmondok, hogy Szicília lesz. Tervezem, hogy veszek ott egy földet.
– Wow!
– És oda csinálunk egy ilyen kis közösségi teret.
– Ez tök jó.
– Akkor elfoglalt vagy mostanában, pörögsz ezerrel. Erről már beszéltünk – és pont te hoztad be, ki más –, hogy a nőknek mennyire más szerepe van itt a Bitcoinban. És jó látni, hogy ennyire aktívak, mert valahol ők a szervezők.
– Igen. Mert tudod, ez az érdekes: emlékezzetek vissza, amikor felmerült ez a téma, akkor voltak közöttünk is olyanok, meg a világban is volt sok olyan ember, aki azt mondta, hogy ez egy teljesen felesleges szétválasztás, mindannyian emberek vagyunk, nem kell itt pozitív értelemben diszkriminálni. És igazat adok ebben – csakhogy ez nem egy ilyen értelemben vett szétválasztása a dolgoknak.
Mondok erre egy példát: az intézményi elfogadás, és a magánszemélyként történő bitcoinerlét. Itt ugyanúgy megvan ez a kettősség. Teljesen mindegy, hogy mit gondolunk egy intézményi adaptációról – nyilván az is egy más vonulata az adaptációnak.
És itt ugyanez a különbség áll fenn: hogy más, amikor azt hallod egy szemüveges IT-s barátodtól, hogy milyen jó a Bitcoin. És most én nőként mondom ezt: hát biztos, hogy nem érintene meg. Bár engem megérintett, tehát rossz példát hozok. (nevetés) A nők jellemzően nem olyan tech-beállítottságúak. Nyilván vannak kivételek, természetesen, meg nem is akarok általánosítani. De sokkal könnyebb megérinteni valakinek az ingerküszöbét azzal, hogy azt mondod: nem gondoljátok, hogy az államot szét kellene választani az oktatástól? És akkor innen elindulhat egy párbeszéd – és a vége a Bitcoin lesz.
– Igen.
– És még egy csomó ilyen témát tudok felhozni, amiről el lehet kezdeni a beszélgetést – de a vége a Bitcoin lesz.
– Mondtad ezt a Bitcoin lifestyle-t. Szerintem meg pont az adja a Bitcoin lifestyle-t, hogy van, akinek nagy az igazságérzete, és úgy gondolkodik már a Bitcoin előtt is, hogy egy kicsit rebel, és szeretné az igazat továbbvinni, és keresi azokat a helyeket, ahol tudna korrigálni a világban. Szerintem ez a Bitcoin lifestyle, és ezért van ilyen párra találás ebben nagyon sok emberben – mert nem a technológia fog meg, hanem az, amit a technológia tud kiváltani majd a világban. Az a változás.
– Igazad van ebben, de egy csomó mindent hozzá tudnék még tenni. Most például én jobban benne vagyok ebben az üzleti vonulatban: hogy hogyan üzletelünk egymással.
Lehet, hogy naiv vagyok – biztos sokan azt fogják mondani, hogy borzasztóan naiv vagyok, az vagyok. De amikor egy bitcoinerrel üzletelek, akkor nincsenek bennem azok a fajta gondolatok, mint amikor egy nem bitcoinerrel üzletelek. És például ez a Nostron tök szépen látszik: hogy az a láthatatlan kapocs, ami összefog minket a fellow bitcoinerekkel, az mind magába foglalja ezt.
Tehát eszembe sem jut, hogy át fog engem verni, vagy át akar verni, vagy nem az lesz, amit megbeszéltünk. Nem kell szerződést írnom ahhoz, hogy az legyen, amit megbeszéltünk. Én alapból ezt így gondolom. És nem volt rossz tapasztalatom eddig. Már több év van a hátam mögött ebben, és soha nem történt olyan, hogy ez máshogy lett volna.
És mondok erre is egy példát. Hamarosan – még egyszer említsük meg a Bitcoin Miskolcot – reményeim szerint ott fog debütálni Alex Gladstein Hidden Repression című könyve magyar fordításban, amelyben nem titkoltan Árpi is részt vett. Nem kellett megállapodásokat kötnünk vagy írott szerződéseket kreálnunk ahhoz, hogy megállapodjunk dolgokban.
És mondhatja valaki, hogy jó, hát én jogász vagyok, más a pozícióm, nekem a szerződés az alap. Én így szocializálódtam, mindig is így üzleteltem, mindig is kellett a forma. A Bitcoin világa teljesen más ebből a szempontból. Még egyszer mondom, biztosan sokan gondoljátok, hogy naiv vagyok – de nekem ez a tapasztalatom. Mert ha én így üzletelek, és ugyanazokat az elveket vallom, és ilyen emberekkel szeretnék üzletelni, akkor ugyanazt fogom visszakapni, mint amit adok.
– Nagyobb a bizalom ebben a körben.
– Igen. Csak ha ezt továbbgondolod, akkor erre fel lehet építeni egy társadalmat. Egy másikfajta berendezkedést. Egy csomó minden ki tud jönni ebből, ha mélyebben belegondolsz.
De ehhez az kell, hogy tudd azt: aki tényleg bitcoinernek vallja magát, az morális alapokon éli az életét, és nem dumál félre, hanem azt csinálja, amit mond. Azt vettem észre, hogy ha mindig ezeket a hangzatos szólamokat ismételgetjük – don't trust, verify, meg do your own research, meg proof of work –, akkor a mindennapi életemben egyre több analógiát találok. Egyre többször mondom azt, hogy na látod: proof of work. Ami tök nem Bitcoin, de mégis mindig vissza tudom csatolni, mert így működik egy egészséges világ.
És ugyanúgy ott van a don't trust, verify. Nem kell nekem megbíznom az üzletfelemben ahhoz, hogy üzleteljek vele – mert számomra elég az, hogy mindketten bitcoinerek vagyunk, és ugyanazokat az elveket valljuk. Innentől kezdve…
– …nagy baj már nem történhet.
– Nagy baj már nem történhet. Pontosan. Mert ő is tudja azt, hogy a saját reputációja a tét. És ez a low time preference: nekem nem az az érdekem, hogy hamar lehúzzak valakit és menjek a következő ágra, hanem az, hogy hosszú távon felépítsek valamit, ahol jó hírnevem van, hosszú távon működöm.
Tehát az én életemben is a bitcoinerség kettes fázisa az, hogy alkalmazom ezeket a szólamokat a saját életemben – ha észreveszem, ha tudatos vagyok rá, hogy megtaláljam ezeket a mondásokat a való életben. És ez egy Bitcoin lifestyle: ha tudatosan így élsz és így csinálod a dolgaidat. Én ettől nyugodt vagyok.
– Erről is áradoztunk, hogy kiben milyen változást hozott létre a Bitcoin.
– Igen. Ahogy telik az idő, ezek a fázisok tök szépen nyomon követhetőek az én életemben is. Amikor nagyon hangos voltam, meg nagyon erőszakos, meg tűzzel-vassal, meg „hülye vagy, meg ne beszélj velem, ha nem ezt gondolod" – és hogy azóta mennyit tanultam, mennyire letisztult bennem egy csomó dolog, mennyire élesen húzom a saját határaimat is.
Már nem vagyok olyan nyitott, hogy azt mondom: persze, jöjjön bárki, nagyon szívesen segítek, elmondom, bla-bla-bla. Vannak beugró kérdések. És nem azért, mert arrogáns vagyok, vagy magas lovon ülök. Pusztán szeretem már magamat annyira, hogy a drága időmet nem pocsékolom mindenféle dolgokra. Ezt vagy megérti valaki, vagy nem érti meg. De ez a szép ebben: hogy ha te egy fellow bitcoiner vagy, akkor pontosan fogod érteni, hogy én nem egy bunkó vagyok, aki nem szeret segíteni – hanem egy önmagára igényes személy, aki igenis tiszteli saját magát annyira, hogy nem fecséreli az idejét és az energiáját olyan dolgokra, amelyek számára nem prioritás.
– Meg ugye ezzel megtiszteled a másikat is, hogy nem minden áron akarod meggyőzni.
– Pontosan. Nem mondok neki olyan rossz információkat, rossz helyről jövő dolgokat, amelyekkel nem viszem előre.
– Én is sokat visszavettem. Szerintem értem, amiről beszélsz.
– Hát ez 10 év. Most már lassan 10 éve járom az utat.
– Wow!
– Na jó, még két év kell hozzá. De onnan már lehet kerekíteni. (nevetés) Egy nagyon nehéz út – de boldogító út.
– És annyira jó volt Helsinkiben találkozni mindenféle arcokkal! Ott voltak a nagy celebek – Knut, ő spanom, mint tudjuk. Meg hát ott voltak mások is. És annyira jóleső érzés – évente egyszer; tavaly Madeirán találkoztunk utoljára. Nyilván nem szoktunk minden nap telefonálni, de számon tart mindenki mindenkit. És tényleg egy csomószor nem érzem azt mondjuk a fiat életbeli barátaimmal ezeket a dolgokat: hogy találkozunk, és úgy örülnek őszintén, mint ezek az emberek, akikkel igazából rohadtul nem ismerjük egymást. Pusztán annyi a közös, hogy mindannyian bitcoinerek vagyunk.
– Viszont ha váltotok két mondatot, akkor is mélyebbre tudtok menni egymás gondolataiban.
– Így van. Eleve már amikor odaértünk, nagyon vicces volt. Becsekkoltunk a szállodánkba – Lencsivel voltunk ketten, illetve Fanni is. Becsekkoltunk, és hát menjünk le, nézzük meg, merre vagyunk. Kimegyünk a szálloda elé, és abban a szent minutumban begurul egy piros autó – nem is tudom, milyen verda volt –, egy hatalmas Bitcoin-matricával a motorháztetőn, Bitcoin-rendszámmal. Kiszáll a két figura, egymás mellett álltunk. Mondom: figyeljetek, biztos, hogy egy helyre megyünk!
És így néz rám a két srác: „Miből gondolod?" Hát mondom, mind a ketten szemüvegesek vagytok, most álltatok ki abból a kocsiból. Hát mondom, tuti. Rögtön nagy röhögés, minden.
És akkor kiderült, hogy az egyik srác Ioni Appelberg. Nem tudom, ismeritek-e.
– Én Budapesten találkoztam vele, a reptéren.
– Wow, kicsi a világ! Most csinál új bizniszt, merthogy ő orvos. Bitcoin-doktor bizniszt setupol most fel, online. Nyilván aki odamegy, az odamegy – Svédországban él –, de amúgy online fog orvosolni bitcoinereknek. És ott rögtön összespanoltunk.
Ezt csak azért mondom, hogy amúgy nem szoktam idegen hapsikat leszólítgatni – csak így külföldön, meg pláne…
– „Jó az autód!" (nevetés)
– Meg se fordult a fejemben, hogy miért ne szólítanám le őket. Hát ide jöttünk, ez volt a cél! És rögtön a legjobb barátok lettünk három perc alatt. Utána minden nap, azóta is kontakt. Tök jó fejek. Ez mind a bitcoinerség.
– Hány napos volt ez?
– Kétnapos volt a BTC Hell. Főleg bányászok. Megmondom nektek őszintén, hogy nem nagyon tudtam előadásokon részt venni, mert volt egy boothunk, és árultunk, mint az őrültek. Merthogy – ezt nem is mondtam, pedig ez a lényeg – a Bitcoiner's Pretties készítette a BTC Hell hivatalos merch dizájnját. Majd küldök róla képet, jól néz ki.
Az volt a koncepció, hogy ne legyen rajta hatalmas Bitcoin-logó, hanem: if you know, you know. Ha tudod, tudod. És akkor kitaláltuk, hogy legyen ez a híres boating accident.
– Ugye ennek a mémnek az a lényege, hogy ha valaki kérdezi – mondjuk egy KYC vagy egy hatóság –, hogy tudni akar a te bitcoinjaidról, akkor az a sztorid, hogy sajnos egy hajóbalesetben elveszítetted a kulcsokat, és nincsenek meg a bitcoinjaid.
– És akkor ezt csináltuk meg. Csináltunk egy Pretties × Hell capsule collectiont, egy limitált kiadást, ahol nekünk van ez a signature dizájnunk: egy rebellis nőszemély, aki egy láncon vezeti a katicabogarát – aki bitcoin, természetesen –, és az energia megy ezen a pórázon át, azzal élteti a katicáját, adja neki az energiát. És ő sietett a segítségére a boating accidentben. És azért ment a helsinki konferenciára, mert a katicája haldoklik, és kellett neki az energia.
– Hoppá! Jól el van vonva. (nevetés)
– Így áll össze a sztori. Néha elmennek otthonról. Szeretek kreatívoskodni.
– Beütött a sárga pirula.
– Rendesen beütött. De hát ez óriási megtiszteltetés volt. És ezek voltak a pillanatok, amikor ezeket a nagy viking bányászokat mosolyogni láttam – amikor ezt a történetet így előadtam, és akkor először láttam, hogy mennek a tekervények: „á, cool, cool". Mindenki oda volt, hogy úristen, mi ez az elvontság – de hogy mennyire király.
Úgyhogy nem nagyon tudtam részt venni a beszélgetéseken. Viszont az látszódott, hogy nagyon sok bányász, rengeteg újítás, rengeteg innováció. És ezért is mondtam Rachelt meg a Terra projektet – mert nem tudom, mennyire tudjátok, hogy ők több pilot projektet is futtatnak. Németországban és egyéb északi országokban konkrétan lakótelepeket fűtenek Bitcoin-bányákkal. Ami azt jelenti, hogy nemcsak ingyen van az áramod, hanem még keresel is éves szinten, a helyi energiaárak függvényében. És erre vannak kiegészítő lehetőségek: rá lehet a napelemeket is kapcsolni egy ilyenfajta szisztémára, amivel aztán hiperdurván le lehet csökkenteni az energiafizetési kötelezettségeket. Ezekről nagyon sok szó esett.
És mivel először volt konferencia a térségben, nagyon érezhető volt ez a cheer, hogy „ó, finnek vagyunk" – annyira összekovácsolódtak. Benne vagyok azóta is a BTC Hell Telegram csoportban: nagyon durva utóélet, a meetupok, a bandázás.
A Satlantist nagyon nyomják. Ismeritek a Satlantist?
– Én nem. Az micsoda?
– Alex Svetski – ugye ő írta Az Antikommunista Kiáltványt.
– Meg a Bitcoin Bushidot, vagy?
– Igen, igen. A Satlantis a Nostron egy applikáció. Egy olyasmi applikáció, ami a bitcoinereket segíti – azokat, akik digitális nomádok, vagy csak szeretnek utazni, jönnek-mennek a világban. Megmutatja – attól függ, hogy állítod be az applikációt –, hogy a közeledben, vagy rá tudsz keresni konkrét országokra, helyekre; egy általános képet mutat arról, hogy mennyire elfogadott a Bitcoin. Kiadja, hogy ha te ott élsz, akkor mekkora élete van ott az adott Bitcoin közösségnek, milyenek az életkörülmények, mennyiért tudsz bérelni egy lakást, mennyi egy bevásárlás. Tehát egy teljes képet nyújt egy országról.
És nyilván ez egy közösségi csatlakozási lehetőséget is ad: nem ismeretlenül csöppensz oda mondjuk Nepálba, hanem úgy mész oda, hogy a Joey meg a Samantha már ott várnak szatos törölközővel. (nevetés)
Ezt nagyon nyomták Helsinkiben. Nagyon sokan ellenzik is – nagyon sok negatív visszhangot is hallottam egyébként egy csomó Nostr-applikációról. De annyira fejlődésben van még az egész, hogy igazából nem tulajdonítok ezeknek jelentőséget. Mert aki most így gondolja, lehet, hogy két hónap múlva máshogy fogja gondolni, amikor kijön a legújabb fejlesztés. Meg szerintem ha nem mindenben értünk egyet, az nagyon jót tesz a világnak.
– Pontosan.
– Fantasztikus volt, tök nagy élmény. Képzeljétek, Fanni is ott volt velünk, aki a Budapest Bitcoin szülőanyja – ugye az ő fejéből pattant ki a Budapest Bitcoin. És Fanni egyébként a helsinki konferencia szervezésében is részt vett: ugyanis a Budapest Bitcoin konferencia szervezése kapcsán összeismerkedett azokkal, akik csinálták ezt a konferenciát, és annyira jól dolgoztak együtt, hogy felkérték, dolgozzon nekik is.
És képzeljétek el, tök nagy élmény volt, hogy rengetegen kérdezték, mondták, mennyire várták a Budapest Bitcoint. Hogy mi történt, és hogy miért maradt el. Ugye pont úgy jött volna ki, hogy a Hel előtt lett volna a Budapest, és akkor onnan lehetett volna Honey Badger. Na, teljesen mindegy – de ott egy csomó ember úgy készült, hogy jönnek. Nem kis csókákról beszélek.
Csak jó érzés volt számunkra az, hogy igenis ott vagyunk a térképen: Budapest, a közösség, a HUSZONEGY. Ismerik a magyar HUSZONEGY csoportot! A lengyel srácok, akiket az előbb említettem; volt utána egy német is – a Plebstyle árult mellettünk, nem tudom, ismeritek-e. Ott mindenki ismeri a HUSZONEGY-et.
– Akkor nem csak Magyarországon világhírű! (nevetés)
– Nem csak Magyarországon világhírű a magyar HUSZONEGY.
– A Budapest Bitcoinról annyit még mondanál – mert olyan természetesen mondod, hogy persze, hogy nem is fog megvalósulni –, hogy ott nem időbeli elhalasztás történt, hanem akkor nem lesz, és kész? Tehát ez fix?
– Figyi, nem akarok a jövőbeli dolgokról beszélni, mert az tök képlékeny. Annyi fix, hogy egyrészt azért nem valósult meg, mert bejött a MiCA, és senki sem rendelkezett engedéllyel, és nem akartak úgy odajönni haknizni egy konferenciára, hogy benne legyen az a kockázat, hogy esetleg megütik a bokájukat. Azóta a helyzet változatlan.
És nem hiszem, hogy bármelyik Bitcoin-applikáció annyira nagyon sorban állna. Tudok nyilván olyanokról, akik sorban állnak egy MiCA-engedélyért – megértem őket, mert versenyhelyzetben ez előny annak a szolgáltatónak, aki engedéllyel rendelkezik. Most mindegy, hogy mi erről mit gondolunk – de ők vannak többségben, mi kisebbségben. Ez az egyik dolog.
A másik dolog meg az, hogy én nem gondolom azt, hogy az ilyenfajta konferenciáknak túl nagy jövője lenne. Mint egy Bitcoin Nashville vagy Amszterdam – annyira nincs már igényük az embereknek erre. Teljesen másra van igényük.
És tök érdekes, hogy amit az előbb mondtam nektek: hogy az elmúlt időszakban nekem se volt igényem arra, hogy emberek között legyek – és most már arra van igényem. Nyilván ez összefügg az AI-jal meg az iszonyatos gépesítéssel: hogy mindenki vissza akar találni egyrészt a természethez, másrészt a többi emberhez, a földhöz, a kézzelfogható dolgokhoz.
Sokkal jobban értékelem én is azt, ha leülök veletek beszélgetni. Így is tök jó – de mennyivel jobb lenne, ha most itt ülnénk együtt. Vágyom már ezekre a fajta találkozásokra. Ugyanígy vannak az emberek is. Nem 2500 emberrel akarsz együtt lenni, hanem 100-zal – vagy adott esetben csak 20-szal, de lehet, hogy csak 10-zel, ahol egy este vagy két napig mindenféle dologról tudtok beszélgetni. És sokkal nagyobb érték, mert a mélységét jobban ki tudod aknázni egy ilyen beszélgetésnek. Tehát nem ez a felszínesség, hogy a 250 négyzetméteres LED-falon megy a Saylor – hanem a gondolatminőség. Meg hogy tényleg érzed azon az emberen, a közelségéből, az energiájából fakadóan, hogy az neked egy jó energia.
Egyre inkább előtérbe kerülnek ezek a dolgok. Azt hiszem, ezt mindannyian érezzük, hogy durván változik a világ.
– A változás jó is tud lenni.
– Igen. Nagyon sok podcastot nézek mostanában az AI-ról, és nyilván van pro és kontra. Én még mindig a pozitív irányba hajlok, mert a jó mindig győz. Ezt azért fektessük le: hogy a fény meg a jó, az mindig győz. Ezt még a Hupikék törpikék is megénekelték.
– Hát pláne, hogy a Hupikék törpikék is! (nevetés)
– Csak megerősíteni tudom őket. Olyan nincs, hogy ne a jó győzzön.
– Igen. De azért közben vannak mindig kisebb-nagyobb harcok. Ez az élet része.
– Tök sok emberrel dumáltam, és mindenkinek volt valami ilyen kezdeményezése. Így esett le igazán az állam, amikor jött a német háziasszony a sztorijával – akivel amúgy szóba se állnék, mert annyira különbözőek vagyunk. És jön a sztorijával, hogy ő minden évben fél évet ott tölt; vagy Salvadorban van, de a múltkor Kolumbiában volt, és most is akar menni. Sajnos tavaly ellopták az utcán, megtámadták, ellopták mindenét, még a mobiltelefonját is – de nem baj, idén újra el fog menni, mert ő volt a hülye, nem kellett volna odamenni.
Na, tehát emberek, jó reggelt kívánok! Guten Morgen. És ugye ebben megint tök sok minden van: a nekünk betanított sztereotípiák. Erről is már egy csomószor beszéltem Afrika kapcsán: hogy mi innen, messziről, mit gondolunk akár Dél-Amerikáról, ahol a drogkartellek levágják a kezedet a táskáddal együtt – meg Afrikában a porban éhező gyermekek –, szemben a kenyai hipermodern felüljárókkal. Tudjátok, hogy miről beszélek. Csak amikor ezt így hallod egy német háziasszony szájából Helsinkiben, akkor azért elgondolkodsz, hogy: na, rendes világ is van.
– Így kell hozzáállni.
– Pontosan. Nagyon érdekes volt egyébként, Árpi – ezt neked mondom elsősorban. A múlt hétvégén nagy takarításban voltunk itthon: én kint porszívóztam, a férjem meg hátul pucolta a fürdőszobát. Lekapcsoltam a porszívót – nyilván nem hallottam semmit –, és jövök hátra, hozom a porszívót, és mondom: itt az Árpi! Hallgatom, hallgatom… és a férjem hallgatta vissza a nagy kedvencét.
Elmondom, hogy nagy rajongód. Imádja – sajnos csak azt az egyetlen videót, amit valaha készítettél arról, hogy mi a Bitcoin. Az nálunk loopolva van.
– Tök jó. A Bitcoin lényege.
– Az nagyon jó előadás. Tényleg tedd ide, mert az fantasztikus.
– Jó, aki bírja a belassult szöveget, az hallgassa. (nevetés)
– Hát mi nagyon bírjuk.
És a férjem hallgatta vissza a régi podcastjaimat, mert nagyon csúszik lefelé ő is a nyúlüregbe. És pont az afrikai podcast volt a következő, miután téged végighallgatott. Domonyai Andrással csináltam egyszer egy podcastot Afrika viszonylatában – és tök durva, hogy eltelt azóta három év, és semmi se változott. Akit érdekel, visszahallgatja. De ott is ezek a sztereotípiák. Ellentétben ővele, aki több mint 10 éve, most már 15 éve él ott. És Bitcoinról beszélgettünk, egyéb fizetési megoldásokról, meg az emberek tudatosságáról.
És ez mind csak azt erősíti, hogy mennyire meg akarnak vezetni embereket, mindenhol.
– Nyilván ott meg másokat mondanak mirólunk. Tehát mindenhol működik ez a mechanizmus. Csak tök jó reality-sokk, amikor elmész találkozni igazi emberekkel, igazi helyekre – és akkor az igazi, valódi hírek meg valódi dolgok, amik történnek emberekkel, azok megtalálnak.
– Elmenni egy Bitcoin konferenciára olyan, mintha nitróztál volna, vagy szétboostoltak volna. Utána olyan, mintha a föld felett járnál.
– Igen, nagyon sokat ad.
– Minden alkalom, amikor elmegyek egy ilyen konferenciára, utána úgy jövök el, hogy na, most megváltoztatom a világot, öt perc alatt.
– Sok mindenben megerősít.
– És nagyon nagy élmény tényleg. Lencsinek ez volt az első ilyen nemzetközi Bitcoin konferenciája. Tavaly ezt végignéztem a saját gyerekeimen Madeirán – ugye a kisfiammal együtt ültük végig Saylornek az előadását ott a focicsarnokban. Most meg idén Lencsivel. És fantasztikus látni ezt a transitiont, ahogy átmegy egy ember valamivé. Egy metamorfózis.
– Most lesz lehetőség megint egy ilyenre, mert október 17-től 19-ig lesz a Bitcoin Miskolc. Úgyhogy mindenkit sok szeretettel várunk.
– Alig várjuk! Megvettem a jegyeket, minden le van foglalva.
– Köszönjük a beszámolót, nagyon érdekes volt. A linkeket majd még kilökdössük ide, hogy mindenki nézegesse.
– Átdobálom a linkeket, könyveket, mindent hozunk. Ott lesznek tapizhatóak, megtekinthetőek.
– És vajon addigra kinyomódik a nyomdában a Rejtett elnyomás?
– Ott lesz a Rejtett elnyomás, és ott lesz A gondolat szabadsága című könyvünk magyar változatban. Ezt eredetileg a nővérem írta, és én fordítottam le angolra – és először az angol változat jelent meg, fent van egyébként az Amazonon is. De meg szeretnénk csinálni természetesen a magyar változatát is, hogy magyar nyelven is elérhető legyen. Hiszen ezért is fordítjuk magyarra a könyveket: hogy a nyelv ne legyen akadály.
– Ez nagy segítség a magyar családoknak. Ez valódi segítség: hogy ilyen könyvek magyarul elérhetőek. Nagyon sokszor én is adok kölcsön könyvet, ha látom a szikrát valakiben, és magától rájön a megoldásra. Szóval az orange pilling nálam most ott tart, hogy nem tukmálom – de ha valaki rájön, akkor itt egy segítség, és kap egy könyvet.
– Hadd mondjak erre is egy példát, csak hogy bizonyíthassam, hogy valóban aktamunkát végzek. Kaptam egy nagyon csúnya ülőideg-gyulladást a sok üléstől. És elkezdtem egy ilyen köpölyözést – ismeritek a köpölyözést, gondolom. És a személy, aki csinálta, közben beszélgettünk, és mondta, hogy ó, hát ő milyen nehéz élethelyzetben van, és úgy szeretne valami mást, befektetéseket – hogy nem tudok-e én valamit?
Hát mondom, én biztos nem tudok semmit. Viszont van egy tök jó könyvem, azt olvasd el. És Knutnak a könyvét odaadtam neki kölcsön. Az utolsó darabomat. Mondtam neki, hogy ezt nem adja vissza – harakirit rendezek. (nevetés)
– Ilyen kis lehetőségeket én is kihasználok mások megsegítésére. Magas labdák.
– Így van. És hát ezért is kell fordítanunk egyre több és több könyvet.
A Hidden Repressionról annyit: tudjuk mindannyian, hogy nagyon sok idő volt, mire meg tudtuk csinálni – nagyon elapróztam, meg nagyon sok volt a minden is. De eljutottunk a végére, az a lényeg.
És pont Árpival beszélgettünk nemrég – ez az utolsó mondatom, kicsit promózzuk ezt a könyvet. Bárkinek a kezén átment – tördelés, proofreading, lektorálás –, annyira ideges lett mindenki. Én már úgy röhögtem a végén: mindenki úgy hívott fel, hogy – bocsánat, hogy káromkodom – „én ezt nem hiszem el! Ez tényleg így van, ami ebben a könyvben van?" Hát mondom: igen, tényleg. Nézz utána, ha nem hiszed el.
– Tehát tényleg vérlázító.
– Én is emlékszem, amikor legelőször olvastam: úgy olvastam végig, hogy annyira ideges lettem a végén. És másokra is ilyen hatással van – úgyhogy nem az én egyedi jelenségem volt. Ahogy az előszóban le is írja Alex, hogy ennek a könyvnek az írása milyen folyamat volt. Nekem is az olvasás meg a fordítási folyamat is iszonyú felkavaró volt.
És hát Magyarországot is nyilván fel lehet ismerni benne.
– Jelen van.
– Majd mindenki elolvassa szépen, aztán megteszi a saját maga.
– Aki addig szeretne olvasni, az pedig olvasgassa a HUSZONEGY oldalán található egyéb könyvajánlásokat meg az ottani elérhető anyagokat. Bár elég sok a jó könyv, sajnos azt is tapasztalom, hogy egy-két könyv azért mellémegy a Bitcoinon belül – csak azért akarják Bitcoinra húzni, hogy a címében ott legyen, és könnyebb legyen eladni.
– Nem sok ilyen könyvet olvastam, de volt olyan, amit be se fejeztem. Azokat nem fordítjuk le. Szóval ezeket nem találjátok majd meg az ajánlásban.
– Akkor így a vége felé még elmondanám a kis mondókát, ami részben kapcsolódik a megosztott képernyőn látható konferenciához. Ez most Miskolctapolcán lesz, a Hotel Aurorában, amelyik a műsorunkat is támogató egyik négycsillagos szálloda. A másik pedig a Hotel Atlantis – mindkettő bitcoint elfogadó és bitcoint tartalékoló szálloda.
Nézzétek a YouTube-on az adásainkat, iratkozzatok fel a csatornánkra! A Facebookon is jelen vagyunk, aki ott van, ott is kövessen minket, kommentelgessen, lájkolgasson. A Nostron egyre hatékonyabban és egyre több irányból posztolgatunk – most Katától megtudtuk, hogy már ő is igen aktív, úgyhogy hamarosan bekövetem őt is.
Illetve a Firefish nevében pedig üzenem, hogy ne adjátok el a bitcoinotokat, hanem nézzetek utána, hogyan lehet jól és biztonságosan fedezetként használni kölcsönhöz – ha valamit akartok vele kezdeni azon túl, hogy értéket tároltok benne.
– Ó, yeah!
– Köszönjük, Kata!
– Találkozunk Miskolcon.
– Alig várom.
– Köszönjük szépen a figyelmet nektek is, és egy hét múlva újra itt, egy új témával. Vagy kettővel. Sziasztok!
– Sziasztok!