E90 Antropozófia, Waldorf és Bitcoin: Szabadság kint és bent
Az adás tartalmából
Átirat
Az a terápiás módszer, amivel dolgozom, ezt úgy hívják, hogy Voice Dialogue. Ennek egy antropozófikus formáját művelem, műveljük a kollégáimmal. Ott ilyen belső kontinensekről beszélünk, öt alapkontinensről.
A belső gyermek — akiről ugye nagyon sokat hallunk most, az utóbbi években, amióta ez az önismereti lemez pörög a világban. De hogy a belső gyermeknek is megvannak a különböző életkori szakaszai. Ugye, mint a Waldorf-iskolákban: minden osztálynak, minden korcsoportnak megvan a maga módszertana, hogy hogyan is érdemes, és miért érdemes azt tanítani, és úgy tanítani — mert ez az életkori sajátosság nagyon-nagyon fontos, hogy hogyan is kapcsolódjunk a gyermekhez.
És ugyanígy mondjuk egy árnyékmunkában, egy ilyen gyógyítási folyamatban, egy önbeavatási, önmegismerési folyamatban nekem fontos tudnom azt, hogy amikor felbukkan valamilyen mély, elásott traumám, és azt kibányászom, akkor azt hogyan tudom meggyógyítani.
Úgyhogy erről az öt kontinensről nagyon sokat szoktunk beszélni: a belső gyermek, a belső nő, a belső férfi. Tehát ugyanígy bennem a férfi, benned a női, feminin minőséged, az ugyanúgy aktív — hiába vagy egy férfitestben.
Aztán ott van még ezek között a kontinensek között az ösztön kontinense: ez az örök túlélő bennünk, egy ilyen állati minőség, hogy kell, hogy legyen mit enni, kell, hogy legyen fedél a fejünk fölött, kell, hogy melegen tartsuk ezt a testet. Az akarat is innen születhet, egy ilyen őserő, a túlélés ereje.
És akkor az ötödik kontinens meg az Isten, a belső Isten kontinense: hogy mindannyian teremtők vagyunk. És hogy itt most tényleg egy olyan korszakban vagyunk, hogy ez egy új szintre kerül. Ez a hierarchikus strukturálódás most már így alakul át, hogy tényleg fordul át a világ, és egy ilyen szívközpontúságból azt tudjuk megélni, hogy mindannyian a világ közepei vagyunk.
Csak hogy akkor hogyan tanítjuk magunkat meg embertársainkat arra, hogy ez ne az egók harcává váljon, és ne csapjanak össze ezek a haragvó istenek bennünk — hanem hogyan tudunk együttműködni úgy, hogy létrehozunk valamit a közjóért, a közjó által. És nekem ezt is jelenti a Bitcoin: egy technológia, ami erre lehetőséget adhat, hogy a kintben teremtsünk.
Sziasztok! Ez a HUSZONEGY Podcast 90. adása. A mai vendégünk Hajnal. Szervusz, Hajnal!
– Sziasztok! Szia, Árpi!
– Akiről talán én annyit mondok, hogy pszichozófus — a többit meg majd talán ő kifejti, hogy ez mit is jelent. És nagyrészt azt gondoltuk, hogy az antropozófiáról és a Bitcoinról beszélgetünk, aztán majd alakul, hogy pontosan miről és hogyan.
Talán azzal is kezdeném, hogy akkor kérlek, mutasd be magadat — amit gondolsz magadról megosztani a hallgatókkal. Meg velem.
– Köszönöm szépen. Hát ilyenkor mindig el szoktam gondolkodni, hogy mennyire vegyem személyes hangvételre — és ami személyes, az szent. Tehát én azért szeretem ezeket a határokat érinteni.
Igazából én egy kereső ember vagyok, és az egész életem arról szól, hogy próbálom megérteni, hogy mi az, embernek lenni. Meg hogy mit keresek itt, ebben a testben, meg honnan jönnek az érzéseim meg a vágyaim.
Gyerekkoromban nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy miért van ilyen traumatizált gyerekkorom, és hogy az a két zseniális szülő, aki által ideérkeztem a világra, és akik mellett felnőttem — hogy ők miért küzdenek mindenféle nehézségekkel a személyiségükben. Tehát az egész életem egy ilyen beavatási út volt.
És amikor a húszas éveim elején találkoztam Popper Péterrel, akkor beiratkoztam az ő magánegyetemére, ahol vallásbölcseletet hallgattam meg pszichológiát. És akkor találkoztam a buddhizmussal, és ott elég sok minden a helyére került: hogy hű, reinkarnáció, és hogy így jövünk valahonnan, meg hogy ez a 21 grammnyi lélek, ez egy állandó utazó.
Úgyhogy aztán cseperedtem, cseperedtem, mindenféle komplexusokból választottam mindenféle irányokat. Voltam egy időszakban a mostani Telekomnak, az akkori Westel 900-nak a PR-osa. Dübörgött az élet: reklámfilmek forgatása, rengeteg pénz a büdzsében, és azt lehetett arra költeni, hogy — „a kapcsolat" nevében, ugye ez volt az akkori szlogenje a cégnek — az emberek minél több mobiltelefont vásároljanak, és ezt a technológiát megismerjék.
Egyik nap egyébként ott arra ébredtem, hogy nem tudom, hogy ki vagyok. Tehát dübörgött ez a szekér, és nagyon klassz volt ez az egész menősködés, hogy ott vezérigazgatókkal, pénzügyi szakemberekkel, tényleg ilyen felsővezetői réteggel dolgoztam együtt. De közben ezek a hozott családi mintázatok nagyon furcsán hatottak: hogy mindig nagyon-nagyon érzékenyen, egyfajta határszabási nehézséggel vettem, hogy belém áramlott egy csomó minden, és akkor próbáltam segíteni.
Szóval volt valami, ami miatt gravitáltam efelé az önismeret felé. És ezen a magánegyetemen hallottam először az antropozófiáról — egy pszichológus mesélt róla, meg Rudolf Steiner munkásságáról, aki ezt az egész antropozófiát megalkotta, ennek az alapjait letette. Azért fogalmazok így, mert szerintem még nincs kész az antropozófia: ez ugyanúgy egy evolúciós úton haladó önismereti és érzékelési beavatás.
Szóval ott hallottam először erről, és másnap felhívtam a solymári Waldorf osztálytanítói képzést. És elvégeztem ott ezt a kétéves posztgraduálist — ugye egyébként van egy fejlesztőpedagógus-diplomám is. És rájöttem arra, hogy igen, lehet olyan rétegekkel — és szabad is, és kell is — kapcsolódni, amik elvezetnek valamilyen igazi belső, mély és tiszta helyre.
Akkoriban már nagyon szerettem volna saját gyermeket is. És valahogy összekapcsolódva azokkal a végzett Waldorf-tanárképzős diákokkal, megalapítottuk itt, Pilisszentlászlón, ahol most is élek, ezt a Waldorf-iskolát. Nagyon tehetséges, nagyon erős emberek gyűltek össze. Aztán én ebben nem voltam olyan nagyon sokáig aktív, de amíg aktív voltam, addig nagyon izgalmas dolgokat éltem át — ez körülbelül egy hároméves folyamat volt.
És akkor azt kezdtem látni, hogy van ez a társadalmi tudatállapoti szint, amiben mindannyian úszunk, mint egy kollektív áramlat. És hogy tulajdonképpen nagyon résen kell lenni — hogy ez a murmuration, amikor a madarak együtt szállnak, és egy ilyen mezőt hoznak létre, mintha egy közös lény jönne létre: hogy ebben a közös lényben a saját énünk mit tud felajánlani, és hogyan haladjunk annak a megismerésében. Tehát az integrálpszichológiai kintnek és bentnek a mezője, ami nagyon-nagyon foglalkoztatott. És mindig láttam azt, hogy csak annyira tudok kapcsolódni másokhoz, amennyire magamhoz.
Szóval egy folyamatos tanulásban veszek részt. Tehát röviden a válaszom az, hogy egy tanuló vagyok, aki keresi, hogy hol van az igazság meg a szépség meg a jóság. És ezt próbálom az érzéseim szintjén, a testem karbantartásával — ami nagyon nehéz volt nekem nagyon sokáig, mert volt egy ilyen árnyékminőségem, aki belefordult egy önpusztításba.
Annyira tudok másoknak segíteni és másokhoz kapcsolódni, mint amennyire magamhoz. És ez a munkám: hogy most embereknek segítek, és együtt dolgozom antropozófus orvosokkal, terapeutákkal, hogy ezt próbáljuk még jobban megérteni, bányászni, hogy mi is van a tudatalattiban.
Tehát amit a Bitcoin technológiailag hoz nekünk, az tényleg egy ilyen liberation, egy felszabadítási technika. Én azt látom, hogy tényleg — Hermész Triszmegisztosz, aki ezt nagyon szépen megfogalmazta: ahogy fönt, úgy lent; ahogy kint, úgy bent. Ezt egyéni szinten is egész egyszerűen muszáj, elkerülhetetlen, hogy haladjunk benne mindannyian.
És ahogy készültem a mai beszélgetésünkre, egy korábbi kedvenc podcastotokat hallgattam újra, többet is egyszerre, és készítettem belőle jegyzeteket. És vannak ezek a kulcsszavak, amik az én életemben is nagyon-nagyon fontosak: hogy ne eldobjuk az egót, hanem megszelídítsük. Hogy értékcsere az önkényuralomban.
És engem nagyon foglalkoztat például az, hogy a gyerekeink — az én fiam 19 éves —, hogy a gyerekeink generációja hogyan tud kapcsolódni ehhez az egész egóhoz? Mi nekik az egó, hogyan élik meg a szabadságot?
Úgyhogy nagyon-nagyon sok mindent szeretnék megbeszélni veletek, de hagynék teret annak, hogy erre reflektálj, vagy bedobj valamit ebbe. Most már nem akarom uralni a teret. (nevetés)
– Köszönöm. Gyönyörű, amiket mondtál. Talán amihez elsőként hozzákapcsolódnék, az a keresés, amit mondasz: hogy ahogy keresed gyakorlatilag saját magad egy egész életen át. Jó esetben ugye ez mindannyiunkra igaz, és jó esetben ezt napról napra végezzük. De én is a saját utamon óhatatlanul időről időre azt látom, hogy néha kevesebbet foglalkozom ezzel, néha meg kicsit többet — valószínű, ez természetes is.
Lényeg az, hogy szerintem fantasztikus az, hogy végre ilyenről beszélgetünk itt az adásban. Azért is, mert engem is régóta foglalkoztat egyrészt az antropozófia, meg az önismeret, meg igen, a saját árnyékommal való megküzdés, annak a megszelídítése.
És nagyon örültem, amikor veled összetalálkoztunk ezen az ominózus decemberi meetupon, ami a Perspective Barban volt. Bár személyesen ott nem beszélgettünk, mert addigra már nem voltál ott, amikor megkerestelek volna. De az elején ennek a meetupnak volt egy ilyen bemutatkozója — merthogy viszonylag alacsony létszám volt, és majdnem mindenkinek volt kedve egy picit beszélni magáról. És azt hiszem, te utolsóként beszéltél magadról, és akkor fölfigyeltem, hogy elkezdtél arról beszélni, hogy több iskola alapításában részt vettél. És akkor csak így pislogtam — mert eddig a Bitcoin-szférában nem találkoztam olyan emberrel, aki ilyen kifejezetten más vonalról talált volna a Bitcoinra, de érdekli az antropozófia. Hát rólad meg ez abszolút elmondható, mert tényleg abszolút otthon vagy a témában.
Szóval nagyon izgi, hogy akkor most végre itt vagyunk, és tudunk erről beszélgetni. Mert ugye nem titok a hallgatók előtt, hogy az adás előtt mi egyeztetgettünk, de az mind e-mailben volt, tehát gyakorlatilag tényleg most beszélgetünk így először.
Úgyhogy nem is tudom — kezdésnek talán még azt kérném, hogy az antropozófiáról azt, amit te fontosnak tartasz elmondani a hallgatóknak: hogy mi is ez lényegében. Mert én próbáltam már szerintem erről kicsit, de talán inkább írásban, visszafogottan megnyilvánulni — de mégiscsak mondani valamit erről. Csak biztos te másképp és máshogyan tudsz közvetíteni olyat, ami az átlagember számára is átad ebből valamit, ami az egésznek a magja vagy a lényege.
– Talán úgy tudom megfogalmazni, hogy ez egy szemléletmód. Ez egy olyan nézőpont — és nagyon tetszett, hogy valahogy a sors úgy kreálta, hogy a Perspective nevű helyen volt ez a meetup, ahol találkoztunk. Ezt is egy ilyen égi jelnek vettem: hogy hát igen, erről van szó. Minden a perspektívák találkozásáról, találkoztatásáról szól.
És hogy az én belső gyermekem — akivel most is nagyon aktív a kapcsolódásom; tehát az időben már én nem vagyok gyermek, 52 éves leszek idén, de az a belső gyermek, az a kislány, aki rá tud tekinteni egy ilyen rácsodálkozással a világra, ő itt él bennem —, és hogy az én antropozófiám őrajta keresztül él. A kérdezőm ezen keresztül próbál beleszületni minden nap, minden napfelkeltével a világba, az életbe, a létbe.
És hogy nekem az, amit Rudolf Steiner hátrahagyott mint hagyaték — az a csodálatos nyelvi tartalék, azok a kincsek, amiken keresztül ő olyan dolgokat tudott megfogalmazni, megragadni és elmagyarázni, amikre addig a nyugati ember ilyen formában nem volt képes —, nekem ez egy olyan alapot ad, hogy azt gondolom: ezt szeretném minél szélesebb körben, minél több ember számára tanítani és elérhetővé tenni. Mert nagyon ijesztőek tudnak lenni ezek a szövegek.
Ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor az ember mantrákat olvas, vagy szent szövegeket. Sokszor nem érti, de valahogy hat rá. És aztán — a tudati lélek korszakában, ez is egy antropozófikus kifejezés — a tudati lélek korszakában vagyunk, ahol egyre inkább tudnunk kell, a legmagasabb szintre kiműveltem, azt, hogy egy-egy érzés vagy egy-egy szándék miért jelenik meg bennünk. Tehát nem csak beleélünk a világba, hanem — ahogyan ti is ebben a beszélgetésben fogalmaztatok — egy ilyen felelősségteljes létet tudjunk megvalósítani. És hogy ebben mindannyian egyre inkább tudatosuló sejtekké válunk.
És ebben tud segíteni az, hogy például vannak ilyen nagyszerű intézményeink, mint a Waldorf-iskolák. Amikről lehet sok mindent mondani, meg tudom, hogy ahány tanár, annyi tudatállapoti szint, és hogy mindig attól függ, hogy éppen ki az, akin keresztül átáramlik ez a tudás. De maga az út, amin mindenki keresztülmegy, az számomra szent. És ezért szeretném egyre többféleképpen, egyre nyilvánosabb formában támogatni.
Tehát ezek az erők, amikkel mondjuk mi, magyarok nagyon tudunk játszani — kritika meg bírálat —, hát ez végigkíséri ezt a 25 éves pályafutásomat: a Waldorfiában látom azt, hogy azért nagyon sokszor nagy lendülettel elindulnak iskolák, óvodák, közösségek, és akkor abban lesz egy törés, egy szakadás, egy kettéválás. És hogy ezt egy biográfiai feltáró folyamatban nagyon tudatosan meg lehet érteni, hogy miért is történik. És hogy beszélünk ezekről a luciferi erőkről, amik szintén számomra egyre megragadhatóbbak.
De azt élem meg, hogy elkerülhetetlenül szükségszerű, hogy például ezeket a kifejezéseket egyfajta összekötői módon más nyelvezetek, más közegek struktúrájához oda tudjuk kapcsolni.
És ezért nagyon örülök annak, hogy integrálpszichológusokkal dolgoztam öt éven keresztül, amíg Ázsiában éltem — Ken Wilber közvetlen kollégáival. És hogy látom azt, hogy itthon is van ez a nagyon nagyszerű Integrál Akadémia, amit Gánti Bence alapított meg. Én arra nem jártam. És látom azt, hogy ez a magyar integráltság mit jelent, meg tapasztaltam azt, hogy a nemzetközi integráltság mit tud jelenteni.
Szintén ebben a podcastotokban, amit említettem, beszélgettetek arról, hogy a természetben hogyan is van a disztribúció, és hogy az mit jelent. Közben nézem a jegyzeteimet, hogy hova is írtam…
– A hallgatóknak mondom, hogy ez a Danival volt, ez a beszélgetés. Illetve talán kétszer is volt adásban.
– Igen, igen. Hogy a természetben milyen hierarchikus berendezkedés van. És hogy nem véletlenül van a mai korszakunkban ez a hihetetlen robbanás a módosult tudatállapotok kapcsán is: tehát mindenki, aki olyan országban él, ahol ez legális, az keresi, hogy ezt hogy tudja tudatosan beépíteni az életébe. Mert ez a „minden mindennel összefügg", ez az élet virága szimbólum, ez ma különösen fontos, hogy egy új szintre emelkedve az életünk részét képezze.
Tehát kellenek ezek a hidak. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy kellenek ezek a hidak, kellenek az ilyen akadémiák, kellenek az ilyen csatornák — tudattágító és újraértelmező energiák, amik ti is vagytok.
– Szuper. Hát igen, mert így tud még inkább áramolni az energia, meg talán olyan témák is fölmerülni és az internetre kikerülni, amik még nem kerültek ki.
– Nem volt erről szó így, publikusan.
Igen. És hogy kérdezted, mivel is foglalkozom. Van egy Integrál Akadémiát végzett barátom, Kemény Péter, akivel nagyon sokat beszélgettünk; ő most csinálja ezt a férfikörös csoportját. Megjegyezte nekem, hogy amíg ők ezt csinálják, addig ő sokszor kérdezte magában, hogy de hol vannak a nők? És hogy igen, vannak női körök, meg voltak is — és valahogy ezt az egész ébredéses témát, az önismeret irányába fordulva, talán a nők kezdték el. Nem tudom, neked mi a tapasztalatod, de én ezt láttam.
És most azt látom magam körül, hogy szinte kizárólag csak nőkkel dolgozom. És hogy valami erő mozdul, valami ébredezik: hogy egész életemben azt láttam, hogy ez a patriarchális erő hozta létre ezeket a struktúrákat — a cégeket, az infrastruktúrát, az utakat, a járműveket, amikkel közlekedünk. És hogy most jön valahogy egy tudatosuló, és az önmaga belső férfi minőségét is hitelesen képviselni tudó női energia. És erre nagyon nagy szükség van.
És tulajdonképpen az a terápiás módszer, amivel dolgozom, ezt úgy hívják, hogy Voice Dialogue. Ennek egy antropozófikus formáját művelem, műveljük a kollégáimmal. Ott ilyen belső kontinensekről beszélünk, öt alapkontinensről.
A belső gyermek — akiről ugye nagyon sokat hallunk most, az utóbbi években, amióta ez az önismereti lemez pörög a világban. (nevetés) De hogy a belső gyermeknek is megvannak a különböző életkori szakaszai. Ugye, mint a Waldorf-iskolákban: minden osztálynak, minden korcsoportnak megvan a maga módszertana, hogy hogyan is érdemes, és miért érdemes azt tanítani, és úgy tanítani — mert ez az életkori sajátosság nagyon-nagyon fontos, hogy hogyan is kapcsolódjunk a gyermekhez.
És ugyanígy mondjuk egy árnyékmunkában, egy ilyen gyógyítási folyamatban, egy önbeavatási, önmegismerési folyamatban nekem fontos tudnom azt, hogy amikor felbukkan valamilyen mély, elásott traumám, és azt kibányászom, akkor azt hogyan tudom meggyógyítani.
Úgyhogy erről az öt kontinensről nagyon sokat szoktunk beszélni: a belső gyermek, a belső nő, a belső férfi. Tehát ugyanígy bennem a férfi, benned a női, feminin minőséged, az ugyanúgy aktív. Hiába vagy egy férfitestben…
– …meg egy női testben.
– Igen.
– Még ha meg is próbálom leplezni az érzelmeimet meg az érzékenységemet, ott van az.
– Igen, igen. És akkor ennek az egyensúlya, ennek a nagyon szép belső tánca: hogy érzékelni, hogy a kapcsolódásainkban melyik minőségünket érdemes éppen az adott szituációban működtetni. Erre nagyon fontos tudatosulni.
És akkor ott van még ezek között a kontinensek között az ösztön kontinense: ez a túlélő, ez az örök túlélő bennünk, egy ilyen állati minőség, hogy kell, hogy legyen mit enni, kell, hogy legyen fedél a fejünk fölött, kell, hogy melegen tartsuk ezt a testet.
– Győznöm kell, nem?
– Győznöm kell. Igen. Az akarat is innen születhet: egy ilyen őserő, a túlélés ereje.
És akkor az ötödik kontinens meg az Isten, a belső Isten kontinense: hogy mindannyian teremtők vagyunk. És hogy itt most tényleg egy olyan korszakban vagyunk, hogy ez egy új szintre kerül — ugye amiről Takáts Pétert idézted, és én is most ide szeretném behozni az antropozófia világából, hogy Péter ezt tanítja: hogy ez a hierarchikus strukturálódás most már így alakul át, hogy tényleg fordul át a világ, és egy ilyen szívközpontúságból azt tudjuk megélni, hogy mindannyian a világ közepei vagyunk.
Csak hogy akkor hogyan tanítjuk magunkat meg embertársainkat arra, hogy ez ne az egók harcává váljon, és ne csapjanak össze ezek a haragvó istenek bennünk — hanem hogyan tudunk együttműködni úgy, hogy létrehozunk valamit a közjóért, a közjó által. És nekem ezt is jelenti a Bitcoin: egy technológia, ami erre lehetőséget adhat, hogy a kintben teremtsünk.
– De jó, hogy ezt így fogalmazod meg! Igen, szerintem amire most kicsit utaltál, az valószínű az a cikkem, amit neked is mutattam — megkértem, hogy alkoss véleményt róla, legalább számomra, vagy valami feedbacket, hogy mennyire érthető, mennyire kerek. Ami ugye ezt kapcsolja össze a saját olvasatomban, amit én hallottam egy előadásán Takáts Pétertől: hogy megérett már arra az emberi társadalom, hogy levetkőzzük magunkról ezt a folytonosan felülről jövő megmondást. Ami ugye a hierarchikus rendszereinkben totálisan ott van a mai napig is, csak egyre nyekergősebben működik — de azért még ez uralja a közös életterünket.
Ugyanakkor meg mégiscsak van ebből egyfajta kiút, aminek szerintem is egy nagyon kulcs része a Bitcoin. Meg aztán biztos egy csomó minden más. De hogy szerintem baromi fontos ezt a kettőt valahogy összekapcsolni. És azért is örülök neki, hogy találtam egy olyan embert, aki tényleg ezt így gondolja. Mert ugye sokan foglalkoznak egyik vagy másik témával, de még szerintem viszonylag kevés az az emberke, aki mind a kettővel foglalkozik, és bizonyos mélységű ismerete már van mind a kettőben, és emiatt lát valamiféle kapcsolódást meg átjárhatóságot a két téma között. Ami szerintem tényleg fantasztikus lehetőségeket hoz be.
És ha már a Péter nevét megemlítetted, akkor szerintem jó, hogyha elmondjuk azt is, ami pont akkor szerveződött, ahogy készültünk erre az adásra: egy előadássorozat, amit Takáts Péter fog tartani pont ebben a témában. Bár ő nem a Bitcoin oldaláról közelíti, hanem antropozófiai szemszögből — beszélni fog három előadásban, meg ilyen workshopszerűségben, közösen a résztvevőkkel arról, hogy milyen ez a mai gazdasági rendszer meg a pénzügyek, és hogy mik ennek a korlátai és a nehézségei, és hogy merre érdemes haladnunk közösen.
Úgyhogy ez nagyon izgalmas, hogy ez is pont most, az elkövetkezendő hónapokban, március-áprilisban lesznek ezek az alkalmak. Aminek majd szintén a linkjét beteszem, ennek a programnak a leírásába — hátha valaki itt hall róla először, és érdekli. Én magam személyesen izgatottan várom azt az alkalmat is, hogy ott milyen emberkékkel lehet összetalálkozni. Meg aztán, hogy ahogy ott majd beszélgetünk erről, és nagyrészt ugye a Péter elmondja az ő dolgait — hogy mi rendeződik még abban a légkörben.
– És ez ugye abban a gimiben lesz, ahova az én fiam jár. Ő most ott fog érettségizni, én meg ott vagyok terapeuta — heti két napot —, és kapcsolódom az ifjakkal, a jövő generációjával.
– Tök jó.
– Egy olyan helyen, amit gyógytérnek hívnak. Azt az alapító szülő anyuka, harcostársam alakította ki, itt a Kékvölgy Waldorf iskolában is egy ilyen ősszemély és energia. És hát elképesztően hálás vagyok én is, hogy van egy ilyen tér, egy ilyen gyönyörű épület, amit nagyon nehéz munkával, nagyon sok munkával, összefogással hoztak létre azok, akik ennek a pénzügyi alapját megteremtették, és működtetik ezt a hatalmas monstrumot.
És hogy van tovább ebben. Mert azt látom például, hogy ez az egész terápiás mező vagy témakör egy nagyon átalakulóban lévő dimenziónk szintén. Valahogy úgy fogalmaznék — ugye ezt antropozófus körökben így szoktuk megragadni —, hogy így lazulnak fel ezek a lénytagok, amivel ide inkarnálódunk, ide születünk. Ez a magasabb hierarchiáknak, ezeknek a teremtői erőknek a kérdése, amit ugye nagyon sok vallás, nagyon sok irányzat próbált a maga nézőpontjából megragadni.
A mai kor embere ezt teszi: próbálunk elrugaszkodni ezektől, vagy ezeknek a segítségével, egy új helyre, ahol ezt új szinten meg tudjuk érteni — hogy mit jelent ma a transzcendencia, és mit jelent ma a megszületés.
Azt látom, hogy például ez a technológia… hogy az én generációm — és borzasztó lelkifurdalással tekintek erre —, hogy amikor ez az egész internet és technológia berobbant, hát én is rákattantam, mint egy függő. És mondjuk azt az időt, amit a gyerekemmel kellett volna töltenem… nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de ezek azért nagyon átrendeződtek, és nem tudtam határt képezni egészséges módon én sem ebben. És akkor egyik önismereti tanfolyam a másik után: meg ezt is akarom tudni, meg abban is akarok fejlődni.
És akkor közben — hát van egy ilyen mondás, hogy a Waldorf-özvegyek meg a Waldorf-árvák. Merthogy amíg a szülők haladnak ebben a nagy-nagy önmegvalósításban, addig hol vannak a gyerekek? És azt látom, hogy a gyerekeink… tehát nem egy gettóban kell, hogy fázva, éhezve nőjenek fel, tehát tök jó a helyzet — de vannak helyek, ahol magukra vannak hagyva.
És amit én szeretnék ennek az évnek a témájaként megjelölni: hogy abba akarok belelátni, hogy milyen módon tudom őket egy kollektívabb, ösztönző módon segíteni, hogy önmagukban meglássák, hogy mi is az irány.
Tehát sokan, akik járnak hozzám — hogy konkrét legyek, és ne ilyen elvont módon próbáljam kifejezni azt a nagyon nehéz terhet, amit mindannyian cipelünk —, tényleg ott lóg a kezükben a telefon állandóan. Ugye a Waldorf-iskolákban ez a rendszer, hogy reggel körbemegy a tanár, és a dobozban mindenki elhelyezi a telefonját. De ettől még olyan időket töltenek a képernyő előtt, hogy megdöbbenek.
És hogy az a test, ami mondjuk ezt az egészet hordozza, hol kap annyi impulzust, mint mondjuk a te gyerekkorodban, az én gyerekkoromban, amit mi kaptunk — hogy kidobtak a szüleink az utcára, és akkor reggeltől estig bicikliztünk, vagy bandáztunk, vagy bunkert építettünk.
Szóval hol tudnak… és akkor itt jön be ez a lénytag-kérdés: hogy hol tud mondjuk az agy úgy fejlődni, hogy megfelelő módon ne legyen már belekódolva, ne legyen predesztinálva az, hogy ebből a gyerekből csak ADHD-s lehet, vagy csak Asperger-es, vagy csak autisztikus — merthogy úgysem kap megfelelő stimulációt, megfelelő közeget arra, hogy a teste, az emberi testnek megfelelő módon fejlődhessen.
Tehát nekem ez egy nagyon-nagyon fontos témám. És nagyon izgat az, hogy a terápiás módszertanomon keresztül hogyan tudok emberekhez már felnőttként ilyen beavatási lehetőségeket eljuttatni. Mert ezt látom az egyéni munkákban is: hogy ahogy nekem is — és őszintén, transzparensen beszélek róla —, meg kellett tanítanom ezt a testet, hogy hogyan kell itt lenni, hogy én hogyan tudom ezt karbantartani, gyógyítani. Ugyanígy, akivel csak találkozom, és aki belép az ajtómon, a klientúrám részévé válva, ugyanezzel küzd.
Tehát hogy jól használni — engem ez foglalkoztat. Hogy lehet-e jól használni a technológiát?
– Igen. Mert ugye alapvetően nem egy ördögtől való dolog — gondolom, ebben egyetértünk.
– Ki az ördög? (nevetés)
– Ja, így idézőjelben. De ugye amennyi lehetőséget hordoz a technológiai fejlődés, annyi kihívást meg nehézséget is hordoz. Akár csak — igen, ahogy utaltál az internet megjelenésére. Mindannyiunkat szerintem valamilyen szinten, valamilyen intenzitással vagy hullámzással, de bebeszippant. És ez tényleg egy kihívás: ezzel aztán tudatosan dolgozni, hogy akkor most mi az, amit egészségesen kihasználok az általa nyújtott lehetőségekből, meg kiválogatom abból a tonnányi információból azt, ami engem most tényleg érdekelhet — de ugye ne annak a rovására, amit meg ehelyett tudnék csinálni.
De tényleg ez eszméletlen kihívás a mai szülőknek is: egyrészt saját maguk szempontjából, de ugye a saját gyerekünket nézve, és valahogy terelgetve ezen a mezsgyén, hogy ne is tiltsuk el a képernyőzéstől meg a nyomkorászástól meg az egyébtől — de hogy mégse kapjanak ebben egy teljesen önálló lehetőséget idő előtt. És hogy aztán ebben kinek mikor mi tűnik optimálisnak, ez szerintem baromi változó.
A saját iskolánkon belül is azt látom, hogy néha ez aktív vagy passzív, de konfliktusokat szül: hogy mit gondolunk arról, hogy a másik szülő mit enged meg a gyerekének, az hogy hat ki az én gyerekem osztályának, közösségének az alakulására.
Úgyhogy ez biztos baromi izgi lehet neked — egy gimnáziumon belül rengeteg gyereknek meg szülőnek, meg ráadásul tanárnak is az élményvilágát valahogy magadba ölelni. És mit látsz te most ebben? Igazából az előbb mondtad, hogy az idei évnek ez egy nagy kihívása: hogy ebben valamiféle integrált megoldásirányt láss — vagy nem is tudom, hogy fogalmaztad.
– De, ez a lényeg. Igen, jól ragadod meg.
Ugye a zseniális Waldorf-módszertanban például van egy ilyen állomása az ifjak életének, amin a fiam is keresztülment: az utolsó waldorfos évben van egy éves munka, és akkor azt elő kell adniuk, hogy mivel is foglalkoztak. És az én fiam a sport és az önismeret meg a spiritualitás témáját fogta össze.
Ő amikor olyan 11-12 éves kora körül belecsöppent a YouTube világába, és Minecraftozott — hát így próbáltuk mi is, jó szülőként, ezt kordában tartani. Most nem fogok a kisebb-nagyobb kríziseimről beszélni, mert az (nevetés) egy terápiás ülés részét kéne, hogy képezze. Voltak ebben nagyon nagy bénázásaim.
És hála istennek, ő már akkor megfogalmazta azt, hogy „hú, mami, azért azt látom, hogy azok a srácok, akik sikeresek ebben a virtuális gamer-világban, ők nagyon sikeresek a fizikaiban is, és rengeteget sportolnak". És hogy az ő élete azóta is arról szól, hogy éppen annyit gördeszkázik, vagy snowboardozik, vagy falat mászik, mint amennyi időt a képernyő előtt tölt. Szerencsére most már túlsúlyban van a fizikaiban eltöltött önmegismerés.
De nekem nagyon nagy vágyam, hogy az a fantasztikus erőforrás, amit ezek a Waldorf-iskolák ki tudnak nyitni — még ráadásul úgy, hogyha szerencsések ezek a gyerekek, és gimiben is, érettségiig ott tudnak lenni —, hogy ez ne pukkanjon szét, és ne tagozódjanak be különböző, régi paradigma szintjén működő intézményekbe. Hanem hogy valamit összefogni ebből.
Mi így a fiúkkal tervezünk együtt dolgozni: hogy akkor én mint terapeuta, ő mint talán nyiladozó terapeuta, vagy önismerettel foglalkozó ember. Szóval ebben is láttunk egy változást: hogy ami régen egy belekényszerítettség volt — hogy akkor a családi vállalkozást, vagy a földet, vagy a birtokot át kellett venni, és az emberek bele lettek erőszakolva, sulykolva, hogy ez muszáj —, ott az énjük nem tudott saját jogon felszabadulni.
És hogy ez az, ami most változik. Hogy tudunk tényleg… ez a Bitcoin, ez nekem így ez a blokklánc-technológián futó rendszer: és hogy a blokkok — én vagyok egy blokk, a fiam egy másik blokk, minden egyes ember egy blokk. És hogy ezt hogyha egy ilyen láncolatra fel tudjuk fűzni, akkor itt tényleg olyan energiák meg tudnak futni…
Ti ezzel viccelődtetek, hogy olyanok vagytok, mint egy szekta, a Bitcoin-szekta. De hogy ez is így átlélegződik: ami régen belegörcsösödött egy ilyen szektásodásba, az most már az ébredésben, a szabad akarat jogán, a szabad értelem jogán — ott már oké, most én ide berepülök, mert nekem ez jó. Nekem jó Árpival beszélgetnem, szeretem, amiről az Antival beszélget, szeretem a Katát is, hogy ő egy olyan nézőpontból lát rád.
Szóval így ismerem meg ezeket a minőségeket: hogy mindannyian portálok vagyunk egy-egy külön világba, amihez csak nekünk van kulcsunk. És hogy ezek a kulcsok hogyan tudnak úgy kinyitni egy új dimenziót, ahol tényleg be tud áramlani valami, ami eddig le volt taszítva valami olyan szférába, ahol el lett velünk hitetve, hogy nincs hozzáférésünk. És akkor azt látom, hogy de van — ez egyre jobban felszabadul.
– Igen. És nem feltétlen arra kell várnunk, hogy majd valakik megmondják, hogy mi lesz a megoldás, és megvárjuk, hogy meg is oldják a dolgokat — hanem…
– Tényleg ez az egyéni szabadság meg kreativitás, amit ebben is meg tudunk élni.
– Igen. Valahogy az egyik e-mailedben, amit nemrég írtál, valahogy nagyon szépen volt megfogalmazva az, hogy a teremtő hierarchiák talán egyre inkább a háttérbe vonulnak, és egyre inkább bele kell állnunk nekünk, az embernek, abba, hogy mi váljunk a minket körülvevő világ teremtőivé. És hogy ne azt várjuk, hogy valakik megoldják a problémáinkat, hanem beleálljunk abba, hogy itt vagyunk, és fogjunk össze úgy, ahogy mi most éppen gondoljuk.
És igen, ez talán a társadalmi rendszer átalakulásának is a kulcsgesztusa: hogy nem felülről jövő megoldásokon múlik a jövőnk — ezt most már szerintem egyre többen látják —, hanem azon, hogy mi hogyan tanulunk meg mint emberkupacok egyre inkább kohéziót alkotni egymás között, és megtalálni a kapcsolódási pontokat. Akár már meglévő ismerősökkel, akár új ismeretségek alapján új dolgokat kreálni együtt. Első körben lehet, hogy csak a szavak szintjén, de aztán erre meg szerintem tök jól tudnak épülni háromdimenziós dolgok is. Vagy minimum a virtuális térben akármilyen dolgok — mert ugye az interneten is egy csomó minden van, amit ott is meg tudunk teremteni.
– Igen. És akkor most szerintem ez elég tömény, amiről ma beszélgetünk. (nevetés)
Most jut talán eszembe, ami lehet, hogy egy ilyen záró akkordnak jól hangozhat mára: hogy ugye van ez az őrületes áradat, hogy el van az emberekkel hitetve, hogyha ezt beveszed, akkor meggyógyul a májad, vagy jobban fogsz lélegezni, vagy eltűnnek az ízületi gyulladásaid. De hogy látjuk azt, hogy ez nem biztos, hogy működik.
És ahogy emlékszem, volt egy olyan beszélgetés a podcastban, amikor az orvoslásról esett szó — hogy természetesen, ezzel nem azt akarom én sem mondani, hogy dobjuk ki az egészet úgy, ahogy van.
– Igen, csak kritizáltuk.
– Igen. Hanem hogy ebben megtalálni azt az egészséges differenciálódási képességet: hogy akkor eldöntöm, mikor veszek be egy antropozófus homeopátiás szert, és hogy ahhoz milyen tudati szinteket járok be annak érdekében, hogy ott valami ki tudjon oldódni. Vagy hogy mondjuk ha van egy vakbélgyanús állapotom, akkor azzal nyilván elmegyek az orvoshoz, és megnézetem vele.
De ez a testtéma — erről majd még nagyon szeretnék beszélni. Hogy látom az összefüggést: a fascia, ez a hártya, ez a nagyon intelligens membránrendszer, ami körbeöleli az összes izomzatunkat; és az emberi kollektív érzékelőképességnek a membránja. Hogy ezek hogy vannak összefüggésben — mert nagyon nem mindegy, hogy mi a hordó, milyen rezgésszinten hordozzuk azt, amit hordozni akarunk.
És hogy a test és a tudat mennyire áthatja egymást, és hogy oda-vissza hatnak egymásra: hogy mire vagyunk képesek, akár az egészséges fejlődés útján, akár a betegségekkel kapcsolatban.
– Igen. Hú, ez nagyon izgi! Te ezen a területen milyen fajta kutatásokat végzel? Valami ilyesmit írtál, hogy ebben kutatsz. Az hogy néz ki, amikor valaki ezt kutatja?
– Hát talán erről beszéljünk majd hosszabban. De röviden annyi, hogy egy állandó reality check-et csinálok. Tehát én olyan körökben mozgok már évek óta, ahol gyógyítók, terapeuták, ilyen-olyan hátterű professzorok mozognak — és figyelem azt, hogy ki mit mond, és hogy azt honnan mondja.
Tehát egy ilyen kettős tudatú érzékelésben vagyok — talán ezt így tudom szavakkal megragadni —, hogy igyekszem átlátni a szitán. (nevetés) És hát ehhez van egy ilyen alapom, hogy akkor ezt az öt kontinenst így figyelem: hogy most honnan mondja, honnan jön az az energia, honnan jön az a szó. És ebben nagyon szépen lehet mélyülni; az ember egy idő után felhangolódik erre, mint egy hangszer, hogy akkor érzékel.
– Értem. Mert valamit tudat alatt én is próbálok valami ilyesmit csinálni, csak ugye nincs hozzá olyan eszköztáram, ami valószínű, hogy sokkal hatékonyabbá tudja tenni, meg kifinomultabbá a dolgokat. De igen, szerintem mindannyian valamilyen szinten kifejlesztünk valamilyen emberismeretet, és akkor egy beszélő sokféle megnyilvánulása alapján megpróbáljuk leszűrni, hogy a szavak mögött a gesztusok meg a mimikája vagy egyéb miféle többletinformációkat hordoznak. Csak ezzel még nagyobb eszköztárral csekkolni ezeket a dolgokat.
Gigatonnányi magyar nyelvű Bitcoin oktatóanyagot osztunk meg a HUSZONEGY honlapján. Ezek a huszonegy.world címen található anyagok bárki számára ingyenesen hozzáférhetők. Azok számára pedig, akik személyes támogatást igényelnek, szeretettel ajánljuk a Bitcoin Mentor szolgáltatásait: a bitcoinmentor.hu honlapon részletesen olvashatsz a Bitcoin tanácsadásról, a Bitcoin blogban pedig egyre több értékes bejegyzést találsz. Iratkozz fel a HUSZONEGY Podcast YouTube-csatornájára, valamint a Rumble-csatornánkra is! Kövesd a HUSZONEGY-et a Facebookon és a Nostron!
Támogatóink Miskolctapolca és Hajdúszoboszló bitcoint elfogadó és bitcoint tartalékoló négycsillagos wellness szállodái, a Hotel Aurora és a Hotel Atlantis. És a Firefish üzeni, hogy ne adjátok el a bitcoinotokat!
– Nagyon örülök, hogy jöttél. Köszönöm szépen. És hogyha van kedved, akkor valamikor folytassuk — akár innen, vagy kicsit máshonnan, de szerintem érdemes lesz még a jövőben is beszélgetnünk további ilyesmi dolgokról. Most ugye mondtad, hogy Antinak valami közbejött…
– Nagyon szívesen beszélgetek akár legközelebb hármasban, hogy behozzuk azt a nézőpontot, amit ő képvisel, meg azokat a kérdéseket, amiket csak ő tud megfogalmazni úgy, ahogyan megfogalmaz.
– Mindenképp. Igen, valami hivatalos ügyet kellett elmennie elintézni. De a lényeg az, hogy majd a következőnél figyelünk rá, hogy ne táncoljon ki a színpadról. (nevetés)
– Jó, oké. Köszönöm nagyon.
– Én is nagyon köszönöm. A hallgatóknak is köszönjük a figyelmet. Minden szükséges vagy fontos információhoz, amiről beszéltünk, igyekszünk a leírásban linkeket adni.
Hamarosan kialakul a következő budapesti, Perspective-báros meetupnak az időpontja — hamarosan azt is meghirdetjük, ahol újra lesz előadás. Terv szerint Molnár Dávid fog előadni, ugye a Ginger Wallet fejlesztőcsapatának a vezetője, a CoinJoin témaköréről: hogy azt hogyan lehet a Gingeren belül megvalósítani.
A jövő heti adásban pedig egy újabb érdekes témával és beszélgetéssel találkozhattok. Úgyhogy köszönjük mindenkinek a részvételt és a figyelmet. És hogyha van valami, az adásban elhangzottakkal kapcsolatban kommentetek, akkor akár a leírásban, akár a Telegram-csoportban szívesen látjuk a válaszokat, reakciókat, amik ez alapján kialakulnak bennetek.
Köszi neked is akkor még egyszer, és akkor minden jókat!
– Köszi, Árpi. Sziasztok!