E54 Ginger wallet - bitcoin tárca bemutató
Az adás tartalmából
Átirat
Sziasztok, üdvözlünk mindenkit itt az 54. epizódban! Ez a HUSZONEGY Bitcoin Podcast, és ma a Ginger Wallettel fogunk foglalkozni Dávid segítségével, illetve pontosabban ő fogja ezt bemutatni a mi segítségünkkel, hiszen ez az ő érdeme, ez a wallet. De előtte egy pár szóban beszélnénk az elmúlt hétről. Az elmúlt napokban volt egy-két olyan hír, hogy itt a Trump miket művel, és hogy mennyire rángatja vagy cibálja ez a sok tevékenység a Bitcoin árfolyamot, illetve egyéb árfolyamokat. Gondoltuk, hogy egy pár szóban erről beszélnénk, de tényleg csak úgy, hogy mi is történt.
Ugye itt a napokban bejelentette, hogy lesz egy olyan, nem Bitcoin reserve, tehát nem kizárólag bitcoin lesz ebben a kosárban, hanem ígéretéhez híven, crypto presidentként, kriptoelnökként kriptokosarat szeretne. Erre ugye ment is egy 10%-ot nagyjából a bitcoin, ez tegnapelőtt volt, aztán mára megint lepottyant. De ez annyira minket nem érdekel, inkább csak az, hogy miért tettek a kosárba egyéb shitcoinokat. Nekem erre van egy ötletem, de nem tudom, nektek mi az ötletetek erre, vagy mi a gondolatotok: miért kriptokosarat hozott létre ez a szerencsétlen, miért nem Bitcoin only-t, és miért hagyja, hogy más országok beelőzzék, hogyha ezzel hagyja?
– Jó kérdés. Én legfeljebb itt a naiv kérdező tudok lenni. Tehát ez a kriptokosár akkor azt jelenti, hogy összeállít egy halmazát kriptovalutáknak?
– Igen, úgy van. Egy tweetjében volt, aztán hogy ez mennyire ilyen piacbolygatás, vagy igaz, hogy egyéb shitcoinokat… Nem is tudom már, miket, mert figyelmen kívül hagytam az egészet. Gondoltam, hogy jó, kripto, akkor felejtsük el az egész történetet.
– Szerintem ez csak az ellenség megtévesztése.
– Ez azt jelenti, hogy az Amerika félre akar tenni ezekből a kriptovalutákból?
– Hát szerintem ők a bizalmat… valami ilyesmi lehet ez. Nem tudom. Mindegy, lényegtelen, nem is ezzel akarunk foglalkozni, ez csak ilyen hírértékszerűen, hogy ugye a Bitcoinnak nincs szüksége senkire, még a Trumpra sem. Tehát az megy előre, és csinálja a dolgát, meg mi is. Úgyhogy igazából csak ennyit gondoltam, hogy behozunk, hogy egy kicsit foglalkoztat minket is nyilván a gondolat, de nagyon sok jelentőséget nem kell tulajdonítani. Szerintem az országok úgyse fognak vásárolni olyan coinokból, olyan amerikai cégek coinjaiból, amiből nekik stratégiailag nem érdemes.
– Szerintem az USA se. Viszont szerintem ez az alkalom jó arra, hogy fölmerüljön ez a kérdés több emberben, hogy miért ellenzik most sokan. Ugye a bitcoinerek egyből hőzöngenek, hogy ez hülyeség, és hogy csak a bitcoint. És szerintem tök jó, hogy erről most így szó van, és talán több fülbe eljut az, hogy mi a lényegi különbség a Bitcoin és az összes többi cucc között. Egyébként vicces, hogy még maga a Coinbase tulaja, a CEO-ja is kifejtette egy tweetben, hogy oké, érti, hogy ő kaszinót üzemeltet a Coinbase-zel, de hogy a stratégiai reserve-be, a stratégiai tartalékba miért kell mást is belevenni, mint csak a bitcoint. Szóval szerintem ez már egy olyan jel a nagy zajban, egy jelértékű üzenet.
– Na mindegy, szerintem nyargalhatunk is tovább, kezdjük egy kicsit jobb témával!
– Exactly. Előtte annyit mondjunk be, amit most egyeztettünk a Ferivel, hogy az utóbbi időben elkezdte támogatni a podcastnak a működését, ugye a két szállodája nevében, melyek az első magyarországi bitcoin elfogadó szállodák: a Hotel Aurora és az Atlantis.
– Igen, és ez azért fontos, mert március 21-től 23-ig lesz most megint a Bitcoin Miskolc rendezésében egy magyar Bitcoin konferencia, és Hajdúszoboszlón lesz, a Hotel Atlantisban, ugye jól tudom? Mi ott leszünk, úgyhogy várunk mindenkit szeretettel ezen a két-három napon az előadásokra!
– Ginger… Múltkor már voltál itt nálunk, Dávid, és akkor szó esett a Ginger Walletről, illetve hogy miket tud. Én átadnám neked most a szót: megtennéd, hogy megint nagyon röviden összefoglalod, mi hozta létre, miért kellett, mit láttok benne, miért indult? És akkor nekimehetnénk a megbeszélt bemutatásnak, úgyhogy megosztod a képernyőt, és akkor aki szeretne ilyet magának – márpedig miért ne, mert ez egy nagyon jó dolog –, az ezen demó alapján nyugodtan otthon egyedül is meg tudja csinálni.
– Igen, köszönöm szépen a lehetőséget, és köszöntöm a kedves nézőket, hallgatókat! Szintén örülök, hogy itt vagytok, meg örülök, hogy itt vagyunk. Múltkor – hogy bekapcsoljam, egy ilyen folyamatra fölfűzzem – a privacyről volt szó, vagyis én úgy fordítom ezt, hogy anonimitás. Talán ez a legkifejezőbb, hogyha egy szóban kell erről beszélni: anonimitás. Ez csak egy Bitcoin wallet, és csak desktopon fut. Ennek megvannak az okai, hogy ez miért így van, viszont a desktop computerek közül bármelyiken megy, tehát Windowson, Linuxon vagy macOS-en, mindegyiken működik.
Ez igazából egy nagyon hosszú fejlesztési folyamatnak az eredménye, és sokan voltak benne. Említetted, hogy az én érdemem – ez nem egészen így van, nem teljesen igaz. Nagyon sok fejlesztő volt benne, sőt egy adott ponton le is ágaztunk egy másik szoftverről, és ebből lett a Ginger Wallet. A legfontosabb funkciója az, hogy megpróbálja ezt az anonimitást biztosítani a usereknek a Bitcoin hálózaton és a Bitcoin blockchainen keresztül is. A Bitcoin hálózat alatt a node-okat értem, és ugye ahogy ezek kapcsolódnak, tehát az interneten keresztül. Úgyhogy ez mind alapból be van építve ebbe a szoftverbe: ezeknek olyan módon való kezelése, hogy a usernek az anonimitása megmaradjon, miközben fogad bitcoint, küld bitcoint. Tehát alapvetően erre fókuszál a szoftver.
A másik ilyen tulajdonság, amit állítunk: egyszerű kezelni. Ez nyilván relatív, de ahhoz képest, hogy milyen privacy-, vagy ilyen anonimitási garanciákat ad a szoftver, ahhoz viszonyítva tényleg egyszerű kezelni. Röviden, nagyon tömören ennyit tudok elmondani róla. Hogyha valakinek mond valamit a CoinJoin, akkor még ezt tudnám harmadiknak belevenni ebbe az egészbe: tud CoinJoint is csinálni ez a szoftver. Ez egy olyan fésűszerű, nagy tranzakció, amiben több ember részt vesz, és növeli az anonimitást, tehát megnehezíti azt, hogy követhető legyen a tranzakciós lánc a blockchainen.
– Jó. Menet közben, ha fölmerülnek kérdések, akkor azt közben megbeszéljük, úgyis lesz még egy kis szinkronizációs idő.
– Tehát kezdjük onnan, hogy honnan lehet letölteni a szoftvert. A gingerwallet.io-ról tudjátok leszedni, tehát a gingerwallet.io oldalról tölthetitek le. Itt lehet látni, hogy magyarul jelenik meg, és ez egy jó indikátor: ez valóban azt jelenti, hogy a szoftver magyarul is elérhető, tehát nemcsak a weboldal van lefordítva, hanem a szoftver is. Itt elolvashattok mindenféle dolgot a szoftverről, le van írva a története, hogy honnan jövünk, kik vagyunk, mit csinálunk, és mik a legfontosabb dolgok, amiket ez a szoftver gyakorlatilag biztosítani tud. Illetve vannak itt gyakran ismételt kérdések, válaszok, tehát van információ a weboldalon, úgyhogy érdemes ránézni.
Legalul tudjátok letölteni: itt van külön a Macintoshra – ugye két változat van –, Windowsra, Ubuntura, és egyéb Linuxra is lehet tölteni. És természetesen, mint ahogy megszokhattuk az összes bitcoinos szoftvernél, van egy nyílt forráskódú GitHub repository, ahol ti is magatoknak tudtok fordítani, le tudjátok ellenőrizni a kulcsainkat, tehát a szoftvernek az eredetiségét megnézhetitek. Ezekre mind van lehetőség. Én most letöltöttem – ugye egy windowsos gép előtt ülök – egy MSI telepítőt, az is alá van írva, föltelepítettem, és gyakorlatilag működik.
Esetleg belefuthattok olyanba, hogy a böngésző azt mondja, hogy ezt kevesen töltik le, ezt a szoftvert, vagy valami ilyesmit. Az általában akkor szokott jönni, amikor új release-t teszünk föl, úgyhogy ettől ne ijedjetek meg! Tehát a gingerwallet.io-ról amit töltötök, az egy jó szoftver. De hogyha nem bíznátok ebben, akkor menjetek föl a GitHub repositoryba, és akkor ott megtaláljátok szintén a release-eket az aláírásokkal együtt, amit tudtok ellenőrizni, ugye PGP-ről beszélünk.
– Bocsi, annyit kérdeznék, hogy azt össze tudja-e hasonlítani valahogy a user, hogy amit letölt a honlapotokról, az ugyanaz-e, mint ami a GitHubon van? Vagy ezért mondod?
– Ezt úgy oldottuk meg, hogy a GitHubra mutat a letöltési link, tehát igazából a GitHubról töltöd le.
– Szuper.
– Igen, ugyanaz a fájl. Illetve aki szeretné, az a determinisztikus fordítást is megcsinálhatja, ez már egy kicsit haladóbb téma: ha lefordítja a szoftvert, össze tudja hasonlítani, hogy a bináris egyezik-e azzal, amit ő fordított a kódból. Mindenre van lehetőség, amire én úgy gondolom, hogy alapdolgok egy Bitcoin kezelő szoftvernél. Van, aki ugye egészen csak abban bízik, amit a forráskódból fordít, tehát ezt is lehet csinálni. Nagyon egyszerű egyébként, mert .NET alapon van írva: le kell tölteni egy fájlt, föltelepíteni a .NET frameworköt, és egy parancssor megnyomása után elindíthatod a szoftvert, le is fordul a saját gépeden. Ez le van írva a GitHubon, hogyha ez valakit érdekel. Nyugodtan szúrjatok közbe kérdéseket!
Én elindítom a szoftvert. Tehát itt van a desktopon az ikon, egy ilyen sárga színű ikonja van, és egy gyömbért szimbolizál, illetve egy G betű van benne, hogy Ginger Wallet. Amikor elindítjuk, elsőre ki kell választani a nyelvet. Ez alapból angolul indul el; kiválaszthatjuk a magyar nyelvet, ami újraindítás után be is fog élesedni. Itt rányomok a folytatásra. Egyébként nem is tudom, most azt hiszem, egy hét nyelvnél tartunk: tehát angol, spanyol, ázsiai nyelv, mandarin is van benne, ilyesmi. Itt a CoinJoinról van egy kis tájékoztatás, de később ez még jönni fog, erre később visszatérünk, hogy ez mit jelent, hogyha marad rá idő.
Na most, itt aki már volt Bitcoin walletben, az ismeri a történetet. Tehát vagy új walletet csinálsz, vagy a helyreállításból – ugye a seedwordökből, tehát ezekből a recovery wordökből, szavakból – helyreállítasz egy walletet. Hardvertárcákat is támogat, tehát lehet beledugni Trezort, COLDCARD-ot, Ledgert, Jade-et, és talán még egyfajta hardware walletet. Ezt szintén meg lehet nézni a repositoryban, hogy mi az, amit támogatunk. Ezt folyamatosan próbáljuk bővíteni, hogy minél több hardware walletet támogasson, de azt hiszem, hogy a főbb hardware walleteket így fölsoroltam, ha bárki tudja, kinek mi a preferenciája. Illetve van egy importálás: ugye ez az, hogyha korábbi Wasabi Wallet-fájlunk van, akkor ezt be tudjuk importálni.
Most a legtöbb user, aki jön, az egy új walletet fog létrehozni, úgyhogy akkor ezzel mennék tovább. Azt hiszem, ezt már ismerjük: tehát 12 angol szót kapunk meg, és ezeket az angol szavakat le kell tárolni. Ebből fogjuk tudni visszaállítani, hogyha bármi történik a számítógépünkkel – nagyon sok minden történhet vele –, tehát ne bízzuk ezt a véletlenre, mindenképp írjuk le ezeket a szavakat! Ez mindig igaz, nemcsak a Ginger Wallethez tartozik: ezeket a szavakat offline érdemes tárolni.
Tehát én ide is készítettem – ez a legegyszerűbb módszer – egy sima papírt és egy tollat. Erre érdemes leírni ezeket a szavakat, méghozzá sorrendben, mert a sorrendjük is fontos. És ezt a papírt érdemes eltárolni valahol olyan helyen, ahol biztonságban tudhatjuk. Itt rengetegféle módszer van, ez talán egy külön adás is, sőt már lehet, hogy volt erről szó. Tehát lehet papírra írni – ugye ez elég könnyen meg tud sérülni –, de nulladik körben ez nagyon sokkal több, mint hogyha nem írjuk le. Tehát ha másra nem is, akkor legalább erre a papírra vegyük a fáradtságot! És hogyha lehet, akkor ne ide a dohányzóasztalra tegyük el, vagy ide a kanapérésbe tűrjük be: egyrészről azért, mert elveszik, másrészről azért, mert ha valaki megtalálja, akkor ezzel viheti a pénzt. Tehát erre nagyon kell figyelni. Rengeteg javaslat van, hogy hogyan lehet csinálni; érdemes ezt a témát részletesebben utánanézni, mint mindenben, ami a Bitcoinnal kapcsolatos, hogy ugye a saját kutatásunkat végezzük el.
Én most a játékból hoztam egyébként egy másik példát, hogy ezt egészen odáig el lehet vinni, hogy az ember vesz egy ilyen fémtálcát. Nem tudom, hogy láttatok-e már ilyet: ebbe a fémtálcába be lehet tenni a kis karaktereket, be lehet így csukni, és akkor van egy ilyen tűzálló, vízálló, mindenálló fém dolog, amibe bele van írva ez a tizenkét szó. Nagyon sok megoldás van. Ez a Cobo nevezetű dolog – én azt hiszem, hogy ez egy hardware wallettel együtt tud jönni, a Cobo Vault nevezetű termékkel együtt. De például amit én láttam, és szerintem nagyon jó, az a Cryptosteel, azt hiszem: egy ilyen kulcstartó méretű dologba egy ilyen tolókalapáccsal bele lehet pontozni a szavakat, és az is tűzálló, vízálló, mindenálló. Tehát mondom, nagyon sok megoldás létezik, de mi most maradunk a papíros megoldásnál, mert még csak most kezdtünk bitcoinerek lenni. Úgyhogy ezeket szépen én most leírom.
– Annyit talán elmondanék közben, hogy ugye te most csak demóból mutatod a képernyődön ezt a 12 szót, de ezt ne utánozza senki, hogy screen sharingben mutogatja a 12 szavát!
– Igen, és nagyon nagy ökölszabály az, hogy semmilyen digitális formában… Én kérek meg személyesen mindenkit! Ismerek ilyen helyzetet, volt a múltban, nagyon szomorú volt, és nagyon-nagyon rossz érzés volt látni, hogy valakinek lenullázódik a walletje egyik napról a másikra úgy, hogy fogalma sincs, hogy történt.
– Igen, és évek munkája ment tönkre emiatt.
– Úgyhogy kérlek, ne fényképezzétek le a képernyőt, ne spóroljátok meg ezt a fél órát, egy órát, amit erre rászántok, helyezzétek ezt biztonságba! És semmiképp, semmilyen formában online vagy digitális formában ne kerüljön föl, mert ha bárki betör a gépre, akkor meg fogja találni, vagy akár a Google Fotóiban. Az a legbiztosabb, ha le sincs fényképezve. Most én ezt leírtam, tehát itt van ezen a nagyon biztonságos papíron. Tényleg sokat számít már ez is, hogyha egyáltalán leírjátok.
Mik ezek a szavak? Ezekből a szavakból 2048 ilyen szó van, ha jól tudom, és random módon ki fog generálni nektek egy kulcsot – illetve nem pontosan ez a kulcsotok, de ebből generálható a ti kulcsotok, ami egy nagyon hosszú számsorozat, úgy hívják, hogy titkos kulcs. És gyakorlatilag ebből származik le az egész Bitcoin walletetek kriptooldala, tehát a kriptográfiai részt ebből generálják: az xpubot, a címeket, mindent ebből generálnak. Tehát akinek ez megvan – ezt mag-, seedwordnek is hívják, ugye magszavaknak is hívják –, akinek ez megvan, az mindent le tud generálni ugyanúgy, mint ahogy te most létrehozod ezt a walletet. Attól nem kell félni, hogy két embernek ugyanazt fogja visszaadni. Egyébként ez egy rendkívül érdekes kriptográfiai téma: nagyon-nagyon kicsi, tulajdonképpen lehetetlenül kicsi az esélye annak, hogy ugyanazokat a szavakat fogja adni. Úgyhogy ahányszor rámentek erre a gombra, annyi új szavakat fogtok látni, és az lesz a tiétek.
– Na, meg ilyen szavakat én még nem is láttam soha.
– Jó, és nem is fogsz többször, mert most volt az utolsó, hogy ezt látjuk. Továbblépünk. Itt azért van egy biztonsági dolog: tehát itt visszakérdezi a szoftver azt, hogy jól írtad-e le a szavakat. Én most ezt meg fogom tenni, tehát benézem a papírról, amit ide leírtam, és ez egy ellenőrzés is egyben, hogy jól írtuk-e le a szavakat. Ez egy kicsit kellemetlen a user szempontjából nézve, de hosszú távon pedig ad egy olyan érzést, hogy igen, jól írtam le a szavakat. Illetve aki nem írta le, az nem tud továbblépni.
Most a következő rész az, hogy kér egy jelszót a szoftver. Ez gyakorlatilag: aki a laptopon elindítja a Ginger Walletet, annak ahhoz, hogy be tudjon lépni a walletjébe, meg kell adni egy jelszót. Ez lesz az a jelszó, amit meg kell majd adnod, illetve amikor tranzakciót hozol létre, akkor is meg kell majd adnod ezt a jelszót. Tehát ez még egy plusz biztonsági lépés ahhoz, hogyha esetleg valaki hozzáfér a számítógépedhez, és mondjuk letölti a fájlokat, akkor még ezt a jelszót is tudnia kell ahhoz, hogy tranzakciót tudjon küldeni. És ez kriptográfiailag is biztosítva van, tehát ez nemcsak egy elé tett ilyen dolog, hanem tényleg a fájlokban kódolásként van alkalmazva ez a jelszó. Most valami nagyon egyszerű lesz. Ezt persze lehet ragozni a végtelenségig, hogy mennyire legyen bonyolult, és én javaslom is, hogy azért ne legyen nagyon egyszerű ez a jelszó.
– Semmi lehet?
– Lehet semmi is, igen, lehet üresen is hagyni. Azért ugye általánosságban hozzátenném: ez egy hosszan vitatott téma volt itt a fejlesztések során. Sok felhasználó kifejezte azt, hogy de mi van, hogyha valaki hozzáfér a számítógépemhez, akkor hogyan tudnám mégis biztonságban tudni a szoftveremet, a walletemet? Hát ugye ha nem tudják a jelszót, akkor nem tudnak. Ha nem állítottál be jelszót, akkor nyilván hozzáférnek a fájlokhoz, akkor ugyanúgy elindítják a Gingert a saját gépükön, és bemásolják a wallet-fájlodat, és problémát okozhat.
De sajnos volt egy ilyen sztori is, hogy valakinek hozzáfértek a gépéhez, és hozzáfértek a billentyűzéseihez is, tehát egy keyloggert telepítettek a gépére, és így a jelszó is megvolt, meg a wallet-fájl is. Tehát azt mondanám összességében, hogy az a számítógép, amin használjátok a Bitcoin walleteteket, az legyen egy külön számítógép. De ha erre nincs lehetőségetek, legalább legyen egy külön user profilotok, amibe be kell lépni ahhoz, hogy ott el tudjátok érni. Ez egy nagyon pici kis védelmet ad a dolognak, de ad. Tehát érdemes ezt a lépést megtenni, hogy legalább egy külön user profilban hozzátok létre, és akkor oda csak akkor léptek be, amikor bitcoint szeretnétek…
– Erre van egy kivétel egyébként: hogyha hardware walletet használsz, akkor mindegy, hogy milyen profilban csinálod.
– Jó, azért ott se mindegy, mert nyilván hogyha egy kamera van mögötted, akkor nem olyan jó ez a dolog, meg ott is a keylogger okozhat… De a hardware wallet megvédi. A hardware walletben – ez tényleg csak nagyon röviden – az a slusszpoén, hogy a titkos kulcsot sosem adja ki a kezéből a hardware wallet. Tehát itt a számítógépen tárolódik a titkos kulcsod, és a memórián keresztül halad végig tulajdonképpen az összes ilyen folyamat, amit hogyha egy ügyes hacker jól kezel, akkor mindig feltörhetővé válik, kiolvasható, sérülékenységei vannak. Tehát ha valaki hozzáfér a laptophoz, akkor nagyon sok mindent megtehet, és nem igazán van ellene jó védekezési technika. Mint ahogy említettem is, ugye keyloggert föltették a számítógépre, a fájlokhoz hozzáfértek, és meg tudták oldani, hogy leszipkázzák a walletet. Ha hardware walletet használtok, az ilyen szempontból védett: tehát ő mindig kapja a tranzakciót, aláírja, és visszaküldi az aláírt tranzakciót, soha nem adja ki a titkos kulcsait. Habár amikor hardware wallettel hoztok létre walletet, a 12 szót akkor is megkapjátok, és azt nem szabad ugye föltölteni. Pont ezért nagyon fontos szabály, hogy ezt mindig offline kell tárolni.
Jó, de ne ijedjetek meg! Tehát csak azt akartam ezzel mondani, hogy a laptopot, amin a bitcoint tároljátok, azért ne adjátok oda úgy embereknek, mert ez alapvetően egy szabálynak is mondható. Tehát itt ez a jelszó ad valamennyi biztonságot, meg mindenféle kriptográfiai dolog, de tartsátok magatoknál, és semmiképpen se egy közös felhasználású laptop legyen!
Jó, menjünk tovább: folytatás. Nagyon fontos itt megjegyeznem, hogy ez a jelszó része a titkos kulcsnak, ami azt jelenti, hogyha vissza akarjátok állítani majd a walleteteket, akkor ezt a jelszót is kérni fogja a szoftver. És ha ezt nem jól írjátok be, akkor egy másik walletet fogtok visszaállítani, ami valószínűleg üres.
– Mert ez nem egy Ginger-jelszó, hanem ez a passphrase gyakorlatilag.
– Igen, igen, pontosan. Ez azért van így, hogy ha elvesznek a fájljaid például, akkor is maradjon még valami a kezedben, amit lehetőleg a fejedben tudsz tárolni, és akkor ezzel is védve vagy. Úgyhogy ezt érdemes beállítani. Viszont ennek az a velejárója, hogy amikor visszaállítod a walletedet, akkor ezt a jelszót is jól kell tudnod, mert ha nem, akkor egy másik titkos kulcsot fogsz visszaállítani, ami nem azt a walletet fogja eredményezni, nem azt a pénztárcát fogja hozni, amit szeretnél. Tehát a lényeg: 12 szót le kell írni, és a jelszót is tudni kell a visszaállításhoz, mind a kettő szükséges.
Jó, itt vannak az általános szerződési feltételek. Ebbe most nem mennék bele, mert vannak részek… Röviden a lényeg, hogy el kell olvasni, angolul van. Most jelenleg amerikaiak nem használhatják a szoftvert. Ugye ez a tavaly, tavalyelőtt kibukott botrány utóhatása, így nagyon sok bitcoinos szoftver úgy döntött, hogy az amerikaiakat, amíg nem tisztázódik ott a helyzet, addig nem… Ugye ránk, magyarokra ez nem vonatkozik. CoinJoinról van szó, de ezeket később el fogom mondani. Én most ezt elfogadom, mert én tudom, hogy mi van benne, és akkor gyakorlatilag elindul a szoftver.
Most itt lehet, hogy lesz egy hosszabb szinkronizáció, majd kiderül, hogy mennyi idő. Tehát ami a Ginger Walletben egy nagy, kulcsfontosságú dolog, azok a block filterek. Itt le is írja egyébként a töltési képernyőn ezt a dolgot: amikor te beszerzel információt a walletedről, akkor te random, véletlenszerűen kérdezel meg csomópontokat bizonyos információról a Bitcoin hálózaton belül. És például hogyha több információt kérdezel ugyanazon csomóponttól – ugyanazon node-tól, nevezzük akkor így, tehát Bitcoin node-tól –, akkor bizony az a node, hogyha okos, és elkezd jegyzetelni, hogy te miket kérdezel, abból elég sok mindenre rájöhet. Tehát például én szeretném lekérni mondjuk ezt vagy azt a tranzakciót, vagy szeretném megtudni, hogy ezen a címen milyen tranzakciók vannak. Tehát nagyon sok olyan lekérdezést csinálhatok, amivel a saját anonimitásomat kompromittálhatom úgy, hogy én nem is tudok róla, hanem csak kérdeztem információkat.
Ez az egyik kihívás itt a hálózaton. A másik kihívás pedig az, hogy ne terheljük túl a felhasználó számítógépét az egész Bitcoin hálózattal, azzal, hogy le kell tölteni a blockchaint, az összes információt. Tehát úgy kell valahogy megoldani a dolgot, hogy csak azt az információt kapjam meg, ami rám vonatkozik, de úgy kapjam meg ezeket, hogy ne derüljön ki, hogy azokat én kérdezem, mert rám vonatkoznak. Ezt a kettősséget próbáltuk itt megoldani, és erre van egy technológia, amit úgy hívnak, hogy block filterek. Ezeket a filtereket mindenki letölti, és ezek a filterek olyanok, hogy amikor én megkérdezem tőle, hogy ez a cím benne van-e abban a blokkban, akkor én el tudom dönteni azt, hogy arra a blokkra nekem szükségem van, vagy nem. És akkor csak azokat a blokkokat tölti le a szoftver, amikre szükség van.
De mivel ezt úgy csinálja, hogy egy blokkot csak egy node-tól kér le, ezért még ha az a node meg is jegyzi, hogy én lekértem azt a blokkot – abban a blokkban mondjuk van 4-5000 tranzakció –, akkor se tudja, hogy melyik az, ami nekem fontos. És igazából egy kérdést fog kapni, mert a következőt már egy másik node-tól kérem le. Tehát ilyen apró megfontolásokkal tele van az egész szoftver, és ezek olyan dolgok, amikre alapvetően nem mindenki gondol. Mert azt mondja, hogy szeretné mondjuk a leggyorsabban odaadni a usereknek az adatokat. Viszont ebben az esetben a legegyszerűbb az, hogyha van egy központi szerver: elindul a tárcám, odaadom a szervernek, hogy a tárcámnak ez az információ, és kérem az összes tranzakciót. Ez a leggyorsabb.
Viszont ezzel az a baj, hogy a szerver tudja azt, hogy nekem mi az az információ – az xpubról beszélek, nem tudom, hogy ezt tudjátok-e –, tehát hogy adok egy olyan információt, ami alapján az összes tranzakciómat vissza tudja adni nekem a szerver. Ebből nyilván érezzük azt, hogy én olyan dolgot osztok meg egy szerverrel, ami mondjuk a mi kezünkben van vagy akárkinek a kezében van, tehát egy harmadik féllel, amivel az egész tárcámat odaadom, hogy tudjon róla. És ez nincsen rendben. Tehát ebben a szoftverben az anonimitást úgy kell érteni, hogy a mi szerverünkkel szemben is teljes anonimitás van, meg a Bitcoin hálózattal szemben is teljes anonimitás. Tehát úgy kezelünk mindenkit, mintha ilyen szempontból egy kém lenne, vagy egy ellenség. Minden kommunikáció, amit a wallet csinál, ilyen megfontolásokkal van.
A másik például a Tor hálózat, ami szintén alapból be van kapcsolva a szoftverben. A Tor hálózatot sok mindenre használják, tehát nemcsak mi használjuk, hanem van például a Tor Browser – egy ilyen lila hagyma a jele, hogyha valaki már látta, ugye ez az onion networkre utal. Tehát az egy nagyon nagy hálózat, ami a világon ki van építve. Gyakorlatilag két dolgot csinál a Tor. Az egyik az, hogy elrejti az IP-címet. Aki ismeri ezt a fogalmat, az tudja, hogy az IP-cím alapján meg lehet állapítani, hogy ki hol van, meg lehet állapítani, hogy melyik szolgáltatóhoz tartozik, és máris elég jól visszakövethető. Illetve hogyha nem kódolt a forgalom, akkor az internetszolgáltató gond nélkül hozzáfér ahhoz, hogy te mit csinálsz, és adott esetben ezzel vissza is lehet élni. Tehát a Tor egyszer elrejti az IP-címet, másodszor végponttól végpontig titkosítást ad neked. Tehát én itt bekódolom az információt, amit el akarok küldeni, itt a számítógépen, ami itt van előttem, és utána küldöm el, és a másik végpontnak a publikus kulcsával végzem a kódolást. Tehát csak a másik végpont fogja tudni visszakódolni, hogy én milyen üzenetet küldtem, és ez oda-vissza így történik. Ezt is használja: tehát itt a Ginger alatt fut a Tor, és ezen keresztül zajlik minden kommunikáció. Miközben én rengeteget beszélek, mindjárt be…
– Nem baj, jó, mert ezeket érdemes tudni. Ugye nagyon sok nézőnk lehet, hogy nem találkozott még ezekkel a dolgokkal, tehát mindenképpen érdemes megalapozni, hogy mi miért történik. Ez a blockfilterezés például egy nagyon érdekes téma, és szerintem jó, hogy gondoltatok erre.
– Igen. Tehát ezek technikai információnak tűnhetnek, de a hétköznapi ember talán akkor találkozik ezzel, amikor fölmegy egy weboldalra, és azt látja, hogy magyarul beszél hozzá a weboldal, meg azt mondja, hogy „jaj, látom, hogy Budapesten vagy". Hát ez pont így zajlik: az IP-címet ugye megnézik, hogy te honnan jössz, és pontosan tudják, hogy melyik városból vagy. Nem tudják pontosan, hogy ki vagy, de ha eggyel továbblépnek, és megkérdezik a szolgáltatót valamilyen ügyből kifolyólag, vélt vagy valós indokkal, vagy föltörik… Ugye mindig ez a probléma, hogy erre nem gondolunk sokszor: hogy hát engem úgyse keres hivatalosan senki, mert nem csinálok olyan dolgokat. De hányszor láttunk olyat, hogy külső hackerek föltörnek egy hivatalos szervet, és az összes információt kiszedik belőle?
Tehát mi itt a Gingernél úgy gondoljuk, hogy minél kevesebb információ van a szerveren, az a jó, hogyha nincs is olyan információ, ami kompromittáló lehet. Például volt egy másik wallet, akik úgy oldották meg a dolgot, hogy fölküldték ezt az xpubot, tehát egy olyan információt küldtek föl a szervernek, amivel az egész walletnek a tranzakciótörténetét vissza lehetett állítani. És ez nagyon jól működött, mert gyors volt. Viszont sajnos az történt, hogy egy idő után történt velük egy hivatalos ügy, és lefoglalták a szerverüket, és az összes ilyen kulcs nekik megvolt, hiszen így működött a szoftverük. Most hogy az az információ hova került… És ugye az összes embernek, aki walletet hozott létre, ez a kulcsa kint van. Tisztázzuk: ez nem az, hogy tudják költeni, csak az, hogy vissza tudják állítani az egész historyt, tehát úgymond csak olvasást tudnak csinálni, ilyen read-only módot. Ez kikerül, tehát valakinél ott van, és az interneten tudjuk, hogy ez azért el tud indulni, hogyha valami ilyen adatfeltörés történik. Tehát én, hogyha ebben a pénztárcában lettem volna, azonnal újat generáltam volna. De a legjobb az, hogyha alapból a szoftver úgy van megírva, hogy erre nincs lehetőség.
Itt a CoinJoinról beszél: egy 0,3%-os díj van, azt kérdezi a szoftver, hogy ezt akarjuk-e hagyni bekapcsolva, vagy nem, illetve szeretnénk-e személyre szabni a beállításokat. Erre később visszatérünk. Itt ha azt mondom, hogy igen, akkor egy beállításfelületre megyünk. Most azt mondom, hogy ez most engem nem foglalkoztat, kihagyom, később is be lehet állítani.
Ez az alapfelület, amit látunk. Itt bal oldalon látszik a tárcánk. Én most hagytam neki ezt a nevet, talán ez egy hibás döntés volt, de később át tudom nevezni, tehát most az a neve a tárcánknak, hogy „Tárca". Itt látható egy egyenleg, ugye ez a balance. Az anonimitás egy százalékos kijelzést ad: most egyelőre, mivel nincs pénzünk, nincs is anonimitás. És látható az árfolyam, ugye aki egy kicsit erre van ráfixálódva, az is láthatja minden nap, hogy mennyi az árfolyam. Illetve fölül van még egy kis üzenet, ami éppen most azt írja, hogy lehet vásárolni bitcoint is a szoftveren belül; ha marad idő, erre rátérhetünk.
Itt van egy állapot-visszajelzés, tehát itt azt mondja, hogy a Tor működik – ugye ez az anonimitás-hálózat, amiről beszéltem –, a backend kapcsolódva van, és 12 ilyen random node-dal vagyunk most kapcsolatban, ugye ezt peersnek hívják, ez talán annyira nem fontos. Ha itt pipa van, akkor minden rendben van; ha nincs pipa, akkor valami problémát jelez a szoftver. Itt több tárcát is létre tudsz hozni. Tehát akár lehet az is, hogy van egy Wasabi Walletes tárcád – nevezzük mondjuk ilyen hot walletnek, tehát egy szoftveres walletnek, ami ezen a gépen tárolódik –, de lehet az is, hogy ide fölveszed mondjuk a Trezorodat, COLDCARD-odat meg még egy walletet. Tehát itt ezt lehet így ragozni, röviden ennyi. Itt fognak megjelenni a tranzakciók.
És talán az első lépés, amit egy user csinál, az az, hogy valahonnan beszerez bitcoint. Ezt kétféleképpen tehetjük meg: az egyik az, hogy fogadok valahonnan konkrétan bitcoint, a másik az, hogy vásárolok bitcoint. Én most azt mondom, hogy menjünk rá a fogadásra, ahol megint egy olyan dolog jelenik meg, amit talán ritkábban használnak a szoftverek. Tehát mondjuk úgy, hogy amikor fogadsz pénzt, akkor rá tudsz tenni egy kis címkét. Hogyha egy nagyon egyszerű példával kéne ezt analogizálnom, akkor azt mondom, hogy amikor én visszakapok egy visszajárót a CBA boltban, akkor én ráírom, hogy ez a CBA-ból van. Amikor máshova megyek, például a Hotel Atlantisba, megkapom a visszajárót, akkor én ráteszek egy kis címkét, hogy ez az Atlantisból van. És amikor belenézek a pénztárcámba, akkor látom, hogy ilyen pénzeim vannak, és mellette van egy címke, hogy azt kitől kaptam meg.
Ez azért fontos, mert a Bitcoinban akikkel tranzakciót csinálsz, ott mind a két fél látja a tranzakciót: én is, meg a Hotel Atlantis is látja a tranzakciót, hiszen mind a ketten benne vagyunk. És emellett még a világ is látja a tranzakciót, bár ők nem tudják, hogy kik vagyunk, ha ezt nem osztjuk meg magunkról. Ennek az az érdekessége, hogy ha én további tranzakciókat csinálok, akkor én is tudom a Hotel Atlantisnak a dolgait nézegetni, mert tudom, hogy mi ott közösen tranzaktáltunk, és én pontosan tudom, hogy én hova küldtem neki a pénzt, és meg tudom nézni, hogy ő arra építette-e a további tranzakcióit, és tudom követni. Vagy ha én megkapom a visszajárót, akkor szintén az is tudja követni, a Hotel Atlantis. És csak azért, hogy ezzel tisztában legyünk, ezt én fölírom magamnak, csinálok egy ilyen jegyzetet a szoftverben, és ezt a szoftver fogja tudni nekem mutatni, hogy arról a pénzről úgymond ki tudhat. Nem biztos, hogy őket ez érdekli, de tudhat róla. Ezt úgy hívják, hogy címkerendszer, vagy angolul label system.
Én most beírom akkor, hogy „Atlantis", és azt mondom, hogy generál. Ezt csak röviden jegyzem meg, hogy itt SegWit és Taproot addresst is lehet kérni, én most az alapbeállítást, ez a SegWit. És kapok egy QR-kódot, itt van leírva, meg itt van a QR-kódban. Én előkészítettem most egy kis pénzt.
– Nagyon figyelmes vagy, pont már nyúlok a telefonomért. De akkor meghagyom neked.
– Ezt te is küldhetsz, sőt bárki küldhet ide. De én mindenesetre azt javaslom, hogy ne küldjetek rá, mert ugye nyilvánosak a szavak, a kulcsok. Én most rá fogok küldeni, és tudom, hogy az előadás végéig ti nem fogjátok leszedni róla a pénzt, de megtehetnétek amúgy. Úgyhogy még egyszer mondom: ezt egyedül, egy kis szobában írjátok föl, ahol nincs kamera, nézzétek meg, hol van kamera, mert ha bárki ezt a 12 szót megtudja, akkor az le tudja szedni.
– Ja, ez vicces lenne élő adásban sugározni. Egyébként a nagyon paranoiásoknak mondom, hogy még ne is suttogjátok el a szavakat, hogyha van bent telefon a szobában!
– Hát igen, mert ahogy írja le az ember: mi volt az első, és akkor elmondogatjuk.
– Igen, ez jó tanács.
– Jó, tehát én erre most rá fogok küldeni, hogy lássuk a walletben, hogy ez hogy néz ki. Egy pillanat, azt mondja, hogy mindjárt… Elküldöm.
– Főleg azért is fontosak ezek, mert ugye a mesterséges intelligencia baromi gyorsan fejlődik, és nem tudhatjuk, hogy mondjuk öt-tíz év múlva milyen adatokhoz fog valahogy hozzáférni. Mert az félelmetes, ha most beszélgetsz valakivel, és utána délután megjelenik, hogy te melyik mosógépet kívánod megvenni, mert bejön egy banner, hogy most éppen itt van akciós mosógép.
– Ja, ja, tehát már nyilvánvalóan hallgatják.
– Tehát cuki Facebook-hirdetés az orrod előtt.
– Jó, tehát most abszolút egyetértek ezekkel, még visszatérhetünk erre.
– Csak kitöltöttem az időt.
– Van olyan, aki azt mondja, hogy én még a hardware walletemet se dugom rá a számítógépre, tehát nem hajlandó. És erre is van lehetőség: hogy egy külön eszköz, ami soha nem látott se internetet, se semmit, azon csinálok valamit, és egy SD-kártya segítségével hozom-viszem a dolgokat. Tehát élő kapcsolat sosincs a két eszköz között, és pontosan tudom, hogy mi az a kommunikáció, ami lezajlik, mert látom az SD-kártyán a fájlokat, hogy mit csinál. Ezt PSBT workflow-nak hívják, ha valakit ez érdekel: a partially signed Bitcoin transaction rövidítése. Ezt is meg lehet csinálni, például a COLDCARD, de most már azt hiszem, a Trezor is.
Közben megérkezett a pénzünk.
– Ez már blokkból látja, vagy azóta volt blokk?
– Nem, ezt a mempoolból látja. És itt látszik is, hogy ez még függőben lévő tranzakció, és ad egy becslést is: ő szerinte ez 10 perc múlva lesz meg.
– Jó. Mi ez még itt?
– Ez egy bejövő tranzakció: mikor jött, ma; mennyi jött be, ennyi; és itt van a label, amit mondtam. Tehát itt láthatjátok, hogy ez az Atlantistól… Tehát inkább azt mondanám, hogy nem az, hogy kitől jött, hanem hogy ki az, aki tud erről.
– Milyen címkét aggattál rá.
– Igen, és ezt később majd tovább fogjuk vinni, és meglátjátok, hogy mi a különbség. Tehát nem egészen azt jelenti, nem egy megjegyzést kell ideírni, hogy ezt a szállásért fizettem vagy ilyesmi. Ez egy kicsit más koncepció: ez az, hogy ki az, aki tud erről a tranzakcióról. Tehát ide inkább neveket kell írni, szervezeteket, embereket vagy ilyesmit, és akkor tudni fogjuk – hiszen itt anonimitásról beszélünk –, az a legfontosabb, hogy mi tudjuk, hogy arról a dologról, amit csinálunk, a tranzakcióról ki tudhat. Nem biztos, hogy követi, de ki tudhat róla.
– Most közben kijött a blokk.
– Aha, tényleg.
– Egy olyat kérdeznék, Dávid, hogy én még sose láttam szerintem ezt a fajta tagolását a satoknak. Ez gyakori? Inkább azt a fajtát szoktam látni, hogy a tizedes után két számjegy van egy csoportban, és utána három-három. Ahol ugye most neked a nulla-nulla van ott, tehát ott szokott utána egy space lenni azokban az alkalmazásokban, amiket én használok. Más a bontása: nem négy, hanem kettő, három, három.
– Igen, mert hogyha satokban nézem, akkor ugye ott az ezres helyi értékeknél van a space, és szerintem könnyebb úgy értelmezni, hogy ez most nem 14 000 sat, hanem 142 680 sat.
– Mint az árfolyamnál. Aha, igen, ez is logikus.
– Igen, szokott lenni ez is, meg szokott lenni az is. Szerintem minél nagyobb a bitcoin értéke, ennek annál több értelme van, amit te is mondasz. Régen a satoshikkal azért nem foglalkozott senki, hát most már azért 1000 satoshi is ér valamennyit, tehát eljutottunk idáig. Úgyhogy lehet, hogy az ipari standard meg fog változni.
– És valóban az lesz… Ez a Wasabiból jön, tehát ezt a Wasabi is így használta szerintem.
– Igen, tehát ott is így van. Tehát a Wasabi, amiből leszármazott anno ez a szoftver, már majdnem egy évvel ezelőtt, csak hogy tudjátok, hogy miről van szó.
Na most, mi van még ebben a sorban? Tehát itt meg tudom nyitni a böngészőben. Itt alapból ugye be lehet állítani, hogy milyen böngészőt, tehát itt is például be lehet a Tor böngészőt állítani, hogyha az anonimitásra nagyon oda akarunk figyelni. Nálam most egy jó kis… majdnem Internet Explorert mondtam, de Edge van beállítva, és ez a mempoolt nyitja meg, tehát ez az alapbeállítás. Itt lehet látni, hogy erről a címről ide ment. Most ebbe nem megyünk bele, hogy itt pontosan mit lehet látni.
– Ezt majd kivágjuk.
– Ez van, ez egy friss telepítés, tehát a Windows ezzel jön. És itt vannak a részletek, szerintem ebbe sem annyira érdemes belemenni. De akinek kell például a cím vagy a tranzakcióazonosító, mert valami más explorerben szeretné megnézni, akkor ezt itt megteheti, vagy akár jobb gombbal: tranzakcióazonosító másolása, címke másolása, összeg vagy részletek, meg tudja csinálni.
Oké, na, hát most már van bitcoinunk, akkor mit tudunk vele csinálni? Például el tudjuk küldeni. Hova küldjük el?
– Neked mondjuk elküldhetjük, tényleg, van címed? Vagy visszaküldhetjük.
– Visszaküldés, az a legbiztosabb. És ez mind on-chain, ugye ő nem foglalkozik Lightninggal.
– Lightning nincsen benne.
– Igen. Jó, tehát küldjünk vissza valamennyit. Azt mondom neki, hogy küldés. A küldésnél két lehetőségem van: az automatikus és a kézi vezérlés. Most az automatikuson fogunk végigmenni, mert szerintem arra lesz csak idő. Mi az, hogy automatikus, meg mi az, hogy kézi? Van egy ilyen a Bitcoinban, hogy UTXO-modell. Erről lehet, hogy már hallott valaki, lehet, hogy nem. Ez a modell tulajdonképpen azt jelenti, hogy ilyen szempontból tényleg fölfoghatjuk a bitcoint úgy, mintha egy pénztárcád lenne, és abban coinok vannak, bankjegyek – nevezzük érméknek, az a legegyszerűbb talán. Viszont ezeknek az érméknek akármekkora értékük lehet: tehát lehet 1 forint, vagy egy satoshi – mondjuk akkor inkább így, bitcoinban –, vagy lehet benne 100 000 satoshi, vagy lehet 10 millió satoshi is az érmének az értéke. De mindenképp érméid vannak.
Most ebben a walletben egy érme van, mert egy ilyen küldés valósult meg. Bár ez sem feltétlenül igaz, mert küldhetek több érmét is egy küldésben, meg fogadhatok többet is, de ebbe most nem mennék bele. A lényeg az, hogy érmék vannak a szoftverben. És úgy képzeljétek el, hogy amikor bemegy az ember a boltba, és venni akar egy kenyeret, akkor ő is összeválogat érméket, megpróbálja pontosan kiszámolni az összeget azért, hogy a visszajáró kevesebb legyen, vagy azért, hogy kevesebb aprója maradjon a pénztárcájában. Tehát itt sok megfontolás lehetséges, de így képzeljétek el ezt is: itt van egy algoritmus, ami automatikusan összeválogatja az érméket úgy, hogy a tranzakció lehetőleg a legoptimálisabban legyen költség szempontból összeállítva, tehát olcsó legyen. És itt az anonimitást is figyelembe veszi a szoftver. Tehát ha lenne bármi anonimitásunk – most ugye nincsen, mert nem csináltunk még CoinJoint –, akkor úgy próbálná meg összeválogatni, hogy lehetőleg anonimabb legyen a tranzakció.
Most hogyha én azt mondom neki, hogy küldés, és most az automatikust – ugye az az alapbeállítás –, ide beírom a Bitcoin címet, ahova küldeni akarok. Azt mondja, hogy bc1q…
– Jó, ezt most kézzel beírod?
– Ez az egyik lehetőség, hogy kézzel beírom. A másik lehetőség az, hogy rányomok ide a QR gombra – hoppá, várjál csak, ugyanaz a kamera engem vesz most. Ide felmutatom nektek: tehát így felmutatnám a számítógépnek, és akkor beillesztette volna ezt a címet. Copy-paste-elni nem tudom…
– Mert az előző tranzakcióból… Mert most ugye visszaküldesz.
– Igazad van, azt is meg lehet csinálni. Van egy ötletem, egy pillanat: elküldöm magamnak ezt a címet Telegramon, mint említettem, ez egy új telepítés. Viszont érdemes erre is gondolni, hogy például van egy olyan számítógépvírus, ami pont erre megy rá, hogy a beillesztett címet kicseréli egy másik címre úgy, hogy te nem veszed észre. Tehát amikor a vágólapra kerül egy cím, akkor ez a… hogy hívják ezeket, mindegy… ilyen féreg szoftver, ami fölmászik, amiről nem is tudsz, és amikor ide beilleszted, akkor ő egy hasonló címet generál, de kicseréli, nem pont az illeszkedik be, aminek be kellene illeszkednie. És akkor te magad hozod létre a tranzakciót, mindent aláírsz, mert azt gondolod, hogy jó, és nem hozzád érkezik be a pénz. A QR-kódos olvasásnál ilyen probléma mondjuk nincsen. De ha nincs erre lehetőség, azt mindenképp ajánlom – mint ahogy itt a szoftverben is láttuk, ennél a másik, ennél a mobil walletnél –, hogy az első hatot és az utolsó hatot érdemes még egyszer ránézni, hogy valóban ugyanaz-e, mint amit beillesztek.
– Az mondjuk minden esetben érdemes. Nem én szoktam… Hát aki nagyon sok tranzakciót csinál, az copy-paste-el, és nem egy jó praktika.
– Én is szoktam, de az elejét-végét mindig csekkolom.
– Ja, nem maradt le mondjuk egy, mert ugye az utolsó hat a hash, és akkor ott tudod ellenőrizni, hogy akár egy bit is változott-e.
– Aha. Itt a cím, most akkor én beillesztem, és megnézem, hogy egyezik-e. Tehát szemmel ellenőrzöm, hogy az utolsó hat stimmel, és az első nyolcat jelöli itt a szoftver, ez is stimmel. Jó, tehát én most továbbküldöm a pénzt. Azt mondom, hogy most már csak 50 dollárt küldök, nem 50 BTC-t…
– Megadtad volna, ugye, bitcoinban.
– Megadhatom így is, dollárban is, hogy mennyit szeretnék küldeni, és akkor ő átszámolja az aktuális árfolyamon. Nyilván a szoftver nem tárol dollárt, tehát ez csak egy kalkuláció – azért is ilyen hullámos –, bitcoinnal dolgozunk, de átváltja dollárra is, mert sok embernek ez a kényelmes.
És akkor itt azt mondom, hogy most kinek küldjük. Tehát én most… az Atlantis küldött nekem mondjuk visszajárót, mondjuk elmentem az ő hoteljükbe – most csak elvázolok egy sztorit azért, hogy privacy-, anonimitás szempontjából értsük. Tehát én eljöttem a hotelből, nagyon jól éreztem magamat, szuper kis hotel volt, és most én bemegyek, és mondjuk veszek egy sört a… hol lehet most bitcoinnal fizetni?
– Valahol, ahol lehet bitcoinnal fizetni: az Aurorában.
– A Hotel Aurorában. Tehát beírom, hogy ő tudni fog erről a tranzakcióról. Itt az Atlantis azért jelent meg, mert ő felsorolja a korábbi címkéket, tehát ha csak rákattintok, akkor őt is hozzáteszi. De én most vele nem akarok üzletelni, én most az Aurorában vagyok, és ott fizetek. Itt jön a tranzakció előnézete. Azt mondja, hogy 50-et küldök erre a címre; ki az, aki tudni fog róla: az Aurora; és mennyi idő, amíg ez valószínűleg bejön, és mekkora fee-vel küldöm. Itt ha akarom, akkor egyéni fee-t is be tudok állítani.
– Alapban – bocs, hogy belekezdek – mennyit ad? A hálózati átlagot, vagy milyen policy van?
– Gyorsan akarja megcsinálni, igen, tehát az alapbeállítása a gyors. Ha ide rányomok, most egy nagyon fura grafikont fogok kapni, mert nagyon alacsonyak a fee-k.
– Igen, láttam az előbb is, hat volt.
– Becsült megerősítési idő: kettő blokk, tehát 20 perc. De ha a haladóra rányomok, bármennyit beírhatok, tehát mondhatom azt, hogy hat mondjuk, vagy akármi. Itt mindenesetre látszik, hogy most kettő, tehát egy flat fee van, kettővel mennek most a blokkok. De ez így tudna változni időben, és akkor meg tudnám nézni, hogy hol van az a fee, aminél mondjuk kis ráfizetéssel nagy előnyt tudok időben szerezni. Ebben akar segíteni ez a grafikon. Én most beírok egy négyet mondjuk, csak hogy legyen valami egyéni. Látjuk, hogy sokkal drágább lett így a tranzakció.
– Igen, nagyvonalú vagy a műsorral.
– Igen. Mit jelent ez a fölső? Ez azt jelenti, hogy a tranzakcióról tudni fog az Atlantis. Tehát itt már bejön egy ilyen, hogy én most az Aurorával üzletelek, az Atlantis mégis tudni fog róla…
– Mert a láncban követi.
– Mert a láncban követi. És mivel egy coinom van, ezért a wallet nem tud mást csinálni, csak abból a pénzből tud küldeni, amit az Atlantisból visszakaptam. De ha az Atlantis ezt mondjuk követni akarja a blokkláncon – majd meg fogjuk nézni mi is –, akkor ő erről tudni fog. Itt azt is írja, hogy a tranzakció nem privát érméket használ. Ez azért van, mert nem CoinJoinoltunk, és alapvetően CoinJoinnal tudunk privát érmékre szert tenni. És a tranzakció visszajárót generál. Ez meg azért fontos, mert amikor visszajárót kapok, akkor az, aki visszaküldi nekem a visszajárót, tud arról a pénzről. És utána ha én azt a visszajárót tovább költöm – mint ahogy itt az Atlantisnál is megtettem, bár itt nem visszajárót kaptam, de lényegtelen –, akkor ők megint csak tudják követni. Tehát a visszajáró generálása az elkerülendő dolog. És hogyha lenne több érmém, akkor a szoftver erre is ad egyébként javaslatot – amit mondtam a boltos példánál –, hogy úgy válogatja össze a coinokat, hogy lehetőleg ne legyen visszajáró, amikor küldök, és akkor nincs ilyen privacy-probléma.
Most egyelőre azt mondom, hogy megerősítés. Ugye itt jön be az, amit mondtam, hogy be kell írni a jelszót. Beírom, enter. És most egy véletlenszerű hálózati csomópontnak elküldjük a tranzakciót. Tehát itt is figyelembe van véve, hogy nem csak úgy ugyanannak küldöm, vagy egy szervernek küldöm, hanem elküldöm egy random node-nak, és utána azt a node-ot leválasztom, és egy ideig nem küldök neki semmit.
– Ügyes.
– És az IP-cím ugye elrejtve a Tor miatt. Tehát ezek folyamatosan ott vannak a háttérben.
Na, hát itt van a két tranzakciónk: tehát egyszer bejött egy az Atlantisból, kiment egy az Aurorába. És hogyha ezt most megnézzük a block explorerben – ez talán egy kicsit… –, de megnézzük, hogy néz ki. Itt van ez a tranzakcióm, ugye itt van egyszer az, hogy az egyik egy visszajáró, a másik pedig konkrétan az 50 dollár, amit küldtem. Szerintem ez a küldés, ez a kevesebb, és ez a visszajáró, ami visszajön nekem. És azt megnézhetjük, hogy ez honnan jött: ha visszakattintok, akkor látom az előző tranzakciót, ami még az Atlantisszal volt. Tehát aki az Atlantisban kezelte ezt a dolgot, az ezt a tranzakciót látja, és ahogy keletkezik még egy tranzakció, ide rányom, és habár ő nem tudja, hogy az Aurorába mentem, azt látja, hogy valahol költöttem valamennyit, illetve tovább ment ez a pénz. Tehát így kapcsolódnak össze a tranzakciók, és így tudunk az anonimitásunkból valamennyit elveszíteni.
És most persze mondhatja az ember, hogy hát jól van, mit lehet ebből tudni. De mint említettem, azért a coinoknak lehet nagy értéke. Szóval ha nekem van mondjuk egy 1000 dolláros coinom, bemegyek az Aurorába, fizetek vele, akkor annyit legalább megtud az Aurora rólam, hogy én egy 1000 dolláros coinból fizettem ki. Tehát már elkezd tudni következtetni arra, hogy nekem mennyi pénzem lehet. És azért például hogyha mondjuk egy albérletfizetési példát veszünk: én kapom a fizetésemet egy coinban – mondjuk legyen valami nagyon jó fizetésem, 5000 dollár –, és az 5000 dollárosból fizetek a főbérlőnek, és ő látja ezt, akkor azért úgy van vele, hogy ennek az embernek azért van pénze. Tehát ha ő panaszkodik, hogy nagyon drága mondjuk a dolog, akkor nem fogja annyira figyelembe venni, mert tudja, hogy van neki. Itt már ennek nincs is köze a coinhoz igazából: a pénzügyi dolgait az emberek azért elég intim témának tartják, és nem véletlenül, mert nagyon-nagyon könnyű vele visszaélni.
És itt nemcsak a közértes látja a visszajáródat, és nemcsak 20 000 forint lehet nálad, hanem sokkal nagyobb pénzeket fel tudsz mutatni, kapsz vissza, és pontosan tudják, hogy ki vagy, mert ott vagy személyesen, akár az Atlantisban vagy akárhol. És ráadásul a tranzakciót az egész világ látja, még akkor is, hogyha nem tudja, hogy konkrétan kik azok a felek, akik benne vannak. De sokkal nagyobb a rizikó, mint mondjuk egy készpénzes példánál.
– Még egy kicsit hozzáfűznék: nyilvánvalóan ugye ez egy layer 1, tehát egy alapszintje a Bitcoinnak. Tehát amiket említesz, a közértes, szállodás fizetések, azok jellemzően most már ugye layer 2-n, a Lightningon vannak. De így a tárca bemutatása szempontjából azért ezeket el kell mondani.
– Igen, beszélhetünk például exchange-ekről is. Tehát ugye azért oda már sűrűbben küld be az ember konkrétan, mondjuk a megtakarítási cold walletjéről pénzeket. Persze amikor beküldesz, úgyis azonosítva leszel. Na most, ha olyan exchange-re mész föl… Viszont amikor kiküldöd, akkor érdemes egy kicsit az anonimitással foglalkozni, mert akkor le tudod választani a te identitásodat arról, és akkor az exchange – ha érdekelné esetleg – nem tudja azt, hogy te most hova mentél, vagy milyen másik exchange-re mentél föl. Tehát akinek ez fontos, az erre mindenképp figyeljen!
Azért megmutatnám, hogy amikor rámegyek, hogy küldés és kézi vezérlés, akkor ő itt megmutatja, hogy milyen coinjaid vannak. És ez már egy kicsit még bonyolultabb felület, de annyira mégse, tehát gyorsan el tudom nektek mondani. Itt ugyanaz van, hogy egy coinom van, egy érmém van, ennek az egy érmének ennyi az értéke, és az Atlantis és az Aurora is tud róla. Ugye miért? Azért, mert ennek a tranzakciós láncnak, amit előbb láttunk, annak a végén van nekem a coinom. Ugye ez az unspent transaction output, tehát igazából az lesz egy érme, ami egy elköltetlen kimenete egy tranzakciónak. És mivel a láncban kettő szereplő is benne van, az Aurora és az Atlantis, ezért mind a kettő címke megjelenik. Amikor én a coinjaimat meg akarom nézni, akkor látom, hogy ezen a coinon bizony rajta van mind a kettő, mert tudnak róla, tudhatnak róla. Ezt jelenti az anonimitás, ez az egyes. Ezt majd megpróbáljuk egy kicsit fölturbózni.
Ami még itt a tranzakciónál érdekes lehet, az az, hogy lehet gyorsítani a tranzakciót, illetve lehet törölni a tranzakciót. Mind a kettőnek van díja, hiszen a Bitcoin hálózat így működik. Gyorsításnál ő egyszerűen felkínál egy lehetőséget, és azt mondom neki, hogy confirm.
– Akkor RBF-módszerrel?
– Ő ezt megpróbálja felgyorsítani. Most már erre nincs is szükség, mert már ez is konfirmálódott.
– Ezt már nem tudod gyorsítani, meg nem is kell.
– Igen. Ez akkor érdemes, hogyha létrehozott valaki egy tranzakciót, és közben a fee-k fölmentek nagyon, és úgy tűnik, hogy beragad a tranzakció. Ez szintén a Bitcoin természetéből fakadóan van ilyen, és ilyenkor lehet nyomni erre a rakétagombra, és akkor ő ezt meggyorsítja.
– Kicseréli egy másikra, ugye, aminek nagyobb a díja.
– Igen, itt két módszer van: az egyik a kicserélés, a másik pedig az, hogy ráépít egy olyan tranzakciót, aminek sokkal nagyobb a díja, és akkor a kettő tranzakciót együtt bányásszák ki. Ez a child pays for parent eljárás.
– Tetszik nekem ez a tárca.
– Na most, amikor én CoinJoinolni szeretnék, ami azt jelenti, hogy szeretnék az anonimitásomon dolgozni azon felül, amit már mondtam, a networkön… Tehát ha eddig használom a walletet, teljesen jó: küldök, fogadok, több walletet tudok egy felületen kezelni, ez már önmagában is jó lehet. De ha szeretnék anonimitáson dolgozni, ami azt jelenti, hogy ezeket a címkéket, labeleket szeretném eltüntetni a coinomról, akkor elkezdek CoinJoinolni. Létrehozok egy olyan nagy tranzakciót, ahol több emberrel együtt hozunk létre tranzakciókat.
És szoktam mondani ezt a példát, hogy mindenki berakja a 20 000-esét az asztalra, és mindenki egy másikat vesz el. Valami ilyesminek lehetne mondani ezt, de nem egészen igaz, nem pont ez történik, de valami hasonló van. Tehát én berakok valamennyi összeget a CoinJoinba, és pontosan ugyanannyit fogok visszakapni, mínusz a network fee, és mínusz ez a 0,3%-os fee, amit a Ginger Wallet fejlesztői kapnak meg. De ugyanazt a pénzt fogom visszakapni, viszont az egy olyan új címen lesz rajta, amit már nem tud összekapcsolni… A tranzakció bemenetén lévő cím és a tranzakció kimenetén lévő cím nem összekapcsolható egymással, és gyakorlatilag erről szól a CoinJoin. Tehát ezt a láncot, amit előbb láttunk, ezt így megtöri: nem lehet majd lekövetni azt, hogy ezután mi történik, mert innen belemegy egy nagy tranzakcióba, és utána már nem tudjuk, hogy merre megy tovább.
Hát az egyik oldala ez volt, hogy fogadáson keresztül kapok bitcoint, de a másik lehetőség az, hogy vásárolok bitcoint. Ez egy külső ilyen trade-aggregátor, tehát egy olyan szolgáltatót használ a szoftver, aki összegyűjti nekünk az ajánlatokat, hogy kitől lehet venni bitcoint, és erről ad egy listát. Itt a vásárlásnál ezt tudjuk megtenni, ez a vásárlás, amit itt ebben a szoftverben tudtok megtenni. Ennek az előnye az, hogy viszonylag könnyen kezelhető, tehát csak meg kell adnotok adatokat, és egyszer csak ott lesz a walletben a bitcoinotok. A hátránya viszont az, hogy jelenleg olyan szolgáltatókat ad ez a harmadik fél, akik igénylik azt, hogy azonosítást végezz el magadon. Tehát ha végigmennék ezen a folyamaton, akkor egy idő után nekem is meg kellene adnom az e-mail-címemet, meg a személyi igazolványomról kellene egy fényképet csinálnom. Tehát csak az kezdjen el itt vásárolni, akinek ez rendben van!
Itt nagyon fontos megjegyeznem, hogy nem a Ginger Wallet tárolja ezeket az információkat, hanem – meg is mutatom – egy idő után át fog minket dobni egy weboldalra, és azon a weboldalon kell majd annak, akitől vásárolok, megadni azokat az információkat, amikre neki szüksége van. Hogyha ez nem felel meg – ami bizonyos szempontból teljesen rendben van –, akkor nektek keresnetek kell egy olyan eladót. És ezt egy másik podcastban részletesen tárgyaltuk, hogy milyen lehetőségek vannak, tehát azt ajánlom, hogy akkor nézzétek meg! Ahol erre nincs szükség, ott a sima fogadás funkcióval ugyanúgy megadjátok a címet, és oda fog megérkezni a bitcoin.
De most ezt az opciót hogyha végignézem, akkor azt mondom, hogy 100 dollárért akarok venni, és akkor ő itt feldobja, hogy ez a szolgáltató 100 dollárért ennyit ad, és rámehetek arra. És például itt fölül kiválasztottam, hogy mivel akarok fizetni, például mondjuk Visa/Mastercard kártyával akarok fizetni, akkor kettő maradt nyeregben: a Transak és a MoonPay. És a Transak úgy néz ki, hogy egy kicsit többet ad, úgyhogy erre fogok rámenni. A következő felületen az történik, hogy felkerülök a Transaknak a weboldalára, és itt már elkezdődik az azonosítás, amit hogyha végigcsinálok, akkor egyszer csak megjelenik ugyanúgy egy coin a walletemben, és van bitcoinom. Tehát ez is lehetőség, mindenkinek ez egyéni döntése, tudsz így is, meg úgy is.
Az eladásnál – most abba nem megyek bele – ugyanez történik: el lehet adni adott értéket, és ott is szolgáltatók adnak… kapunk egy listát, hogy ki mennyit ad azért, és itt lehet bankkártyára fogadni a pénzt, lehet számlaszámra, tehát ez is szolgáltatótól függ. Tehát úgy tekintsetek erre, mintha itt a Ginger Wallet egy ilyen közvetett együttműködő lenne, de igazából az adatok kezelése, meg az összes ilyen bankkártya-, meg pénzügyi dolog annál a szolgáltatónál történik, akit ti kiválasztotok. Tehát onnantól kezdve, hogy a weboldalra átkerültök, mi már nem tudunk… úgy mondom: a Ginger Wallet nem tud arról.
– Ugye ezek a bizonyos aggregátorok, akikről két adással ezelőtt beszéltél, csak nem mentünk el eddig a pontig. Lényegében ezért is beszéltél róla, mert például a Ginger Walletbe is be vannak drótozva.
– Így van, pontosan így van. Ezt lehet használni Ginger Walleten kívül is, meg lehet használni Ginger Walleten belül is. Meg a Hodl Hodlt, meg az egyéb ilyen dolgokat is nézzétek meg, az az epizód nagyon érdekes! Tehát ott tényleg nagyon szerteágazóan tárgyalva van ez az egész téma, hogy hogyan lehet venni bitcoint.
Na most, ha van már bitcoin, akkor én itt alul közben rányomtam egy ilyen lejátszás gombra, ami azt csinálja, hogy elindítja a CoinJoint. Most azt mondja, hogy elég kevés pénzem van, tehát biztos-e, hogy akarok CoinJoinolni. Ugye itt a fee-re próbál figyelmeztetni a wallet, hogy azért van a CoinJoinnak ára: hogyha magasabbak a network fee-k, tehát a hálózati díjak magasak – ugye ez is egy tranzakció, tehát fizetni kell tranzakciós díjat. Én most azt mondtam neki, hogy akkor is részt akarok venni. Félóránként megy le egy CoinJoin, tehát erre most lehet, hogy várni kell majd. És mivel több ember vesz részt ebben a közös tranzakcióban, ezért az is lehet, hogy nem valósul meg mindig. Tehát érdemes arra számítani, hogy amikor CoinJoinolni akarok, akkor azért egy picit itt hagyom a számítógépet, és hagyom, hogy ez a folyamat menjen.
Minél több CoinJoinban vesz részt az ember, annál több százalékot tud elérni. Ez megint csak egy preferencia kérdése, hogy én mennyire szeretnék anonim lenni, tehát itt sincs olyan, hogy anonim vagy, vagy nem vagy anonim. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy mondjuk tegyük fel, mind a hárman beöltözünk egy kék ruhába, ránézésre ugyanúgy nézünk ki. De mielőtt bemennék a CoinJoinba, lehet látni azt, hogy én ki vagyok, te ki vagy, mindenki. És amikor átmegyek a CoinJoinon, akkor magamra húzom ezt a kék ruhát, tehát már nem lehet tudni, hogy melyik vagyok, de azt tudják, hogy háromból az egyik vagyok.
– Igaz, mert hárman vagyunk összesen.
– Tehát az, hogy mekkora az a tömeg, aki között a te címed rejtőzik, annak van egy mérőszáma, és ezt mi egy anonimitási pontszámmal mérjük. Van, ami ezt növeli, van, ami ezt csökkenti, és ezért az anonimitás így csökken vagy nő, és ezt a szoftver kalkulálja. Tehát úgy vehetjük, hogy tulajdonképpen ebben a szoftverben van egy olyan analitika, ami ezt az anonimitást nyomon követi. Nem akartam azt mondani, hogy ilyen blokkláncanalízis van benne, de tulajdonképpen mondhatnánk annak is. Persze ez a te számítógépeden fut, és neked ad egyedül információt arról, hogy ez a végpont, ez a coin, ez az érme, amit most itt költeni akarsz, min ment keresztül, és hogy mekkora az anonimitása. Ezt a szoftver folyamatosan végzi, és azt is nézi, hogy mekkora a tömeg: tehát minél nagyobb egy CoinJoin, annál több ilyen anonimitást tudunk kapni, és minél több CoinJoinban veszünk részt, annál nagyobb lesz ez az anonimitás. Tehát először beállok egy 10-es tömegbe, aztán kijövök, utána beállok még egy 20-as tömegbe, tehát ez így növekszik folyamatosan. És az saját preferencia, hogy mi az, amit én elégségesnek tartok. Ezt úgy hívják, hogy anonymity score, vagy anonimitási pontszám.
Ez alapból be van állítva egy olyan értékre, amit úgy gondoltunk, hogy egy alap élethelyzetben lévő embernek megfelelhet. De ha ezt le akarjuk ellenőrizni – és itt egy kicsit belemegyünk a mélyebb dolgokba –, akkor ide jövök, hogy CoinJoin-beállítások, és itt megnyílik egy olyan felület, amitől mindjárt dobok egy hátast. De hogyha az ember erre jobban rá akar menni, akkor elolvashatja itt a kis tooltipeket, ahol megpróbálja elmagyarázni a szoftver, hogy miről is van szó. Az első ugye az automatikus indítás, ezt ki-be lehet kapcsolni. Ez azt jelenti, hogy csak akkor indul el a CoinJoin, amikor én rányomok a gombra. Hogyha automatikusan indítom, akkor viszont azt jelenti, hogy amikor a szoftver érzi, hogy kevés a privát, tehát van olyan coin, amit meg lehetne CoinJoinolni, akkor ő automatikusan csinálja.
Illetve amiről még beszéltem: ez az anonimitási pontszám most 20-ra van beállítva. Tehát én úgy vélem, mint felhasználó, hogy nekem a 20 elég. Ha ezt kettőre állítom, az mondjuk elég alacsony: az azt jelenti – most így nagyon-nagyon leegyszerűsítve –, hogy két ember közül én vagyok az egyik, és ha ezt egy külső megfigyelő nézi, akkor 50% esély van arra, hogy eltalálja, hogy én melyik vagyok a kettő közül. 20 közül azért már elég nehéz megállapítani. Habár ez a pontszám nem csak így kerül kiszámításra, de nagyon durván ez a lényege.
Jó, hát itt erről többet nem is beszélnék, mert ezek már tényleg ilyen részletkérdések, meg hosszabb…
– De ez így tök jó.
– A CoinJoin-beállításoknál elérhető ez a dolog. Tud olyat is a szoftver például, hogy egy másik tárcába CoinJoinol, tehát én a tárcáim között át tudom vinni a pénzt úgy, hogy CoinJoinon keresztül történjen meg. Tehát nem egy sima tranzakciót csinálok, hanem azt mondom, hogy ebből a tárcából, amiben most vagyok – például ez egy hot wallet, amit használok a hétköznapokban –, szeretnék CoinJoinolni, de a pénz, ami érkezik – ugye mondtam, hogy ugyanannyit, amit beteszel, azt vissza is kapod –, az a pénz már ne ebbe a tárcába jöjjön, hanem mondjuk egy hardware wallet tárcába érkezzen be. És így át tudok vinni pénzt úgy, hogy CoinJoinon keresztül történjen. Ezek már ilyen haladó dolgok, de tényleg sok ilyen funkció van elrejtve a szoftverben. Alapvetően ezzel lehet, hogy nem is találkozol, nem is fontos, hogy találkozz vele, de aki szeretne kicsit mélyebbre ásni, itt még vannak azért lehetőségek ebben.
És akkor még ígértem, hogy egy CoinJoint fogok mutatni, és ezt meg is fogom mindjárt tenni. Ugye megnyitok egy block explorert, én a mempool.space-t szeretem.
– Mi is azt szoktuk használni, úgyhogy mindig ezt mutogatjuk az adásban.
– Nagyon jó, akkor már a nézőitek is ismerik.
Na, találtam egy tranzakciót, ezt a Ginger Walletben csináltuk. Tehát mint említettem, több ember összeáll, és coinokat tesz be, érméket tesz be az egyik oldalon, és ugyanazok az emberek pedig kimeneti címeket is betesznek, de nem tudjuk, hogy ki melyiket tette be. És ebből keletkezik egy ilyen tranzakció – mondhatjuk, hogy fésű vagy polip, vagy nem tudom, mihez tudjuk hasonlítani. De a lényeg az, hogy itt bejön mondjuk az a pénz, amit én az Atlantisból visszakaptam, ezen az oldalon, mondjuk, hogy ez az. És akkor aki azt a tranzakciót nézi, az mondja meg, hogy a kimeneti oldalon melyik volt az, amit én visszakaptam – nem fogja tudni. Tehát az egésznek ez a lényege.
Vannak itt nüánszok, mert nyilván hogyha 0,2 jön be, akkor megnézi, hogy a másik oldalon ugyanannyi ment-e ki. De itt jön a trükk, hogy több részre bontja a szoftver. Tehát nem ugyanaz az érték fog kijönni, hiszen akkor egyértelműen azonosítható lenne, hanem szétbontja ilyen denominációs szintekre. Tehát azt mondja, hogy mondjuk van 0,01 – lejjebb görgetek, itt jobban látszik –, tehát 0,01-ből van, nem tudom, mondjuk 15, és abból az egyik az enyém, de egy külső szemlélő nem tudja, hogy melyik az enyém. Akkor 0,03-ból van három darab, lehet, hogy abból is… Tehát a lényeg az, hogy az összeg, amit beteszek, az így kiadódik, és ebből így lesz több érmém, és azok az érmék már valamennyire anonimok lesznek, mégpedig annyira, ahány azonos értékű érme között el tudtak bújni. Hát így nagyon röviden ennyi, úgyhogy ebben részt tudtok venni.
Sok szó esik arról, hogy a CoinJoin milyen legitimitási állapottal bír. Hát én erre azt szoktam mondani, hogy nincs olyan szabály vagy jogi kitétel, ami a CoinJoint tiltaná. Obfuszkációnak veszik. Tehát mindenképp felismerhető a CoinJoin, hiszen látjuk mi is a blockchainen, hogy ez a pénz hova is tűnt: itt van, bárki megnézi, eléggé felismerhető, hogy ez egy CoinJoin. És azt is lehet látni, aki fogadja ezt a pénzt, hogy igen, ez egy CoinJoinból jött. A tapasztalat a következő: habár minden exchange maga dönti el, hogy milyen pénzt fogad el, és milyen pénzt nem fogad el, pár eset volt hét év alatt, amikor probléma volt abból, hogy csak amiatt, mert ez egy CoinJoinból jött, gond volt a pénzzel. Tehát magát a CoinJoint én úgy mondanám, hogy jogilag biztos, hogy nincs rá semmilyen szabály, hogy ez illegális lenne vagy ilyesmi. Detektálható, tehát látszik, hogy egy CoinJoinból jön.
És probléma legfeljebb akkor történhet ebből, hogyha olyan emberrel CoinJoinolsz, akik mondjuk illegális pénzt akarnak behozni. Erre több megoldás is van, ugye például az, hogyha nem CoinJoinolsz olyan emberrel, aki illegális pénzt hoz be.
– És ezt honnan tudod?
– Na, és akkor itt jönnek a különbségek. A Ginger Walletben a saját business védelme miatt is szükséges volt, hogy ezt ellenőrizze a CoinJoin oldalon a Ginger backend szolgáltató. Tehát amikor az ember CoinJoinol, akkor azt lehet tudni, hogy olyan más userekkel együtt CoinJoinol, akiknek a pénze megbízható forrásból van, tehát olyan kockázati tényezővel, ami alacsony. És akkor így a CoinJoinnál nem tud összekeveredni gyakorlatilag az embernek a pénze olyan pénzekkel, amik problémát okozhatnak.
Mert ezek az analízisszoftverek, amiket az exchange-ek használnak a saját oldalukon – például a Chainalysis vagy az Elliptic vagy a Coinfirm, tehát számtalan ilyen analíziscég van –, ezek a cégek azt nézik… Ők is valószínűségekkel dolgoznak, tehát nem tudják biztosra megmondani. Persze valamikor igen, de valamikor csak a valószínűségeket látják ők is. Ha az a pénz, amivel te mondjuk fizetni akarsz, nagyon közel van egy olyan tranzakcióhoz, amiben volt olyan pénz, ami mondjuk nagyon rossz, például közvetlenül egy lopásból származik – például most is volt valami nagy lopás, ugye ethereumot, és azt átváltották, egy részét bitcoinba –, és mondjuk azzal összekeveredsz, akkor lehet, hogy nálad megkérdezik, hogy hát figyelj már, itt két tranzakcióval előbb – ugye ez a lánc, amiről beszéltünk – itt még ez a lopott pénz volt. Tehát lehet, hogy neked semmi közöd hozzá.
Ugyanígy – csak mondok egy példát érdekességképpen, engem megdöbbentett, amikor ezt megtudtam –, mondjuk a boltba bemegy a… nem jó példa… drogkereskedő, csak tegyük fel…
– Milyen jó példák jönnek itt föl! (nevetés)
– …egyértelműen illegalitásból származó pénzzel, és odaadja a CBA-ban – a CBA-t nem tudom, miért mondom, lehet más is, mindegy, az ABC-ben –, és a boltos ugye ezt a pénzt elfogadja, és később ez megy tovább, és lehet, hogy utána hozzád kerül, mert te vagy a következő a sorban. És ez a készpénzben teljesen rendben van, ugyanis törvényileg szabályozva van, hogy a készpénzt nem lehet így korlátozni. Ezt senki nem nézheti, és nem hozhat olyan szabályt, hogy én nem fogadom el a te 20 000-esedet, mert ez a pénzügyi rendszer, a készpénzrendszer összeomlásához vezetne. Hát képzeljétek el, hogy minden alkalommal, amikor te odaadsz egy pénzt, akkor a sorszám alapján lenne egy adatbázis, és lehet, hogy azt mondanák, hogy bocs, ezt nem fogadom el, mert ezt a sorszám alapján tudjuk, hogy ez abból a nem tudom én, milyen bűntényből van. Aminek a vége az lenne, hogy amikor te a boltban kapsz pénzt, akkor a telefonoddal megnézed, hogy az jó-e, és azt mondanád, hogy nem. Tehát nyilván ez borzasztó rossz lenne.
És ugyanez van a Bitcoinban is: ha ez nagyon elfajul, ez az ellenőrizgetés dolog, akkor itt bizony tönkretesszük az egészet. Tehát ha ezt hagyjuk, hogy ez így menjen, akkor ez az egész Bitcoint tönkreteheti hosszú távon. Az a szerencse, hogy nem kell ugye exchange-eket használnunk. Meg végül is az exchange-ek is ezt egy másik úton oldották meg: azt mondták, hogy jó, akkor azonosítsd be magad, és akkor te felelősséget vállalsz azért a pénzért, ami bemegy. Ez egy hosszabb téma, amit ki lehetne bontani egy másik adásban.
A lényeg az, hogy itt a Ginger azt nézi, amikor CoinJoinolsz… Ő segít ugye összeállítani ezt a CoinJoin-tranzakciót. Nem tudja, hogy te ki vagy, nem tudja, hogy melyik a te bemeneted és kimeneted, tehát ő se tudja összekapcsolni, a koordinátor, de segít a feleknek abban, hogy összeállítsák ezt a tranzakciót. És amikor a regisztrációnál, az input oldalon ennél a tranzakciónál te megjelensz, hogy jössz a coinoddal, akkor ő végez egy ilyen kockázatanalízist, és hogyha a kockázat meghalad egy bizonyos értéket, akkor nem engedi be a pénzt. Hogy ez jó-e vagy rossz, ezt mindenkire rábízom, hogy eldöntse, de ez van, tehát erről mindenképp tudnotok kell. És azt is, hogy ez előny-e nektek, vagy nem, ezt is rátok bízom, hogy eldöntsétek.
– Így van, a lehetőség adott, ezekre érdemes egy kis figyelmet fordítani.
– Igen. És köszönöm a lehetőséget!
– Nagyon szívesen, köszönjük, hogy itt voltál, és bemutattad! Láthatóan tényleg ez egy nagyon privacy-fókuszú wallet, és ez egy nagyon jó dolog.
– Szerintem érdemes volt eddig eljutni, mert nagyon sok érdekes dolog jött föl.
– És köszönöm a figyelmet mindenkinek! És akkor egy hét múlva találkozunk újra itt a podcastban. Sziasztok!
– Sziasztok! Maradjatok anonimek!