E92 A nyugalom forrása: zene, Bitcoin és Nostr

Ha már itt lesz, aki idáig végignézte az adást, ezt a beszélgetést, akkor annyit én még szívesen mesélek röviden — nem is feltétlenül magamról vagy magunkról és a duónkról Renivel, a Reni és Bokáról, hanem arról, hogy mi hogyan zenélünk és miért zenélünk. Mert az bennem legbelül egy nagyon hasonló hely, tényleg, mint amit a Bitcoin mond nekem — majdnem azt mondtam, hogy amit a Bitcoin tanít nekem. És az egyfajta nyugalom. Ezt az ilyen zsizsgést, ezt az ilyen „nem elég, nincs elég, megyünk tovább", ezt az állati kajtatást — ezt nem érzem a Bitcoinban. És ezt a nyugalmat kerestem én is, és kerestük mi is, úgy alapvetően az életben.

Itt lakunk az erdő szélén, a forráshoz járunk forrásvízért. Nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy mit iszik az ember, mert 80%-unk víz. És ugyanúgy, ahogy a forrásvíz nagyon fontos, ugyanúgy nagyon fontos lett nekem az életemben egyfajta belső nyugalom és egy tartás, egy tengely. És ezt gyakorlom a zenén keresztül is, és ezt igyekszem a zenén keresztül átadni az embereknek nonverbálisan — ami sokszor sokkal mélyebbre megy, mint verbálisan. Ezért teszem, és tesszük Renivel. És ez számomra ugyanaz a fajta nyugalom, amit a Bitcoin kapcsán érzek, és ugyanaz a fajta nyugalom, amit a Nostrban érzek, amikor belépek egy ilyen közösségi térbe.

---

Sziasztok! Üdvözlünk titeket! Ez itt a HUSZONEGY Bitcoin Podcast 92. epizódja. Ma egy különleges vendégünk van: Boka.

Ugye ezekben a nehéz időkben vissza kell térnünk a nyugalom szigetére, mert hát mit mondjak: a leárazott bitcoin korában sokan aggódnak. De nem kell aggódni, mert a self-custodyban lévő bitcoiner ott tartja a bitcoinját és nem aggódik — mert a világvége úgyis eljön majd azoknak, akik ezt a ronda fiatrendszert kitalálták. Úgyhogy mi pedig majd büszkén előlépünk a kis stash-ünkkel akkor. Mindenkinek javaslom, hogy ugyanígy gondolja, és ugyanígy élje az életét.

Szia, Boka, üdvözlünk itt nálunk!

– Sziasztok! Szevasztok!

– Örülünk, hogy itt vagy. Mit mondjak Bokáról? Ő zenész, és a Nostron — aki jelen van a csoporttagjaink közül, biztos találkozott már vele. Nagyon jelen van ott, de ezt ő majd mindjárt elmondja. Szeretném, ha mesélne erről, illetve a bitcoinos történetéről, mert ugye ez egy Bitcoin-podcast. Kezdjük az ívet onnan, hogy hogyan jutottál te a Bitcoin háza tájára, mi volt a te kalandod — vagy hogy volt ez az egész a zenével? Mert azért ha ránéz az ember, egyből látja, hogy árasztod ezt a zenészek által árasztott nyugalmat és érzelmi stabilitást. Hogy volt ez? Nem kavart fel a Bitcoin? (nevetés) Nem nőtt ki a szakállad?

– De egyébként felkavart nagyon. Megszoktam már így az életemben, hogy általában előrementem a környezetemhez, akár a barátaimhoz képest is, előbb tudtam meg dolgokat — van is egy ilyen alkatom. De azért a Bitcoin, az most így meglepett, és főleg aztán vele együtt a Nostr. De mondom sorban.

Van nekem egy nagyon jó és nagyon régi barátom, aki egyszerre programozó és jógatanár. És ő már így tizen-valahanyadik éve, amikor találkozunk, akkor jellemzően olyan dolgokról beszél, amik abszolút jövőbe mutatóak. Sok éven át ez mondjuk a Sadhguru volt, meg úgy a keleti tanítások. Aztán pedig — hát bizony nem most kezdte — a Bitcoint már elkezdte emlegetni, de nekem csak most jött át igazán. Tavaly októberben volt az, amikor… nem is tudom már visszaidézni, hogy mi történt. Talán az, hogy beszélgettünk arról, hogy most nekem is fel kell vennem hitelt. És még viccelődtem is, hogy annyiaknak van már körülöttem hitele, és nekem meg nincs egy jó hitelem — hát most már legyen nekem is végre egy kis hitelem. (nevetés)

És akkor ő erre válaszként úgy kezdett el mesélni a Bitcoinról, hogy — most ezt ki tudja, mit vállal be — de ő egyébként úgy vett fel hitelt, hogy abból is bitcoin legyen. Annyira hisz benne.

– Nagyon helyes.

– És összességében én is így gondolom. És akkor azért így összerántottam a szemöldököm, hogy most te tényleg felvettél hitelt azért, hogy bitcoint vegyél? Na jó, akkor most már tényleg mesélj róla! (nevetés) És akkor mesélt tovább róla. És most így betalált. Ennyi. Betalált.

Meg nyilván ahogy telik az idő, ez így klasszik: amikor már tényleg nem az van, hogy a haverod beszél róla, aki benne van, hanem hazamész és rákeresel. És még mindig egy kicsit fura, vagy marginálisnak tűnik — akkor addig lehet, hogy nem mész bele, főleg, hogyha nem voltál benne az ilyen technokban. De ha már hazamész és rákeresel… próbálom felidézni, hogy mit láttam meg akkor. Mert ez az október-november, ez már körülbelül az az idő volt, amikor — akár foglalkozik valaki politikával, akár nem — már elkezdte hallani, hogy még az Egyesült Államokat is érdekli a Bitcoin. Meg ilyenek. Akkor már azért odafigyel az ember.

Én nem követtem a híreket, de akkor voltak azok a hónapok, amikor azt hiszem, a BlackRocknak a CEO-ja kezdett el ugyanúgy arról beszélni — miután évekig szidta a bitcoint —, hogy hát igazából ez mégiscsak lehet, hogy egy jó dolog. Úgyhogy a lényeg az, hogy így október-november körül egyből beleugrottam. Azóta van egy Trezorom, és elkezdtem gyűjteni: minden hónapban odarakom a nyugdíjam, amit amúgy a nyugdíjamra kéne raknom. (nevetés)

– Nagyon helyes. Legalább lesz.

– Legalább lesz. Pontosan. Rakok félre. Gyakorlatilag ennyi.

– És nem lopja el valamelyik kormány.

– Nem lopják el. Röviden ennyi a Bitcoin: hogy hogyan csöppentem bele, és hogy most hogy vagyok vele.

– Jó, köszi. Szóval akkor ez egy nagyon friss kaland.

– Tényleg nagyon friss.

– Egy nem olyan régi dolog. De előtte hogy tekintettél rá? Lenézted, hogy jó, a Magic-kártya is vicces meg minden, de most köszi, nem veszek?

– Nem, azért, mert hogyha ez a cimborám mond nekem valamit, akkor azt én alapvetően megalapozottnak érzem a részéről. Tehát nem gondoltam volna, hogy ez egy nagy lufi. De nem tudom megmagyarázni: emlékszem, hogy már egy éve is mondta a bitcoint, de egyszerűen nem éreztem.

Most talán az volt az, hogy akkor ez lehet, hogy nem Magic-kártya — hogyha már a Trump is bitcoint akar. Meg ezt utána olvastam, hogy ja, akkor El Salvador; ja, hogy Bhutánnak a national reserve-je most már 40%-ban bitcoinban van, meg ilyenek. Szóval elkezdtem olvasni róla, és akkor nyilván: az adott országok is sokkal előrelátóbban, jövőbe látóbban gondolkodnak sokszor. És hát minél többet olvastam, annál inkább láttam, hogy ez van. És akkor minél többet mész bele: ja, hogy mi az, hogy a Bitcoin? És akkor hol tartom? Ja, hogy akkor vannak ilyen walletek, tárcák. Akkor olvasol a tárcákról, akkor meglátod, hogy a Blink tárcával hány millió emberen segítettek már olyan országokban, ahol nagy az infláció, és nincs már pénz se lassan.

Szóval olvasod a társadalmi hatásait, és akkor nyilván egyre pozitívabb az egész. És nem csak egy ilyen first world faxni, tudod, hogy „ez tök menő, és akkor most legyen így is pénzünk, merthogy eddig még így nem volt". Ez ennél sokkal több.

– Így van. Na igen. És a Nostrral ezen keresztül találkoztál, vagy az egy külön szál?

– Nagyon nehéz ezt megmondanom, hogy a Nostr hogy jött be legelőször. Egyébként úgy, hogy amikor beszéltünk ezzel a haverommal, és akkor hazajöttem, és akkor Bitcoin — ilyenkor mindig rákeresek —, és nagyon hamar megtaláltam a HUSZONEGY weboldalt először. Ezt így jó alaposan végigolvastam, és ott volt erről szó, meg ott volt a nostr.hu. Azt is végigolvastam, és abból jött a Köztér, a Jumble magyar fordítása, ami ugye egy Nostr-kliens magyar fordítása.

És akkor elkezdtem nézni, hogy fú, hát ez marha jó, hát ez közösségi platform! Pont az a bajom az összes létező közösségi platformmal, amit itt leírtok: hogy fake az algoritmus, hogy adatbányászatból működik, és hogy a hirdetések eladása a cél. Ezeket mind vágom. Tehát zenészként nincs több bajom annál, meg kevesebb se, hogy nem hallanak, nem látnak meg, nem érjük el a saját közönségünket. Tényleg, bárkivel ha beszélsz, előadóművésszel, csak kínlódik a közösségi médiával. Úgyhogy nyilván ez is így átjött.

Elkezdtem nézni ezeket az appokat, amikkel akkor lehet közösségi… nem szeretem a „médiázni", tehát közösséggel kapcsolódni a Nostron keresztül. Viszont elég bugosak voltak, elég instabilak, elég lassan töltöttek. És akkor elkezdtem nézni, hogy ez tényleg egy fantasztikus irány, csak nem annyira működnek jól.

– Ühüm. Még az eleje.

– Így van, még az elején vagyunk. És akkor elkezdtem összehasonlítani őket, de nagyon. És akkor elkezdtem írogatni. Meg tetszett az is, hogy mivel ez nyílt forráskódú, ez azt jelenti, hogy igazából hozzá lehet szólni — meg tényleg ezek a fejlesztők kíváncsiak is arra, hogy te mit gondolsz az ő munkájukról. Nem csak az, hogy csinálják és beleszarnak a visszajelzésbe. Bármilyen closed kód, ahhoz legtöbbször nem is tudsz igazából hozzászólni, hogy ez miben legyen más. Tehát ez is nagyon szimpatikus.

És akkor elkezdtem nekik írogatni — tényleg az öt-hat legfontosabb platformnak írtam —, de nem nagyon reagáltak.

– Nem lepődtél meg?

– Hát jó, mondjuk ehhez így hozzá vagyok szokva. De akkor egyszer csak a Nostria fejlesztője viszont válaszolt. Első nap, második nap, harmadik nap — és így elkezdett minden bug reportomra reagálni. És nagyon szimpi, az azóta is tart. Gyakorlatilag minden nap tapossuk a csótányokat, irtjuk. (nevetés)

És egy hónap alatt ez a Nostria annyit fejlődött, hogy én most ezt tényleg bizton állíthatom — és csak azért, hogy jobbuljon az egész Nostr —, hogy a legjobb lesz. Tehát nem verseny van, csak egy egészséges fejlődés. Örömmel látom, hogyha bármelyik másik kliens is egyre jobb lesz. De most a Nostria az nagyon-nagyon kipúposodott, annyira jó érzés használni.

És tényleg alig várom, hogy — ahogy azt mondani szoktuk — a normi… tehát mondjuk ezt, hogy „normi"?

– A normi ember? (nevetés)

– Hát nem tudom, de az már pejoratív, nem?

– Én azt szoktam mondani… ugye van a „kockafejű", az egy kicsit pejoratív. A tesóm szokta rám mindig mondani, hogy oké, hogy zenész vagyok, de hogy ilyen kütyümókus vagyok, hogy tényleg könnyen és szeretem a techet. Tehát ezekben otthonosan mozgok. De aki nem ilyen, aki nem ért annyira a kütyükhöz — hogy azoknak is érdekes legyen és használható legyen a Nostr, és persze nyilván a Bitcoin is.

Úgyhogy most egy nagyon izgalmas időszak, amikor konkrétan a feleségem — szerintem egy-két hét, és már tényleg ő is elkezdi használni. Mert nem annyira bonyolult, meg nem kell annyira vigyázni a privát kulcsra, mert egyre ügyesebben, egyre láthatatlanabbul van megoldva. Szóval nagyon izgalmas, hogy most így lépnek be.

Meg várom, amikor tényleg — például Wim Hofos hidegmerüléseket csinál egy ismerősöm, és most kizárták a Facebookból, de olyan szinten, hogy semmit nem tud csinálni. És most jövő héten fel fogom hívni, de inkább telefonon: „szevasz, figyelj, és akkor most mi van a Facebookkal? Még mindig nem megy? Akkor figyelj, van egy ajánlatom." (nevetés) Hogy tényleg próbálják ki, teljesen átlagos felhasználók.

– De az élmény is jobb, nem? Mármint akikkel ott érintkezel, kapcsolódsz.

– Az van egyébként, hogy az Instagram most már legalább annyit behozott, hogyha belépsz, akkor fölül középen van egy ilyen, hogy nem a „for you", hanem tényleg bejelölheted, hogy kik a közeli ismerőseid, és csak őket nézed. De attól még mindig ott van minden harmadik tekerés után egy reklám.

És ez az érzés, hogy belépsz a Nostrra és nincs reklám — tényleg olyan, mint egy rehab.

– Egy digitális rehabilitáció.

– Mint egy digitális detox, csak ez így állandó, ez konstans. De tényleg nagyon különleges érzés. Nincs ott az, hogy belépsz, és akkor olyan, mint a Super Marióban, hogy kerülgetni kell ezeket a szörnyeket, miközben keresed, hogy egyébként ki hol van, ki milyen eseményre készül, hova mehetnék el kapcsolódni élő emberekkel — de ezt így ki kell hámozni a hirdetéseken keresztül.

És ahogy most, Anti, te is mondtad, hogy még az elején van: nyilván nagyon sok minden nincs még ott — események, naptár —, de lesz. És akkor majd, hogyha egyre inkább ott lesz, az emberek meglátják, hogy milyen ez, hogy ez egy teljesen más felfogás az egész mindenről. Ugyanúgy, ahogy a Bitcoin a pénzről, gazdaságról, pénzügyekről — a Nostr pedig az online közösségi kapcsolódásról.

– Gondolom neked is egész más érzés ilyenbe csatornázni az energiát, amikor látod, hogy van foganatja, és nem kell egy olyan polip ellen küzdeni, aki bármikor megsemmisít egy gombnyomással.

– Mondok egy példát. Zenészek vagyunk, a feleségemmel együtt zenélünk, van egy duónk közösen: Reni és Boka. Mindketten már gyerekkorunk óta zenészek vagyunk, de ez a formáció így új, három éve indult. És ez olyan, mint egy startup cég: a harmadik évben látszanak meg az első eredmények, és ez nekünk most történik. És ezzel együtt jön ki az első lemez, és akkor felkerül Spotifyra.

És az még nem is az első lemez, csak az első két single Spotifyon — úgy, hogy az összes barátunk ott van, mindenki ott hallgat minket. Egy év alatt 2000 forintot kerestünk. Számonként. Most volt fönt összesen hat számunk, tehát 12 000 forintot.

– Úristen!

– A Nostrra feltöltöttem egy számunkat úgy, hogy senkit nem ismerek a Nostron, egyik ismerősöm sincs rajta. És egy hónap alatt 1000 forintot küldtek már azért az egyetlen számért — úgy, hogy senki nem ismer. Azt se tudom, hogy ki küldte azt a pénzt a dalért, amit kaptunk.

És ehhez akkor el is mondom röviden, hogy nem mindenki tudhatja a nézők közül: a Nostron az egyik legelképesztőbb dolog az, hogy miközben tekered a hírfolyamot, a like és a komment mellett a harmadik — és valójában legfontosabb — gomb az a zap. Ami közvetlen értékért értéket küldést jelent, tehát igazából pénzküldési lehetőséget. Hogyha összekötöd vele a Bitcoin-tárcádat, akkor bármire azonnal, egy koccintással tudsz pénzt küldeni — és ugyanígy fogadni, hogyha valaki más számára értékes az, amit te osztasz meg a világgal.

És ez egészen odáig megy, hogy most már vannak Bitcoin-alapú közösségi gyűjtések, ugyanúgy, mint itthon. Nem is kell neveket mondjak. Vannak nemzetköziek meg magyar felületek, amik egyébként tök jók összességében — csak ahogy elmondhatjuk mindenre, hogy az a fiatrendszerben miért redundáns, és miért nagyon tiszta és nagyon veszteségmentes a Bitcoin-rendszerben: ez így itt is igaz. A Nostron az értékért értéket, az értékcsere ennyire leegyszerűsödött és ennyire érzékelhető. És ez megint csak egy fantasztikus érzés: amikor megosztasz valamit, látod, hogy gyűlnek a zapek, és pénzt kapsz azért, amit egyébként csinálsz.

– Igen. Egyre több ilyen tartalmat lehet megjutalmazni, és tényleg fontosakat. Meg az a jó, hogy motiválod is vele a készítőt. Mert nyilván ezek a zapek még ilyen picik, akár egy szatról is indulnak — de nyilván amikor valami komoly dolog kerül kiposztolásra, akkor ott azért gyűlnek az 1000 szatok meg a 10 000 szatok. Ki mennyit szeretne.

Úgyhogy nagyon érdekes ez, amit te mondasz, hogy a zenészeket ez hogyan tudja megtalálni.

– Igen. És ráadásul magyarul még nem is annyira absztrakt a szat: mondjuk 1000 szat, hát eddig 300 forint volt, most már azért lementünk, úgyhogy 250 forint. Tehát nem is annyira nehéz, hogy most akkor elosztod hárommal.

– Legalább jó, hogy van egy ilyen rendszer, úgyhogy mindenkinek javasoljuk. Már nem is az első műsor, amit erről készítettünk, hogy a Nostr mennyire jó.

És ha jól hallottam, te ott nem csak felhasználsz és bug reportokat adsz annak a srácnak, hanem te is elkezdted fejleszteni, ugye?

– Hát én így fejlesztem, ezáltal. Tehát nem…

– Oké, oké. Azt hittem, hogy annyira kocka vagy, hogy programozol is.

– Nem, nem. Max odáig jutottam — de hát ehhez segít a ChatGPT —, hogy az én oldalamon… tehát én vagyok a power user, és akkor én mindent rommá tesztelek az appban, a webes felületen keresztül. És odáig mentem, hogy lehet ilyet csinálni a böngészőben, hogy felteszel egy extensiont, egy bővítményt, amivel te a te oldaladról tudsz CSS-sel bizonyos dolgokat variálni az oldalon.

– A dizájnon.

– De én nem tudom ezeket a kódokat kitalálni, tehát én a ChatGPT-től elkérem, és akkor berakom. Tehát igazából a ChatGPT-vel közösen valamennyire hozzászólok, úgymond. De még egyszer: nem a kódhoz, hanem hogy mindent hogyan nézzen ki, hogyan működjön. És akkor így pofozgatjuk, formázgatjuk, hogy milyen legyen a Nostria.

– És ennek a fő fejlesztője egy norvég?

– Egy norvég csávó. Ő a Sondre Bjellås. A Sondre nem hétköznapi csávó egyébként, mert ő Norvégiának az első szabad települését, szabad városát alapította — ez inkább egy falu egyelőre. Erről ő jobban tudna mesélni. Ez a Liberstad, ami egy libertáriánus kezdeményezés.

Sőt, igazából, hogyha egészen pontos vagyok — csak ezt nagyon sokan félreérthetik, és én is félreértettem, azért is vezetem így föl —, azt hiszem, hogy értékrendje vagy filozófiája szerint ancap, tehát anarcho-kapitalista. Amiről én nagyon rosszul tudtam, hogy mi az anarchista, meg igazából mi a kapitalista. Úgyhogy mióta a Sondrét ismerem, azóta ezeknek is utánaolvastam.

Én nagyon sokáig azt hittem, hogy aki anarchista, az igazából punk, és hogy így minden szabály ellen van. És ezt nagyon rosszul tudtam — mert aki anarchista, az csakis kizárólag az ellen van, hogy bárki is megmondja neki, hogy mit csináljon. Tehát uralkodók nélkül. Angolul ez egyszerűbb: no rulers, only rules. Tehát a szabályok kellenek, csak mindenki egyenlő, és senki ne mondja meg a másiknak — anélkül, hogy ő ne lenne partner —, hogy mit csináljon.

Tehát igazából az állam funkcióját ők, ha csak lehet, így nullára képzelik el leredukálni; vagy esetleg annyira, hogy tényleg csak a legeslegfontosabbakat — de azt hiszem, ez viszont már a libertáriánus lenne. Úgyhogy semmiképp sem punkok, meg ilyen no-rules csávók ezek az anarchisták. És a Sondre is egy ilyen. Tényleg lenyűgöző, hogy milyen értékrendek mentén alakítják ki ezt a Liberstadot Norvégiában.

És ennek most van egy új, második kezdeményezése Montenegróban, az pedig a Montelibero. Ami ugyanígy egy szabad és teljesen önálló település, ahol csak bitcoin. Ezeket még nem tudom annyira jól összefoglalni — tehát tudom, hogy nyilván bitcoint használnak, és egyébként amennyire tehetik, jogilag is próbálnak lehetőleg önállóan működni.

– Biztos nehéz lehet egy ilyet megszervezni.

– Nehéz, nehéz. Erről ő sokkal jobban tudna mesélni, úgyhogy én talán ennyit mondanék róla. Akit érdekel, akkor olvasson és keressen utána: Liberstad és Montelibero.

– Valami linkeket beteszünk a leírásba.

– Több ilyen van már a világban, nem? Sokfelé látni ilyeneket.

– Erről még röviden mondok egyet akkor, mert ez így érdekes lehet. Én is sokat utaztam egyébként, Tenerifén is nagyon sokat voltam, három egész telet töltöttem ott. Nagyon vonzottak és érdekeltek ezek a szép új világok — ezek olyan helyek és olyan közösségek, amik az én értékrendem szerint működnek: nagyon szabad és nagyon korrekt és nagyon egyenlőség-alapú közösségek.

Én is végigmentem sok formán, és legtöbbször látszólag egy ilyen hippi közeg tudott az lenni, ami ennek tűnhetett — de mindig csak átmenetileg. És a Sondréval is beszélgettünk erről: a legnagyobb különbség egy hippi közösség és mondjuk egy ilyen ancap közösség között az pont a fundamentum.

Tehát a tudatos és közösségileg mindenki egyenlő elven működő organikus közösségekkel az a baj, hogy ők ugyanúgy ugyanazt a pénzt használják, amit a mainstream közeg vagy társadalom. És sem a jogot, sem az egészségügyet, sem a rendfenntartást nem gondolnák maguk közt megszervezni. Ezek elég nehéz dolgok — de egy ancap közösségben még ezt is végiggondolják és megpróbálják.

Tehát általában ezek a hippi közösségek limitáltan tudnak működni, és nem terjed ki az ott való élet arra — ami az egyik legfontosabb —, hogy a pénzügyeidet valóban önállóan és szuverén módon kezelnéd. Hanem továbbra is igazából eurót költesz, satöbbi. Akár még hogyha Tamerát venném példának Portugáliában, még az sem tudja ezt.

És akkor az utolsó, ami még ezt megpróbálta — Olaszországban is van néhány hely —, az Indiában az Auroville. Az Auroville az világszinten közismerten a legmesszebb ment ebben: hogy legyen egy hely, ahol úgy élünk, ahogy azt elmondtam. És az Auroville-ben az volt a legnagyobb baj… ők már megpróbálták a saját pénzt is létrehozni, csak akkor nekik nem volt még bitcoinjuk. Ez az amerikai hippi mozgalom után indult, a 70-es években, és mostanra elfáradt. Pont megint csak emiatt: hogy nem volt saját pénzük. És most meg már általában idősek, akik ott maradtak, és nem álltak át eléggé bitcoinra.

De ami a főgond, az a magántulajdon volt. Azt mondták, hogy itt legyen akkor minden közös. Júj, de jó! Ez egy nagy közös terület, és ezt majd mindenki együtt használja. És ez a terület egy valakié volt, aki nagyon nagy szívvel és jó szándékkal ezt így elkezdte — de nyilván belefáradt egy idő után. És egy 10-20 év elteltével, akik ott éltek az ő területén, elkezdték a sajátjuknak érezni ezt a területet. És aztán idő után azt mondták, hogy hát ez legyen a miénk.

– Így van. Ugye milyen fontos, hogy „ez a ház, ebben én lakok, én 15 éve gondozom a kertet — hát ez most már igazából az enyém".

– És akkor ezen elkezdtek összevitázni, és az Auroville nem működik.

Na és akkor eljutottunk oda, hogy a Liberstad és a Montelibero alapokból ott kezdi: figyelj, magántulajdon. Mindenki megveszi és birtokolja a saját földjét, a saját házát. Igazából ugyanúgy, mint most is, ahogy élünk: mindenki szomszéd, nem kommunálunk, nem közös a konyha, mindenkinek saját konyhája van — az még családon belül is sokszor veszekedéshez vezet.

– Nem, hogy a szomszédoddal a közös konyha, meg nem tudom hányan, nyolcvanan.

– Tehát nem: mindenkinek saját tűzhelye, saját konyhája van — csak hogy mellé saját pénz, pontosabban tiszta pénz. És amennyire lehet — ez lehet a legnehezebb —, tiszta rendfenntartás, saját rendfenntartás. Hát a jogrendszer lesz az utolsó, ha valaha lesz. De akár még az egészségügyi szolgáltatás is lehet egyébként privát — amiről annyi mindenről beszélhetnénk, hogy az is sokszor igazából akkor működik igazán, már most is, hogyha privát.

Szóval itt tartanak most ezek a kezdeményezések. Tényleg érdekes ezeket nézni. Az ember először mindig nem tudja hova tenni. Aztán jók ezek az élő kis kísérletek.

– Próspera. Meg én valamilyen szinten El Salvadort is egy ilyen kis élő kísérletnek gondolom, csak egy kicsit nagyobb léptékűnek.

– Én is így látom, bár nem voltam ott. Meg ott azt figyelem még, hogy ez a Nayib Bukele — hogy vele mi lesz. Hogy oké, hogy jó sok jót csinál, de azért, hogyha láttátok, sokszor azért úgy beszél… látszik a videókon, hogy azért elég rendesen ki van osztva, hogy ki mit csinál.

– Igen. Ez autoriter. Oké, hogy jó fej, de autoriter.

– És nekem mindig az tűnik fel, hogy van egy festmény, ami nagyon sokszor ott van a háta mögött, amin egy ilyen… még mindig egy ilyen maffiavezér, vagy akár lehetne egyházi vezető. Nem tudom, hogy feltűnt-e nektek: nagyon sokszor egy ilyen egyházi ruhába van bújtatva, talán még kereszt is van a nyakában, de egy kicsit így maffiavezérnek tűnik. Nem tudom, ki ez, egy régi csávó, akit ő mindig odarak maga mögé, festményre.

– Érdemes lenne rákeresni, hogy ki ő, meg mi ő.

– Úgyhogy azért El Salvadort még várjuk ki. De tényleg a legtöbb dolog most nagyon pozitív, amit csinál. És az egyetlen államfő, aki fent van a Nostron — bár nem posztol.

– Igen, azért nehéz ilyen mértékben szervezni bármit, nem? Tehát alapból, hogyha már a pénzrendszert Bitcoin-alapra kívánod helyezni, már annyi ellenséged lesz a világban. Hogyha akár állam, vagy város, vagy falu szintjén gondolkozol, már szerintem akkor kiüti a helyi erőknél a biztosítékot, és akkor jönnek, hogy hát akkor ez miben illegális, és akkor sorolják. Szóval ezek nehéz lépcsők.

– Igen. És az van egyébként, hogy erre van egy ilyen economies of scale. Ez nem is a gazdaságosság mértéke, hanem az, hogy mekkora az a méret, ami működni tud, egy rendszer. És erről is a Sondréval beszélgettünk: hogy kicsi kell legyen az a nukleusz, ami fenntarthatóan és egyenlően tud működni. Tehát ezért általában kisebb országok tudnak viszonylag korrekt módon működni — ha egyáltalán. El Salvador is kicsi, Bhután is nagyon kicsi.

– Igen, igen. Hogyha nem túl nagy.

– Mennyire van kapcsolatod olyan emberkékkel itt Magyarországon belül, akik így prepperkednek úgymond, de nem jutottak még el odáig, hogy érdemes lenne a bitcoinnal foglalkozniuk? És hogy van-e olyan tapasztalatod, hogy mi lehet vajon az út, ami megérteti velük, hogy nem hülyeség a pénzzel foglalkozni alapvetően — csak nem mindegy, hogy milyen pénz?

– Prepperkedésnek hívod azt, amikor…

– Hát felkészül eseményekre. Önellátás, csináljunk itt kommunákat, szerveződjünk és függetlenedjünk úgymond a mindenkori kormánynak az önkényes kis szeszélyeitől, és hogy minél inkább egy új világot megteremtsünk. Csak ugye általában ezt kicsiben törekszenek, ahogy mondod is, hogy ez kis létszámnál működik jól — az is, hogyha egy ilyen társadalmi változás beindul; de ugye ez az alulról jövő szervezkedés meg törvényszerűen kis közösségekkel működik.

És az a meglátásom, meg többünknek, ahogy erről beszéltünk az utóbbi években, hogy tök jó lenne oda bevinni valahogy a bitcoint. De valahogy nem tudjuk azt, hogy ezt hogy lehet úgy megvalósítani, hogy ez ne egy ilyen erőszakos marketingtevékenységnek tűnjön, hanem valahogy organikusan rátaláljanak — akár tőlünk függetlenül; vagy akár úgy, hogy kint vagyunk a neten, és elkezdenek minket meghallgatni esetleg. Hogy így beszivárogtassuk az életterükbe azt, hogy nem egymástól függetlenül akarunk valami változást a világban elérni, hanem össze kéne boronálni a dolgainkat, összefűzni a szálakat.

– Igen, vágom, vágom. Nagyon érdekes, hogy annak ellenére, hogy a legtöbb barátom… tényleg ezen az egy barátomon kívül, aki egyébként meg programozó — tehát az a másik, hogy általában a techhez köze van annak, aki a bitcoint tényleg elkezdi használni. Éppen emiatt nagyon kevesekkel volt erről még szó, másokról nem is hallottam.

Figyelem azt, hogy én hogyan és mikor, milyen élethelyzetben nyilvánulok meg természetes módon nekik erről. És például, hogy a kérdésedre válaszoljak: például a nyugdíj-takarékosság volt az első, ami most így természetesen feljött. Mert ugye körülöttem nagyon sok az előadóművész vagy vizuális alkotó — például illusztrátor, grafikus —, tehát egy csomó egykor régen katás, mondjuk így; aki, amíg még lehetett volna katás… azóta meg csak próbálkozik meg kínlódik. Tehát ők általában nem tudnak, vagy nem nagyon tesznek félre nyugdíjra, nincs hogyan jó érzéssel félretegyenek, satöbbi.

Na és ez volt az első, ami felmerült most múlt héten. És tényleg hallgatta, hogy mi van. Hát konkrétan van egy — visszakeresem — Bitcoin to 1 Million. Van egy ilyen app. Majd ezt is betehetjük a linkek közé. Ez konkrétan egy pension plan forecast: elmondja neked, levezeti, hogy mennyi bitcoint kell most félretenned ahhoz, hogy x év múlva ennyi és ennyi nyugdíjad legyen.

– Ez hasznos.

– Nekem eddig egyébként nem is ez az egy, hanem többször is felmerült ez, a testvérem kapcsán, vele is. Azért inkább így merült föl, mert a használat lenne a másik, de az még nem nagyon van az átlagember számára.

Úgyhogy őket nyilván ott kezdi el érdekelni, hogy hogyan lehet ez hasznos nekem. És a következő lesz a közösségi média — de az nem annyira húsba vágó, mint most a nyugdíj.

Nyilván, hogyha valakivel elkezdek arról beszélgetni, hogy zavar-e az infláció, vagy zavar-e, hogy romlik a pénz értéke — az elképesztő, hogy annyira benne van már mindenki nyakig ebben az egészben, hogy egy csomó embernek, komolyan mondom, nincs rá energiája, hogy ezzel foglalkozzon, és ezt újragondolja, vagy új alapokra helyezze az életében. És valahogy a nyugdíj az még betalál, mert az már…

– …az jön. Az közeleg.

– És azzal még annyira se csinált semmit, legalábbis az én ismeretségi körömben. És akkor az úgy betalál. De hogy most így szeretnéd másképp költeni a pénzt, az még annyira nem. „Hát nem tudom, basszus, hát örülök, ha kapok fizetést, euróban, forintban, mindegy — azt megyek, azt elköltöm, úgyis elfogy."

Tehát én ezeken a vonalakon találok beszélgetésalapot a Bitcoinra. De biztos van még, meg még lehetek proaktívabb, vagy még inkább kezdeményezhetek egy beszélgetést arról, hogy a pénz összességében, és hogy mit jelent a fiatpénz.

– Igen, mert ugye ez is valamilyen szinten felkészülés. Aki prepperkedik, aki készül arra, hogy legyen egy házmelléki veteményeskertje, vagy eltegyen egy kis télire való ennivalót — annak már megfordult a fejében az, hogy készülni lehet olyan eseményekre, ami nem előre látott. Tehát ott nyilván azért ez is: a pénzről való gondolkodás is egy kicsit ilyen felelősebb halmazba tartozik.

Csak tényleg nehéz azt eltalálni, hogy mi mozgatja meg úgy az embereket, hogy erre gondoljanak. Mert ez a krónikus fáradtság, ami most körülvesz itt így a civilizációt, az nagyon mérhető — hogy tényleg mindenki bele van fáradva mindenbe.

– Igen, igen. És én közben még azon gondolkodom, és most akár vissza is kérdeznék felétek. Amire azt mondtuk az előbb — vagy én mondtam ezt —, hogy arról beszélgetni, hogy úgy alapvetően mi van a pénzzel, és hogy hogyan tudjuk ezt megváltoztatni: hogy egy csomó embernek erre nincs is energiája, mert annyira benne van, meg tényleg annyira fiatpénzben történik minden az életében — a fizetése, a hitelei —, hogy fáradt ezt újragondolni.

Én azért bevezetnék egy fontos kérdést. Ezt egyébként az egyikünk a HUSZONEGY közösségben már felvetette. Tehát sokat mondjuk azt, hogy ó, hát igen, mert ha bitcoinod van, és abban élsz, akkor nincs infláció — és mindent elmondunk általában a fiatról; az infláció az a legelsők közt van. Csak hogy… és ezt én most annyira igyekszem jól összefoglalni, de nem vagyok közgazdász, úgyhogy majd akkor Anti kijavítasz.

Levezetett ez az egyik HUSZONEGY-tag egy példát, hogy hogyha most tényleg átállnánk mindenki Bitcoinra, akkor egyszer csak ez az egész lufi, ez a buborék, amiben most vagyunk, ez kipukkanna.

Azt próbálom elmondani, hogy az, hogy most van infláció, és látszólag mindig állandóan tágul és növekszik — és egyébként ugye a bankok pedig nyomtatnak pénzt, tehát igazából hoznak létre hitelt, és az emberek kapnak hitelt —, ettől az emberek nagyon nehezen válnának meg. És most én az egész beszélgetést azzal kezdtem, hogy nekem most muszáj lesz hitelt fölvennem azért, hogy itt az életünket rendezzük az ingatlanokkal.

Tehát jó azt mondani, hogy ja, a Bitcoin az tiszta meg jó — de mi van akkor, hogyha tényleg leállunk, és azt mondjuk, hogy nincs? Tehát nem nyújtózkodom tovább, mint ameddig a takaróm ér. Nincs még házam, de szeretnék — akkor hogyan lesz házam, hogyha nem veszek föl hitelt? Ha egy közös ígéret alapjain — még hogyha éppen ki is lyukad — majd valaki egyszer csak nekem ad pénzt, ami persze kamu; de hogy most az egész ebből növekszik, még hogyha az egész lehet, hogy össze is dől egy nap. Ezt hogy lehet elengedni? Ezt a fogyasztói életet, vagyis ezt, hogy „lesz házam, de csak hitelből lesz egyszer csak egy napon házam"?

– Hát nézd, ugye azt feltételeznénk, hogy mi lenne, hogyha Bitcoin-alapúvá válna holnap az egész világgazdaság, és akkor minden szépen beárazódna. Hát az egy elég durva nap lenne, mert egyszerűen mindennek át kellene árazódnia — az emberek nem tudnák ezt követni.

Szerintem hitelek valószínűleg akkor is lennének, ha Bitcoin van, hiszen valaki hajlandó lenne lemondani a tőkéjéről egy jövőbeli hozamért. Tehát valószínűleg ilyen instrumentumok lennének. Inkább én azt mondom, hogy az nem lenne várható, hogy egy központi bank határozza meg az ingatlanárat olyan módon, hogy olcsó hitelt helyez a piacra, és akkor mindenki szalad érte, és mindenki nyomja föl az ingatlanárat.

Tehát szerintem sokkal inkább ilyen pótlási értékekre redukálódnának az ingatlanárak. Az azt jelenti, hogy igen: amikor kalákában egy faluban egy család megépít egy házat, mondjuk három hónap alatt — mert körülbelül annyi idő alatt meg lehet építeni egy házat, hogyha odamegy mondjuk öt-hat ember —, akkor szerintem ezek az ingatlanárak tükröznék azt, hogy munkában, illetve emberidőben mennyi lenne egy ilyet megépíteni. És ugyanez beárazódna bitcoinra is.

Tehát te hamarabb meg tudnál venni szerintem egy házat, mert nem lenne az ingatlanokban benne az a pénzügyi prémium sem, ami most jelenleg valamilyen részét kiteszi. Ugye a pénzügyi prémium az, amikor befektetési céllal vásárolták az ingatlanokat, és emiatt az ingatlanárak felmentek. De ugyanakkor, hogyha nekikezdesz, és te a kis telkeden könnyűszerkezetes házat elkezdesz felhúzni akár egy YouTube-videó tanításai alapján, akkor arra jutsz, hogy körülbelül a töredékéért fel tudod építeni azt a házat lakható formában, amit eddig meg kellett volna venned.

Tehát hogyha ezek a lufik így sorra kipukkannának, és szépen beárazódna minden, szerintem ugyanúgy lenne lehetőséged házat venni. Akár úgy, hogy más formában lenne erre szerződés; akár úgy, hogy mondjuk aláírnál egy három éves munkaszerződést valahol, és akkor ez lenne a mortgage, ez lenne a jelzáloghitel. Vagy valamiféleképpen szerintem a piac erre találna megoldást.

Tehát olyan, hogy „a piac talál megoldást", olyan nincs. Inkább olyan van, hogy az állam nem talál megoldást valamilyen piaci eseményre, és próbálja azt leszabályozni.

A veszélye nem áll fenn, hogy holnap ez lesz. Bár nem tudom, hogy várnám-e vagy nem, mert nyilván óriási nagy káosz lenne. Szerintem így is nagyon nagy sebességgel halad a világ afelé, hogy Bitcoin-alapú legyen minden. Bár nem látszik a felszínen, de szerintem az egész környezetünkben megfigyelhető változás — így a bankszektorban, meg a fedezett piacon, meg a kötvénypiacon —, az ezt mutatja. Tehát nem lenne ekkora háború a Bitcoinért pszichológiai síkon sem, hogyha ez nem lenne egy fontos eszköz.

Hogy hogy lesz, meg hogyan lesz a jövőben, én csak azt tudom mondani, hogy szerintem ugyanúgy lesz — csak mások lesznek a számok, mások lesznek a hitelek.

– Nem lehet az, hogy mi van akkor, hogyha a legtöbb politikus, meg a legtöbb gazdasági szereplő, aki jelenleg nem támogatja a bitcoint — merthogy nyilván megvannak a saját kis játszmái, amivel ő jól van…

– Igen. (nevetés) Nem az érdeke.

– …hogy mi van akkor, hogyha ők igazából nem értik azt, hogy a Bitcoin gyakorlatilag végtelen mértékben felosztható? Tehát igazából, ha nagyon akar, akkor jöjjön át Bitcoinra, és játsszon tovább bitcoinban.

– A politikusokat azért fizetik, hogy ezt a rendszert éltessék és fenntartsák. Tehát gyakorlatilag itt egy óriási ellenérdek van a központi bankok meg a bankok részéről. Ezt nagyon sokáig nem fogják odaadni. Hát ők köszönik, jól vannak, ülnek a piramis csúcsán, élvezik a gyümölcseit ennek a gyönyörű rendszernek, amit évszázadok meg évezredek alatt létrehoztak.

És mutogatnak egymásra: most ő a rossz, most ő a nem rossz, most ő nyer díjat, most ő nem nyer díjat. Ugyanaz — ez egy cég, ez egy birodalom. És nekik ez kell, hogy működtessék. Tehát ők igazából dolgozói ennek: az összes államfő, az összes ellenzéki, ez mind ugyanennek a showbiznisznek, ennek a nagy playnek, színjátéknak a részei.

Szerintem azért is jók ezek a kicsi városállamok, vagy ilyen kis pilotprojektek, akik Bitcoin mentén mennek — mert egy csomó ilyen érdekes teoretikus kérdést feszegetnek, és meg is válaszolnak, amiket ugye itt mi is említettünk. Nyilván ezeket az ember megmosolyogja, meg ahogyan te is fogalmaztál: az elején nagyon ilyen hippi közösségnek meg kommunának látja, mert sok esetben valóban nem is több mint az. De amint az emberek elkezdik a pénzügyeiket kiszervezni, vagy akár a jogrendet, vagy akár a közbiztonságot, akkor az az állam szemében már úgy kezd szálkásodni, és akkor azt mondja, hogy hó, nem lesz ennek jó vége — hát itt a végén már helyi pénzt fognak használni.

Emlékszem — hát nem akarok hülyeséget mondani —, de talán ilyen 2006 és 2010 között volt Magyarországon ez a Kékfrank nevű soproni pénz, ami szintén…

– A kékfrankos? Hát az nagyon jó! (nevetés) Nem tudtam.

– Kékfrank. Valami ilyen helyi pénz volt, és akkor ilyen bónuszrendszerként kellett. Hát végül is nyilván erre hajazott, csak hát azt is így elfojtották. Mert az nem maradhat elfogadott, hogy az államon kívül bárki is pénzt állít elő. És ugye ha meg mégis lenne olyan állam, akkor meg oda meg elviszik a demokráciát: tehát például a líbiaiak egy egyesített afrikai pénzt akartak, ugye a Kadhafi. És most egyébként pont a napokban szegénynek még a fiát is lemerényelték.

Úgyhogy ez a pénzrendszer ilyen: hogy nem akarja, hogy ez működjön — mert amúgy tudna működni. Ugye vannak osztrák közgazdász elméletek, ami szerint működhetne egy szűkös pénzzel a világ. És működik is. Csak hát ennek most éljük a napjait, hogy ez teret nyer és küzdi fel magát. És ez a Bitcoin.

És amikor így látom a Bitcoin elleni támadásokat, hogy napon belül hány tőzsde dob tízezerszámra bitcoint az eladási kosárba, akkor látom, hogy azért igen, azért beletalált ez a Bitcoin — hogyha ezzel így lehet csak kibaszni, ideig-óráig.

Tehát pszichológiai háború folyik. Ennyi. Hogy a te barátaid azt mondják, hogy „látod, hülye voltál már megint" — én meg azt mondom, hogy nem, öcsém, nem: ez igenis visszaigazolja azt, hogy nekünk van igazunk.

Na mindegy, messzire szaladtam, bocsánat.

– De jó, jó. Nekem, ha mondhatom, jött egy izgalmas gondolatom arra mind, amit mondtál.

– Persze, hajrá.

– Az pedig az, hogy sokszor beszélünk és fogalmazunk így — mert nyilván legbelülről ezt szeretnénk —, hogy akár az egész világ ilyen legyen, vagy az egész világ így működjön. Na de van egy kedvenc mondásom arra, hogy az intelligens ember mindig ellenzéki marad. (nevetés) Vagy az értelmes ember az mindig ellenzéki.

Tehát amikről itt beszélünk — gondoljatok bele, hogy még az én gyerekkori barátom is, aki megint csak nincs benne a techben, alig érti meg a bitcoint. Tehát azért ez egy nagyon összetett dolog: maga a Bitcoin, és mindaz, amit pénzügyileg és gazdaságilag jelent. És nagyon messze van az, hogy tényleg az emberek többsége… hát most ilyet nagyon nehéz mondani, meg nem szokás, hogy nem illik mondani, hogy nem a legélesebb kés a fiókban.

Tehát a legtöbb embernek — és ezt én inkább etológiai szempontból szoktam nézni, mert az etológia segít nekem ezt megérteni, hogy ne legyek ilyen rasszista, vagy nem tudom, milyen…

– Felsőbbrendű.

– Igen. Hogy milyenek az emberek, nem? Tehát a legtöbb embernek szüksége van egy vezetőre, a legtöbb embernek szüksége van vezetettségre. És ha ez az egész eddig így állt föl és így működött — amit úgy hívunk, hogy fiatrendszer —, akkor ez van egyelőre. Közben megjelent egy tisztább és egyenlőbb rendszer, amit a Bitcoin visz. És ha már csak ezt lehet csinálni, az már egy nagyon nagy dolog.

És én nem annyira várom, hogy „na, mikor lesz ez már mennyire elterjedt". Lehessen minél inkább nekünk ezt használni, akit ez megszólít.

Ezt akartam még hozzátenni: hogy ez nekem valahogy egy jobb érzés. Mert sok Bitcoin-podcast és sok bitcoinos újságíró erről beszél, hogy a fiat milyen szar és a Bitcoin milyen jó, és akkor az egész világ most milyen szar, és akkor most majd milyen jó lesz — és akkor ez megint ugyanaz a dualitás, hogy akkor most Fradi meg Újpest. Szóval nekem ez annyira nem esik jól.

Tehát köszönöm szépen — tényleg, valaki kérdezte, hogy mi lenne, ha a Bitcoin eltűnne holnap. Hogy nem lenne semmi pozitív és semmi reménykeltő vagy bizalomkeltő, úgy egyáltalán szinte semmi, a társadalmi, közgazdasági létezésben. Ezáltal, hogy van — köszönöm szépen. Az, hogy van, az egy óriási dolog. Hadd használjuk egyre többen. Az, hogy ez most milyen mértékben, és hogy majd mindenki ezt használja — ezzel én nem foglalkozom, meg nem stresszelek, hogy akkor most a fiat milyen szar.

– Igen, igazad van. Amúgy tényleg a fiatnak azért az a létjogosultsága, hogy szükséges az emberek számára — mert nagyon sok embert vezetni kell, meg kell malmozni. De szerintem egyébként a Bitcoin tud a rendszer alá menni, mint ahogy most is látjuk. És nyilván ezt nem mindig a legjobb kedvvel nézem én se, mert valószínűleg ez tényleg ilyen dualista nézet, hogy ez a szar meg ez a jó. Olyan nincs, hogy a világ csak az egyikhez tartozik, mert nem lehet egyszerre jelen a jó meg a rossz — mindig valamilyen kavalkádban van jelen.

De hogy ez most így menetel, és így tör utat, és valószínű, hogy a rendszer alatt be tud épülni. Tehát igenis tud működni alatta a Bitcoin, és akkor mindenki majd használja jól, aki akarja. Aki meg nem kíváncsi rá, annak úgyis ott lesz a CBDC, meg a digitális euró, meg a forint, meg a digitális dollár, meg az akármi.

Erről az jutott eszembe — nem tudom, néztétek-e —, hogy nemrég a HUSZONEGY csoportban valaki beposztolta Kovács Rolinak egy előadását, amit a Felvidéken tartott, nem is tudom, melyik városban. A lényeg az, hogy nagyon komplex előadást tartott, és nagyon sok szemszögből beszélt arról, hogy miért jó a Bitcoin, meg hogy milyen világ közeledik felénk, satöbbi.

És valami olyan társaságnak tartotta az előadást — az utána feltett kérdések alapján következtetek erre —, akik a pénzügyekkel valamennyire tisztában vannak, de nagyon újszerű volt nekik ez a téma. És olyan kérdéseket tettek föl többen, az alapján, amiket a Roli mondott, hogy: jó, de akkor majd amikor mindenkinek annyi bitcoinja lesz, amit te kiszámoltál, hogy egy főre mennyi bitcoin jut — az honnan lesz, azt hogy kapja meg? És akkor ezt többen is föltették, csak másképp.

És a Roli nem győzött mondani, hogy nem, nem arról van szó, hogy akkor így lesz leosztva, hogy mindenkinek ennyi bitcoinja van — mert az a kommunizmus lenne, ami ugye lehetetlen is megvalósítani, meg ne is erre törekedjünk. Elméleti szinten, ha leosztanánk, akkor ennyi lenne. De hogy neked hogy lesz bitcoinod, azt én nem fogom neked megmondani.

Ugyanakkor meg valószínű, a legtöbb ember sose fog erre rájönni, hogy jobb lenne neki az, hogyha szerezne magának bitcoint. Hanem valószínű, ők majd megvárják azt, hogy majd akkor ő valahonnan kapjon bitcoint. És akkor el fogja szenvedni, hogy majd, mit tudom én, a munkáltatóm mostantól már lehet, hogy hajlandó bitcoint adni.

De nem gondolom, hogy ez kényszeralapon fog megszületni. Inkább azt gondolnám, hogy ez egy versenyhelyzet lesz egy idő után — amikor már mindenkinek elkezd a fejében motoszkálni a gondolat, hogy de nekem hogy lesz bitcoinom? Hogy lesznek olyan munkahelyek, ahol lehet bitcoint is keresni, és valahol meg nem. És szerintem egy idő után ez egy versenyszitu lesz, és ezen kattognak majd az emberek: hogy én inkább olyan helyre megyek dolgozni, ahol bitcoint lehet keresni, és nekem nem kell az a szar pénz, ami holnap meg lehet, hogy fele annyit ér.

Na mindegy. Ez a vezetettség, ezt tök jó, hogy behoztad, mert tényleg nagyon sok embernek erre van szüksége. Meg ahogy korábban említetted: igen, ez eszméletlen, hogy ez a fiatrendszer nem véletlenül egy ilyen ördögi körként úgy működik, hogy nincs idejük az embereknek azzal foglalkozni, hogy megértsék a rendszer működését, és azt, hogy ezen kívül is lehet élet — és hogy kilásson a rendszerből, és el tudja képzelni, hogy létezhet egy olyan pénzügyi, társadalmi rendszer, ami nem ilyen szar.

Csak ugye rengeteg idő kell ezt egyáltalán elképzelni, és rájönni arra, hogy igazából már ennek a csírája már működik is a világban. Csak ez nagyon időigényes megérteni — „csak nekem nincs időm ezzel foglalkozni, mert állandóan dolgozom; vagy jól akarom érezni magam abból a pénzből, amit megkerestem, és én most nyaralni akarok, meg ide akarok utazni, meg most el akarom felejteni a bánatot és bulizni akarok". És ebbe a modellbe, hogy mozizok, meg a popcornt zabálom állandóan, és gasztronómiai élvezeteket különböző konyhák szerint élvezgetem — ebbe nem fér bele az, hogy mondjuk akár napi fél órát vagy egy órát azzal foglalkozzak, hogy miért is működik szarul ez a rendszer, meg hogy hogy lehet ebből kilépni.

Mikor szakítana erre időt az átlagember? És miért? Mert igazából neki ezek szerint jó így, ahogy van.

– Gondolom sose volt kritikus, most se válik azzá.

– De igazából még közben kritizálnak is sok mindent, csak ugye mutogatnak.

– Az fikázás, nem kritizálás. Az egy másik klub.

– Igen, igen. És akkor így élünk körbe, hogy ebből születik meg egy lehetőleg minél békésebb egymás mellett élés. Tehát aki viszont így van a dolgokkal, az meg hadd legyen, és hadd csinálja így. És akkor köszönjük szépen.

– Igen. És még hülyének is nézhetnek minket.

– Nem baj, hát engem az nem zavar.

– Nekem se fáj. (nevetés)

– Nekem se. Csak már hárman vagyunk.

– Én közben ránéztem az órára. És nekem még annyi eszembe jutott — persze, ti kérdeztek —, hogy szerintem ez izgalmas is így, hogy én egyébként zenészként egészen mostanáig nem beszéltem, és nem beszélgettünk a zenéről. És a végére egy picit még szívesen beszélnék róla.

– Jó, persze.

– Mert hogy egyébként össze is fog nyilván ez is. És nekem nagyon megmaradt, ahogy Anti az elején bemutattál: azt mondtad, hogy egy zenész lesz ma a vendégünk, és hogy — így fogalmaztál — belőlem az sugárzik, hogy érzelmileg stabil vagyok. Te jobban mondtad, de most nekem így jön vissza.

– Igen, ez a nyugalom. Hogy látszik körülötted a kiegyensúlyozottság. Ez jön le: hogy a zenészek — mivel ugye a zene az az érzelemnek a közvetítője, meg hát a művészet is, ugye, kiből mit vált ki —, ezért ez így téged is körüllengi. Mert ugye mi előtte nem beszéltünk sokat, és most látlak így élőben. (nevetés)

– Igen. Na és ezért ehhez azért kapcsolnék vissza. Egyrészt ez nagyon megfogott, megmaradt a fülemben, ahogy fogalmaztál. Ugyanakkor persze én ismerek egy csomó zenészt, aki érzelmileg nem stabil — és nem ezt mondtad, nem így mondtad, de értem, vagy érzem, amit mondasz. És emellett pedig van olyan zenész, akinek a személyisége kimondottan nem is az úgymond érzelmekről szól, hanem egyébként eszmékről és abszolút világi dolgokról. Sokféle zenész van, sokféle zene van.

És én csak annyiban kapcsolnék vissza, hogy:

Ha már itt lesz, aki idáig végignézte az adást, ezt a beszélgetést, akkor annyit én még szívesen mesélek röviden — nem is feltétlenül magamról vagy magunkról és a duónkról Renivel, a Reni és Bokáról, hanem arról, hogy mi hogyan zenélünk és miért zenélünk. Mert az bennem legbelül egy nagyon hasonló hely, tényleg, mint amit a Bitcoin mond nekem — majdnem azt mondtam, hogy amit a Bitcoin tanít nekem. És az egyfajta nyugalom. Ezt az ilyen zsizsgést, ezt az ilyen „nem elég, nincs elég, megyünk tovább", ezt az állati kajtatást — ezt nem érzem a Bitcoinban. És ezt a nyugalmat kerestem én is, és kerestük mi is, úgy alapvetően az életben.

Itt lakunk az erdő szélén, a forráshoz járunk forrásvízért. Nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy mit iszik az ember, mert 80%-unk víz. És ugyanúgy, ahogy a forrásvíz nagyon fontos, ugyanúgy nagyon fontos lett nekem az életemben egyfajta belső nyugalom és egy tartás, egy tengely. És ezt gyakorlom a zenén keresztül is, és ezt igyekszem a zenén keresztül átadni az embereknek nonverbálisan — ami sokszor sokkal mélyebbre megy, mint verbálisan. Ezért teszem, és tesszük Renivel. És ez számomra ugyanaz a fajta nyugalom, amit a Bitcoin kapcsán érzek, és ugyanaz a fajta nyugalom, amit a Nostrban érzek, amikor belépek egy ilyen közösségi térbe.

És ezt mindenképpen szerettem volna még a végén elmondani: hogyha bárki a beszélgetésünkön túl kíváncsi lenne ilyen nonverbális rezgésekre, akkor keressen rá a Reni és Boka zenéjére. Egyelőre még csak a mainstream felületeken — de még egy hónap, és megjelenik az új lemezünk, és az már decentralizált alapokon is elérhető lesz. Sőt, két dalunk már most is elérhető: tehát a Nostr alapjain is már hallgatható a zenénk. És élőben is lehet velünk találkozni.

Mi egyébként nem csak felnőtteknek zenélünk koncerteken, hanem gyerekeknek is, kismamáknak a babáikkal — mert az én párom, a Reni írt egy könyvet a háborítatlan születés fontosságáról.

– De jó!

– Milyen fontos az, hogy a nők háborítatlanul szülhessenek, akár kórházban, akár otthon — de hogy háborítatlanul, ez a lényeg. Tehát születnek a felnőtt dalok mellett babadalok. Kismamáknak, babáknak tartunk Csendzengés néven olyan, majdhogynem a jógáról ismert hangutazáshoz hasonlatos alkalmakat, ahol körbeénekeljük az embereket, és így segítünk nekik visszakapcsolódni önmagukhoz, és esetleg rájönni a következő fontos megfejtenivalóra az életükben. Tehát minden lehetséges formában igyekszünk ugyanazért a jóért tenni, csak a zenén keresztül.

Úgyhogy ezeket mind meg lehet ismerni általunk, akit érdekel, akár a Nostron keresztül, de akár Facebookon, Instán és a weboldalunkon is — amit majd szintén betehetünk a leírásba.

– Mondjuk is be, hogy ez a Reni és Boka.

– Ez a Reni és Boka.

– Én meghallgattam egy olyan podcast-beszélgetést, ami az Erdély FM-ben volt, és abban hallottam olyat is, hogy ti koncerteztetek erdélyi Waldorf-óvodákban vagy -iskolákban is. Ez szokásotok, vagy az valami…?

– Igen. Hogyha hívnak, akkor megyünk szívesen — Waldorf, tehát bárhova, bármilyen iskolába, óvodába. És megint csak korosztálytól függően olyan formában zenélünk a gyerekekkel, ahogy az nekik való.

Amit én nagyon különösen szeretek, azt már ezelőtt is, még a közös időnk előtt is mindig csináltam: a közös dalírás kiskamaszokkal. Ilyen 10-11 évesekkel, 12 évesekkel főleg. Tehát közösen írunk dalt. Hozok Dixit-kártyákat, vagy anélkül egész egyszerűen csak a gyerekekkel elkezdünk ötletelni, és írunk egy dalt. Ami számunkra egy fantasztikus élmény, mert általában ahhoz vannak szokva, hogy a zene az kész van, az csak úgy van, és azt én megtanulom, mert az egy dal. Viszont ők, mivel még gyerekek, ezért nagyon könnyen ötletelnek, alkotnak.

– És egy kis segítséggel elképesztő dolgokat hoznak.

– Nagyon vicces dolgokat hoznak létre. Úgyhogy ezt is csináljuk.

– És olyat hallottam, hogy afro-brazil éneklőköröket is tartasz. Azt hogy kell?

– Nagyon sajnálom, hogy azt már nem csinálom, de egyszerűen nem jönnek. Tehát évközben már nem csinálom, mert nem jönnek elegen, hogy az rendszeres lehessen. Úgyhogy nyáron még mindig tartok fesztiválokon afro-brazil, kubai alapokra szabadon éneklő kört. Tehát ez is a szabadon együtt éneklésről szól. Kotta nélkül.

– Aha. Improvizatívan.

– Improvizatívan. De itt is mindig elmondom, hogy van, akit a kotta rémiszt el, és van, akit meg a szabad improvizáció rémiszt el. Tehát megpróbálom az egészet minden irányból fellazítani.

Ezek olyan szabad együtt éneklések, ahol annyi játék van az elején, ami felvezeti, hogy aztán már amikor tényleg történik az együtténeklés, ott mindenki teljesen a gondolkodó és ítélkező agyán kívül van, és csak flow-ban van. És egyszerűen azt veszi észre, hogy énekel. És ott van, hogy én adok konkrét dallamokat, de aztán már az se. És akkor végül is se a kotta nem stresszelt senkit, és igazából se az improvizáció — mert fel se fogta, hogy az volt a végén.

De ezeket már csak nyáron csinálom, fesztiválokon, mert évközben ez egy elég speckó dolog, és erre nem állt be úgy, hogy évközben is rendszeres legyen.

– Jól van. Hát köszönjük szépen, Boka, hogy itt voltál nálunk, és beszélgethettünk ezekről a dolgokról. Elég sok témát érintettünk, nyilván mindig marad egy csomó másik, amit még nem. Én megköszönném a nézőknek a figyelmét, és neked meg, hogy eljöttél. Egy hét múlva szerintem újra találkozunk.

– Én is nagyon-nagyon köszönöm. Nagyon szuper volt.

– Bocsi, még két konkrét időpontot szeretnék behozni, mielőtt lecsengetjük az adást. Az egyik a február 26-i budapesti Perspective meetup, ahova szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne találkozni személyesen hasonlóan gondolkodó emberkékkel. Nem utolsósorban meg lesz egy nagyon jó előadás és kötetlen beszélgetés.

És ha már a zenédről is beszéltünk, szerintem mondjuk el azt is, amit a honlapotokon néztem: hogy március 19-én meg lemezbemutató koncertetek lesz a Fonóban.

– Így van. Oda is szeretettel várunk mindenkit. Ez egy nagyon nagy dolog lesz.

– Szerintem azt megkóstolom én is.

– Nagyon készülünk rá, és várunk mindenkit szeretettel. Nagyon különleges lesz, sok vendégzenésszel, táncosokkal.

– És ez a Fonóban, ugye?

– És ez a Fonóban. Fonó Budai Zeneház.

– Király.

– Köszönöm, hogy még ezt is felhoztad a végére.

– Mi is köszönjük.

Gigatonnányi magyar nyelvű Bitcoin oktatóanyagot osztunk meg a HUSZONEGY honlapján. Ezek a huszonegy.world címen található anyagok bárki számára ingyenesen hozzáférhetők. Azok számára pedig, akik személyes támogatást igényelnek, szeretettel ajánljuk a Bitcoin Mentor szolgáltatásait: a bitcoinmentor.hu honlapon részletesen olvashatsz a Bitcoin tanácsadásról, a Bitcoin blogban pedig egyre több értékes bejegyzést találsz. Iratkozz fel a HUSZONEGY Podcast YouTube-csatornájára, valamint a Rumble-csatornánkra is! Kövesd a HUSZONEGY-et a Facebookon és a Nostron!

Támogatóink Miskolctapolca és Hajdúszoboszló bitcoint elfogadó és bitcoint tartalékoló négycsillagos wellness szállodái, a Hotel Aurora és a Hotel Atlantis. És a Firefish üzeni, hogy ne adjátok el a bitcoinotokat!

– Köszi mindenkinek!

– Köszönjük. Sziasztok!

– Sziasztok!