E47 Mit jelent a Travel Rule és a MiCA?
Az adás tartalmából
Átirat
Sziasztok, üdvözlünk titeket itt a HUSZONEGY Bitcoin Podcastban, 47. adásunk. Mai vendégünk Kata. Szia, Kata!
– Szia, Árpi!
– Helló! Ma a MiCA-szabályozásról és a travel rule-ról fogunk beszélgetni, illetve hát majd Kata elmondja, hogy ez mi. Tőle azért már hallhattunk egy-két ilyen jogi szöveget, de ő majd elmondja, hogy miért fontos ez, és hogyan lehet ez ellen majd most védekeznünk. Az ez évet, illetve a következő éveket valószínűleg jellemezni fogja ez a magánszféra elleni harc, és hogy hogyan vonjon be az állam minél több adózót ebbe a gyönyörűséges fejősgép-hálózatba, amihez annyira ért. Ugye két dologhoz ért: a börtönbe záráshoz meg a fejéshez, máshoz nem is nagyon. De hát mihez is értsen az, akinek nincsen versenytársa adott területen, igaz?
Mi itt a szabad világ szószólói és a freedom technológiának az ilyen jeles agitátorai szeretnénk akkor opciókat felajánlani, vagy legalábbis így köztudatba importálni azáltal, hogy erről beszélünk, amellett, hogy megpendítjük ezeket a, hát nem is mondom veszélyforrásnak, bár veszélyforrás is lehet, ugye hogyha itt a magánszféra védelmére gondolunk, csak hívjuk őket húroknak.
– Húroknak. Jó, hát akkor pengesd őket!
– Köszönöm a felvezetést. Isten igazából azért nem készültem egy ilyen nagyon súlyos jogi elemzéssel, mert szeretnénk megtartani a hallgatókat. Inkább az a célom, hogy egy ilyen általánosabb képet fessek arról, hogy ugye hatályba léptek ezek a rendeletek, amiket te is mondtál, a MiCA és a travel rule 2024. december 30-ával, úgyhogy egy új világban élünk már jelen pillanatban. És akkor gondoltam, hogy egy kicsit ezt így világítsuk meg, hogy mégis mi újság vele.
Úgyhogy kezdjük el a MiCA-val, tehát erről már nagyon régóta beszélünk. Ugye ez a Markets in Crypto-Assets Regulation, ez a becsületes neve, és az Európai Unió már 2023 májusában véglegesítette, illetve elfogadta ezt a szabályozást, de a hatálybalépést azt egy ilyen részleges pályára terelte. Ugye először a stablecoinokra vonatkozó szabályozás már hatályba lépett 2024 júliusában, illetve az eszközalapú tokenekre vonatkozóan is. És most december 30-ával a kriptoeszköz-kezelők, tehát a service providerek, az egyes tőzsdék, letétkezelők is a törvény hatálya alá kerültek.
Ugye maga a törvény az egy ilyen egységes keretrendszert hoz létre, gyakorlatilag először a világon, az Európai Unióban ezzel a szabályozással. És szabályoz három nagy területet: egyrészt a stablecoinokat, másrészt a kriptoeszköz-kibocsátásokat, a szolgáltatókat és a tőzsdéket.
És itt rögtön meg is ragadom az alkalmat, hogy ugye ez egy állandó ilyen parázs vita forrása, kriptó versus bitcoin, és ugye azt mondjuk, hogy a bitcoin nem kriptó, azt mondjuk ugye, hogy minden, na jó, ebbe nem megyek bele, minden bogár rovar, vagy mi.
– Minden madár bogár? Ezt még nem hallottam.
– Akkor most ebbe ne menjünk bele. Tehát a kriptoeszköz definíciójával próbálom egy kicsit megvilágítani azt, hogy ugye a rendeletnek a preambuluma megfogalmazza az általános elveket, az általános okokat arra vonatkozóan, hogy miért volt. Ez az általános jogelméleti alapvetés, hogy megfogalmazza, hogy annak az adott törvénynek mi az indoka, ad neki egy kontextust, meghatároz fogalmakat.
És ugye itt a MiCA-nál is láthatjuk a kriptoeszköz fogalmának a meghatározását, és ugye azt mondja ez a preambulum, hogy a kriptoeszközök a megosztott főkönyvi technológia egyik fő alkalmazását jelentik, a kriptoeszközök olyan digitális érték- vagy jogmegjelenítők, amelyek használata jelentős előnyökkel járhat a piaci szereplők, így a kriptoeszközök lakossági birtokosai számára. Tehát ugye ez alapján azt mondhatjuk, hogy akár beleférhet a bitcoin ebbe a definícióba.
És akkor itt utána van még egy mondat, ami tök érdekes, hogy az értékmegjelenítés magában foglalja az adott kriptoeszköznek az érintett felek vagy a piaci szereplők által tulajdonított külső, vagyis abban nem eredendően jelen lévő értéket is. Vagyis az érték szubjektív, és csak a kriptoeszközt megvásárló szereplő érdekeltségén alapul. És akkor ugye itt el lehet kezdeni vitatkozni, hogy akkor a bitcoinnak van-e külső, illetve belső értéke, és hogy a proof of workot értelmezhetjük-e adott esetben egy belső értéknek, azt az energiafelhasználást értékelhetjük-e egy eredendő belső értéknek. Vagy pedig azt mondjuk és elfogadjuk, hogy a bitcoin értéke pusztán a piac adott nézőpontjától függ, FOMO, FUD és a többi. Itt már valószínűleg nem értünk egyet a jogalkotóval, de ezt meghagyom egy ilyen nyitott kérdésnek, mindenki gondolkozzon rajta, hogy ő ezt hogyan értékeli.
Tehát a MiCA hatályba lépett, iszonyatos szaladgálást látok. Ugye gyakorló jogászként nekem is vannak ügyfeleim, akik mennek a MiCA-engedélyre Magyarországon és egyéb más joghatóságokban. Nem szeretnék most erről beszélni, egyrészt etikátlan lenne, hiszen ezek folyamatban lévő eljárások, de hát a táskáimon látjátok, hogy hogy állnak a dolgok.
És akkor egy kicsit térjünk át a travel rule-ra, majd visszaugrok még a MiCA-ra, mert lesznek még olyan érdekes felvetések, csak muszáj ezen a ponton behoznunk a travel rule-t. Ugye egyrészt az egy tévhit, hogy ez a két szabály kéz a kézben jár, és hogy ezek egymástól függenek. Nyilván olyan értelemben egymástól függenek, hogy a travel rule-nak a szabályozási tárgya, ott még a szövegezés más, virtuális eszközökről beszél ugye a travel rule, míg a MiCA kriptoeszközökről beszél, tehát itt van egy evolúciója ennek a definíciónak.
De hát ugye ez amiatt is van, hogy a travel rule-t már 1996-ban a FinCEN találta ki, ugye ez az amerikai hatóság, és akkor még, amikor ezt kitalálta, 3000 dollár volt az értékhatár. És 2019-ben a FATF, ugye ez a Financial Action Task Force elnevezésű nemzetközi szervezet, aki ajánlásokat ad ki, tehát ezek nem kötelező érvényű jogszabályok, hanem ezek ajánlások, és akkor ezeket számozgatja, és ezek alapján hozzák az egyes államok a törvényeiket saját belátásuk szerint. De hát nyilván mindenki, aki részt akar venni ebben a csodálatos fiat közösségben, annak ildomos ezeket az ajánlásokat megfogadni, illetve implementálni.
És akkor 2021-ben a FATF-nek volt ez az úgynevezett 16. recommendationje a wire transferekről, tehát az átutalásokról, amiben ő már lefektette azt, hogy az egyes cégeknek. És ugye itt mindenhol ez is fontos, hogy ne keverjük be magunkat, hogy ugye a travel rule ezt a VASP elnevezést használja, ami a virtual asset service providernek a rövidítése, de az EU-ban ugyanezt CASP-nak hívjuk, ami crypto asset service provider. Szingapúrban a digital payment token provider, vannak Amerikában a money service businessek, a UK-ban pedig a cryptoasset businessek vannak. Tehát ez mind ugyanazt jelenti, csak hát szórakoztatjuk magunkat.
– Nem standardizálunk.
– Ja, hogy kicsit itt legyen ok a fennakadásokra. És akkor nyilván még egy trükk benne az, hogy ezeknek a VASP-oknak a definíciója ugye a nemzeti szabályozásoktól függ, és az egyik országban lehet, hogy szűkebben értelmezik, a másik országban tágabban értelmezik. Tehát itt már az alanyok köre sem minden esetben világos.
Illetve van egy ilyen másik probléma, ami sunrise issue-ként híresült el a travel rule kontextusában, ami ugye azt jelenti, hogy nem minden ország adaptálta és implementálta ezeket a jogszabályokat. Tehát előfordulhat egy olyan tréfás helyzet, hogy mondjuk innen Európából egy olyan illetékességű helyre próbálunk elküldeni egy tranzakciót, ahol nincsenek implementálva ezek a jogszabályok, és akkor megint ott vakargatja a fejét a szolgáltató, több szolgáltató nyilván, aki érintett ezekben a tranzakciókban, hogy akkor most mi van. Nyilván az ajánlott megoldás erre az, hogy nem hajthatod végre a tranzakciót. Tehát ez is mennyire versenypárti már, nemhogy a gazdaságot próbáljuk fejleszteni, tehát hogy azt mondjuk, hogy ne hajtsd végre a tranzakciót, essél el attól a platformfee-től, azoktól az ügyfelektől. Tehát itt már az innováció támogatásával egy kicsit problémás összhangot érzek a szabályozások között.
Majd a leírásban szerepeltetni fogunk, már Antinak elküldtem ezt a linket, ahol látni lehet, hogy világviszonylatban melyek azok az országok, ahol már implementálva lettek ezek a szabályok, melyek azok, ahol még nem, melyek azok, ahol még konzultáció alatt állnak a dolgok. Annyit tudni kell, hogy Európában ez is december 30-ával lépett hatályba. Ebben is itt van a confusion egy picit a MiCA meg a travel rule között, hogy ugyanaz volt a hatályosulásának a dátuma, de mégsem jelenti azt, hogy a kettő ugyanazt jelentené.
Na és akkor van itt még egy nagyon érdekes kérdés, ugye hogyha a gyakorlati alkalmazását nézzük a travel rule-nak. Hát több érdekes kérdés is van, de hadd kezdjem ezzel az elsővel, hogy ugye azt írja elő a jogalkotó, hogy egy ilyen védett, titkosított csatornán keresztül kell ezeket az üzeneteket továbbítaniuk egymás között, melyben személyes adatok szerepelnek.
És akkor itt egyrészt, hogyha megnézzük a mögöttes technológiát, ugye több csatorna van, amin keresztül ezeket az üzeneteket el lehet juttatni A-ból B-be. Az egyik ez a TRISA elnevezésű hálózat, ami egy ingyenes hálózat, ez a Travel Rule Information Sharing Architecture-nek a rövidítése egyébként. Ez egy ilyen open source, nyílt forráskódú protokoll, és kifejezetten a travel rule követelményeinek való megfelelés miatt jött létre. És hát ugye az a célja, hogy lehetővé tegye a VASP-ok számára az eredeti küldő, tehát az originator és a kedvezményezett, tehát a beneficiary adatainak biztonságos megosztását.
És akkor ez úgy működik, hogy először ugye ez a TRISA azonosítja a tranzakcióban részt vevő feleket, utána megosztja az ügyféladatokat ezen a titkosított csatornán keresztül, és gondoskodik arról, hogy mindez közben megfeleljen az adatvédelmi előírásoknak és a szabályozási követelményeknek is.
Ugyanakkor a TRISA nem minden szolgáltató számára jó, tehát nem minden szolgáltató tud mondjuk csatlakozni, vagy akar csatlakozni a TRISA-hoz, mert azt mondja, hogy ő egy magasabb adatvédelmi protokollt szeretne biztosítani az ügyfelei számára. Innentől kezdve egy fizetős szolgáltatást kell igénybe vennie, ami már önmagában vérlázító számomra, hogy további megfelelési költségeket. Tehát már így is iszonyatos megfelelési költségei vannak a szolgáltatóknak, és itt most különösen a kicsikre gondolok. Nyilván egy Binance nem fogja földhöz vernie magát, hogy még egy újabb blokklánc-elemző szoftvert vagy még egy újabb travel rule-végrehajtó szoftver-előfizetést kell igényelnie, de bizony a kis startupoknak ez iszonyatos költséget jelent. Mert ez adott esetben nem csak egy újabb szoftver API-integrációját jelenti, hanem még minimálisan egy vagy két alkalmazottat, aki gondoskodik a monitoringról, az adatrögzítésekről, a felülellenőrzésekről, a riportkészítésekről, és sorolhatnám napestig, hogy milyen egyéb feladatok vannak.
És hát nyilván a nagy cégek előjöttek a szuper luxury travel rule-megoldásaikkal: Chainalysis, Elliptic, a Notabene-nek van új megoldása. De hát nyilván ezek elég borsos árakon működnek. És ugye a probléma ott merül fel, hogyha te mondjuk előfizettél teszem azt a Sumsub szolgáltatására, de a te tranzaktáló partnered mondjuk másikat használ. A Notabenével van, és a kettő nem kompatibilis egymással, akkor hajadra kenheted a csiliwili szoftveredet, mert nem fogod tudni végrehajtani a tranzakciót.
– Tehát ezt meg is akadályozza a szoftver?
– Nem akadályozza meg, te mint szolgáltató vagy köteles megakadályozni, hogy azt mondod az ügyfelednek, hogy leállítod a tranzakciót, visszaküldöd a fundot, és azt mondod, hogy bocs, de én ezt nem tudom végrehajtani, mert nem tudok megfelelni a jogszabályi követelményeknek, mert a mögöttes technológiám nem alkalmas erre. Tehát hogyha te a biztonságos oldalon akarsz maradni, vagy biztonságos játékot akarsz játszani mint szolgáltató, akkor valószínűnek tartom, hogy az összes társasághoz csatlakoznod kell, az összes channelben részt kell venned ahhoz, hogy az összes tranzakciót végre tudd hajtani, ami a te ügyfeleidhez kötődően nagy valószínűség szerint előfordul a te platformodon. Hát gondold ki, hogy ez mekkora összeget jelent havi szinten, overhead előfizetési díjak, amit ki kell termelned.
És akkor arról ne is beszéljünk még, hogy nyilván ez további költségeket tud generálni olyan szempontból, hogy ez lelassítja a tranzakciót, nem szignifikánsan, de egy-két perccel lelassítja a tranzakciót. De akkor már ezek nem real life tranzakciók, tehát ott már lehetnek olyan árfolyambeli különbségek akár egy-két perc alatt is, ami mondjuk hátrányba helyezi az ügyfeledet, ami meg tök ellentétben áll a MiCA-val, ami azt hangsúlyozza, hogy itt mindent az ügyfélért teszünk, hogy ők előnyben részesüljenek és a többi. Tehát hogy itt az ügyfél az utolsó ezeknél a playereknél szerintem.
– Mert ugye Amerikában kitalálja a bankrendszer teteje, hogy akkor mit kényszerítsünk rá a világra, ezáltal versenyhátrányba hozva őket, és akkor mi, amerikaiakként itt be tudunk vitorlázni a mezőny élére.
– No comment. Egyébként ugye van a travel rule-ban ez az 1000 eurós szabály.
– Ugye hogy az alatt is adatot, és afölött meg teljes mértékben adatokat.
– Igen, ugye ezzel is volt egy kis félreértés, tehát ugye úgy jött le azért sokaknak, hogy 1000 euró alatt nincsen semmiféle kötelezettség, és akkor orrba-szájba utalgatunk 1000 euró alatt, mert akkor tiszták vagyunk. Na, nem. 1000 euró alatt is rögzítenek bizonyos adatokat, de ott gyakorlatilag csak az, hogy a tranzakció megtörtént, és annak időpontja kerül rögzítésre. 1000 euró fölött további adatokat kell szolgáltatni, adott esetben lakcímet. De hogyha mondjuk egy központosított tőzsdéről, egy CEX-ről beszélünk vagy bármilyen custodiális szervezetről, akkor ott mondjuk a fiókodnak biztos, hogy van egy azonosítószáma, és akkor azt kell továbbítani, de hát a VASP meg rendelkezik persze a teljes KYC-packageeddel, tehát egymás között elég, hogyha megosztják csak az azonosítódat. De igen, 1000 fölött mindent.
És akkor visszatérve még arra, hogy 1000 alatt utalgatunk, és akkor sose kap el senki: nem, mert ugye ezek a tranzakciók összeadódnak. Tehát hogyha te öt nap alatt csinálsz gyorsan öt darab 200 eurós vagy dolláros tranzakciót, akkor a hatodik napon kopogtatni fog a compliance a virtuális ajtódon, hogy hát kellenének további adatok.
És akkor ugye azt is, talán bár ezt már tök sokan megtárgyalták, láttam, az összes Telegram csoport égett december 20. után, legalábbis amiben én benne vagyok, ilyen témával, tehát szerintem már mindenki nagyon kigyúrta magát, hogy mikről kell nyilatkozni, meg hogyan lehet aláírni ezeket a tranzakciókat. De azért elmondom, hogy a szabályozó két lehetőséget ad arra, hogy bizonyítsd, hogy az a wallet az a tiéd: az egyik lehet egy ilyen üzenet aláírása a walletedben, és a másik pedig a satoshi, ami nagyon hasonlatos a banki 1 eurós bankkártya-hitelesítési tesztekhez, amikor be kell utalni egy kisebb összeget, és akkor ezzel tudod bizonyítani azt, hogy az a te kontrollod alatt áll-e.
És akkor innentől ők a chain analysis szoftverekbe meg tudnak még jobban bizonyosodni arról, hogy a láncban te hol kezdtél el szerepelni, pontosan mekkora az a stack vagy az a vagyon, amivel te ott rendelkezel. És akkor ebből szépen építenek még egy nagyobb adatbázist, amit az államok ugyanúgy megkapnak majd, meg az adóhivatalok, és akkor erre lehet a jövőbeli vagyonalapú meg nem realizált gaineket, tehát nem realizált profitokat majd megadóztatni szerintem. De hát ez messze, ne menjünk.
És van még egy érdekes layer itt a GDPR és adatvédelem vonatkozásában, hogy például vannak olyan joghatóságok, amelyek nem engedélyezik ügyféladatok továbbítását bizonyos országokba az alapján, hogy azok a bizonyos országok nem rendelkeznek megfelelő adatvédelmi szabályozással. De hogy ez kihat a biznisre, tehát hogy az állam ezt eldönti, hogy oké, akkor úgy gondolja, és nyilván az állampolgárok védelmében, feltételezzük azt, hogy az állampolgárok védelmében teszi ezt, hogy nem engedi meg, hogy egy nem tudom én, milyen országba elküldjék az adataidat. De hogy ezzel annak a szolgáltatónak az érdekeit védi, és végső soron az ügyfélét is, mert hogyha én hozzájárulok ahhoz, hogy figyelj, engem ez nem érdekel, mert azt gondolom, hogy meg tudom védeni a saját adataimat, vagy azt gondolom, hogy ez csak egy kifogás, teljesen mindegy, de hogy ezzel a szolgáltató üzletet veszít, mert rákényszeríti az állam, hogy márpedig a pénzmosási és adatvédelmi szabályok értelmében nem továbbíthat eszközöket. Tehát ez szerintem egy durva belenyúlás a magánszférába és a piac működésébe.
És próbáltam ezt ilyen jogász spanjaimmal megvitatni, hogy mit gondolnak a pénz szabad áramlása és a travel rule között. Tehát hogy ez egy európai uniós alapjog, hogy a pénz szabad áramlása megilleti az európai gazdasági társaságokat. Nyilván nincsenek illúzióim, tehát ez soha nem történik meg máshogy, természetesen egy olyan összetett analízis következményeként hozták meg a szabályokat, hogy nyilván le van fedve minden jogilag. De hogy azért mégis elgondolkodtat, hogy a gyakorlatban meg ez egy súlyos korlátozás.
És még mindig a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása nevében. De kérdezem én: hol vannak az adatok, melyek azt mutatják, hogy ez a robusztus szabályozás segített visszaszorítani a terrorizmust? Hol vannak azok a számadatok, amik azt mutatják, hogy igen, ezek a jogszabályok nagyon jók, és nagyon elősegítették a világot abban, hogy megakadályozzanak ilyen-olyan bűncselekményeket? Mert hogy ezzel szemben én olyan számokat látok, hogy például 2023-ban a bitcoinnal kapcsolatosan, tehát ahol ténylegesen azt lehetett mondani, hogy ezt a bűncselekményt a bitcoin használatával követték el, az 0,24%. A 2024-es adatok még nem állnak rendelkezésre, mert nagyon közeli az év vége, még nem készültek el ezek az adatok. De hogy ez egy semmi, ez nem feltételezi ezt az iszonyatosan robusztus szabályozást, amivel korlátozva érzem a magánjogokat bizonyos aspektusból.
De akkor bedobok két dolgot, hogy hasonlítsuk már össze a bitcoin vásárlást, a bitcoin tranzakciókat az arany vásárlásával és tranzakciójával. Tehát ugye az arany hagyományosan ugyanúgy egy decentralizált értéktároló eszköz, mivel fizikailag birtokolható, a tranzakciók nem feltétlenül igényelnek közvetítőt, és ugye hasonlóan a bitcoinhoz, az arany is használható a pénzügyi hatóságok szabályainak a kikerülésére. Ugye itt a szabályozásban annyi különbség van, hogy az aranykereskedelemnek a szabályozása az elsősorban az export-import engedélyekre és az aranytartalékra összpontosít, és például az egyének közötti kis mennyiségű tranzakciók gyakran, sőt, hát gyakran soha nem esnek szigorú szabályozás alá.
Tehát hogyha ezt most elképzeljük tényleg a gyakorlatban, hogy ugye az aranyat árusító vállalkozás, egy ékszerüzlet is a magyar Pmt., a pénzmosási törvény hatálya alá esik, és azt mondja ugye a Pmt., hogy azt hiszem, hogy 4 és fél millió forint az az értékhatár, amikor azonosítania kell azt az ügyfelet, akinek ő aranyat ad el. És akkor mi van akkor, hogyha én egy drogdíler vagyok, aki minden nap mondjuk a megkeresett pénzemből bemegyek bármelyik ékszerüzletbe, és veszek kis gyűrűt, aranykarkötőt vagy nyakláncot?
– 20-30 olcsót, olcsón sokat.
– Olcsón sokat. Hát a kutya nem fogja tőlem megkérdezni. És akkor itt nézzük meg az 1000 euró alatti travel rule-szabályokat, tehát hogy ott is 1000 euró alatt az a facilitátor, szép szóval tehát az a közvetítő, aki ezt a tranzakciót lehetővé teszi, az ugye nyilván fogja tartani a te wallet-addresszedet minimálisan, azt az összeget meg az időpontot. És nyilván hozzá tudja kötni, mert az 1000 euró felett meg már meg kell adnod az adataidat. Hogyha központosított tőzsdéről beszélünk, akkor már eleve tudja a nevedet, hiszen KYC-ztatott.
Míg az aranyboltos az rohadtul nem fogja megkérdezni, hogy figyelj ide, amúgy neked mi a neved? Jó, veszel egy 300-ért egy láncot, de akkor neked mi a neved, meg akkor hány órakor vetted ezt az aranyláncot, és akkor majd ő ott följegyezgeti. Hát nem fogja. És a barátunk könnyedén felhalmozhat milliókat akár rövid idő alatt is, amit utána simán el fog adni, és ugyanúgy a kutya nem fogja megkérdezni tőle, hogy figyi, te amúgy miből vetted ezt az aranyat, mert bármikor mondhatja azt, hogy én az évek alatt örököltem, meg a ballagásomra kaptam, meg nem tudom én, mi volt. Nem releváns.
Miért? Jó, persze, ez nyilván költői kérdés. A kérdésem, hogy miért a bitcoint kell akkor ilyen etikátlanul szabályozni? Tudom, hogy miért, nyilván mindannyian tudjuk, hogy miért: sokkal nagyobb a bitcoin részéről érkező fenyegetettség az állam irányában, mint egy aranybolt részéről, ez nyilván egyértelmű mindenki számára. De azért mégis ezt a kérdést is itt hagyom.
És a másik ugyanez, csak pepitában: banki átutalások kontra bitcoin tranzakciók. Mi van az offshore cégekkel, ahol ugyanúgy el lehet tüntetni a tényleges tulajdonosokat egy banki rendszeren belül, és abszolút soha senki nem fogja tudni? Vannak egyéb, bonyolultabb jogi struktúrák, ahol szintén ezt könnyedén, jogilag megfelelve lehet, rendszerint szabály szerint csak hatósági megkeresés esetén szolgáltatnak ki ügyféladatokat, különösen tranzakciós adatokról beszélünk. Ez ugye egy ilyen viszonylagos adatvédelmet nyújt az ügyfeleknek, de egyúttal meg egy ilyen fekete doboz szerű jelleget ad az egész rendszernek, mert bedobod az adataidat, fogalmad sincs, mi történik, és akkor kijön valami, ha ki kell jönnie.
Tehát még egyszer ismétlem, hogy az offshore és ezek a komplex jogi struktúrák nagyon sok esetben elrejtik a tranzakciókat. És akkor ezzel szemben megnézzük a bitcoin blokkláncát, tehát hogyha az a blokklánc nyilvános, márpedig az, és így bárki lekövetheti a tranzakciókat. És igen, ez tök előnyös lehet a bűnüldöző szervek számára, de hogyha az egyén jogait nézzük, akkor meg rohadtul lecsökkenti az adatvédelmet, hogyha a travel rule keretében mondjuk kötelező a tranzakcióhoz kapcsolódó személyes adatoknak a gyűjtése. És adott esetben képzeljük el, hogy ott minden látható lenne azon a bitcoin blokkláncon mindenkinek a nevével, dátumokkal, összegekkel, wallet addressekkel. Tehát hogy miért várják el a bitcoin esetében ezt az extrém átláthatóságot, miközben pedig a banki tranzakciók szabályozási rendszere meg egy sokkal zártabb rendszer ilyen értelemben?
És akkor itt jöhetnek egyébként még ilyen etikai és praktikus kérdések, hogy amúgy hogyan lehetne úgy alakítani a szabályozást, hogy ez ne büntesse a technológiai újításokat. Tehát ugye a bitcoin mint a decentralizáció úttörője egy ilyen szigorú szabályozás mellett elveszítheti az előnyét.
– Hát nyilván ez a cél.
– Hát persze, hogy elveszítse ezt a fajta előnyét. De hogy akkor a retorikával meg a propagandával ellentétben, hogy ugye innoválunk meg fejlesztünk, meg hogy most akkor hány százalékkal kell hogy nőjön a gazdaság. Akkor menjünk vissza két lépést, és kérdezzük meg, hogy ez a szabályozás globálisan versenyképességet teremt vagy rombol? Mert jelen pillanatban a rombolást látom, a versenyképesség-teremtést azt nem.
Illetőleg azt akarjuk, hogy ezen a piacon csak nagy cégek maradjanak, a startupokat meg akarjuk ölni, akiknek, mivel startupok, gyakran egy-két ember az alapítójuk, nincsen pénzük arra, hogy megfeleljenek ilyen-olyan előírásoknak? Azt akarjuk, hogy Binance-ek, Krakenek és Coinbase-ek irányítsák kompletten az ipart? A szabályozó ezt akarná? Én nem hiszem, hogy a szabályozó ezt akarná, hiszen nézzük meg, hogy micsoda monopóliumok jöttek létre: AWS, Amazon, ugyanaz a Google, Facebook, ismerjük a nagy techvállalatokat, akik létrehozták ezt a fajta monopóliumot. Most egy ilyet akarunk a kriptóiparban is? Most nyilván kriptóiparnak hívom, mert itt vannak más szereplők is.
De hogy ez tényleg meg fogja védeni az embereket a scamektől? És most megint mint praktizáló jogász beszélek: hát ne tudjátok meg, hogy minden nap hány csalás, mindenféle scam. Hát pontosan tudjátok, hát nem nekem kell ezt itt most előadni, hogy hány scam van. Hát semmit nem segít rajta a MiCA, mit is segíthetne rajta a MiCA? Sőt, még több scam születik, a jogszabály alóli kibújásra egyre szofisztikáltabb ötletek jönnek. És nyilván az innovációt azáltal fejleszti ez az egész, hogy sokkal leleményesebb elkerülési technológiák lesznek lefejlesztve, hogy ne kelljen megfelelni a szabályoknak. Ha ez a cél, akkor ez sikerült.
Hát igen. És akkor még egy mondat a végére, bocsánat, hogy ugye a hagyományos pénzrendszernek a hibái, lásd 2008-as válság például, a pénzmosás súlyos, kirívó esetei, a HSBC-botrány, a Danske Bank például, teljesen büntetlenül maradtak.
– Teljesen büntetlenül maradtak.
– Míg a bitcoin szabályozás egyre szigorúbb, és nem tudunk ilyen példát hozni, hiszen nincs is egy centralizált authority, aki ilyeneket véghez tudna vinni, mint mondjuk egy HSBC. Tehát akkor ez a szabályozási aránytalanság, ez etikus? Mi az indoka ennek a szabályozási aránytalanságnak? Mert az nem lehet indok, hogy esetleg hiányzik a szakmai háttér. És most ezt nem pejoratív értelemben mondom, mert nem akarok lenézni meg leszólni senkit, mert nyilván vannak a szabályozó oldalán is igazán felkészült szakemberek. De akkor magyarázatot kérek, mi az oka ennek? Ez egy szabályozói túlkapás, akár így is nevezhetjük.
És tényleg nagyon kíváncsi leszek, hogy mi fog következni. A Binance-nek még nincsen MiCA-engedélye, sok nagy tőzsdének még nincsen MiCA-engedélye, márciusig azért sok mindennek ki kell derülnie.
És ugye még egy dolog a MiCA-hoz, amit ígértem, hogy a hatálybalépéssel kapcsolatosan a MiCA megengedi ezt az úgynevezett grandfathering klauzulát, ami azt mondja, hogy minden joghatóság maga döntheti el, de legkésőbb 2026 júliusáig meg kell felelni. És akkor ezt a táblázatot is elküldöm neked, Árpi, és megkérlek, hogy majd esetleg, ha érdekes, akkor ezt is helyezzük el a leírásban, ahol az egyes uniós országok.
Érdekes, hogy ugye ez Magyarországon úgy néz ki, hogy azok a kriptoeszköz-szolgáltatók, akik már a törvény hatálybalépése előtt is szolgáltattak, tehát 2024. december 30. előtt, azoknak 2025 júliusáig kell megfelelniük, tehát Magyarország egy hat hónapos grandfatheringot alkalmaz. 18 hónap a max, ugye ez lesz 2025 júliusa. Németország és Portugália jelen pillanatban még mindig to be announced státuszban van, tehát majd egy későbbi időpontban fogják bejelenteni. Tehát el tudjátok képzelni, hogy mi lehet ott, hogyha ők még január 15-én még mindig csak ott vannak, hogy ja, majd szólunk.
– Igen, na mindegy, hát fel kell rá készülni.
– De gondolj bele, bocsánat, még egy mondat: ez mekkora versenyhátrányt, mekkora eltolódást jelent a kriptoeszköz-szolgáltatóknak. Mert ugye a MiCA alapvetően egy passportingot ad, ami azt jelenti, hogyha te Magyarországon megkapod az engedélyedet, akkor az egész EU-n belül használhatod, tehát szolgáltathatsz. De ez már milyen igazságtalanság, hogy mondjuk te megkapod Magyarországon az engedélyedet, de Németországban, mert ők még alszanak, akkor most itt mi lesz, hogy lesz? Nem tudom, én se kérdezem, ki tudja, majd kitalálják.
– De biztos, hogy mi leszünk nagyobb biztonságban.
– Hát az 100%.
– Hát ennek örülök. Én már érzem is egyébként, hogy mennyire biztonságban vagyok, hogy 30. óta úgy védenek minket, sokkal nyugodtabb lettem.
– Tök jó. Na mindegy, hát figyelj, ez van, MiCA van, meg lesz, meg nyilvánvalóan egyre durvább szabályok lesznek, itt próbálják majd visszaszorítani még jobban. Vagyis hát én így gondolom, hacsak nem kapnak zöld lámpát a főnöktől.
– És térjünk is erre rá, mert én egészen eddig abban voltam, vagy hát az volt a feltevésem, hogy fú, de jó, hogy megszavazták a Trumpot, mert nagyon szereti a bitcoint, azt mondta, és akkor majd itt jön a dereguláció, és majd egy olyan jó kis piacot teremtenek az USA-ban, hogy majd mindenki oda fog menni, és majd mekkora fricska lesz az EU-nak, és majd magukhoz térnek. Hát én ilyen kis lepkékkel táncolva, hogy hívják, naivkodok. És akkor ahogy követem Trumpot, hát vannak kételyeim, nem szeretnék erősebb szavakat használni. De tegnapi hír ugye, hogy kriptóbált rendeznek a beiktatása előtt egy pár nappal, mely bált a Solana meg nem tudom én, ilyen-olyan cégek támogatják. Biztos, hogy a bitcoin közösség ezt szerette volna, meg hogy ez arrafelé megy, amerre gondoltuk, hogy mennie kéne.
– Nézd, érdekes, ugye ő csak annyit mondott, hogy majd vesznek bitcoint, meg majd lesz reserve része, és akkor ugye meglódult az árfolyam. De szerintem nem lehetünk annyira naivak, hogy elhisszük azt, hogy egy állam valamikor is a bitcoin mellé fog állni.
– Ja, egyébként jó, amit mondasz, mert igazából bizonyos bitcoin körökben felháborodás volt, hogy akkor ő most konkrétan bitcoiner volna?
– Senki se mondta, hogy ő az lenne, persze, csak így kicsit el lett pumpálva ez a dolog. Ja, a kereslet-kínálat függvényébe belenyúl, hogy elvesz majd, tehát fölmegy az ára. Ez is vitatott, hogy akkor a kisembernek marad-e, mármint olyan árfolyamon nyilván nem marad. Tehát hogy akkor igazából azokhoz, akikhez kéne, nem kerül.
– És ez is jó, hogy mondod, mert igazából visszatérve a MiCA-ra: ez a befektetővédelem ugye a lakosság érdekében, hogy csinálják, ez a valóságban az intézményeknek nyújt egy újabb védelmet.
– A kisbefektetőknek meg abszolút nem nyújt, őket meg összezavarja.
– Így van, mert a kisbefektetőknek az nyújtana védelmet, hogyha az egyes államok pénzügyi oktatást biztosítanának meg technológiai oktatást, és megmutatnák azt, hogy figyelj, Rozi, ha rákattintasz arra a linkre, amit nem ismersz, akkor ott lehet, hogy pikk-pakk bukni fogsz. És erre kéne megtanítani az embereket, mert értelmes, tanult barátaim ugyanúgy beleesnek ezekbe a hibákba azért, mert alapdolgokkal nincsenek tisztában. Nem azért, mert hülyék, tényleg nem is megsérteni akarok senkit, hanem amikor jön egy OTP-s link a mobilodra vagy az e-mailedre, akkor rohadtul nem fogsz arra gondolni elsősorban, hogy ez biztos egy scam, hanem rá fogsz kattintani. És ez lenne az államnak a feladata, nem az, hogy így príma kriptószabályozással áll elő a lakosság védelmére. Hát menjünk egy kicsit lejjebbi rétegekbe, könyörgöm, és kezdjük már el ezt óvodás korban, és akkor nem kell ilyen robusztus dolgokkal tölteni a drága időnket értelmetlenül.
Ja, bocsánat, nem olvastam fel a legjobb részt a MiCA-ból!
– Tényleg, azt még ígérted, úgyhogy ezt mindenképpen.
– Mert készültem egy ilyen nagyon jó résszel a MiCA-ból, ami számomra azt mutatja, hogy ezek a drága jó képviselők nem végezték el a házi feladatukat, mielőtt leültek, hogy meghozzák ezt a szabályt. Ez is a preambulumból van ez a rész, méghozzá a hetedik szakasz, ha szeretné valaki többször is elolvasni. És így szól: a kriptoeszközökkel folytatott tranzakciók jóváhagyására használt konszenzusos mechanizmusok jelentős káros hatást gyakorolhatnak az éghajlatra, és a környezettel kapcsolatos egyéb káros hatásaik is lehetnek az ilyen konszenzusos mechanizmusoknak. Ezért környezetbarátabb megoldásokat kell bevezetniük, és biztosítaniuk kell, hogy a kriptoeszköz-kibocsátók és a kriptoeszköz-szolgáltatók megfelelően azonosítsák és közzétegyék az éghajlatra esetleg gyakorolt káros hatásaikat és a környezettel kapcsolatos egyéb káros hatásokat. Annak meghatározásakor, hogy a káros hatások jelentősek-e, figyelembe kell venni az arányosság elvét, valamint a kibocsátott kriptoeszköz méretét és volumenét. Még itt van egy 15 sor, de nem untatlak tovább benneteket, azt hiszem, hogy érzékelitek.
– Úristen. Tehát hogy mi van, most kérdezem én. És van ez a change the code, csak magyarul.
– Figyelj, de elvonatkoztathatunk itt a pénzügyi jellegű jogszabályoktól, van egy csomó egyéb jogszabály, nem tudom én, fakitermelésről, bármilyen tevékenységről, még csak nem is kell, hogy a környezettel párban legyen vagy összefüggésben. Hol ír elő ilyet jogszabály? Mert nyilván minden tevékenység, ami energiát igényel, arra ezt rá tudjuk húzni, nem? Nem biztos, hogy környezetbarát a műanyag zacskók gyártása, az mennyire környezetbarát? Arra miért nem írja elő a jogalkotó, hogy igenis egy ilyen környezettanulmányt kell?
– Jó, azt megoldja, mert fizetned kell a zacskóért a boltban.
– De mondhatom a Visa-rendszert, amivel mindig példálózunk ugye, hogy a Visa-rendszer mennyivel környezetbarátabb, mint a Bitcoin network. Hát kérte valaki valamikor is a Visa-rendszert, hogy egy ilyennel álljon elő? Hát szerintem ez a change the code, tudod, hogy amikor még mindig azzal töltik az időt, hogy akkor próbáljuk a proof of workot proof of stake-elni.
– Aha, mert ugye ezen a fronton lehet támadni, hogy mennyi energiát használ. Tehát hogy minden szinten támadni kell a bitcoint, mert veszélyes ránk nézve.
– Ja, csak tudod, ezt így mindig el szoktam képzelni így az életben, hogy jó, akkor most leülünk, és akkor megírunk egy ilyet. Figyelj, valakit ezért fizetnek, hogy ilyet csináljon, tehát hogy ő ilyet fog csinálni. Értelme? Nem sok.
– Hát sok mindennek nincs értelme a fiat világban. Én például szerintem ennek a MiCA-szabályozásnak sincs nagyon értelme, mert oké, én értem, hogy itt megpróbáljuk jogilag megfogni, de ugye ez egy technológia, és a bitcoin ez alól teljesen kibújtatható, hiszen technológiai megoldások vannak rá. Ugye centralizált exchange-ekről beszéltünk, hogy ott van ez megfogva, az on-ramp, off-ramp, tehát amikor a két világ között akarsz játszani, a gatekeeperek. De amikor egy decentralizált exchange-en szeretnéd megvenni, vagy hogyha szükséged van fiatra eladni. Nem beszélve arról, hogyha mondjuk bitcoinban fizetsz Lightningon, ott nem alkalmazható. Vagy ha van egy bitcoin dealered, akivel személyesen lecsekkolod. Tehát amikor ezek a kapcsolatok kiépülnek, akár a Bisqet vagy a RoboSatsot behozhatnánk példának, tehát ott ezeket vidáman tudjuk teljes jogszerűséggel a továbbiakban vásárolgatni, eladni.
Ha valakinek már csak a bitcoin a pénze, az maradt neki, de kell valahol egy olyan dolgot vennie, amit fiatért kap meg. Tehát amíg a párhuzamos gazdaság nem épül ki teljesen, addig ez igen, szivatgatja a népet, de hát ezt már megszoktuk és túléltük.
És egyébként nagyon jó, én örülök neki, mert általában amikor a törvényhozás kidob magából egy ilyen produktumot, nevezzük így, a színére most nem tennék jelzőt, tehát utána mindig a technológia meg a fejlesztés elindul egy olyan irányba, ami felszabadítja a továbbiakban az embereket. Tehát itt is biztos vagyok benne, hogy több ezer bitcoin fejlesztő meg open source fejlesztő fog azon dolgozni, hogy olyan megoldással álljon elő, ami a továbbiakban lehetővé teszi a decentralizált tranzaktálást, a továbbiakban lehetővé teszi sokkal jobban a bitcoin fedezetű hitelezést vagy kölcsönök adását, és nem kell bevonnunk centralizált exchange-et, nem kell bevonnunk szabályozott harmadik felet. Ugye ez volt a Bitcoin lényege, a white paper absztraktjában a legrövidebb mondat, hogy lehetővé teszi a middleman, tehát a középső szereplő kilövését. Tehát ezért hozták létre a Bitcoint.
Most megpróbálja a törvényhozó visszarángatni a fizikát, a fizikai törvényeket a jogi kontextusba, de nem veszi észre, hogy ez a fizika, ez nem a jog, tehát ez egy teljesen más világ.
– Ezért mondom, hogy nem végezte el a házi feladatát, mert nem tanulmányozta kellőképpen a szabályozandó dolgokat.
– Így van. Úgyhogy köszönjük a MiCA-t, nem élünk vele, vannak taktikák, ami miatt tudunk nem élni vele, és fogunk is nem élni vele. És sokkal jobban felkészüljünk arra, hogy a lakosságnak se kelljen vele élni, az fontos. Bocsánat, fejezd be!
– Nem, csak ennyit akartam mondani, tehát hogy azért ezt a szabadságszellemet nem lehet kinyírni további regulációval, hiszen minden birodalomnak az a vége, amikor már a regulátor se tudja, hogy milyen regulációt hoz, miről beszél. Meg akar felelni az EU-nak, mert most zöld hype van, de akkor azért írjunk is valamit.
– Az fontos, hogy például a hitelek, amiket említettél, nem tartoznak a hatály alá.
– Igen, tehát jelen pillanatban szabályozatlan terület.
– Mert ugye itt adáson belül volt egy csomószor ilyen, ami a blokklánc-technológián kicsit nehezebben követhetővé teszi a chain analízist. Tehát ugye a CoinJoinokról volt már adásunk, a Ginger Walletről, a Wasabiról, de szerintem a Sparrow-t is említettük. Ezek a technológiák fejlődni fognak, és már most a Lightning walletek vagy Lightning tranzakciók lehetővé teszik azt, hogy teljes mértékben jogszerűen, pusztán a technológiával kibújjunk.
– Azzal itt egy kiegészítés, hogy arra lehet számítani azért, hogy a központosított tőzsdékre egy ilyen szolgáltatás igénybevétele után nem biztos, hogy be fogják engedni. Valószínűleg egy flagelt tranzakció lesz a blokklánc-elemző szoftverek által, és hát a compliance-es, amikor majd meglátja a monitorján, hogy itt mi újság van, akkor vissza fogja utasítani, vissza kell utasítania, mert a legtöbb tőzsde szabályzatában már feltűnt ez a módosítás, hogy nem fogadnak ilyen tranzakciókat.
– Jó, egy darabig, aztán majd meglátjuk.
– Hosszú lesz ez még szerintem, igen. Mert ugye, ahogy említettem az előbb is, hogyha nem tudja azonosítani a partnerét mondjuk a VASP vagy CASP, vagy bárhogy is hívjuk, nem hajtja végre a tranzakciót. Ha meg tumblert, CoinJoint, akármilyen szolgáltatást vesz igénybe, nem fogja végrehajtani a tranzakciót. És akkor majd ott áll a végén, hogy basszus, tízből öt tranzakciót nem tudok végrehajtani, mert nem engedik, be kell, hogy zárjak, vagy más megoldáshoz kell folyamodni. Tehát igen, a leleményesség az, ami esetleg segít.
– Úgyhogy az állam az visszalő, de hát ez egy olyan harc, amit nem lehet egy csatában megnyerni, meg nem is fogunk. Szerintem naivság azt gondolni, hogy itt leállnak, és akkor innentől minden majd hófehér.
– Nem fognak leállni, ez egy 10 000 év alatt egyszer fellépő veszély az államok számára, tehát ezt nem fogják két éven belül megnyerni, ezt a harcot, meg mi sem.
– De hát figyelj, igazából én arra gondolok, hogy ha nem lenne bitcoin, én nagyon depressziós lennék, mert nem nagyon látnám a kimenetelt pozitív színben.
– Hát aranyláncokat vásárolhatnál különböző aranyboltokban.
– Igen, hát más lenne. Viszont itt most megint a technológia tette lehetővé ezt, hogy akkor egy kicsit dobjunk le erről a kényszerről, amit itt ránk telepítenek az államok.
– Hát meg el kell szerintem kezdeni ezeket a kis szerveződéseket, kis társadalmi mini csoportosulásokat létrehozni, ahol a saját kis ökoszisztémádon belül létezel és tranzaktálsz és cserekereskedelmet folytatsz, ahol nem tudsz bartelezni, ott beépíted esetleg a bitcoint.
Létrehozni, egyébként még itt adás előtt mondtál egy tök jót például.
– Mindig adás előtt mondom a tök jókat.
– Meg adásban is. De amikor ugye a kisemberek kicsi aranytáblácskákat vásárolnak, hát most úgy értem, hogy mit tudom én, ilyen kisebb összegért nyakláncot satöbbi, és mondtad ezt, amikor voltak, vagyis hogy vannak ezek a CSOK-hitel-bedőlések.
– Ja, van egy ismerősöm, akinek több arany- és zálogüzlete van, és ő már megfigyelte ezt a párhuzamot, hogy a CSOK-hitelek bedőlésekor mekkora nagy kedvvel viszik a zálogházba az emberek az aranyaikat. Illetve van több olyan vásárlója, akiket már így felismer arcról is, és tudja azt, hogy befektetési szándékkal vásárolja a kisebb értékű aranyékszereket, mert nem tud nagy befektetéseket eszközölni. Nem tudom én, nyilván 5-100 000 forinttal nem tudsz befektetni sehova.
– Kivéve bitcoint.
– Kivéve bitcoinba és aranyláncba. És hogy ez mennyire érdekes összefüggés tényleg, hogy amikor nincs mozdítható, akkor tulajdonképpen alátámasztja ezt a feltételezést is, hogy az embereknek van mozdítható aranyékszere. Most azt kell eldöntenünk, hogy ezt tudatosan halmozzák fel vagy tudattalanul, de akkor rájönnek, hogy ez az a mozdítható, amiből pénzt lehet csinálni. De én szerintem egy csomó ember biztosan tudatosan is vásárolja, mert nem tudja máshova befektetni a pénzét, kis mennyiségben különösen. Kivéve bitcoin, mert abba be tudja.
És tök jó volt ezért a Ferinek a videója, a legelső videója, mert abban pontosan ezt hangsúlyozta, hogy igenis kis összegeket is el lehet kezdeni rendszeresen, havi szinten befektetni a bitcoinba, sok kicsi sokra megy.
– Melyik legelsőre gondolsz?
– Hát a négyrészes videójában, az az előadás: nyugdíj-megtakarítás, egyéb megtakarítások, 3000 forint, kis összegű.
– Így van, pontosan, hogy csinál 100 milliót.
– Hogy csinál 100 milliót öt perc alatt. Igen, nem, de hogy nem tudok mást mondani két eszközön kívül, amelyekkel ilyen formán a nyolcéves kisfiam is esetleg be tud fektetni a zsebpénzéből.
– Hát kell is, hogy befektessen, hogy neki is meglegyen a dollar cost averaging, főleg ha valaki meg szeretne takarítani. Hiszen ugye itt a nem tudom, forintban meg euróban, tényleg ezek a banki szoftverek mindig dobálják föl, hogy ismersz ilyen megtakarítási formákat? Ja, mondom, igen, köszi. Meg amikor ilyenekkel hívnak föl, tudod, ilyen hideghívásokban, hogy akkor megtakarítást adjanak el, és leállunk egy negyedórás orange pillnél, és a vége az, hogy felmond.
– És a vége az, hogy a Telegram csoportba visszaköszön, hogy ja, mekkora jó ötlet volt.
– Jó, hát persze, arra kell, hogy lógasd az ujjad a biliben.
– Jó, várjatok, mi maradt még itt, amiről ma szerettünk volna beszélni? Talán az olasz bank.
– Ja, az Intesa Sanpaolo, aha. Mert ugye az történt, hogy az Intesa Sanpaolo, ez a legnagyobb olasz bank, nem tudom, másfél trillió dolláros mérlegfőösszeggel, vásárolt 1 millió dollárnyi bitcoint, ami ilyen banki viszonylatban nem egy túl nagy, hiszen 11 bitcoint kaptak ezért. De mégiscsak egy nagy üzenetértéke van, hiszen ők megtették azt, amit most talán a privát bankszférának kell, hogy azt mondják a központi banki vezérlésre, hogy figyeljetek, mi privát bankként azt csinálunk, amit akarunk, és igenis fogunk vásárolni bitcoint, azért, hogy megnézzük, hogy jó-e, vagy azért, hogy lehetővé tegyük az ügyfeleinknek a vásárlást.
És szerintem ez egy igen jó irány, mert a privát bankszférának meg kell látnia azt a veszélyt, amit itt a központi banki digitális pénzek hoznak, hogy ha az elterjed, márpedig el fog, és be lesz vezetve, akkor az az ő kárukra lesz bevezetve és elterjesztve, illetve hát a lakosság kárára is. És akkor tudják megőrizni a pozíciójukat, hogyha elkezdenek a Bitcoinnal foglalkozni, és elkezdenek bitcoint vásárolni ők is. Egyrészt nem marad olyan áron, amilyen áron most elérhető, másik az, hogy tényleg könyörtelenül ki lesznek pakolva ebből a bizniszből, amiben ők, hát nem évezredek, de évszázadok óta benne vannak.
– Bátor lépés mindenféleképpen ez a részükről.
– Igen. Úgyhogy hogyha azt szeretnék ezek a bankok, hogy ott maradjanak, akkor igenis tessék bejelentgetni ezeket a bitcoin vásárlásokat, szerintem ez egy jó üzenet. Meg jöjjenek elő ilyen bitcoin fedezetű hitelkonstrukciókkal, nem? Szerintem azzal tudnának még esetleg minket mint ügyfelet megtartani.
– Igen. Ja, azt azért ne felejtsük el szerintem megemlíteni így az adás vége felé, hogy a héten Kovács Roland elvtársunk egy nyílt levelet címzett Orbán Viktornak, kisbetűvel írta, hogy miniszterelnök úr.
– Nem pont véletlen volt ott.
– Szándékos volt, én javasoltam neki, hogy legközelebb nagybetűvel írja, és azt mondta, hogy oké. És mellé állt a Samson barátunk. Nem tudom, hogy lett-e válasz, gondolom, nem.
– Nem hiszem, spambe landolt.
– De én ezt érdemesnek gondoltam így megemlíteni. Meg ugye ez egy olyan téma, amire valószínű, hogy nem is instant válasz várható, meg lehet, hogy nem is lesz soha válasz, de ki tudja, lehet, hogy egy lépéssel közelebb kerülünk valamihez, amitől valami átmenet gördülékenyebbé válik esetleg.
– Hát én ezzel egyet, de ezt tudod, hogy megbeszéltük, úgyhogy fölösleges, hogy ezt újra felidézzük. De azért a kreditet én szerettem volna a Rolinak megadni, hogy ő gondolt erre.
– Jó, cuki vagy. Én meg pont miattad nem akartam ezt a témát behozni, hogy fölálljon a szőr a hátamon már megint.
– Két pulcsiban vagyok.
– Hát jól van. Nem tudom, maradt-e még bent így a MiCA-ról valami?
– Szerintem van rengeteg, de nem akarlak bántani.
– Szerintem nem, mondjuk lehetne még róla beszélni, meg biztos fogunk is, hiszen én gondoltam, hogy idén azért belemegyünk majd egy kicsit megint ezekbe a megoldásokba. Köszi, Kata, hogy ezt megosztottad velünk!
– Köszi, hogy kiadhattam magamból!
– És akkor egy hét múlva pedig Ferivel leszünk adásban, és megtárgyaljuk az idén nyáron várható dolgokat. Köszi szépen, sziasztok!
– Sziasztok!