E94 Hollandiában megszavazták: 36% adó a bitcoinra, eladás nélkül
Az adás tartalmából
Átirat
Van erről egy csomó mém: azon országok listája, ahol a szocializmus vagy a kommunizmus működött — és tudod, egy üres lista. Ezt gondoltam, hogy már bekeretezem és kinyomtatom a falra, mert egyszerűen annyira jó példa.
Nyilván erre szokták mondani, hogy Kína — de Kína az tök más szerintem, mert ott azért elég vadkapitalizmus van, csak ugye van egy központi szabályozó. Tehát az egy ilyen hibrid megoldás. De mindegy, nem vagyok politológus olyan szinten, hogy ezt megmagyarázzam.
– Kicsit amúgy mindig belefolyik az ember ebbe a politikai témába.
– És amúgy szeretem nálatok ezt az irányelvet, hogy ne politizáljunk. Amit egyrészt teljesen megértek és konkrétan támogatok, mert látom, hogy milyenfajta politikai kommunikáció zajlik Magyarországon — abba tényleg nem érdemes részt venni, ilyen bemondásos alapon másokat lejáratni.
Másrészt viszont, ha az ember bitcoinnal foglalkozik, akkor elképesztően aktívan foglalkozik a politikával. Ettől lényegesebb eszköze a politikának, mint maga a pénz, a szabad pénz kérdése, nincsen. Tehát egyrészt egyet is értek, másrészt meg mindannyian aktívan politizálunk, ha úgy tetszik: mi a szabad pénzre fogadtunk.
– És a szabad pénz mellett érvelünk.
– Én mindig azt mondom, hogy ez nekem a választásom. Amikor kijössz abból a rendszerből, és megtalálod az exitet, akkor azzal választottál egy új rendszert magadnak — amit azzal építesz, hogy az ökoszisztémát építed, akárhogyan is.
– Abszolút. Fejlesztő vagy? Fejleszted. Cég vagy? Elfogadod. Ha semmihez se értesz, akkor podcastot csinálsz.
Sziasztok, üdvözlünk mindenkit! Ez itt a HUSZONEGY Bitcoin Podcast 94. epizódja — ugye, úgy gondolom. A mai vendégünk Robi. Szia, Robi, üdvözöllek újra itt nálunk!
– Szia! Én is köszöntelek téged is és a kedves nézőket is. Jó újra itt lenni a csatornátokon.
– Ma arra gondoltunk Robival, hogy még egy kicsit visszatérünk erre a sokakat foglalkoztató nagy zuhanásra, illetve egyéb hírekből csemegéznénk, ami az elmúlt időszakban történt a Bitcoin környezetében meg a világgazdaságban. Továbbá szeretném, ha Robi beszélne a könyvéről is, ami nemrég jelent meg.
Az első témánk legyen az, hogy mostanában volt ez az óriási nagy zuhanás — ugye múlt héten Ferivel beszélgettünk erről. Nyilván sokkal több van ebben a témában, nem tudtuk akkor ott lezárni vele. Neked milyen gondolataid vannak ezzel kapcsolatban? Mi az, ami szerinted kimaradt, vagy mi az, amire még visszatérnél?
– Én azt szoktam mondani — ti is már régebb óta benne vagytok itt a Bitcoin nyúlüregében —, hogy alapvetően persze nagy dolog, hogy 50%-kal alacsonyabb most az árfolyam, mint volt a mindenkori csúcshoz képest. De aki 3000-nél, 10 000-nél, 20 000-nél szállt be, az még mindig bőven pluszban van. Természetesen ez nem vigasztalja azokat az embereket, akik 100 000 felett kezdtek el bitcoint vásárolni, esetleg DCA-zni.
Ezzel kapcsolatban meg kell mondanom őszintén: én is azt gondoltam, hogy ez a ciklus ugyanolyan bikapiacot fog magában rejteni, mint az eddigi csúcsok. Ez a négyéves ciklikusság egyébként ezzel a medvepiaccal ugyanúgy folytatódik most, mint ahogy eddig — tehát semmi váratlan nem történt. Azt viszont érdekes látni, hogy ez a csúcs mennyire alacsony volt, és mennyire lapos.
És én azt gondolom, hogy ez a bikapiac igazából medvepiaci környezetben zajlott le. Gondolok itt Trumpnak a vámháborúira, gondolok itt a mindenféle fegyveres konfliktushelyzetekre — legyen szó Ukrajnáról, legyen szó az Izraelben történt konfliktusokról. Alapvetően ez várható volt. És tudom, hogy ez nem vigasztal senkit, aki mást várt — de azt kell, hogy mondjam, hogy a Bitcoin még mindig egy hosszú távú eszköz számomra.
És mivel én nem adok senkinek befektetési tanácsot — a csatornámon is folyamatosan arról beszélek, hogy én hogyan kezelem a bitcoinnal kapcsolatos pénzügyeimet, és hogy én hogyan gondolkodom ezekről a dolgokról —, ezért most is csak ezt tudom megosztani veletek: hogy én azt gondolom, ez még mindig egy hosszú távú eszköz. És annyira nem is rossz.
Mert tudom, hogy az elmúlt egy évben mindenki aranylázban őrjöngött és üvöltözött, hogy az arany a legjobb, merthogy 1000 dollárról felment 5000 dollárra 2017 óta. De azt szeretném jelezni, hogy 2017-ben nem csak az arany volt 1000 dolláron körülbelül — hanem a Bitcoin is.
És hogyha eltekintünk a mindenkori csúcstól (nevetés), és megnézzük a mostani árfolyamot, ami azt hiszem, 70 000 dollár körül van — nem követem napi szinten, de talán itt tart körülbelül —, akkor a Bitcoin esetében egy 70x-ről beszélünk, az arany esetében pedig egy 5x-ről. Szóval számomra ez az aranyláz még mindig egy kicsit megalapozatlan.
– Hát igen. Az viszont ugye a makroelemzők meg a közgazdászok mindig azt mondják, hogy az aranynak sokkal nagyobb a piaca, sokkal nagyobb piaci kapitalizációt állított maga mellé. Nyilván tudjuk, hogy ezt hogyan számolják — hiszen ez sima szorzás, unciákban, a kitermelt arany összességére nézve. És az inflációt is beemelhetjük egyébként: ugye az aranynak van egy ilyen dinamikusan változó inflációja, attól függ, hogy éppen az aranybányászok hogyan vannak motiválva a világpiaci árral, aszerint növelik a teljesítményüket. Ugye ezt a Bitcoinnál nem lehet.
– Nem lehet elvitatni az aranytól a több ezer éves múltat. Viszont azt sem lehet tőle elvitatni, hogy nem ellenőrizhető eszköz. Tehát amikor aranykészletekről beszélünk, akkor valójában senki nem tudja, hogy mennyi van a Fort Knoxban, mennyi van a JP Morgannek a raktáraiban vagy a széfjeiben, ahol tárolják ezeket az eszközöket.
És nem utolsósorban: az arany árába az aranyértékpapírokat is beleszámolják, amik elképesztő módon fel vannak fújva. Sokkal több aranyértékpapír van kibocsátva, mint amennyi arannyal rendelkeznek ezek a különböző kibocsátók. A legpozitívabb becslések szerint is, amit én olvastam, kilencszer annyi értékpapír van kint.
Akkor még nem is beszéltem arról, hogyha te veszel privát úton egy befektetési aranydarabot, akkor az mennyire nehezen ellenőrizhető. Oda kell figyelni, hogy honnan vásárolod, kitől, csak megbízható kereskedőtől — mert alapvetően majd amikor, lehet, hogy 10-20 év múlva el akarod adni, és kiderül, hogy te igazából csak egy arannyal bevont ólomdarabot vettél, vagy másfajta fémet — hát az mennyire kellemetlen tud lenni.
Ezek azok a pontok, amiért a több ezer éves tradíció nem jelent előnyt számomra a bitcoinnal szemben, ami teljes mértékben ellenőrizhető. Pontosan tudod, hogy mennyi van belőle, és mennyi lesz belőle. 21 milliónál soha nem lesz több, ugye mindenki tudja. Az ellenőrizhetősége meg pláne elképesztően egyszerű. És hogyha rendelkezel egy bitcoinnal, akkor rendelkezel egy bitcoinnal — egy bitcoin az mindig egy bitcoin.
– Igen. Ez az örök téma, amiről volt még egy kommentünk, és ez egy nagyon nagy igazság: hogy gyakran összekeverik az emberek a Bitcoin árát a Bitcoin értékével. Erről az előző adásban szerintem nem beszéltünk eleget. Hogy a Bitcoin még mindig ezen az ár-discovery, az árfelfedezés területén van — mert az ár nem tükrözi az értékét.
– Abszolút nem. Én is a te véleményeden vagyok. És ilyen események kapcsán látod ezt igazán, mint ami most megtörténik Hollandiában is. – Hadd emeljem be akkor, hogy Hollandiában megszavazták a Bitcoin és egyéb kriptoeszközök után a nem realizált nyereségadót, 2028. január 1-től, 36%-ban.
Ez azt jelenti konkrétan, hogyha neked mondjuk '28 elején van 100 000 eurónak megfelelő bitcoinod, és '28 végén ez mondjuk ér 180 000 eurót, akkor a 80 000 euró után neked ki kell fizetni a nyereségadót. Annak ellenére, hogy te nem adtad el a bitcoinodat. Ezt a 36%-ot — aztán hogy te azt a 80 000 eurót hogyan teremted elő, az az államot nem érdekli. Merthogy ugye nem adtad el a bitcoint; ez olyan pénz, amit nem realizáltál.
És itt a Bitcoin értékére akartam ezzel rámutatni: hogy ez két lehetséges utat tükröz magában, vagy két lehetséges reakciót az emberek részéről.
Az egyik reakció — és a legegyszerűbb —, hogyha valaki sok bitcoinnal rendelkezik, akkor elhagyja az országot, és megy egy kedvezőbb adózású országba. Nagyon sok ilyet tudunk. Rengeteg olyan ország van a világon, ahol vagy semennyit, vagy 0,1% adót kell fizetned a kriptonyereségek után.
Láthatjuk itt El Salvador példáját, aki csökkentette az adókat — és ahelyett, hogy a csökkentett adókkal csökkent volna az állam bevétele is, pont a fordítottja történt. A csökkentett adók kapcsán, meg a kedvező jogi feltételek mellett, ahol szabadon tudnak kereskedni mondjuk Bitcoin-alapon is, rengeteg befektető és rengeteg olyan cég vándorolt El Salvadorba, akiknek a kapcsán sokkal nagyobb lett az adóbevétel. Tehát ez az adózás egy nagyon kétélű fegyver: most ezzel több lesz az államkassza, vagy kevesebb? Akinek sok van, elhagyja az országot.
És a második lehetséges út, ami a Bitcoin szabad technológiáját hordozza magában, az pedig az, hogy az emberek elkezdenek láthatatlan módon bitcoint használni és bitcoinnal kereskedni.
És tudom, Magyarországon nem lehet erről beszélni, mert a büntető törvénykönyv tiltja, hogy valaki ilyesmit reklámozzon. Én mint német állampolgár, német youtuber, német adókötelezettségű ember nyíltan beszélhetek arról, hogy vannak lehetőségek arra, hogy anonim módon vásároljunk bitcoint. Ha hodl-on vásárolsz bitcoint — vagy a legegyszerűbb: elmegyek hozzád, és azt mondom, hogy nézd, itt van 100 000 forint, utald a hideg pénztárcámra a 100 000 forintnak megfelelő bitcoint. Az igazából nem nyomon követhető. Vagy ha kiswappolod. Szóval vannak lehetőségek arra, hogy ezt láthatatlanná tedd. És én ezt látom a második útnak.
Az én összes pénzem és bitcoinom mind látható, mert Németországban annyira kedvezőek az adófeltételek: hogyha egy évnél tovább tartod — és hodlerként ez tök praktikus —, akkor teljes mértékben adómentes a nyereség. De az olyan országokban, ahol nem realizált nyereségre próbálnak adót kivetni…
– …nagyon veszélyes.
– Az ilyen országokban azonnal megjelennek ezek a kerülőutak. És senki nem lesz motivált, hogy befizesse az adóját, hogyha olyan pénzről beszélnek, amivel az ember még nem is rendelkezik.
– Én most bevágnék ide egy képet, bocsánat, mert a minap találtam az X-en. Ez a Laffer-görbe. Gyakorlatilag azt jelenti, hogyha van itt az alsó tengelyen az adó 0% és 100% között, akkor hogyan alakul az államnak a bevétele.
Ugye amikor megtámadja egy állam az állampolgárokat egy különleges adóval — mert éppenséggel olyan képességei nincsenek, mint például a hollandoknak: kifejezetten arra nincs képességük, hogy ők szabályozzák a pénzkibocsátásukat. Ugye ők is az Európai Központi Bank kedves fennhatósága alá tartoznak, és ennek a vendégszeretetét élvezik; mindössze szavazatuk van abban, hogy növekedjen az euró pénzkészlete, vagy ne.
Tehát amikor ők bevezetnek egy ilyen adót — ami egy nagyon veszélyes és csúszós terület, és ugye példaértékű az Európai Unión belül, hiszen mindenki elgondolkodhat azon, hogy ezt vajon a többi ország is meglépi-e; és vannak hírek arról, hogy igen —, akkor ugye látjuk, hogy amint ez a bizonyos elfogadott általános adózási ráta megemelkedik, akkor elkezd csökkenni az adóbevétel. Mert — amit te is mondtál — ezek a tőkével rendelkező egyének elhagyják azokat az országokat, és olyan helyekre költöznek, ahol a tőkét, ugye a 21. század tőkéjét, a bitcoint, illetve az egyéb kriptókat szívesen látják.
– Van itt Németországban egy ilyen mondás is, hogy „akinek nincs, az jön; akinek van, az megy". (nevetés) Mármint az országba be és az országból ki.
– Hát igen, ez eddig is kitűnően működött az európai gazdaságban, hogy ide-oda szaladgáltak az emberek. Viszont most már ez globális trend.
– Abszolút. És már most annyira nem nehéz. A Bitcoin Bázisnak volt erről egy riportja, amikor egy magyar embert kérdeztek meg — a neve nem jut eszembe —, aki ebben segít más embereknek is: hogyan tudnak adókötelezettséget szerezni olyan országokban, ahol ez kedvező. Tehát ez nem nehéz dolog a mai világban. Ha valaki azt gondolja, hogy elhagyni egy országot és más országban adókötelessé válni, ami számodra kedvezőbb, az egy bonyolult művelet — egyáltalán nem az.
– És ahogy az időben látjuk, az elmúlt pár évben, ötben vagy tízben, a Bitcoin egyre jelentősebb részévé válik a portfólióknak. Tehát most már a nagy bankok is erről beszélnek, hogy nem 1-2%-os kitettségről, hanem ilyen 5%-okról beszélünk.
– Igen, itt a német Volksbank és a Sparkasse is pont idén akarja bevezetni. Tavaly hangzott el Ingolstadtban a Bitcoin-konferencián, amit egyébként ők szerveztek — tehát egy konvencionális bank szervezett egy Bitcoin-konferenciát, ahol több előadó a Volksbanktól is beszélt arról, hogy idén vezetik be.
Persze ők máshogyan csinálják ezt: ők akarják tartani a te bitcoinodat, de rajtuk keresztül egy gombnyomással tudsz vásárolni bitcoint. Merthogy azért ez számukra is hatalmas probléma, és ők is érzik azt, hogy a kuncsaftok elmennek más szolgáltatókhoz, ahol egy gombnyomással tudsz nemcsak a saját pénzedhez hozzáférni, hanem azt egyébként átváltani Bitcoinra is. És van egy csomó olyan szolgáltató, akin keresztül ezt meg tudod tenni — de ezek a konvencionális bankok eddig még nem kínálták fel. És elmentek az emberek, nagyon sokan, ezekhez a szolgáltatókhoz; úgyhogy nekik is lépniük kell.
Ez az igazság: hogy a Bitcoin egy olyan technológia, hogy aki lemarad, az kimarad. És hogy a hollandok így bokán rúgják magukat, és a magyarok szintén brutálisan bokán rúgják magukat, hogy ebből kihagyják az országot.
Még mindig azt gondolom, ez ugyanaz, mintha egy ország azt mondaná — mint Kim Dzsongun —, hogy az internet az egy rossz technológia, mi ezt leszabályozzuk, ezt csak így és így lehet használni. A piac mindig alulról szerveződik a legjobban, mindig akkor a leghatékonyabb, hogyha alulról szerveződik. És soha nem működött — a kommunizmusban sem —, hogyha egy parlamentben vagy egy bizonyos vezetői csoport, nem tudom, 100-200 ember eldöntötte, hogy az ország melyik területén mit kell fejleszteni. Az soha nem lesz olyan hatékony, mintha lokálisan, az igényeknek megfelelően fejlődik ki a kínálat meg a piac.
– Igen. Nagy igazság.
– Van erről egy csomó mém: azon országok listája, ahol a szocializmus vagy a kommunizmus működött — és tudod, egy üres lista. Ezt gondoltam, hogy már bekeretezem és kinyomtatom a falra, mert egyszerűen annyira jó példa.
Nyilván erre szokták mondani, hogy Kína — de Kína az tök más szerintem, mert ott azért elég vadkapitalizmus van, csak ugye van egy központi szabályozó. Tehát az egy ilyen hibrid megoldás. De mindegy, nem vagyok politológus olyan szinten, hogy ezt megmagyarázzam.
– Kicsit amúgy mindig belefolyik az ember ebbe a politikai témába.
– És amúgy szeretem nálatok ezt az irányelvet, hogy ne politizáljunk. Amit egyrészt teljesen megértek és konkrétan támogatok, mert látom, hogy milyenfajta politikai kommunikáció zajlik Magyarországon — abba tényleg nem érdemes részt venni, ilyen bemondásos alapon másokat lejáratni.
Másrészt viszont, ha az ember bitcoinnal foglalkozik, akkor elképesztően aktívan foglalkozik a politikával. Ettől lényegesebb eszköze a politikának, mint maga a pénz, a szabad pénz kérdése, nincsen. Tehát egyrészt egyet is értek, másrészt meg mindannyian aktívan politizálunk, ha úgy tetszik: mi a szabad pénzre fogadtunk.
– És a szabad pénz mellett érvelünk.
– Én mindig azt mondom, hogy ez nekem a választásom. Amikor kijössz abból a rendszerből, és megtalálod az exitet, akkor azzal választottál egy új rendszert magadnak — amit azzal építesz, hogy az ökoszisztémát építed, akárhogyan is.
– Abszolút. Fejlesztő vagy? Fejleszted. Cég vagy? Elfogadod. Ha semmihez se értesz, akkor podcastot csinálsz. (nevetés) – Olyan mélységeiben változtatja meg az embereknek a fogyasztói magatartását, hogy az valami elképesztő.
– Igen, ugye a megtakarítás — mert ezt hozza be leginkább.
Én azt vettem észre, hogy nem nagyon takarítottam meg, mert nevetségesnek tartottam ezeket a 2-3%-os megtakarítási számlákat. Aztán a bankok elkezdtek nem adni kamatot a megtakarítási számlára.
Talán a gyerekkorunkban még volt ilyen — én emlékszem, hogy voltak ilyen megtakarítási füzetek. És akkor a nagymamám mutatta, hogy most inkább nem vett ajándékot, hanem betette valami takarékbetétkönyvbe azt a pár száz forintot, ami még régen sokkal több volt, mint most. És akkor így mutogatta, mutogatta — és emlékszem, hogy az érettséginél elővette, és akkor már nem volt olyan jelentős összeg. Pedig csak mit tudom én, mondjuk 8-tól 18-ig volt, tehát egy tízéves szakasz.
És hogyha ezt a szakaszt így hosszabban nézzük… én ezen szoktam csodálkozni, hogy amikor gyerek voltam, akkor anyukám mesélte — és már akkori fejjel is felfogtam —, hogy mennyi pénzt keresett; és körülbelül annyi pénzt keresett forintban, mint amennyit mostanában euróban keresnek az emberek az Európai Unióban. És akkor így nézem, hogy úristen: ha most valaki gyerek, és felnőtt lesz, akkor (nevetés) ilyen szintű inflációra lehet számítani szintén. És a mellékelt ábra azt mutatja, hogy igen.
– Elképesztő infláció. 1000 euró vagy 10 000 — az a jövőben egy hamburgernek vagy egy gyorsétteremben elköltött ebédnek az ára lesz.
– Elképesztő infláció van mögöttünk. És az, hogy tudod, az ember emlékezőképessége — azt látom — tényleg max öt év. Mert már a Covidot is kezdjük elfelejteni, az akkori időszakot; a 2008-as válságról nem is beszélve.
– Azért az milyen fájdalmas abba belegondolni, hogy ha valaki 40 évvel ezelőtt — mondjuk most megy nyugdíjba —, 40-45 évvel ezelőtt megkapta az első fizetését, és azt mondta, hogy az én havi munkám teljes értékét félrerakom, és mondjuk az első nyugdíjamra elmegyek belőle kirándulni egyet: akkor az az egy hónapnyi életidő, az az egy hónapnyi befektetett munka az mostanra 1-2 kiló kenyér.
– Ez brutális.
– Tehát ne próbálja nekem megmagyarázni senki, hogy ez természetes.
És tudod, nekem van egy hasonlatom erről. Ez a fiat pénzrendszer számomra olyan, mint egy Otto-motor, egy belső égésű motor — és a pénzt magát tekintsük kenőolajnak, adalékanyagnak. Folyamatosan, amíg új a motor, addig mindig csak egy kis olajat kell utánaönteni; az időszakos cserékről most ne beszéljünk. És ahogy telik az idő, egyre több kilométert futott, már van benne egymillió kilométer, és már orrán-száján folyik az olaj. És akkor már nem tudom, 100 kilométerenként kell egy liter olajat utánatölteni — vagy a benzinhez öntheted már, mint a régi kétüteműeknél.
És ez a mostani fiatrendszer: amikor már teljesen tönkremegy a valuta, jön egy hiperinfláció, megadja magát a motor — akkor jön egy új motor, egy új fiat pénzrendszer.
A Bitcoin az egy game changer. A Bitcoin az nem egy Otto-motor-technológia, az a pénzrendszer elektromotorja: tehát egy teljesen más pénzügyi magatartást és rendszert foglal magába. És ez nagyon-nagyon fontos. Olyan független rendszer, ami külön válhat az államtól. És akkor már nincs az, hogy na, most ki fizet neked hány százalékot a takarékkönyvedre — merthogy ugye az államnak az az érdeke, hogy az ő valutáját vásárold. Hanem tudod, hogy egy szabad valutával rendelkezel, aminek a száma korlátozott.
És amikor ez olyan méreteket ölt, hogy mondjuk minden egyes országban, vagy többnyire minden országban ezt használják, akkor elképzelhető az, hogy a Bitcoin árfolyama az igazából nem egyfajta hullámlovaglás, hanem ténylegesen az emberiség termelékenységének az indikátora.
– Igen. És akkor itt térünk vissza az értékméréshez. Ugye: miben mérsz értéket? Gumiszalaggal nem tudsz — a fiattal, ami mindig bővül és bővül és bővül. – Most egyébként rátérhetnénk a könyvedre. Mesélsz erről egy pár szót? Mert azért nem kis dolog; én mindig nagyon tisztelem azokat, akik könyvet írnak. Mögöttem itt egy jó sok Bitcoin-könyv van, úgyhogy remélem, majd a tiéd is ide kerül, miután elolvastam. Hogyan jött az ötlet?
– A fordításra gondolsz, vagy a A pénz demokráciájá-ra?
– A saját könyvedre.
– Az én könyvem írásának az ötlete igazából abból jött, hogy én nagyon-nagyon sokáig egy csendes bitcoiner voltam. Tök jól elvoltam a saját kis elefántcsonttornyomban, és ez nagyon kényelmes volt. És láttam azt, hogy Magyarországon akármilyen influencert vagy tartalomgyártót nézek vagy hallok — még akkor is, ha bitcoinnal foglalkozik —, a legtöbben ezt a shitcoin-témát belekeverték a dolgokba. Tehát veletek akkoriban még nem találkoztam, amikor én indítottam ezt az egész TikTok-csatornát. És akkor elkezdtem csak a Bitcoinról beszélni, mert úgy láttam, hogy ilyen nincsen.
És ahogy csináltam a tartalmakat, jöttek a kérdések folyamatosan. Persze ajánlottam könyveket — de nem volt magyar nyelven olyan kompakt könyv, amiben ténylegesen egy rövid formátumban mégis egy átfogó képet kapsz arról, hogy mi ez a rendszer, és hogyan lehet biztonságosan használni.
És azt gondoltam, hogy írok egy könyvet. Aztán ezt ingyenesen közzé is tettem az összes követőmnek: TikTokon mindenki, aki megtalálta és letöltötte, az ingyenesen olvashatta. De aztán jött az a gondolat, hogy ez így mind szép és jó, csak így nem lehet bekerülni a mainstream médiába, a nagyobb tömegeket nem lehet elérni. Ezért az egyik kiadón keresztül kiadtam a könyvet — és most ott tart a könyv, hogy ténylegesen az összes magyar könyvesboltban, illetve a nagyobb appokon elérhető.
És azt gondolom, hogy a legnagyobb motivációm az volt, hogy legyen egy kompakt könyv, ráadásul magyar szerző tollából — merthogy így talán több ember veszi a fáradságot, hogy egy kicsit is utánaolvasson. Mert a közvéleményben még mindig rengeteg tévhit terjeng a bitcoinról; rengetegen nem tudják, hogy mi ez valójában. Na, ezeket a tévhiteket próbáltam én igazából lesöpörni az asztalról, tisztázni. Mert nagyon sokat profitálhat belőle az, aki idejében elkezdi használni ezt az eszközt, és hosszú távú eszközként tekint rá.
– Igen. Sokat hallani azt, hogy már elkéstünk, az új beszállók…
– Figyelj, 3000 dollárnál is lehetett hallani, hogy már késő. (nevetés) Aztán aki akkor „elkésve" beszállt 3000-nél, az nem bánta meg.
– Lekésheted-e a pénzt? Lehet, hogy a növekmény legdinamikusabb szakaszát lekéste valaki. De nem tudom, hogy a könyvedben taglalod-e, hogy mennyire volt igazságos az elosztása. Ezen is lehet vitatkozni, hogy nyilván aki nem tudott angolul, azt nehezebben érte el, ugye. De ezért is nagyon jók szerintem a magyar nyelvű tartalmak, cikkek, könyvek meg műsorok.
Ugye a felezés kapcsán: az 50 bitcoinos blokkjutalommal indult a rendszer 2009-ben, minden érvényes blokkért járt 50 bitcoin. És pont ez a felezés garantálja a 21 milliós számot is — ami valójában 20 999 és valahány. Tehát addig feleződik, amíg a legkisebb egység már nem tovább felezhető; ez 2140 körül fog bekövetkezni. Merthogy aztán az 50 bitcoin után jött a 25, a 12 és fél, és most tartunk 3,125-nél, ha jól tudom.
Ezért van az is, hogy a Bitcoin több mint 19 millió — talán már a 20 milliót is elértük, nem vagyok benne biztos. Ha jól tudom, egy hónapon belül meglesz. Tehát a nagy része a bitcoinnak már ki van bányászva. És innentől kezdve az az „infláció", hogy még egymillió bitcoint 120 év alatt bányásznak ki a többi 20 millióhoz képest…
Tehát még hogyha csak ezt a rövid időszakaszt vesszük is — merthogy Sebestyén Géza érvelt ezzel a Bitcoin Bázison, hogy a Bitcoin is inflálódik. És így fogtam a fejem, hogy komolyan összehasonlítjuk ezt az egymillió hátralévő bitcoint, a következő 120 évre elosztva, a mostani évi 10%-os pénzhígítással? Szóval elképesztő volt számomra. De mindegy, fogadjuk el, neki ez a nézőpontja. Én meg azt gondolom, hogy a világ nem rendelkezik ettől stabilabb és erősebb pénzzel.
– Ha megengeded, én benyomom most ezt a Clark Moody Bitcoin dashboardot, én ezt nagyon szeretem. És akkor egy pár metrikáról beszélhetünk, mert ugye itt konkrétan látszanak ezek a dolgok.
– Hú, nekem ez nagyon kicsi, úgyhogy olvasd, kérlek, a pontokat.
– Ez a bitcoin.clarkmoody.com dashboard. Ez gyakorlatilag az alapmetrikái, közgazdasági mérőszámai meg egyéb indikátorai a Bitcoinnak.
Itt a supply, a kibányászott készlet: közel 20 millió bitcoin. Ez nyilván, mire adásban leszünk, több lesz — mindenki nézegesse. És akkor itt van a hátralévő kibocsátás. Ugye 10 percenként van egy blokk, egy nap 240… Hány blokk is van? Hú, most nem vagyok jó matekból. (nevetés) Na mindegy: szóval nem sok. Egy pár napon belül elérjük a 20 milliót, a kibányászott bitcoin számát tekintve.
És itt lejjebb vannak a különböző inflációs adatok. Meg a market cap az aranyéhoz mérve — az aranyét ilyen kettőre mondják. De azt mondtuk, hogy azt nehéz mérni, mert attól függően, hogy mennyire növekszik az igény az arany kitermelésére, az tud növekedni; illetve hogyha el van nyomva a papírarany ára, akkor pedig csökken. Ugye ezt láthattuk korábban.
Na jó, én ezt becsukom, mert nem erről akartam beszélni, ez csak egy példa volt.
– Tehát mindjárt 20 milliónál tartunk. Értem. – Bányászódik a Bitcoin, megyünk időben előre. A ciklusok érezhetőek, mint ahogy a műsor elején is beszéltük. Bár megmondom őszintén, én azok táborát erősítettem, akik azt mondják, hogy már nincs jelentősége ennek. És most sem érzem azt, hogy ez kifejezetten egy ciklusra vonatkozó tulajdonság lett volna, ez a lezúdulás.
Mert ha megnézzük: mi októberben voltunk all-time high-on, a 126 000-rel vagy 125 000-valahány százzal. És azóta egy csomó dolog jött: jött a Trump-féle vámháború, ami gyakran keresztbe tesz a makrogazdaságoknak; illetve volt itt egy olyan dolog, a Fed-elnökváltás. Nem tudom, hogy erről hallottál-e.
– Most lesz nemsokára, igen. Leköszön a jó öreg Jerome.
– Igen. És Kevin Warsht jelölte Fed-elnöknek a Trump, és aznap 7%-ot esett azonnal. Na most, én erre nem akarok ilyen piaci elemzéseket folytatni. De hát azért volt itt egy csomó olyan negatív dolog, ami levitte az árat. Nyilván az ár úgy működik, hogy a piacon túlkínálat van.
– És akkor készítek a YouTube-csatornámra ilyen napi elemzéseket — de nem az árfolyamot elemzem ott legfőképpen, hanem azokat a globálpolitikai eseményeket, amelyek a Bitcoinra hatással vannak. Ott foglalkozom ezekkel a dolgokkal részletesebben.
És ez is egy ilyen kettős dolog. Mert egyrészt az embereket ez érdekli: akinek érdekeltsége van a Bitcoinban, az ezeket a tartalmakat szereti nézni. Én látom azt, hogyha egy technológiával kapcsolatos videót készítek, akkor arra kevesebb kattintás érkezik, kevésbé érdekli az embereket — míg ezek az aktuális események, ezek mindig jobban felkeltik az érdeklődést. Igazodom igazából én is az igényekhez.
– De azt érdemes kiemelni, hogy hosszú távon ezek semmit nem jelentenek.
– Most megtörtént a váltás: hogy az egyéni befektetők többségi arányától kezd átcsúszni a Wall Street felé, az intézményi befektetők irányába a Bitcoin, mint olyan.
És számomra ez egy hatalmas csalódás. Hogy ez a szabad pénz igazából minden ember lehetősége kéne, hogy legyen — és a legtöbb ember ezt nem akarja észrevenni, és mondjuk a saját, nem tudom, érzelmi megalapozottságú okai mögé bújik. Hogy jaj, mert a szomszéd Pista azt mondta, hogy a Bitcoin hülyeség, neki meg a fia bankár, úgyhogy ő biztos tudja. Szóval ezek mögé burkolóznak ahelyett, hogy megvizsgálnák, mi az a Bitcoin, és mondjuk az előnyeiből ők is részesülnének.
Nem ez történt. Ezek az emberek kimaradtak. Volt egy kis csoport — mint mi —, akik elkezdték idejében a saját szabadidejükben vizsgálni azt, hogy mi is ez, érdemes-e ezzel foglalkozni; és hatalmasat profitáltunk belőle, ezzel és az idővel. És aztán kimaradt egy kis réteg, és megjelent a Wall Street, akik szintén rászánták az időt, és elkezdtek foglalkozni ezzel, hogy micsoda.
És így nekem a Wall Street pontosan tudja, hogy mennyire értékes a Bitcoin. Eszméletlenül örül neki, hogy az átlagember nem jött rá előttük — mert akkor ők most bajban lennének, és nem tudnának rettentő alacsony áron egy ilyen értékes eszközt vásárolni, mint a Bitcoin.
– Igen. Még vicces, hogy az a „rettentő alacsony ár" az a 60 000.
– Persze, alacsony. De amúgy a 125 is alacsony volt az én értelmezésemben.
– Abszolút. Én is így vagyok vele.
– És ha megnézed, hogy hova mehet… és most tényleg nem azért, hogy hype-oljuk, meg hogy pumpáljátok az árat, mert én tényleg nem szoktam tanácsot adni ebben. Nyilván a személyes meggyőződésem az más. De ahova szerintem ez tart… és amit megold — és Saifedeanhez kanyarodok vissza, akit először olvastam, és egyszerűen elmagyarázta, hogy ez mit is old meg —: ugye a pénz problémáját teljesen megoldja. Vagyis szerintem egy jó pár évszázadra megoldja.
Mert erről is volt vita, hogy a legtökéletesebb pénz az maga az energia lenne — de az energiát nem tudjuk így ide-oda adogatni, és a jelenlegi technológián leginkább így tudjuk megoldani.
– Figyelj, Einsteinnak volt egy nagyon jó mondása — és ő nem a bitcoinnal kapcsolatban mondta ezt, merthogy akkor még nem volt bitcoin, de hozzákötik ezt a mondást —: hogy egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, mint amivel okoztad azt.
Tehát amit most csinálunk: van egy probléma, hatalmas infláció, mert már évek óta nyomtatjuk a pénzt hegyre-halomra, és lopjuk ki az emberek megtakarításait. Ezt nem lehet azzal megoldani, hogy még több pénzt nyomtatunk. Ez a keynesi agyrémnek a szüleménye. És egy megoldás a Bitcoin.
– Egy elképesztően jó megoldás. – Visszatérve arra, amit mondasz, hogy a Wall Street itt van: igen, itt van. És hát ugye látjuk az általuk kínált termékekből — most már elkerülhetetlen, hogy ezek bejöttek, ezek az ETF-ek. De látjuk szerintem abból is… van ez a Glassnode, egy ilyen elemző; nem tudom, hogy megnyissam-e, majd esetleg bevágjuk a show notesba vagy ide a kommentekbe. Ott lehet látni, hogy azok a walletek, amikben több bitcoin van — mit tudom én, 10, 1000 bitcoinos walletek —, ott továbbra is akkumulálnak. Tehát amikor így leesik az ár, amikor ilyen nagyobb drop van, azok azért vásárolnak.
Tehát én mindig úgy közelítem meg, hogy nem lehet annyira hülye az, aki ilyen mértékű pénzt össze tudott szedni.
– Persze. Tehát az intelligens emberek — és most nem magam fényezéséből mondom, abszolút nem. De látjuk azt, hogy ott van például a világ legintelligensebb embere, akiről nemrég az egyik videómban beszámoltam, és azt mondta, hogy a Bitcoin a jövő pénze. Vagy ott van például Robert Kiyosaki, akinek biztosan mindenki ismeri a Gazdag papa, szegény papa című könyvét — ő is elképesztően Bitcoin-párti ember. Ray Dalio nagyon pozitívan tekint a Bitcoinra.
Sőt, hogyha megnézzük a régi osztrák közgazdászoknak a műveit, a közgazdaságtannal foglalkozó nagy tudósokét — és Nobel-díjasok is vannak köztük —, akkor azok arról az optimálisan működő pénzről beszélnek, azokról a tulajdonságokról, amikkel a Bitcoin rendelkezik, a fiatvaluták viszont nem.
Tehát ez elkerülhetetlen. És a hatalmas robbanás tényleg akkor fog megtörténni — én is azt gondolom —, amikor ezekről a tőzsdékről a bitcoin elfogy, és aztán már nem lesz annyira egyszerű bitcoint vásárolni: megjelenik egy úgynevezett supply shock. Abban a pillanatban, én azt gondolom, hatalmas parabolikus árnövekedést fogunk látni. És akkor majd azt fogják mondani, hogy neked csak szerencséd volt.
– Mint amikor röhögünk rajta, hogy jön a god candle — és pirosba ment. (nevetés) Sose gondoltuk volna, hogy az piros színű lesz. Ugye ez a 100 000-ret meghaladó esés. Nem baj — de ugye vicces, mert utána napon belül követte a 60-ról vagy 59-ről vissza a 71-re. Tehát igazából ezek már megtörténtek.
Na mindegy, nem az árról akartam beszélgetni.
– Nem, ez nem az elsődleges témám nekem sem. De látom azt, hogy ez érdekli a legjobban az embereket: az árfolyam. Tehát az az első, amit az ember meglát a Bitcoinból. Még azok is, akik nem tudnak semmit a bitcoinról, azt szokták mondani, hogy „láttad, most 120?", „láttad, most 70?".
Szóval ez kicsit az az effektus, mint amikor elmész valahova, és nagyon sok pénzt fizetsz egy termékért, és ez a termék elképesztően rossz — de (nevetés) azt mondod, hogy jó. Mert van ez a pszichológiai nyomás, hogy rettentő sok pénzt kifizettél érte, és ha azt mondanád, hogy rossz, akkor igazából a saját egódat vagy kénytelen védeni. Mert különben beismernéd azt, hogy hülye vagy, hogy ilyen hülyeségre kiadtál sok pénzt.
– Bár a bölcs ember módosít a véleményén, amikor új információ áll rendelkezésre.
– Persze, az ember igyekszik — de a legtöbben nem teszik ezt meg sajnos.
És én mindig, amikor Bitcoinról beszélgetek valakivel, akkor mindig előjön az egoharc. Mert nagyon sokan szajkózzák azt, amit a médiában hallanak. Ugye most ismét eltemették a bitcoint, és most megint közröhej tárgyává kívánják tenni.
– Ez is szerintem csak azt erősíti. Mert aki a médiát uralja, annak az a jó, hogyha a Bitcoin nem drága — mert ha a Bitcoin drága, nem tudja ő megvenni azoktól, akik esetleg elengedik útközben.
– És meg hát ez az anticiklikusság. Ezek a nagy befektetők mindig anticiklikusan vásárolnak. Amikor az arany 4000-5000 dollár felé kezdett felmenni, akkor az átlagembereket láttad, hogy FOMO-ban vannak, és vásárolják az aranyat hegyre-halomra. A bitcoinnal kapcsolatban pont ugyanez a helyzet: most nem az átlagember vásárolja, mert most korrigált az árfolyam — most többnyire a nagy befektetők vásárolják hegyre-halomra. Mert ők pontosan tudják, hogy ez a ciklussal együtt jár. Ennyire jól ők is ismerik a bitcoint. – Figyelj, most említettem, hogy voltam Detroitban, és készítettem erről egy vlog-epizódot: bitcoinnal fizettem a hamburgerért, meg a többi. Van egy kis rész benne, ahol az USA-ban egy Bitcoin-automatánál vettem bitcoint.
És akkor erre vonatkozólag jött egy komment. Amúgy elmondtam, hogy ezek az automaták eszméletlen drágák, én sem tartom olyan jónak őket — de léteznek, érted? Akkor miért ne mutatnám meg, hogy van ilyen? És akkor beleállnak az emberek, hogy „na de aztán ott az automatában nem tudod eladni". És írtam rá, hogy de hát hogyha a Bank of Americának az automatájáról beszélünk, és te ott ügyfél vagy, akkor simán visszautalják a számládra is akár. De más módokon is meg lehet ezt oldani, sokkal kedvezőbb árfolyamon egyébként el tud adni.
De tudod, néhányan kapaszkodnak abba, hogy a Bitcoin rossz, rossz, rossz. És nem akarják meghallani azt, hogy igazából tök sok lehetőség van.
Ugyanez a sebességgel kapcsolatban: „a Bitcoin lassú, nem alkalmas a mindennapos fizetésekre". És aztán készítesz 30 videót arról, hogy hogyan fizettél a burgerért a Lightning-rendszerén keresztül, hogyan vásároltál kuponokat itt-ott — eszméletlenül gyorsan, szinte ingyenesen működik, merthogy egy utalásért a forintnak a töredékét fizetted ki. Sőt, hogyha a Blinken keresztül, Blinkből Blinkbe megy az utalás, akkor kvázi nincs is tranzakciós költség.
Ezt az ember nem akarja meghallani. Az az ember, aki foggal-körömmel kapaszkodik abba a tévképzetbe, hogy a Bitcoin egy rossz eszköz — neki rossz eszköz fog maradni még akkor is, hogyha körülötte már mindenki más bitcoint használ, és élvezi az ebből fakadó szabadságot is.
– Nagy kár, pedig magával tol ki szerintem. Mert ha akár egy hetet eltöltene úgy, hogy „na most megvizsgálom az ellenoldalnak a tézisét: mi van, ha a Bitcoin jó?" — tehát ha csak egy kicsit szemléletet váltana, szerintem akkor sokkal hamarabb meg tudna győződni arról, hogy nem feltétlenül vett fel jó pozíciót a legelején.
– Igen, erre szoktam én azt mondani, hogy érdemes kettőt-hármat hátralépni, és objektíven megvizsgálni azt, hogy mivel állunk szemben. És nem általánosítani, nem rásütni egy bélyeget valamire — hanem megvizsgálni, hogy mi ez.
Nekem egyébként teljesen mindegy, hogy a nézőim követik-e az én véleményemet, vagy ellenkező véleményen vannak. Figyelj: ha az össz magyar GDP most Bitcoinba vándorolna, sem történne túl nagy árfolyammozgás. Tehát ebből a tekintetből nekem teljesen mindegy — én akkor is a pénzemnél vagyok, ha Magyarországon senki nem vásárol bitcoint, meg akkor is, ha mindenki.
Erre az egész tevékenységre én úgy tekintek, mint egy ilyen kis online naplóra: megosztom a gondolataimat, ami foglalkoztat. Aztán aki ezzel tud azonosulni, vagy hasznosnak találja, az megnézi, meghallgatja ezeket a podcastokat, ezeket a napi elemzéseket; aki meg nem, az nem. Azzal sincs semmi probléma. Én abszolút elfogadom az ellenvéleményeket is. Sőt, amúgy nagyon sok gondolattal tudok azonosulni olyan emberektől, akik mondjuk a bitcoint rossznak tartják, de más területein az életnek meg jó véleményeket fogalmaztak meg.
– Igen, szerintem is szükséges a kritikát megvizsgálni, mert lehet benne igazság. Bár nyilván az ember, hogyha hosszabb időt tölt el a Bitcoin ismeretén belül, akkor már mindenre van válasza. De mindig azért jó, hogyha bejön egy új dolog, mert akkor gondolkodni kell.
És ugye azt szokták mondani, hogy a Bitcoin antifragilis: tehát mindig akkor erősödik, hogyha kitesszük valami támadásnak, aminek eddig még nem volt. És akkor az a támadás megerősíti — hiszen az a közösség, aki megalkotta, meg ami most már életben tartja, az meg fogja találni a választ arra is. Ugye itt volt egy csomó FUD állandóan: volt ez a kvantum-FUD, meg mindenféle tulipán-FUD, meg egyebek. Katával volt erről nemrég egy műsorunk, ahol ő összegezte ezeket, hogy mik a jó válaszok.
Úgyhogy csatlakoznék hozzád ebben: engem se nagyon érdekel, hogy most bitcoinerek nézik vagy nem bitcoinerek nézik, azért nézik, hogy fikázzák, vagy azért, hogy tanuljanak belőle. Nem azért csináljuk. Tényleg nincs jelentősége annak, hogyha holnap itt valaki nekikezd vásárolni — egyszerűen nem tudod megmozgatni a piacot.
Úgy gondolom, hogy több tízmillió, de lehet, hogy már világszinten százmillió ember is tudja, hogy mit csinál. Lehet, hogy még nem Bitcoin-maxik, lehet, hogy még csak a fiat-növekményért vannak itt — de tudják, hogy mit csinálnak, próbálnak bitcoint összeszedni. És ők se nagyon mozgatják meg a piacot. Tehát ez a DCA Army, ez a hadsereg, ami DCA-zik — ez volt itt nekünk a kis támaszunk korábbi árszinteken. Akkor még lehet, működött; jelenleg nem gondolom úgy.
Mindenki fiat pénzből él, nagyon kevesen élnek Bitcoin-bevételből. És aki fiatból él, és szolvens marad, és félretesz, és bitcoinba takarít meg, és lehúzza az exchange-ről, hogy a saját tárolásában legyen — ő igenis hozzátesz. De ezek kicsi lépések. A nagyok — a Wall Street, a nagy bankok — ők sokkal nagyobb lépésekben gondolkodnak.
Ugye ott van például a Saylor: nem is tudom, hány tickert hozott már létre, meg különböző pénzügyi terméket a Strategy alá. És van mellette egy csomó más holding. A Bitcoin Treasuries-en szoktuk nézni, hogy mennyi cég és cégvezető gondolkodik úgy, hogy ebbe dollármilliókat, sőt egyesek dollármilliárdokat tudnak beletenni. Azért az nem kis összeg — és ők sem mozgatják már meg annyira a piacot. Tehát komoly erő kell ahhoz, hogy itt valaki megmozgassa.
De persze ez számít. Számít az, hogyha bevarrjuk és lehúzzuk az exchange-ről. Ugye mindig azt mondom, hogy a forradalom része ennek: illetve a megoldást akkor tudja elhozni, hogyha sokan használjuk, és egyre inkább elterjed, és tudsz érte fizetni, ki tudod cserélni, tudsz rajta venni egy hamburgert, aztán a hamburger árán megint megveszed a bitcoinodat — tehát életben tartod a pénz funkcióját.
És szerintem ez egy nagyon veszélyes terület, amikor itt a Wall Street megpróbálja kizárólag fedezetként használni. Ugye ezért is résen kell lenni — de hát szerintem a fejlesztői közeg résen van, és látja az igényünket.
– Tudod, ez is hasonló, mint az arany. Ez egy természetes fejlődés. Nem tudom, hogy milyen irányba fog ez inkább fejlődni, de látod azt, hogy például a régi nagy birodalmak is — ott volt a Római Birodalom, vagy az összes többi, akik még aranyat használtak — ott voltak nagy aranyraktárkészletek, és volt forgalomban arany mint fizetőeszköz, mint pénz. Szerintem az egyik nem zárja ki a másikat, ez a kettő nagyon jól tud együtt működni.
– Nem, persze, természetesen nem. És valószínűleg így is fog fejlődni. Tehát a világ nem mindig fekete-fehér, meg nem is azzá válik — még ha nagyon ideológiák mentén gondolkodunk, akkor sem valósulnak meg, szerencsére. Mert van az emberiségben egy ilyen önszerveződő, meg gondolkodó rész. Sőt, az emberi természet, mint olyan, mindig a szabadság felé törekszik.
– Ja. Az élet utat tör.
– Igen. Szóval ott vannak a forradalmak, ott van a különböző kommunista rezsimeknek a megbukása: az emberi természet mindig a szabadság felé törekszik.
És azokban az országokban, ahol brutális hiperinflációt élnek át az emberek, ott nem kérdés, hogy a Bitcoin egy jó eszköz. Most láthattuk — azt hiszem, Iránban volt, ha jól emlékszem — ezt a hatalmas Bitcoin-növekedést, ahol már az állam is elképesztő mennyiségű bitcoint kezdett el vásárolni és használni, és az emberek is.
Tehát ahol a pénzed elinflálódik, nem tudom, egy nap alatt 500%-ot — ott nem kérdés, hogy a Bitcoin egy eszméletlenül jó eszköz, egy szabad eszköz, és az csak nálad van. Ha te a hideg pénztárcádon tartod, akkor nincs az a hatalom a földön, aki azt tőled el tudná venni — hacsak te nem adod oda nekik.
– Igen. Nyilván vannak azért támadási módok, de ezek ellen is lehet védekezni. Lesz majd még olyan adásunk, mert szerintem mostanában növekednek ezek a wrench attackek, és érdemes felkészülni rá.
Meg voltak most ezek a témák, hogy mindenképpen érdemes leellenőrizni — sőt, nem is érdemes, hanem kötelező leellenőrizni —, ha az ember bitcoint küld. Nagyon praktikus egy olyan eszközzel rendelkezni, amin megjelenik a cím, ahová küldjük a bitcoint, és azt leellenőrizni, hogy helyes-e a cím, és csak aztán elküldeni.
És hát itt jönnek megint képbe a nyílt forráskódú szoftverek meg hardverek: hogy az ember olyat vásároljon, amit ellenőrizni tud. És akkor is le tudja ellenőrizni, hogyha nem rendelkezik nagy tudással mondjuk a programozás területén — mert most a mai világban sorról sorra, ha kimásolja, és a ChatGPT-vel megmondatja, hogy ez pontosan mit jelent, akkor szintúgy le tudja ellenőrizni ezeket az eszközöket, elég nagy bizonyossággal.
– Igen. Hát: don't trust, verify. Vagy bízz meg olyanban, aki ezt neked ellenőrzi. Szerencsére azért a Bitcoin-körökön belül nagyon sok objektíven elérhető dolog van, amiről meggyőződhet mindenki, hogy jó-e vagy nem. – Jól van. Nem tudom, maradt-e még benned valami, amiről szeretnél szót ejteni? Nyilván van még sok téma, hetekig lehetne beszélni a világ dolgairól.
Én még a Chat Controlt szerettem volna behozni, mert az egy pár hónapja megjelenő téma. Árpi fordított egy cikket róla. Nem tudom, hogy akarunk-e erről beszélni most, vagy nem. Ugye ez az Európai Unión belül megjelenő dolog, ami főleg gyermekvédelem címén van megjelenítve — mert ugye tudják, hogy aki arra nemet mond, az biztos valami szar alak.
– Hát igen, ezt én értem meg látom. Most, hogy voltam nemrégiben Swindonban, Angliában, ott is látod ezt: hogy ténylegesen vannak olyan oldalak, amelyeknek a megnyitásához egy személyi igazolvánnyal kell magadat azonosítani.
És aztán tényleg, ez jó dolog is, mert a gyermekeket véded — de rossz dolog, mert ugye a te személyi azonosságodhoz hozzá van aztán kötve, hogy milyen oldalakat látogattál meg. És akkor ez már megint az, mint a terrorizmus elleni védelem: az tényleg a terrorizmus ellen véd, vagy igazából csak egy totális kontrollról szól a történet? Szóval ezt nagyon nehéz megmondani.
De ahogy én tudom, egyébként amúgy is 14 vagy 16 év alatt nem lehet létrehozni Facebook-profilt meg Instagram-profilt.
– Mondjuk azt nem bánom, mert legalább akkor több felhasználója lesz a Nostrnak. (nevetés)
– Hát ezek elég mélyen becsomagolt témák, szóval nem is kívánok benne igazságot tenni. Inkább csak azt mondom, hogy mindenki azért fenntartásokkal kezelje az állami gondoskodást. Mert ahogy a műsorban elhangzott: már kezdik az emberek elfelejteni, hogy mik jöttek ki az államok kezei közül.
– Hát igen. Én nem vagyok annyira feledékeny — de elefánt se. Nyilván mindenkiben benne van az, hogy elfelejt egy Covidot, egy 2008-as válságot, egy dotcomot, egy akármit. De azért ha megnézzük: egy jó válság sosem megy kárba — az állam mindig győztesen jön ki belőle valamiféle regulációval vagy törvénycsomaggal. Millió egy példa volt erre. Úgyhogy én úgy gondolom, hogy ezeket azért alkotják meg, hogy ilyenek megszülethessenek. Közeleg a február 26-i budapesti, Perspective-báros meetup, ahol a személyes ismerkedés mellett egy gyakorlatias előadással készülünk a Ginger Walletről és a CoinJoinról. Kérjük, hogy a részvételi szándékot jelezzétek a bitcoinmentor.hu/meetup oldalon. A Telegram-csoportunkban éppen szerveződik a következő győri meetup.
Böngésszétek a HUSZONEGY honlapját a huszonegy.world címen, ahol rengeteg ingyenes oktatóanyag elérhető. Azok számára pedig, akik a Bitcoin tanulási útjukon személyes támogatást igényelnek, szeretettel ajánljuk a Bitcoin Mentor szolgáltatásait is: a bitcoinmentor.hu honlapon részletesen olvashatsz a Bitcoin tanácsadásunkról, a Bitcoin blogban pedig egyre több értékes bejegyzést találsz. Iratkozz fel a HUSZONEGY Podcast YouTube-csatornájára, valamint a Rumble-csatornánkra is! Kövesd a HUSZONEGY-et a Facebookon és a Nostron!
Támogatóink Miskolctapolca és Hajdúszoboszló bitcoint elfogadó és bitcoint tartalékoló négycsillagos wellness szállodái, a Hotel Aurora és a Hotel Atlantis. És a Firefish üzeni, hogy ne adjátok el a bitcoinotokat!
– Robi, én megköszönöm, hogy itt voltál nálunk. Szerintem egész jó témákról sikerült beszélgetnünk — mondjuk veled mindig.
– Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést meg a meghívást. Én is mindig nagyon szívesen jövök hozzátok.
– Nyilván lehetne folytatni, millió egy téma van, de nem kívánom a nézők idejét tovább rabolni. Úgyhogy köszönjük szépen. Veled találkozhatnak a…
– …21 millió YouTube-oldalon.
– Így van. Úgyhogy azt is javaslom mindenkinek, hogy figyelgesse — szerintem nagy átfedés van a táboraink között.
– Én is ezt gondolom.
– Úgyhogy örülünk neki. Egy hét múlva találkozunk.
– Szép napot mindenkinek! Sziasztok!
– Szia!