E69 Bitcoin: a decentralizált szabadság szelleme
Az adás tartalmából
Átirat
Sziasztok! Üdvözlünk mindenkit Danival, Árpival. Ez itt a HUSZONEGY Bitcoin Podcast, és ma egy kicsit ilyen szabad folyású beszélgetést terveztünk. Mivel hát lenne hír, de annyira nagy a zaj a mai világban, úgy gondoltuk, hogy most ettől egy kicsit elvonatkoztatva inkább arról beszélünk, ami a rend, a hierarchia és a decentralizáció. Ezek a témák korábban már érintve voltak ugye a Danival egy korábbi podcastban, amikor Árpival a spiritualitásról beszélgettetek, de szerintem ebben még maradt, illetve hát szerintetek is, és úgy gondoltuk, hogy akkor nekimegyünk ennek a nagyobb témakörnek. Danit nem tudom, hogy be kell-e még egyszer mutatni. Mit mondanál magadról?
– Sziasztok, Dani vagyok. Igen, egyszer már jártam itt a podcastben, meghívtatok, beszélgettünk, jól éreztem magam. Meditációs kurzusokat tartok, spiritualitással foglalkozom leginkább, de nagyon érdekelnek a világ dolgai, a technológia, és ugye itt a Bitcoin is azért bemászott az életembe pár évvel ezelőtt, úgyhogy itt vagyok. Köszönöm.
– Rend, hierarchia és decentralizáció. Ugye ez a mai témakörünk, amit gondoltunk, hogy megbeszélünk. Ez egy óriási nagy témakör, a rend főleg, hiszen ugye mindenben fel lehet fedezni a rendet, hogyha az ember jobban belenéz a dolgok mélyére, illetve egy ilyen rendező elvet vagy rendező erőt. De a mai világból hát nem is tudom, mit mondjak, mindenki más szemmel nézi ezt a történést, ami történik. Mi az, ami téged leginkább behozott a Bitcoin környezetébe? Tehát ugye volt róla szó, hogy a spiritualitáshoz nagyon sok közöd van, és párhuzamosan bitcoinerré is váltál.
– Nem kötöttem én így össze magamban ezt a két területet, egyszerűen csak érdekeltek dolgok. És én mindig úgy érzem különben, hogy ha az ember benne van egy bizonyos állapotban, vagy rezeg valahogy, mondjuk így, akkor bevonzza azokat a fontos dolgokat, információkat, amikre érdemes a figyelmét fordítania. Ugye beszéltünk itt a múltkori adásban a figyelemről, hogy mennyire fontos, főleg a mai világban, hogy mire fókuszáljuk a figyelmünket, minek adjuk oda azt az energiát. És aztán valahogy így bekúszott ez a Bitcoin.
Egyébként az a vicces benne – hogyha erről lehet beszélni –, hogy azt hiszem, a sógorom ilyen 2009-10 körül jött nekem azzal, hogy „Dani, nézd, te képben vagy ezekkel a számítógépes dolgokkal, itt van valami Bitcoin nevű valami, nézd meg!". Még valami weboldal is volt, azt hiszem, ilyen nagyon fura, ilyen mátrixszerű zöld színben. És akkor beleolvastam, de csak annyit értettem meg az egészből, hogy valami nagyon komoly videókártya kell a gépbe, ami nekem nem volt, és költeni kéne rá, és így az egészet el is engedtem. Hát persze azóta azért néhányszor álmomból felriadva tépem a hajamat… kis túlzással.
– Hát igen, ezek a korai találkozások túl koraiak.
– Hát igen. De tudjátok, sokszor az jut eszembe, hogy ez a „mi lett volna, ha" az mindig egy ilyen zsákutca. Mert az ember közben lehet, hogy már 86-szor vett volna belőle pizzát én is, meg nem tudom. Tehát nem gondolt volna rá az ember. De talán ez az aspektusa ennek az egésznek, amit a Bitcoin szimbolizál – ez a fajta szabadság, ez a fajta decentralizáltság, ami mögötte van –, az szerintem kapcsolódik ide. Vagy azok az emberek, akik hasonlóan gondolkodnak, azokat esetleg megfoghatja ez az irány. De én nem raktam így össze azért soha olyan nagyon mélyen ezt a kettőt. Inkább az, hogy valahogy bejönnek az életembe olyan információk, amik valamiért felkeltik az érdeklődésemet, és ha érdemes, akkor benne vagyok, és figyelgetem, tanulgatom. Tőletek is nagyon sokat tanultam egyébként erről, úgyhogy így van, ez az egész egy nagy tanulás.
– Én például a szabadság oldaláról közelítettem meg, nekem az volt így nagyon szemet szúró, de hát nyilván mindenkinek más.
– Igen. Egyébként szerintem itt is az a fontos ebben a Bitcoin dologban, hogy az ember átmenjen azokon a kezdeti rétegeken, ami ugye a felszín, ami a látszat. Ugye a ma embere amúgy is mindig csak a nagyon felszínen és a látszat szintjén figyeli a dolgokat. Nem nagyon vagyunk hajlandók mélyebbre menni, akár gondolkodásban, akár hogy megvizsgáljunk dolgokat. És akkor a felszínen, ami a hírekben mindig feljön, általában azokat nézik az emberek, és akkor jönnek ezek a kritikák, ezek a szemmel láthatóan „ássuk el, beszéljünk ellene, sározzuk be". Na, nekem egyébként ott kezdett gyanús lenni, hogy van ebben a bitcoinban igazán valami, amikor egyre több ilyen hírt láttam. Az mindig gyanús, hogyha a tömegmédia el akar valamit nagyon aprólékosan nyomni, vagy besározni. És akkor még mélyebbre mentem, és akkor kezdtem megérteni ennek a dolognak a fontosságát.
– Igen. Minap böngésztem a netet, és ugye előjött az, hogy ki mit gondol a Bitcoin legnagyobb achievementjének, és ott többen vitatkoztak, hogy az ego elleni harc: hogy mindenki, aki találkozik a bitcoinnal, az találkozik az egójával, és szembesül azzal, hogy ezt kell legyőznie. Te ezt mennyire vallod, vagy érzed?
– Érdekes gondolat. Igen, mert talán a felelősség, nem? Nekem legalábbis most ez jutott eszembe először: ez a felelősségvállalás, hogy nem hárítjuk a dolgokat, hanem hajlandók vagyunk szembenézni ez esetben nyilván azzal, hogy hogyan menedzseljük az életünket, hogy ebben milyen dolgok vesznek részt, és azok hozzájárulnak-e ahhoz, ami a mi elképzelésünk, vagy amit szeretnénk. Én ilyen szempontból el tudom képzelni ezt az összefüggést.
– Igen, de ugye a kapzsiság is az egónknak a része. Tehát ugye aki azt mondja, hogy „hú, basszus, milyen kár, hogy nem 10 évvel ezelőtt kezdtem el bitcoint venni, mert milyen gazdag lehetnék, és mennyivel könnyebb lenne az élet" – ami nem ciki, de ugye a részünk. És azt hiszem, erről beszéltünk is a múltkor: hogy nem az a lényeg, hogy eldobjuk az egónkat, hanem hogy minél jobban megszelídítsük, és ne az irányítsa az életünket, ami mondjuk az egocentrizmus.
– Egyébként nekem a kapzsiságról most eszembe jutott, amit mondtál, hogy ez akkor jött be, amikor eleinte azért én is elkezdtem nézegetni az egyéb coinokat. Bele is raktam valamennyit, nem sokat. És aztán persze annak rendje és módja szerint azért még mindig állnak egyébként dolgaim – ilyen három év után annyira profi voltam. Viszont utána kerültem talán veletek kapcsolatba, tehát a ti csatornátokkal meg az oldalatokkal, és akkor kezdtem jobban belemenni egyébként a Bitcoinba. És akkor nagyon sok mindent még veszteséges áron is átváltottam, és kiküldtem egy tárcára. Úgyhogy ott az volt ez a kapzsiság része, szerintem nálam ott tört meg: hogy oké, gyűjtögetem, de ez nemcsak erről szól, hanem egyebekről is. Ez még egyébként mindig tart, tehát benne vagyok bőven a folyamatban. De hát ez egy ilyen játék.
– Hát igen. Szerintem merész lenne bárki is kijelenteni, hogy őt a pénz egyáltalán nem érdekli.
– Persze, hát hülyeség is lenne ezt mondani.
– Hát ja, vannak előnyei, ha van. Illetve hát nyilván ebben nevelkedtünk, mert hát a világ ilyen, ez a materiális világ azért valamennyire. Meg ugye a Bitcoin ereje is nagyrészt abban van már – bocs, hogy közbeszólok –, hogy a szabadságnak az ereje is abban áll, hogy olyan pénzem tud lenni, amit teljesen tudok kontrollálni, és senki nem tud megakadályozni abban, hogy ezzel fizessek, vagy ebben fogadjak pénzt akár akárkitől úgy, hogy nem is tud róla senki, meg nem tudja megállítani, egy olyan rendszerben is, amifelé lehet, hogy mi is megyünk. Ugye ahogy centralizálódik a hatalom, meg ahogy egy csomó országban sokkal inkább önkényuralom van, ott aztán pláne nem mindegy, hogy mennyire tudsz szabadon értéket cserélni, tranzaktálni másokkal.
És ugye a Human Rights Foundation, az Alex Gladsteinnal sokat foglalkozik ezzel. Most nemrég volt az Oslo Freedom Forum is, ott is nagyon sok előadás erről szólt idén is, meg a korábbi években: hogy hogyan használják a szabadságharc eszközeként egy csomó ilyen diktatúrában az ellenállók egymás támogatására, vagy akár adományok fogadására világszerte. Tehát amikor sokszor az hangzik el a médiából, hogy a Bitcoin egy haszontalan dolog, és csak spekulációra jó, akkor elfelejtenek erről beszélni, hogy rengeteg embernek ez a mai napig a szabadságharcának a szerves eszköze, vagy úgymond fegyvere is akár, csak ugye egy békés fegyver.
– Igen, nyilván a médiában is azért hangzik el, mert az is centralizált, és nem érdeke a rendszer működtetőjének, hogy olyan nagy kollektív tudat bontakozzon ki, ami ellene megy. De vajon ez természetes igénye-e, illetve a természetben milyen rendelemek találhatók? Tehát ott is van-e centralizáció? Ugye van egy csomó faj a földön, növények, állatok stb. Ott megfigyelhető-e centralizáció, vagy hogy élnek az élőlények ezen a bolygón? Tehát miből eredhet ez az igény szerintetek? Mert ugye egy csomó társadalomra – most így példának okáért a hangyák, méhek, meg ilyen nagyobb kolóniákkal rendelkező kisebb állatok társadalmára – is rá lehet húzni a centralizációt.
– Szerintem azért nem. Ugye erről írok is egy cikket, mert voltam egy előadássorozaton, amit Takáts Péter tartott, és részben ez is az apropója annak, hogy most ilyesmi témákról beszélgetünk. És abban nagyon jól elmondja Takáts Péter azt – amit így tömören fölidéznék –, hogy a történelem során törvényszerű dolog volt, hogy központosítottan működött a társadalom. Mert ugye akár több ezer évvel ezelőtt, amikor a fáraók, meg ilyen úgymond beavatott emberek kapcsolódtak a felsőbb világokhoz, a szellemi szférához, vagy olyan segítő erőkhöz, amik nem a háromdimenziós világunk részei, akkor ők úgy tudták csatornázni azokat az irányelveket, meg alapelveket, meg erkölcsi normákat a többi ember felé, hogy aztán ők ezt közvetítették az alattuk levő rétegnek, a főpapoknak, vagy a nemeseknek.
Több ezer éven keresztül ez működött: elfogadta az emberiség azt, hogy felülről, a felső vezetőktől jön az útmutatás, és minden oké lesz, mi azt jól elfogadjuk, és abba az irányba megyünk. Csak ugye aztán az évszázadok során egyre inkább elszakadt a felső vezetés a spirituális lényektől, és az Istenhez, vagy istenekhez, vagy akár szellemi lényekhez való kapcsolódás kevésbé lett fontos a vezetőknek. És onnantól kezdve valahogy törvényszerűen az ego meg az anyag került a központba. És ez a rákfenéje most ennek a világnak: hogy továbbra is centralizáltan működnek a társadalmi rendszereink, meg ugye a nagy multicégek. Egy a cél: minél több hatalmat és pénzt pumpálni a csúcsvezetés felé, miközben ők meg totál megmondják onnan fentről, hogy mi van. Ez egy ilyen… kevésbé működik. Ezt látjuk, hogy nyekereg a rendszer.
– Igen, hiányosságai vannak.
– Ja. Tök jó, hogy van olyan erő most a kezünkben, olyan eszköz, mint a Bitcoin, mert ugye az pont ez ellen hat, és pont egy decentralizált, nem központosított társadalmi szerveződést segít nekünk létrehozni. De ahhoz nekünk, embereknek kell tudni mit kezdeni ezzel az eszközzel is, meg aztán biztos, hogy egy csomó minden mással. De szerintem baromi nagy optimizmusra ad okot. Az adás előtt beszélgettünk is egy picit erről, hogy a Bitcoin egy reménysugár, és ezt mind tapasztaljuk: hogy a bitcoinerek között azt érezzük, hogy nem megkeseredett emberek vannak, hanem a jobb világért aktívan tevékenykedő emberek. Viszont azt látom én is a környezetemben, hogy borúlátóak, mert egyszerűen azt látják, hogy nem működik a világ, és nem várhatjuk a megoldást a politikusoktól sem, mint ahogy eddig se nagyon várhattuk.
– Nem azért voltak ők ott, hogy megoldják.
– Ja. De itt az összefogásban szintén baromi nagy erő van, és azért jó, hogyha tevékenykedünk, meg dumálunk erről, hogy hátha bemegy az embereknek: hogy nem biztos, hogy azért kell bitcoint venniük, hogy aztán gazdagok legyenek, hanem hogy elkezdjenek egy olyan dologgal foglalkozni, ami a felelősségvállalásnak egy fontos része.
– Ja. Külön jó, Dani, hogy ezt megemlítetted, hogy ami téged is bekapcsolt, az az, hogy milyen ellenerő volt itt a világban kifejezve a Bitcoin ellen. Meg hát a mai napig azért van, szerintem ez látszik. Nyilván most ez palástolva van, meg be van állítva szuper megmentőnek egy-két ilyen politikai irányzatban, de én úgy gondolom, hogy aki a jelenlegi rendszert működteti, annak továbbra sem barátja a Bitcoin, és továbbra sem barátja a gondolkodó ember, meg a decentralizált közösség.
– Meg az összefogások.
– Az összefogás, tehát az összefogás ezen síkja. Mert ugye összefogni úgy is lehet, hogy nincs központi vezérlése az összefogásnak, hanem elvek, incentívák, ilyen ösztönzők, meg különböző motivációs dolgok fogják össze ezt az összefogást, ami a jelenlegi rendszerben nincs jelen. És ez az alternatíva ugye akkor jöhet be, hogyha az ember tanul a Bitcoinról, és nyitott ilyen irányba, hogy belegondoljon, hogy ez mi. És még egyébként simán benne van az is, hogy gazdag lesz, gyakorlatilag még most is benne van. Szóval a Bitcoinba soha nem késő beszállni, ezt milliószor hangsúlyoztuk, hogy mik miatt, most nem mondom. De persze amellett, hogy ennyi hasznos vonzata van, továbbra sem elhanyagolható az sem, hogy megéri azoknak, akik ebben részt vesznek. Látva ezt a nagy inflációs hullámot, ami valószínűleg csak fokozódni fog, az simán benne van.
– Igen. Egyébként az jutott eszembe, amit mondasz, hogy gazdagabb lesz. Az biztos, hogy gazdagabb lenne az ember az összefogás által, kapcsolatokban, olyan minőségi kapcsolódásokban, ne adj' isten pozitívabb érzelmekben, mint az öröm, meg a kiteljesedés. Ha egy picit visszakanyarodnánk ezekhez a fajta közösségekhez, ezekhez az ősi közösségekhez a dolgok hajnalán, szerintem ott boldogabbak is lennének az emberek, nem? Hát mindig mindenhonnan azt halljuk, a pszichológia, meg mindenféle kutatások már mindenhol bizonyították, hogy az ember azért társas lény, kell a közösség, kell a visszajelzés, akkor vagy boldog, ha kommunikálsz. És akkor közben ennek a nagy individuum-felemelkedésnek a kapcsán pont, hogy elszakadunk egymástól. Meg itt van ez a nagy közösségimédia-hullám ugye már mióta, és azt hittük, hogy majd ez mindent megváltoztat. És hát igen, sok mindent változtatott, meg nyilván ennek is megvan a maga előnye abszolút: pont a hasonlóan gondolkodó emberek egymásra tudnak találni.
De szerintem az a lépés hiányzik még – és amit ti is mondotok, hogy talán ez most kezd alakulóban lenni –, hogy ez az alulról szerveződés, hogy tényleg úgy összerántódjanak a hasonlóan gondolkodó emberek, hogy eljussunk a cselekvésig is. Tehát ne csak az elmélkedés, mert az nagyon megy, hanem hogy oké, mik a konkrét lépések stb. Egyébként beszélgettem a ChatGPT-vel az ügyben, és nagyon érdekes volt, mert megkérdeztem tőle, hogy ha te megkapnád ezt a feladatot, hogy ebből a centralizált rendszerből induljunk már el végre egy decentralizált felé, ahol fontos az ember stb. – megadtam egy-két paramétert –, akkor mit csinálnál? Három nagy lépésre osztotta. Az egyik az, hogy semmiképpen nem kéne rázúdítani az emberekre, hanem inkább finoman, párhuzamosan elindítani ezeket az irányokat, hogy legyenek példák. Mert az embereknek nagyon fontosak a példák, a sikertörténetek: hogy nézzétek, összeállt öt gazda, ezt csinálják, van egy közös elszámolási rendszerük – most hívhatjuk bárhogy –, és működik. És akkor nyilván, ahogy elkezdenek decentralizáltabb módon ezek a kisebb közösségek is kapcsolódni, akkor például az nyilván hozhatna egy…
– De úgy tudom, egyébként Magyarországon vannak ilyen kezdeményezések, hogy megmondod, hogy mi kell neked, és akkor összerakják.
– Hát igen, az nem teljesen ugyanaz, de vannak ilyenek. Bár kevés konkrét példát találtam, mert kutattam erre is egyébként, hogy van-e valami konkrét példa a világban. Ilyeneket hozott, amit te mondtál, hogy ilyen támogatások fogadása, itt Ukrajna kapcsán is hozott mindenféle szervezeteket. Szóval főként ilyeneket, de hát ezen azért messze túl lehetne lépni, és elindulni egy teljesen más úton.
– Nagyon sok szerveződés van egyébként ebben – bocs, nem akarlak…
– Nyugodtan.
– …amit te is mondasz, a világban, ahol nagyobb szükség van rá. Ott azért az emberek kutatnak, és megvalósítanak ilyen kisebb közösségeket: Nigéria, El Salvador, akkor mit tudom én, ázsiai térségekben, itt-ott Afrikában, nagyon sok ilyenről hallani.
– Igen. És valószínűleg Magyarországon is szüksége lenne rá az embereknek, csak azok a hangok el vannak nyomva egy kicsit, amik ebbe az irányba vinnék a beszélgetést. Illetve annyira el vannak fásulva szerintem az emberek, hogy már talán nincs is erejük abba kapaszkodni, nem hiszik el, hogy lenne még mégis remény, vagy lenne mégis valami, ami meg tudja őket menteni. Tehát ez a hit, remény totál ki van irtva.
– Mi meg gyanúsan, megszállottan mosolyogva mondjuk azt, hogy a Bitcoin a megoldás.
– Igen, mint valami szekta közben.
– A szekta a fiat oldalon van, az a legnagyobb.
– Tényleg, szerintem ez egy olyan dolog, amin én viszonylag korán, amikor ismerkedtem a Bitcoinnal, flasheltem: hogy ez tényleg mennyire furcsa, hogy van egy olyan cucc, amire mondogatják az emberek egymásnak, hogy „te figyelj, ez a világ legjobb befektetése, megismételhetetlen, soha többé nem lesz ilyen". És ezt hányszor hallottuk már korábban egy csomó mindennel kapcsolatban, ami mind átverés volt, és miért ne gondolná azt az ember teljesen jogosan, hogy itt a legújabb átverés? Csak hát ugye ez egy olyan átverés, aminek a kezdete óta eltelt már 16 év, és még mindig nem verődött át igazán senki. De jogosan azért lehet kételkedni, és folyamatosan mi is kételkedünk benne, és folyamatosan utánanézünk ennek-annak a vonatkozásának is. És valahogy még sosem igazolódott be, hogy itt valahol lenne valami szívatás ebben a dologban, hanem úgy tűnik, hogy működik.
– Működik, ja. Illetve ha már az átverések: azért mindegyikből tanul az ember, de hogyha a Bitcoin mégis az lenne, én ennyit még egyikből se tanultam. Tehát annyi területen motivál, hogy menj utána a dolgoknak, nem? Hogy ez tényleg így van? Akkor miért így tanultuk? És ha belegondolsz, hogyha használod az agyad, és végigmész ezeken a tanításokon, meg ezeken a kis dimenziókon, amiket itt megnyitogat, akkor mindig rájössz, hogy hoppá, igazából a nagy átverés nem azzal van, hogy én elkezdek tanulni most ezekről, őszintén magamban levonva a konzekvenciát, hanem az, hogy eddig miről tanultam, és abból mi volt kamu.
– Nem, ez is egy nagyon fontos része volt. Mennyit gazdagodtál általa? Látod, hogy ez gazdagít. Így van. És nemcsak így materiálisan – hú, hosszú szó –, hanem szellemileg is.
– Igen. Egyébként amit ti képviseltek, meg a Feri szokott erről sokat beszélni: hogy a pénzrendszer mennyire nem jól működik, meg miért így működik, meg hogyan alakult ki ez az egész rendszer. És ott is ugye ez volt az alapja. És ha belegondolunk, hogy mennyi minden épült rá – hát amiatt olyanok a dolgok, amilyenek, mert mennyi minden épült rá. És hogyha valóban itt van egy alternatíva erre, és ez egy teljesen más szellemiségben történik, akkor mennyi minden egyéb olyan dolog épülhet rá, ami egy teljesen más minőség, mint amit most működtetünk, akár gazdasági, akár szociális, vagy társadalmi, vagy egyéni területen, bármi. Sokat szoktatok ti is beszélni arról, hogy mennyi mindent hozott nektek a Bitcoinnak a kutatása, a tanulása, mennyi téma jött föl.
És egyébként ez nálam is így van különben. Hát ugye ezért is írtam ezt a cikket annak idején, amiről múltkor beszéltünk, a Bitcoin és spiritualitást: hogy milyen analógiákat lehet itt összerakni, és lehet találni abszolút, ha az ember túllép ezeken a klasszikus dolgokon, amiket itt beszéltünk, hogy „úgyse, meg most miért gondoljuk, hogy ez majd megváltoztat bármit? Semmi se változtatott meg semmit eddig se". Ugye amúgy is szoktak a magyarok mindig legyinteni, hogy „jó, hát persze, majd, igen, Bitcoin, hagyjál már". De hogyha valaki elkezdi egy picit megkapargatni a felszínt, és elkezd megnyílni, és elkezd befogadni olyan nézeteket, gondolatokat, amiket ez felhoz benne, és azokat az információkat, amikhez ezáltal eljut, szerintem ott kezdődik az igazi buli.
– Ja. És szerintem ez az a vonal, amire az Anti próbált rátapogatni az egóval kapcsolatban.
– Mondd csak, mondd!
– Mert ugye ez tipikusan ego, nem? Hogy az emberek mindig így gondolkodnak. Akárhogy is gondolkodom, az a lényeg benne, hogy hajlamos vagyok-e arra, hogy meggondoljam magam bárminek a hatására – és tök mindegy, hogy micsoda vagy kicsoda –, hogy el tudom-e engedni azt, hogy „márpedig nekem igazam volt egészen idáig".
– Igen, igen. Egyébként ezt látom én is sok embernél, hogy annyira erős ez az „én"… „De hát én jól látom. Mit beszélsz itt hülyeséget?" Nincs bennük a kérdés, hogy mi van, ha nem.
– Igen, így van. Ez a tükör. És a bitcoinerekben megvan. Mert én legalábbis magamról kiindulva: van sokszor, hogy hülyeséget mondok, de utána felteszem a kérdést, hogy vajon mi van, hogyha a másik oldalnak van igaza. És ha sokszor belehelyezed magad ebbe, akkor kerülsz mindig közelebb a megoldáshoz, nem akkor, ha makacsul ragaszkodsz valamihez, mert akkor csak megmaradsz a szobában, ahol nagyon jó hallgatni a visszhangot.
– Igen. Hát igen, én ezt hívom valahol tudatosságnak, a valódi tudatosságnak: hogy hajlandóak vagyunk kicsit kitágítani nemcsak az elménket, hanem akár még egy más réteget is. De igen, tehát itt kezdődik ugye a gondolkodásmód: hajlandó vagyok-e kilépni azokból a szűrőkből, amiken keresztül eddig láttatták velem a világot, meg láttattam magammal is a dolgokat. De ehhez kell egyfajta önismeret, kell egyfajta nyitottság is, kell egyfajta olyan hajlandóság is arra, hogy én igenis szembe akarok nézni azokkal a dolgokkal, amik kényelmetlenek, vagy amiket eddig hárítottam. Vagy igen, ez, amit mondasz: hogy eleve egyfajta megkérdőjelezése annak, amiről eddig azt hittem, hogy az normális. Nekem egyébként a mai világban sokszor ez is így bevillan ilyen vészvillogóként: hogy úristen, mennyire furcsa, hogy a mai világban annyi mindent illetünk normális címkével, ami nekem nagyon furcsa. Hogy de miért? Miért gondoljuk ezt normálisnak? És azt látom az embereken, hogy teljesen benne vagyunk a mátrixban, és amit eléd tettek, azt megeszed, és ennyi volt.
– Jó, egyébként nagyon jó, hogyha az ember elkezdi… Talán egy kis hintet így adhatunk a nézőknek – vagy hát nyilván akik itt minket néznek, azért eddig biztos eljutottak –, hogy ha az ember megkérdezi, hogy „miért ez a normális?", már az egy nagyon jó első lépés, nem? Én például még hajdanán, gyerekkoromban úgy kezdtem el ezt a nagy kritikus vizsgálódást az életemben, hogy elgondolkodtam: jó, most egy hétig azt játszom, hogy mindenre megkérdezem, hogy miért van így. És benne maradtam, mert annyira jó volt próbára tenni a világot a doktrínáiban, és kritikussá tett.
– Akkor téged se szerettek a tanárok.
– Nem. (nevetés)
– Hát de azért milyen érdekes, gondoljatok bele, hogy a kicsi gyerekeknek van egy korszaka, amikor minden „miért?", ugye? Bármit mondasz neki, mindig visszakérdez: „De jó, de miért?" Ugye ezzel is ösztönöz nyilván minket, ez tök jó tanulás. Tehát nem véletlenül ösztönös az emberben ez a fajta kíváncsiság, hogy „oké, de miért?".
– És tudod, mit tanultam ezzel kapcsolatban? Pár évvel ezelőtt nagyon érdekes dolgot mondott nekem egy srác: hogy olyankor egy csomóan, mint szülők, meg felnőttek, azt érezzük, hogy meg kell indokolnunk a dolgokat, mert a gyerek azt kérdezi, hogy miért van ez így, mi vezetett ide. De a gyerek igazából nem erre kíváncsi, hanem a céljára: hogy miért úgy csináljuk, és annak mi lesz a következménye. És tényleg baromira fontos kulcs ez gyerekként is, de felnőttként meg pláne: hogy mi az a dolog, amiért bemegyek dolgozni, miért csinálom ezt és azt. És nem megindokolni kell, és felmenteni magamat, hogy azért viselkedem így, mert mások ezt csinálták, meg ez az előzménye, hanem hogy mi a célom vele, hova akarok eljutni. És ez egy baromi kulcsmomentum: hogy vannak-e egyáltalán olyan dolgok, amikért változtatok akár valamin, vagy amikért nem változtatok, mert nekem az egy olyan cél, amiért tényleg oda tudom tenni magamat. Most lehet, hogy nagyon elvittem a fókuszt, de ez jutott eszembe.
– Ez érdekes, tök jó. Egyébként én is élénken emlékszem a gyerekkoromra, hogy nagyon sokáig – de egyébként még most is sok minden, egyre inkább így van – egyszerűen nem értettem, hogy miért úgy történnek a dolgok a világban, ahogy vannak. Tehát nem értettem egy csomó mindent, és nekem nagyon sok idő kellett, hogy elfogadjam, vagy meglássam azt, hogy jó, hát így alakult ki a rendszer. De ugye utána egyből jött, hogy végre átlátom, és utána megint: „Na jó, de miért?" Ugyanúgy jött megint a miért, és ez most mostanában már megint erősödik egyébként. Azt érzem magamban, hogy oké, de miért fogadjuk el azt… Nekem mindig a munka kapcsán jön fel: miért fogadjuk el normálisnak azt, hogy több időt töltesz a kollégáiddal, mint a saját családoddal?
– Igen.
– Például ez egy egyszerű kérdés. Tehát miért fogadjuk el ezt normálisnak? És értem, hogy pénzt kell keresni, meg jönnek a klasszikus válaszok. Na de már ott is az van, hogy de miért így alakult ki a rendszer, hogy valamiért csinálni kell valamit, hogy aztán kifizethesd a valamit? Persze ez nagyon messzire visz, de hogy miért normalitás ez? Miért fogadjuk el?
– Mert nem gondolkodnak az emberek. Nem akarom Oshót idézni, de neki van egy klasszikus videója erről. Na, melyik is? „Hogyan működik a demokrácia, és miért?" Majd esetleg linkben berakhatjuk, ha még engedi a YouTube, nem tudom, mert annyira kritikus. Hát nemcsak ugye azért, mert a vége – és akkor most lelövöm – az, hogy azért, mert „people are retarded". (nevetés) Na mindegy. Hát az Osho tudott provokatív lenni elég rendszeresen. Jó. Na, szóval igen, nem gondolkodnak az emberek. Szerintem ez az alapprobléma.
És tudod, még mi jutott eszembe? Egy pár perccel még a miértek előtt, amikor arról beszélt valamelyikőtök, hogy megdolgozni azért, hogy utánanézzünk a dolgoknak, és megváltozik a világkép, meg rájövünk, hogy miért működik így vagy úgy, hogy ugye ez mindig fájdalmas dolog. És igen, az önismeretet emlegetted még, Dani, és itt is szerintem baromi nagy a párhuzam az önismereti úttal a Bitcoinban. Merthogy ahogy tanulunk a dolgokról, egy csomó olyan információ jön föl, ami sebeket tép fel, akár kollektíven, tehát nem is feltétlenül egyénileg, és olyan fájdalmas felismerésekig jut el az ember, amiket föl kell dolgozni. De az önismeret meg a spirituális út is – nem is tudom, ki mondta ezt, az is egy nagyon szép mondás –: nincs fejlődés szenvedés nélkül. Tehát a fájdalom része az útnak, és ugye az életünk is nagyrészt erről szól, hogy vannak örömök is, meg fájdalmak is, de ezek vezetnek el addig, ameddig eljutunk. Tehát ezek visznek a felismerés felé, a felismerés útján.
– Igen, de sokszor ezek a fájdalmak ugye az illúzióknak a leomlása. Azt is szokták mondani, hogy például a csalódás egy nagyon magas tudatállapot. Mert miért? Azért, mert a régi hitrendszerem megremeg, és viszont így helyet csinál az újnak, ami megint majd egy ideig visz csak, és aztán azt is el kell engedned, mert mindig jön valami új. Meg gondoljatok bele – azért visszakanyarodva egy picit ahhoz, amit mondtál, Árpi –, hogy a minták nagyon meghatározók. Beleszületünk mintázatokba: hogyan viszonyultak a pénzhez mondjuk a szüleink, vagy az a társadalmi kor, amibe beleszületünk, akkor éppen mi a közmegegyezés. Én azt szoktam mondani: közmegegyezés a valóság természetéről. Amikor kollektívan, valahol tudat alatt megegyezünk arról, hogy normális az, hogy napi nyolc órát töltesz egy irodában. Tehát beleszületünk, és persze, hogy az lesz a normális, mert amibe beleszületsz, az valahol egyfajta normalitás, ugye? És néha abból nagyon nehéz kitörni, mert annyira erősek ezek a tudatalatti minták, ezek a falak, amikbe beleütközöl.
De például a miért, amit mondtál, az nagyon jó: a miért kérdés mindig nagyon hatékony, mert azzal pont elkezded ezeket lebontani. Mert állandóan nekimész a falnak, és megkérdőjelezed az illúziót.
– Neo vagy a Mátrixban.
– Igen. És az segít utána. De lehet, hogy ezt követi egy csalódás, hogy lehullik valami a szemed elől. Egy egészen egyszerű példa, hogy valakit valamilyennek látsz – ugye anyukádat valamilyennek látod, vagy apukádat –, és aztán lehull egy réteg, ahogy felnősz, és máshogy látsz dolgokat. Az lehet fájdalmas úgymond, de utána tovább mész, és jön az új, és már nem haragszol apukádra, hogy miért olyan volt veled, meg miért azt csinálta, amit csinált, hanem belátod azt, hogy ő ezt tudta, mert ő is ezt hozta.
– Ja, csak legfeljebb nem volt meg az a tudatossága még akkor, hogy ezt észlelje. De hát mindannyiunknak vannak ilyenek, amiket a gyerekeinknek továbbadunk. Az ő feladatuk, hogy rájöjjenek, hogy hülyeség volt az is, legalábbis a nagyja.
– Reméljük, rájönnek, hogy apa csak a legjobbat akarta nekik.
– Igen, igen, abban lehet csak bízni. Jó. Kiakasztani az egót – még az Oshóról ez jutott eszembe, meg kicsit azokról, amikről szó van. Meg a Laár András is mond ilyet, hogy a humornak is az a fő funkciója, hogy megnevetett, meg rácsodálkozol dolgokra, és legalább egy pillanatra megáll az ego, és rácsodálkozik arra, hogy milyen is ez az univerzum. És az Osho is azt mondta – sokszor a személyére is vetették, hogy olyan ellentmondásos, mert a múltkor ezt mondtad, most azt mondod –, hogy „te ne higgy nekem mindent, nem az a lényeg. Én csak ilyen pillanatokra megpróbálom a különböző embereknek kiakasztani az egóját, és legalább egy pillanatra legyél önmagad". És akkor már lehet, hogy megtapasztalod azt, hogy nem biztos, hogy az van rendben, amit a gondolataiddal így egyben tartasz, hanem lehet, hogy van ezen kívül valami univerzális igazság, ami felé lehet még lépéseket tenni.
– Jó, csak nem kell elvinni a trollkodásig, hacsak nem az a cél, hogy kiakassza az embereket.
– Ja. Na és az alulról szerveződésben még mit nem érintettünk? Mert arról te egy tök jó írást csináltál, amit előzetesen mazsolázgattunk, hogy abban biztos van még, ami felé lépdelnünk kell, most így, miután kiakasztottuk egymást. Mi lehet még olyan feladat szerinted, akár kis léptékben, akár a magyar Bitcoin közösség terén, amiről nem elég, ha csak dumálunk, hanem ebben az alulról szerveződésben el kéne kezdenünk tevékenykedni? Neked van ebben valami meglátásod, Dani?
– Húha, ez egy jó kérdés.
– Aktivitás! (nevetés)
– Hát ha nincs most így hirtelen, az se baj.
– Hát szerintem mindenképpen az, amit csináltok, ez az edukáció. Szerintem ez nagyon fontos, ez az alapja ugye mindennek: hogy egy kicsit a fejekben rendet tenni, vagy amiről beszéltünk, hogy egy kicsit máshogy lássák az emberek ezt a dolgot, mert nagyon skatulyákban gondolkodnak. És szerintem ezek a közösségek nagyon jók, meg ez, amit a Feri is csinál, ezek a konferenciák, szerintem ez nagyon jó. Meg most pont láttam a Ferit, valamelyik podcastban beszélt arról, hogy az üzleti életben, a vállalkozók között is terjeszti ő az igét. És ő azt mondja, hogy nem az embereknek kell elvárni, vagy kikényszeríteni, hogy mondjuk elfogadjanak bitcoint a vállalkozók, hanem nekik kell vonzóvá tenni, mert az egy motiváció. Én sokszor kapom egyébként azt, hogy „na jó, majd ha kenyérre, kenyérért tudok fizetni bitcoinnal, majd akkor visszatérünk erre a kérdésre". Sokszor hallom egyébként teljesen logikus emberektől.
– Igen. Valahol ez is érthető nézőpont, de ez megint csak a nagyon-nagyon felszín, egy ilyen kis szelete ennek az egésznek. Szóval szerintem mindenképpen fontos ez a fajta oktatás, mert utána, erre építve bárki elindíthat bármilyen mozgalmat, nem? Hogy figyelj, álljunk össze, gazdák, akár Bitcoinban egymás között, vagy kis településen, vagy egy pár háztömb, ahol laksz – végül is ilyenekben is meg lehetne valósítani akár, ilyen kisebb egységekben.
– Igen, igen. Megoldást adott, decentralizált megoldást adott egy csomó problémára, úgyhogy valószínűleg a kicsi egységek meg az alulról szerveződés lesz itt a kulcs. Akár abban is, hogy hogyha egyre többen képben vagyunk a Bitcoinnal kapcsolatban, egyre többen elfogadjuk egymástól a bitcoint, nem? Rádumálni másokat, hogy fogadják el tőlünk – az kicsit olyan átlátszó vagy gyanús lehet, hogy miért akarja rám tukmálni a bitcoinját azért, hogy adjak neki ezt vagy azt. De ha már belátják az emberek, hogy ha ő nem is akar venni bitcoint, de miért nem fogadja el, amikor azt látja, hogy egyre értékesebb dolog – akkor hülyeség nem elfogadni. De ezt is be kell látni az embereknek. Szerintem ez egy transzformatív folyamat, hogy egyre többen nem mondanak nemet arra, hogy elfogadják a bitcoint. És lehet, hogy ez is egy lassú folyamat, de azért zajlik. És akkor el tud kezdeni fizetőeszközként is egyre jobban működni. Most is működik, de azért még nincs az, hogy a sarki közértben a kenyeret ki tudom vele fizetni, és lehet, hogy még évekig nem is lesz, de attól még ez működik.
– És akkor még mindig nem érintette meg azt az embert, aki elkezdi elfogadni, hogy mi a mély üzenete ennek az egésznek. Tehát akkor még csak egy ilyen kis eszközt lát…
– Ami egy csereeszköz. Gyakorlatilag pénz, ugye, mindenre be tudja cserélni.
– …és akkor még nem látja a mozgalmat, meg azt, hogy mit old meg.
– Igen. Meg ugye azt a funkciót, amit aztán még mondogatnak, hogy na majd amikor bitcoinban lesznek kifejezve az árak – az tényleg durva lesz, amikor azt meglépjük. És lehet, hogy sokan akkor fognak rácsodálkozni, hogy „ja, hogy a Bitcoin pénz". Jó, de hát az még tényleg odébb van.
– A digitális euró mellett.
– Ajjaj. Nem lesz majd ott.
– Vicces egyébként most ez a téma, én mindig leragadok ennél, mert tényleg annyira igaz, hogy egy csomóan ezzel vágnak vissza, hogy majd ha a boltban ez lesz az elfogadott fizetés. De egy csomó hír van – és nem akartam híreket érinteni –, például felröppent ilyen is, hogy a Spar 13 000 üzletében majd el akarja fogadni. Nem tudom, hogy erről hallottatok-e. És ez pont ide vág.
– De mit fogad el?
– Bitcoint. Tehát így gondolkodik a Spar csoport.
– De Magyarországon, vagy Svájcban?
– Nem, így világszerte 13 000 üzletben. De nem akarok… nyilván erről majd ők tájékoztatnak mindenkit időben. De erről volt szó, hogy vizsgálják, meg már talán treasury is van náluk, nem tudom.
– Mondjuk lehet, hogy gyakrabban járnék Sparba.
– Mert figyelj, és akkor itt a megoldás: hogyha egy ilyen lánc meglépi, vagy egy helyi bolt, akkor már tudod mutatni, hogy ez van, és akkor már azt a dimenziót is tudod mutatni, hogy látod, ettől nem kell félned, mert ez is egy pénz. Tehát tovább lendítheti azokat az embereket, akik megállnak ennél a lépcsőfoknál. Ugye amit korábban mondtál, Dani, hogy ezek a csalódások meg felismerések mind ilyen picit-picit tovább löknek az új felé, és az új igazából egy lépcsőfok ezen a tudatos szinten. Tehát ugye emeljük a tudatunkat, egyre inkább teljesebb ismerettel rendelkezünk a világról. Tehát nem azt hisszük el, amit eddig, mit tudom én, gondoltunk, hanem egy sokkal pontosabb képünk kezd kialakulni. És ilyen kicsi lépések kellenek ahhoz, hogy ez a Bitcoin terjedjen, illetve hogy az emberek megugorják ezt a szintet, és egyéni szinten tudjanak cselekedni, aztán utána kollektív szinten is.
– Hát meg ha belegondoltok – ne menjünk ennyire előre –, ezekben a decentralizált társadalmakban vagy közösségekben azért a szellem is teljesen más irányba tudna elváltozni, ugye? Tehát például a közös jó, a közös érdek: hogy el tudnánk távolodni egy kicsit ettől az önérdektől, hogy csak én számítok, és senki más. És akkor ott lenne az emberek tudatában, hogy oké, én ezt azért csinálom, mert ez egy közösséget szolgál. Mert mondjuk egy ország annyira nagy és annyira összetett, hogy a tudatunk nem tudja befogadni, hogy oké, most teszek valamit, és akkor hozzájárultam az ország termeléséhez. Valahol igen, de egy kisebb léptékben talán jobban, fókuszáltabban átlátja az ember. És lehet, hogy emiatt úgy is visszacsatolódik, hogy hasznos vagyok, hasznosabbnak érzem magamat, mint mondjuk egy nagyobb léptékben, nem? Meg még sok egyéb olvasata is van nyilván ennek, az egymás támogatása stb., minden szempontból.
– Igen. Erről az jut eszembe, hogy például a Waldorf iskolában úgy működünk, hogy a szülők is egy csomó mindent teszünk az iskoláért. És tök jó látni rendszeresen, hogy amibe mondjuk a múlt nyáron beletettem egy csomó energiát, hogy kifessük, vagy akármit csináljunk az iskolával – de hogy más szegmensre meg néha rácsodálkozom, amihez viszont nekem nem volt közöm, de mások megcsinálták, meg ahogy a tanárok beleteszik magukat. Hogy rácsodálkozom, hogy úristen, de jó ez az iskola, és tök jó, hogy ezt együtt csináljuk. És néha a saját tevékenységem gyümölcseire is rácsodálkozom, és örömködöm neki, de a közösség többi tagjáéra is, amit beletesz, mindenki mást tesz bele. És tényleg sokkal látványosabb ez az eredmény, mintha azt próbálom nézni, hogy amit én az életemben letettem az asztalra, attól most az ország mennyivel jutott előrébb – mert nem látom. Biztos, hogy van annak is nyoma, de nem ilyen látható. És így nem is tudom magamat jó érzésekkel telíteni, hogy mondjuk látnám az eredményét azoknak az erőfeszítéseknek, amiket tényleg lelkesen beleadtam eddig akár a magyar közéletbe. De mondjuk az, hogy itt vagy köztünk, és ilyeneket mondasz, hogy volt haszna a podcastadásainknak, legalábbis a korábbiaknak, az melengeti a szívünket.
– Ennek is lesz azért.
– Igen. És meg tudunk győzni mindenkit arról, hogy azt gondolja, amit mi.
– Hát nem is azt, de legalább gondolkodjon, érted? Mert a legrosszabb az, amikor… Hát a magyar valóság amúgy is elég szomorú, mert ott mindenki egy kicsit ilyen nézi a földet, meg hajt, meg önzőség van, és nincs nagyon jelen az, amit te is említettél itt a Waldorf mintájával, ez az ilyen közösségi igény az előrehaladásra.
– Ezt a Bitcoin elég jól meg tudja mutatni. Úgy meg biztos nem lehet mondani, hogy nincs, hanem még elvétve van. De biztos, hogy van egy csomó ilyen kis közösség, mert azért vannak rá mozgalmak, meg így helyi szinten lehet ezt biztos érzékelni.
– Én azért elég sok időt töltöttem Magyarországon az életemből, és mégis ezt mondom, hogy annyira nincs jelen.
– Hát nem általános.
– Nem általános. Tehát sokkal ritkább példa az, hogy van. De most ha egy pillanatra belegondoltok – bocsánat, még ide visszakapcsolva –, hogy itt jön be az, hogy például Árpi azt mondja, hogy őt örömmel tölti el, hogy kifestette az óvodában a falat, ugye? Tehát neked megvan az a tudatosság, hogy ennek tudsz örülni. De ugyanígy megcsinálja Gipsz Jakab egy másik iskolában, hogy kifesti a termet, de nem így éli meg, hanem úgy, hogy „már megint én festettem ki a következő csapatnak is", ugye? Ezt most csak azért hozom ide be, hogy megint csak az: oké, hogy csinálunk valamit, de hogyan fogjuk föl, hogyan állunk hozzá.
– Igen, a megélés számít. De az meg akkor tud olyan lenni, hogyha olyan szűrőim vannak, hogy már átmentem ezeken a negatív szűrőkön, hogy „úgyse, meg á, meg mi változna már, hagyjatok már", miközben felfordul körülöttünk a világ, és néha a tornádó közepén állunk.
– Szóval felfogás kérdése azért nagyon sok minden. És ebben egyébként megint csak visszakanyarodva: nyilván ez sok mindenre igaz lehet, de például a Bitcoin tanulmányozása, vagy az, hogy elmélyedsz benne, és amiket felhoz benned – kérdéseket, témákat, területeket –, az is nagyon formálja ezt a fajta világlátást. Legalábbis én is ezt vettem észre magamon, hogy sok olyan dologban segített… Tehát például nekem, ilyen spirituális irányultságúként, a pénz és a pénzvilág olyan volt, mintha valami teljesen más világ lenne. És most már rengeteget tanultam róla, meg szerintem nagyon sokat fejlődtem ebben, és hál' istennek nagyon sok minden más irányba változott a vélekedésem róla a Bitcoin kapcsán. Úgyhogy szerintem ez a formálás, önmagunk belső formálása nagyon fontos.
– Ja, meg a pozitív jövőkép. Szerintem akár ebben a mentalitásban, amit erről a festésről mondtál, az is egy kulcsa ennek: hogy amikor csinálok valamit, akkor ott van előttem, hogy azt miért csinálom. Mert ha csak azért, mert valaki azt mondta, hogy nekem ez kötelező, akkor az csak nyűg tud lenni. De hogyha előttem van az, hogy ettől lesz szép környezete akár a saját gyerekeimnek, de még sok másik gyereknek, akkor az egy tök jó dolog. Hát akkor lehet, hogy tényleg szenvedek közben, meg szívesebben lettem volna 35 fokban a strandon, és nem egy zárt teremben festek, de megéri áldozatot hozni, hogyha előttem van az, hogy odamegyünk, és jó lesz. És nem csak 20 év múlva, ugye, amit szoktak ígérgetni a politikusok, hogy most meg kell húznunk a nadrágszíjat, de majd jó lesz.
– Minden évtizedben elmondják, igen, hogy majd 20 év múlva jó lesz, meglátjátok, most egy kicsit még szorítunk a nadrágszíjon.
– Na, és itt volt a kulcs, amit mondtál: áldozatot hozni. A ma embere nem is érti ezt. Azt gondolja mindenki, hogy akkor én megalázkodok, meg nem tudom, mi. Tehát nincs már meg ez a tudat, hogy valamibe úgy fektetek energiát, aminek olyan haszna lesz, ami esetleg másoknak is jó lehet. Szerintem egyébként az egy óriási ugrás a tudatban, amikor átlépsz ezen a kis én-gondolkodásmódon – ugye az ego is akár ugyanez –, amikor egy kicsit ki tudsz lépni ebből, és azt tudod nézni, hogy amit te teszel… Vagy van olyan dolog, mint mondjuk a Bitcoin, és mit tesz: nemcsak az, hogy emberek meggazdagodnak belőle – mert nézhetem így is, és „én miért nem vagyok közöttük?" –, hanem az egyéb aspektusa ennek. Amire az angol a win-wint szokta mondani: tehát mindenki nyer, mindenki tud rajta nyerni.
Szerintem egyébként efelé kéne elmenni ezekben a projektekben, meg startupok szintjén is, hogy ez legyen az alapgondolat. De talán ez egyébként sok helyen a világon már úgy kezdődik – szerintem ti biztos jobban tudjátok, vannak erre sok ilyen kezdeményezések, én is hallottam már ilyet –, hogy arra épüljön az egész, hogy ne csak ez a profitorientáltság legyen, hanem valami értéket adjunk hozzá, és egyébként a lehető legtöbb embernek jó legyen. Mert nyilván nehéz, hogy mindenkinek jó legyen, de hogy amiben csináljuk, abban a partnerektől kezdve mindenki arányosan részesüljön belőle.
– És ugye ami a win-win-win: hogy a környezetnek is jó legyen. Tehát hogy ezzel ne ártsunk az univerzumnak, meg a bolygónak sem.
– Igen, igen. Hát ugye vannak erre ilyen spirituális gondolatok, hogy a Föld anya is eddig ellátott minket minden jóval. Na de eljön az a pillanat, amikor a gyermek is kikerül abból a gondoskodásból. És ugye mi a következő lépés a növekedésében? A felelősségvállalás: hogy felelősséget kell vállalnia a tetteiért, és azokért a dolgokért, akár a környezetért. És az emberiség szerintem most kezd bejönni ebbe a fázisba, hogy azért már ott van a tudatosságunkban ez a zöld dolog. Hát néha persze teljesen el van torzítva stb., de én azt gondolom, hogy azért terjed ez a tudatosság, és kell is, ez nagyon fontos szerintem. Persze most még mondhatjuk, hogy az elején vagyunk, de azért rengeteg tök jó dolog történik szerintem ez ügyben is a világon. Hiába próbálják itt nekünk akár tudósok szintjén is – itt van Magyarországon, név nélkül –, akik hogy is mondjam… nagyon nem a reményt erősítik az emberekben, hanem hogy el fogunk égni 50 éven belül stb. Szóval ez is egy felelősség, hogy mit mondok, és hogyan.
– Elég nagy.
– Igen, elég nagy.
– Szerintem még itt az a kulcs, hogy a hatalomnak, tehát ennek a centralizált hatalomnak az az érdeke, hogy meg legyünk osztva, és féljünk. A manipulációnak egy nagyon hatékony eszköze, hogy alacsony rezgésszinten tartja a társadalmat, és akkor könnyebb tovább manipulálni és kontrollálni. És nem véletlenül vagyunk ott, hogy minél nagyobb a probléma a társadalomban, meg a nemzetgazdaságban, egyre nagyobb háborúk is vannak, meg akármi. Merthogy igazából így könnyebb minket afelé terelni, ami szerintük a megoldás, és akkor jól bele lehet terelni abba, ami jól működteti a rendszert: „és meglátjátok, jó lesz nektek, csak adjatok még több kontrollt a kezünkbe".
– Igen. De hát ez ellen tevékenykedünk derűlátóan.
– Ja, szerintem ebben van a kulcs.
– Így van. Én szoktam mondani itt a tanfolyamokon – vannak mindenféle kérdések –, mindig mondom nekik, hogy „de gyerekek, hát gondolkodjatok már egy picikét! Ha mi, akik az önismeret útján járó emberek vagyunk, ha mi is negatívak vagyunk, és hitetlenek, és reményvesztettek, akkor tényleg mindennek vége, nem?". Tehát ha egy olyan gondolkodású ember, aki nyitottabb, és elindul önmaga felé… Persze ettől még nyilván megvannak a völgyek az ember állapotában, egyéni szinten is. Na de hát azért nekünk tartani kell valamiféle teret ennek a reménynek, nem? Ami nagyon fontos, főleg a mai világban, szerintem a legfontosabb. És én mindig ösztönzöm ezeket az embereket, hogy küldetésetek van, mert ez most annyira fontos. Mert én is azt látom, hogy az emberek teljesen reményvesztettek.
Ugye mindenhonnan ez jön, az összes hírben: az első öt cikk csak valami tragédia. Ez történik, az történik, és persze ez történik, nem azt mondom, hogy tagadjuk el. Na de azért mennyi jó dolog is történik a világban, amiről meg soha nem hallunk, nem? Emlékszem, régen volt a pozitívhírek.hu vagy valami ilyesmi. Hát persze megszűnt azóta, nem tudom, hányan olvasták, de akkor nem volt elég hirdető, nem? Mennyire nagy felelőssége van egyébként a médiának, nem? Szerintem – szoktam mondani – ha mondjuk csak 60%-ban pozitív vagy semleges hírek lennének, és csak a maradékban lenne ez, ami történt, vagy kicsit máshogy lenne tálalva, szerintem az emberek mentális állapota nagyságrendekkel jobb lehetne.
– Tömegpszichológiai eszköz.
– Na, de hát majd a bitcoinerek ezt megoldják. Meg kell venni egy pár újságot, és akkor…
– Meg írsz, csatornát. Tehát ezek már ilyen klasszik módjai a terjesztésnek. Hát erre vagyunk itt ezzel a podcasttal, hogy vigyük az igét, meg ilyen vendégekkel, mint te is. Igen, mert tök jó, hogy nemcsak ketten dumálunk az Antival. Ez is a célja a podcastnak: hogy minél többen bemutatkozzanak a magyar bitcoinerek közül, hogy kiderüljön, hogy nemcsak mi vagyunk bekattanva az Antival, meg a Feri. Meg ugye nem mindenkitől azt akarjuk, hogy azt mondja, amit megbeszéltünk előre, hanem hogy felszínre jöjjön, hogy ez egy összefogás, és hogy mindenki flúgos a maga módján, de nem biztos, hogy át akarunk itt mindenkit verni.
– Igen, nagy egyesítő. Olyan síkon egyesíti az embereket, ami eddig nem volt.
– Bocsánat. Ó, je, így jött felszínre ez a mély igazság. (nevetés)
– Igen. Egyébként csak érdekességképpen: sokat néztelek titeket, és nagyon sokszor volt egy olyan érzésem – hát valószínűleg így is volt –, hogy kapcsolódom hozzátok. Mert valahogy úgy éreztem, hogy teljesen más témákról beszéltek, mint az én megszokott témáim, de mégis úgy éreztem, hogy valami közös mégiscsak van bennünk, amire nagyon rá tudok rezegni rátok. És lehet, hogy ezért is történt meg aztán, hogy végül meghívtatok.
– Egyébként ezt személyesen még jobb tapasztalni. Mert nyilván így is tök jó, hogy dumálunk, de amikor valaki élőben találkozik először bitcoinerekkel, és látja, hogy „jé, nem én egyedül vagyok ilyen, hanem vannak egyéb emberek is, akik így gondolkodnak" – például egy meetup alkalmával, amiket nagyon sokat szervez Five is, aki az előző adásban volt vendégünk, vagy amikor Feriék szerveznek egy konferenciát, és ott van kábé 300 ember, és akkor azokkal lehet beszélgetni ugyanilyen témákról, estébe, meg hajnalba nyúlóan –, ezek tök jók. És ugye bitcoinerek mindig, én azt mondom, hogy adjunk megoldásokat is, ne csak elemezzük az adott szituációt! És például a mai podcastnak az egyik megoldása, vagy egy ilyen javaslata lehet az is, hogy igenis nem kizárólag gazdasági témákban kell beszélgetni a Bitcoinról, meg a szerepéről, meg a hatásáról. Hanem bárki, aki érez magában annyi késztetést, az nyugodtan vágjon bele akár egy spirituális Bitcoin meetupba, vagy akármilyenbe, több más területen! Mert rengetegen vagyunk, rengeteg érdeklődési körrel, és jó, ha ezek az emberek találkoznak, mert látják, hogy nagyon sokan vagyunk, akik így gondolkodunk. Attól függetlenül, hogy most nem tudok felsorolni olyan sok embert, de az emberek így gondolkodnak, és szerintem igénylik ezt.
– Szerintem igen. Ez bekapcsolódik oda, hogy a reményvesztettség meg a kilátástalanság tényleg lenyomja az embereknek a pozitív jövőben való hitét. De ugye ez tök érthető, mert a problémát egyre jobban látja mindenki. De hogyha a megoldáscentrikus projekteket egy picit is megismerik, az szerintem gyógyító erővel tud hatni, és mosolyt tud csalni az arcukra – nem csak ideiglenesen, hanem tényleg reményt hozni a pozitív jövőbe.
– Igen. És ha látják az eszközt, ami megoldást ad, akkor újra lesz céljuk. És akinek van célja meg küldetéstudata, az egy erős emberré válik.
– Yeah, abszolút. Mert nem tudja eltántorítani semmi hülyeség, mert átlát ezeken a disztrakciókon. Szóval érdemes tanulmányozni a Bitcoint, konklúzió.
– Jól van. Hát mindenképp. Nyilván még tudnánk miről beszélgetni, de így egy óra magasságában én úgy gondolom, hogy hagyjunk még a következő epizódokra is részeket, és akkor majd folytatjuk egy hét múlva. Dani, köszi szépen, hogy eljöttél! Biztos vagyok benne, hogy nem érintettünk minden témát, amit gondoltunk, de hát várunk vissza máskor is.
– Köszönöm.
– Mi köszönjük. És nem tudom, Árpi, elmondod a zárósorokat?
– Igen, nyomok egy képernyőmegosztást. Azt elmondanám röviden, hogy a támogatóink a négycsillagos Hotel Atlantis és a szintén wellness szállodaként működő négycsillagos Hotel Aurora. Ezek bitcoint elfogadó és bitcoint tartalékoló szállodák. Az előző adásban Ferivel beszélgettünk, akihez szervesen kapcsolódik ez a két szálloda, érdemes megnézni az előző adást. Aztán lájkoljatok, kövessetek minket a Facebookon, ott viszonylag rendszeresen igyekszünk magyar nyelvű tartalmat publikálni! A YouTube-on ugye sok videóval jelentkezünk, most frissül a feliratos videók szekció, úgyhogy ide is érdemes feliratkozni, hogy értesüljetek ezekről időben. És még az is egy fontos dolog, hogy ne adjátok el a bitcoinotokat! És akit érdekel a Bitcoin fedezetű kölcsönfelvétel, az ismerkedjen meg a Firefish-sel 🔥🐟! Meg hát van egy csomó más platform, de nekünk ehhez fűződik tevékenységünk is, meg némi érdekünk is. Köszönjük szépen a figyelmet, és egy hét múlva találkozunk. Sziasztok!
– Sziasztok!