E06 Mi a legnagyobb különbség a fiat valuták és a kriptovaluták között?
Az adás tartalmából
Átirat
Sziasztok, üdvözlök mindenkit a Bitcoin podcastunkban! Ez a HUSZONEGY Bitcoin Podcast hatodik adása. A múltkori egy kicsit „kockára” sikerült, de igyekszünk ebben az adásban általánosabb témákról beszélgetni, hogy olyanok is velünk tudjanak maradni a végéig, akik nemrég csöppentek bele. Mai vendégünk Árpi és Tamás. Árpit már ismeritek, Tamást pedig nemsokára megismeritek. Mai témáink a proof of work, a centralizált és decentralizált rendszerek összehasonlítása, illetve beszélünk a Lightning Networkről, mint a Bitcoin layer 2-es megoldásáról, egy gyors elszámoló hálózatról. Érintünk majd egy múlt héten a Műszaki Egyetemen elhangzott előadást a digitális jegybankpénzekről, amire Árpi tér ki bővebben. Továbbá Tamás bemutat egy node-ot és elmondja az ezzel kapcsolatos tapasztalatait.
– Tamás, üdvözlünk az adásban! Téged mi vitt a Bitcoin irányába, mióta foglalkozol vele?
– Sziasztok! Az eredeti szakmám hálózati mérnök, amit a 90-es évek eleje, az egyetemi éveim óta űzök. Ez volt a magyarországi internet berobbanásának ideje, az első munkahelyem egy internetszolgáltató volt, ahol hálózatokat építettünk. Nem mondom, hogy csak a technológia miatt vagyok itt, mert szerintem az hazugság, de két irányból is megfogott a Bitcoin, amikor megértettem. A 2009-es indulás után nem sokkal olvastam róla, de akkor még elhessegettem a gondolatot. Úgy véltem, ilyet nem lehet csinálni; valami központi vezérlés nélkül nem működhet biztonságosan. Ahhoz voltam hozzászokva, hogy mindent széthackelnek, és nekünk kell védenünk a hálózatokat. A Bitcoin azt ígérte, hogy megváltoztathatatlan adatokkal, központi szerv nélkül működik. Hálózati mérnökként ezt elsőre nem tudtam elhinni, de ez volt benne a találmány.
Később, 2012 környékén egy barátom mondta, hogy számítógéppel, videókártyával bányászik bitcoint. Szerinte jó dolog volt, csak állandóan lefagyott a gépe a melegedéstől. Akkor mondtam neki, hogy én komoly ember vagyok, nekem jó a forint, az egy értékes pénz, a bitcoin pedig nem lehet az. Aztán jött az Mt. Gox tőzsde 2014-es csődje. Arról is sokat olvastam, és megnyugodtam: látjátok, igazam volt, a Bitcoin egy hülyeség. Pár évig tartott a bear market, nem is foglalkozott vele senki. 2017 elején került be megint a köztudatba a következő bika időszak kezdetén. Egy másik barátom kért meg, hogy nézzek utána, mert szerinte jó befektetés. Találtam egy cikket a Portfolión, ami részletesen leírta, hogyan kell venni, milyen tárcát töltsünk le. Még nekem, szakmabelinek is kellett egy ilyen egyszerű leírás az induláshoz. Megcsináltam, és elsőre nagyon megtetszett.
– Onnantól kezdve már mindenkinek mutattam, hogyan töltse le a programot, menjen fel a MrCoin-ra, vegyen forintért bitcoint. Pár ember nem nézett hülyének, meg is csinálták, ők ma már megköszönik. Nagyon rápörögtem: pár hónappal később már hardveres tárcám (hardware wallet) volt és node-ot futtattam. Itt van nálam egy ilyen kis mini számítógép, ez egy Bitcoin node. Azért tartom fontosnak megmutatni, mert sokan azt hiszik, ez csak egy virtuális valami, ami mögött nincs semmi. De ebből a dobozból több tízezer van a világon. Ha ezek nem lennének, nem lenne Bitcoin és nem beszélnénk itt semmiről. Innen indul az alap: a kemény pénz és az infláció elleni védelem. Vannak itt figuráim is: a Mini Hodler, aki őrzi a bitcoinját, és a Mini Money Printer, aki sokat dolgozik azon, hogy a megtakarításunk egyre értékesebb legyen.
A történetemhez hozzátartozik a 2008-as pénzügyi válság is. Volt devizahitelem, amire nem vagyok büszke, de akkor még nem voltam ennyire túlképzett monetáris politikából. A válság egy pénzügyi resetet jelentett számomra, újra kellett kezdenem az életemet. Satoshi Nakamoto a 2008-as válságra válaszul indította el a Bitcoint. Úgy érzem, amit a válsággal és a devizahitellel elvettek tőlem, azt a Bitcointól visszakaptam. Aki 2017 óta tart bitcoint, az már valószínűleg nagy nyereségben van, ha nem volt nagyon béna. A Bitcoin egyfajta pénzügyi biztonságot ad nekem.
– Fel vagy vértezve a következő válságokra. Gyakorlatilag ez egy infláció elleni védelem (inflation hedge). Mondtad, hogy mérnökként könnyűnek találtad az akkori leírásokat. Ma már mindenki számára elérhető: csak egy mobil és egy app kell hozzá, nem szükséges regisztráció, lakcím vagy e-mail-cím.
– Igen, de az app megtalálásához kell valaki, akiben bízol, mert sok a csalás. A félelmet úgy tudod kivédeni, ha utánaolvasol több forrásból és kritikus maradsz. A tudásod szintjével csökken a bizalmi elvárás mások felé, mert nem kell már annyira bízni senkiben. Ha a node-ot a saját tárcádhoz kapcsolod, és a node-ban tárolt blokklánc alapján nézed az egyenleged, végképp nincs szükséged külső bizalomra. Ez az, amit a bankrendszer nem tud. Ott egyetlen központi doboz van, és mindenki abban bízik. A Nemzeti Bank bízik a Fedben vagy az Európai Központi Bankban, hogy jó az Excel-táblájuk, és a fiúk nem írnak hozzá sorokat esténként egy új jacht kedvéért. Mi ezt nem szeretjük, ezért van mindenkinél egy ilyen saját „doboz”.
Az Umbrel például egy jó kompromisszum, mert nagyon könnyű telepíteni egy mini számítógépre, vagy akár készen is megvehető. Persze itt bejön egy kis centralizációs kockázat, hogy mit telepített a cég az Umbrelbe, de ezzel még együtt tudunk élni. Sokan kérdezik: mi van, ha megváltoztatják a szoftvert, és 21 helyett 42 millió bitcoin lesz? A kulcs nálam van: az én számítógépemen senki nem fogja megváltoztatni a szoftvert az akaratom ellenére. Ha valaki a sajátját átírja 42 millióra, onnantól az én gépem nem fog vele kommunikálni. Ő kiesik a rendszerből, mi meg maradunk a 99%-ban. Ezért nem bitcoinnak, hanem altcoinnak hívják az ilyen próbálkozásokat. Lehet végtelen mennyiségben másolni rendszereket, de a Bitcoin bányászati kapacitását és a hálózatát nem lehet lemásolni. Még a világ leggazdagabb országai sem tudnának annyi gépet összehozni záros határidőn belül, hogy ezt megvalósítsák.
– A közgazdászok szerint a bányászati költség csak teher, de ha nem lenne, nem lenne értéke a Bitcoinnak. A Bitcoin hozzá van kötve a fizikai világhoz az energiafogyasztás alapján, ezért nem elinflálható. Ha végtelen energiánk lenne, ki lehetne bányászni az összeset, de nincs. Ez a mechanizmus hiányzik például az Etheureumból, amely áttért a proof of stake-re, ahol a gazdagok mondják meg, kinek mennyi pénze van. Ez hasonlít a fiat pénzrendszerhez. A Bitcoinnál a proof of work biztosítja a decentralizációt. Mi, node-futtatók konszenzusban vagyunk, elismerjük a 21 milliós limitet (hard cap). Ha jön valaki más ötlettel, azt mondjuk: nekem ez nem érdekem, menj innen!
– Van egy szabály is: mindig a több felhalmozott számítási kapacitást tartalmazó lánc az érvényes. Sokan hibásan a „hosszabb láncnak” hívják. Ha valaki meg akarná változtatni a múltat, ahhoz egy olyan blokkláncot kellene előállítania, amiben több munka van, mint amit a hálózat 15 év alatt felhalmozott. Ma már mindig a csúcson vagyunk hashrate-ben. Egy ilyen támadás elméletben fél évig tartana, de azalatt a hálózat hashrate-je tovább nőne, így soha nem lehetne utolérni. A Bitcoin-ellenzők nem értik, hogy egy információs rendszerben az adatok megváltoztathatatlanságához ilyen extrém fizikai akadályok kellenek. Az energiafogyasztás itt feature, nem bug.
Ráadásul a bányászat segít a hálózatok kiegyenlítésében. Napsütéses időben áramfelesleg keletkezik a napelemeknél, amit a bányák elhasználnak. Ez javítja a megújuló rendszerek megtérülését, mert nem kell akkora csúcsterhelésre tervezni. Afrikában vízierőművekkel csinálják ugyanezt olyan helyeken, ahol nem érné meg erőművet építeni csak a falvaknak, mert nincs pénzük kifizetni. De ha odatesznek egy Bitcoin bányát, az kitermeli a költségeket, és jut áram az embereknek is. A Bitcoin mindig az olcsó, felesleges áramot keresi. Az etióp duzzasztógát mellett is azért telepítettek bányát, hogy a kezdeti beruházási költségeket átvállalják, amíg a helyi lakossági igény meg nem nő.
– Beszéljünk a Lightning hálózatról! Gyakori érv, hogy a Bitcoin másodpercenként csak 7 tranzakcióra képes, míg a Visa több százezerre. Ez az alma és a körte esete. A bankrendszerben a központi banki elszámolás is napokig tart, az azonnali utalás csak a bankok közötti ígéret. A Bitcoin a központi banki szint, egy decentralizált aranytartalék. A tranzakciós sebességet a layer 2-es Lightning Network oldja meg. Ezen a kis gépen is fut Lightning node. A node-ok össze vannak kötve csatornákkal, amiken azonnali mikrotranzakciók futnak. Így a Bitcoin skálázhatóbb, mint a Visa. Két hete egy szállodai szobát fizettem ki vele: itthonról a mobilommal csatlakoztam a saját node-omra VPN-en, és azonnal teljesült a fizetés külső szolgáltató nélkül.
– Aki el akarja kezdeni, annak a Blink Wallet-et tudom ajánlani. Egyszerű, e-mail-címmel is regisztrálható. Vannak olyanok is, ahol nincs regisztráció, mint a Phoenix. A Green Wallet is jó, bár ott a Liquid layer 2-t használják inkább. Ezek szabad forráskódú (FOSS) szoftverek, nincs bennük apróbetűs rész, mint a banki szerződésekben. Webshopoknak ott a BTCPay Server, egyre több cég érdeklődik iránta. Profi megoldásokat lehet vele csinálni, ahol a vásárlók nem látják egymás adatait. Remélem, ez Magyarországon is elterjed. Aki céget vezet, keressen minket a HUSZONEGY csoportban!
Már a Revolut is tud bitcoint fogadni. Egy ismerősömnek forint kellett, nekem csak bitcoinom volt. Megadta a Revolut bitcoin címét, átküldtem, ő pedig azonnal átváltotta forintra. Ez mutatja, hogy a nagy cégek is beledugták már a lábukat a vízbe. A bankok látják ebben az üzletet, ők is tudnak majd Lightningot üzemeltetni. A konfliktus a központi bankokkal lesz, akik nem szívesen engedik el a pénzgyártási monopóliumot. A Bitcoin célja pont az, hogy kiszedje az emberi tényezőt: a szabályokat gépek érvényesítik, nem radírozhat bele senki kénye-kedve szerint.
– Ott vannak a központi banki digitális pénzek (CBDC). 82 ország már fejleszti őket. Ez nem a Bitcoin ellen van, hanem a hatalomgyakorlásról szól. A központi bank szeretné a készpénzt kiváltani olyasmivel, ami felett abszolút kontrollja van. A CBDC-vel könnyű technikai korlátokat szabni: ha a tárcád azt mondja, túl sok húst vettél, nem vehetsz többet a „bolygó védelme” érdekében. Ez politikai fegyver. A Bitcoin az egyetlen reményünk ezzel szemben, mert a CBDC-vel a szólásszabadságnak is vége: nem voltál „jó”, hát vegetáriánus leszel és nem utazhatsz.
Hétfőn a Műegyetemen is erről volt szó. A Nemzeti Bank hölgye szerint a digitális jegybankpénz nem váltaná ki a készpénzt és a kereskedelmi bankokat, de a retorika ködös volt. Ai és blockchain hívószavakkal dobálóztak. Már kísérleti applikációik is vannak: a Pénzmúzeum és a Diák Széf, ahol NFT-kkel és virtuális valutákkal vezetik be a diákokat a rendszerbe. Ijesztő, hogy egy állami intézmény mosolyogva fejleszti ezt az abszolút kontrollrendszert. Egy ábra szerint Kína jár az élen 120 millió felhasználóval, és az EU gőzerővel követi őket. Megjelent a BIS (Bank for International Settlements) neve is, ami a jegybankok jegybankja. Agustín Carstens, a BIS vezetője kimondta: a CBDC lényege, hogy a jegybanknak abszolút kontrollja legyen a szabályok felett.
– A Bitcoin ezzel szemben egy központ nélküli alternatíva a rothadó rendszerre. Önként dönthetünk, hogy melyikben veszünk részt. Örömmel látom, hogy egyre többen választják a függetlenséget, mind a megtakarításukban, mind a munkájukban. Aki szeretne elindulni, látogasson el a huszonegy.world oldalunkra. Ott megtaláljátok a legfontosabb tudnivalókat és a megbízható forrásokat. Ne menjetek a shitcoinok felé, mert fájdalmas lesz a tanulás, ha elveszítitek a pénzeteket. Olvassátok a Saifedean Ammous féle Bitcoin Standard-et és a 21 leckét.
Lesznek meetupjaink is: április 2-án 18 órakor Pécsett a Magtárban várunk titeket, de lesznek találkozók Budapesten és Miskolcon is. Köszönjük Tamásnak és Árpinak, hogy itt voltak! Reméljük, élveztétek az adást. Jövő héten újra találkozunk! Sziasztok!
Böngésszétek a HUSZONEGY honlapját a huszonegy.world címen, ahol rengeteg ingyenes oktatóanyag elérhető. Azok számára pedig, akik személyes támogatást igényelnek, ajánljuk a Bitcoin Mentor szolgáltatásait a bitcoinmentor.hu honlapon. Iratkozz fel a HUSZONEGY Podcast YouTube csatornájára és a Rumble csatornánkra is! Kövesd a HUSZONEGY-et Facebookon és Nosteren. Támogatóink Miskolctapolca és Hajdúszoboszló Bitcoin-elfogadó wellness szállodái, a Hotel Aurora és a Hotel Atlantis. A Firefish pedig üzeni, hogy ne adjátok el a bitcoinotokat!