E82 Espresso bitcoinért: 21 másodperc
Az adás tartalmából
Átirat
– Sziasztok! Üdvözlünk titeket újra itt a HUSZONEGY Bitcoin Podcastban. Ez a 82. epizód, és ma egy nagyon különleges vendégünk van Tamás személyében. A megismerkedés történetét szerintem Árpi mondja el, hogy pontosan hogyan is történt – mert ez is egy klasszikus Bitcoin-példa.
– Tamással először a miskolci konferencián találkoztunk – ami nem is az idei volt, hanem még az első konferencia, tavaly ősszel. És szerintem ott szót nem is váltottunk különösebben egymással, csak megjegyeztem az arcát.
És amikor idén szeptemberben volt a budapesti meetupunk a Perspective Barban, akkor ott rájöttem, hogy valahonnan ismerem – és leesett, hogy a konferencián láttam már őt. Leszólítottam, és dumálgattunk egy rövidet, ott többen együtt. Kiderült, hogy amúgy kávéval foglalkozik, és éppen a különböző kávés dolgokról volt szó: hogy milyen a jó kávé, meg hogy milyen gáz az instant kávé, ilyesmi.
És aztán úgy búcsúztunk el, hogy szerintem tök jó lenne, ha ismerkednénk tovább. Egyrészt mert az ott egy rövid beszélgetés volt, másrészt meg szerintem tök jó az, ha a Bitcoin közösségben is egyre többen bemutatkozunk – főleg olyan emberkék, akiknek olyan vállalkozásuk van, ami nem titkoltan bitcoinnal kapcsolatos. Merthogy Tamás a webshopjában el is fogad bitcoint mint fizetőeszközt.
Úgyhogy azt gondoltam, hogy ez egy közösségépítő beszélgetés lesz – egy ilyen ismerkedős beszélgetés, amibe biztos organikusan is jönnek kérdések. Üdvözlünk itt!
– Köszöntelek benneteket, a közösséget és a nézőket. Dósai Tamás vagyok, a Mokambo kávénak vagyok a magyarországi forgalmazója 22 éve. Előtte is kávéval foglalkoztam már 92-től, de 2004. május 1-je volt a nyitása az Európai Uniónak, amikor az első szállítmány megérkezett Magyarországra.
Én ezt a céget 2003 novemberében a milánói vásárban találtam meg. Elég bonyolult lenne végigmesélni, hogy hogyan mentem ki – az útlevelemet itthon hagytam, úgyhogy elég bonyolult volt. (nevetés)
De egyébként csodás időszak volt ez mindvégig: mindenkit betanítani. Egy értéket képviseltem – nem csak egy kávét, hanem egy kultúrát: az olasz kultúrát. Próbáltam Magyarországon ezt megmutatni az embereknek, több-kevesebb sikerrel. Ma már egy kicsit nehezebb, mert nehezebben fogadják – mert az internet túl sokat mutat nekik, és azt hiszik, hogy abból mindent tudnak. De itt vagyok, és örülök, hogy beszélgetünk. Kérdezzetek bátran, és próbálok válaszolni.
– Ha megengeded, egy teljesen klasszikus kérdés: hogyan kerültél kapcsolatba a Bitcoinnal? Árpi mondta, hogy a konferencián találkoztatok, de valószínűleg nem az volt a legelső pont az életedben, amikor hallottál róla.
– Figyelgettem, és hát csalódott voltam, hogy nem akkor kezdtem, amikor kellett volna. Egy picit úgymond későn kezdtem el foglalkozni a Bitcoinnal – körülbelül öt-hat éve, tehát olyan 2020-as évek környékén. Talán amikor a Revolut megjött, akkor kezdtem el ott venni, kisebb tételekben. Mindig csak vettem egy kicsit, és akkor egyre több volt.
És akkor jött a Revolutnak ez a csalafintasága, hogy nem fogad – és akkor ezt az egész tételt átvittem valódi Bitcoinba. Innentől kezdve pedig Ledgerem van. Illetve a másik, amit Kovács Feri ajánlott – nem Ledger, hanem…
– Keystone?
– Keystone, igen. Régebben azt nyomta.
– Ilyen QR-kódos, be lehet nyomni.
– Az lesz az. Tehát ez a kettőm van. És ezeket is nemrég ismertem meg, ezeken a konferenciákon.
Igazából az volt a legnehezebb rész – és még mindig vannak ebben kérdéseim –, a használat. A bitcoint mint olyat meg lehet vásárolni; most már egyre jobban meg lehet, ugye jöttek ezek a MiCA-szabályozások, de meg lehet vásárolni. De vajon hogyan fogom tudni ezt valóban visszaforgatni fiat pénzbe, amikor szükség van rá? Ez a rész egy picit mind a mai napig kérdéses nekem – és ezek miatt is mentem a konferenciára: hogy ezeket a dolgokat jól megismerjem.
Tehát így körülbelül öt éve. Sajnos nem tíz.
– Hát örülj neki! Így is megelőzöd az emberiség jelentős többségét. Ugyanakkor megérthető – ezt mindannyian így érezzük, hogy későn szálltunk be. Igazából én se sokkal korábban, mert én 2019-ben.
De örülök neki, hogy akkor rájöttem. Igaz, nekem is volt előzőleg olyan információ, ami bátoríthatott volna a dologra – de akkor hülyeségnek gondoltam.
– Igen, az ember hajlamos elmenni az ilyenek mellett, nem?
– Olyan lekicsinylően volt róla írva mindenhol.
– Meg valamikor hype-olják, és azt mondják, hogy kihagyhatatlan lehetőség. Hányszor hallottuk ma ezt mindenre, hogy megismételhetetlen, hogy most kell beszállni!
Csak tudod, én erre azt mondom, hogy a jó pénzből nem lehet elkésni. Ahogy aki most megszületik, az sem késett el az internetről.
– Jelenleg pont a mai napon szerintem egy olyan beszállási pontot kap valaki, ami három évvel ezelőtt volt. Tehát jelenleg éppen akkorát süllyedt az árfolyam, hogy visszamentünk legalább három évvel ezelőttre.
– Na, azért ne! Nem három évre.
– Nem tudom, most hogy áll.
– Elég szépen néz ki. Most szerintem olyan 100-valamennyi körül vagyunk. Hát figyelj: egyszer lent, egyszer fent.
– Igazából én azt mondom, hogy ilyenkor a legjobb venni. És ahogy a te példádon is mondtad: sok kicsi vásárlással lehet.
– Ez nagyon érdekes, mert minden egyes alkalommal ezt mondom magamban, amikor mindenki megijed. És ugye az a baj, hogy ez a megijedés elég erős tud lenni. Számomra sem olyan jó érzés megijedni, mikor azért nem olyan kevés összeg van már nekem benne. Most számokat nem merek mondani…
– Nem is kell.
– …de akkorát süllyed, hogy az már jelentős. És ilyenkor is mindig veszek. Tegnap is, tegnapelőtt is, ma is vettem még – de az igazság, hogy lassan nincs miből. Tehát nem olyan jó érzés, amikor már nincs, mikor pedig jó lenne. Viszont ezt nem lehet kihagyni. Ezt a lehetőséget, ami most van – ha ezt kihagyom, akkor ismét ott fogok venni, amikor majd fönn van a csúcson. És akkor fogok sírni, hogy hát de jó lett volna. Szóval ez egy kicsit mindig ilyen jó játék, ez az egész történet.
A miskolci konferenciára azért is mentem el, mert még ilyen kis szoros álom volt, hogy igen, én bitcoinért is fogok árulni kávét. És odamentem én úgy tudatlanul, és mondtam, hogy gyerekek, hát én el akarok adni bitcoinért. Az elsők között lennék – és ismét új vagyok valamiben. Szeretek utat törni. Nem mindig jön be, de igyekszem, hogy bejöjjön, hogy jó legyen.
És igazából a konferencián ismerkedtem meg több technikai emberkével, akik segítettek ebben.
– A Blinknek a fejlesztője? Openoms.
– Openoms például nagyon aranyos, kedves és nagyon segítőkész volt nekem. Azért említem meg a nevét, mert ő többször úgy személyesen segített, hogy leült velem, és beszélgetett velem azokról a dolgokról, amiket nem tudtam – például a Jade használatáról. Úgyhogy nagyon köszönöm neki innen is, és remélem, hallgatja majd az adást.
És ezekkel a segítségekkel egyszer csak kint van az oldalunkon, már vásároltak is – tehát működik a Blinken keresztül. És most az adózási részére keresem még az utat, ez ügyben kell tovább járnom, mert ugye ezeket azért számlázni kell.
– Persze. Erre egyébként már vettünk föl egy műsort, úgyhogy az meg fog jelenni, és erre is választ kapsz. De ugyanígy a csoporton belül is vannak erre felkészült emberek, úgyhogy ezeket igyekszünk majd becsatornázni, hogy ezek a válaszok megszülessenek.
– Egy kicsit hátrébb fordulva, itt mutatom nektek. Ő a Talento kávénk. Egy elég modern kávénk, 100% arabica kávé, ami szerintem nagyon finom és nagyon modern kávé.
Ő az Oro kávénk – ebben van egy pici robusta. Azért kell bele ez a robusta, mert markánsabb ízt ad, viszont mégis kellemes arabica: tehát ez ilyen 80-90% arabica.
És ő a Gran Espresso. Ő egy nagyon-nagyon régi, 50 éves fejlesztésű, 100% arabica kávéja a Mokambónak.
Ha megengeditek, gyorsan főzök nektek egy kávét.
– Tényleg? Szuper!
– Egy pillanat alatt. Ez úgy működik, hogy megnyomom, és frissen bedarálja. Tehát nem gyűjtőtartályba daráljuk, hanem pontosan annyit darálunk, amennyire szükség van. Van itt egy kis simítónk – így eltekerjük –, és utána van egy szép tamper, amivel lenyomjuk a kávét. Ez egy kattanásra megy, pontosan annyit.
– Rendkívül szép, formás.
– Erre én is adok itthon, hogy így nézzen ki.
A fejből kicsit kiengedünk a víz elejéből, mert túl forró ilyenkor a fejben lévő víz. Fölrakjuk a kart, minél gyorsabban ráhúzzuk az indítást – és szépen csorog a kávécska. 21 másodperc, 23 másodperc.
Magyarországon ez picit több is lehet; az olaszoknál 21, szigorúan. Mert ez a hosszát fogja megállapítani, és a magyarok kicsit hosszabb espressót isznak.
És akkor azt mondjuk, hogy itt egy csodás kávé, ami krémes. Nem tudom, mennyire látszik a kamerában.
– Biztos jó illata van.
– Gusztusos. Köszönjük szépen.
– Milyen érdekes, hogy 21 másodperc! Lehet, ezért 21. (nevetés)
– És akkor ugye a gépeket is forgalmazzátok. Gondolom, ez a típus, ami mögötted van, ez is az egyik olyan masina.
– Ez egy Mokambo saját gyártású gépe. De kapcsolatban állok a Futurával, aki egy családi vállalkozás – a vezetője a multitól szállt ki, és azt mondta, hogy olyanokat fog csinálni, amit a multi nem képes.
– Tehát a kisebb manufaktúrák tudnak jobban alkalmazkodni.
– Igen. Ő a Futura, Branislav nevű – úgy hívják a srácot, hogy Branislav. Nagyon aranyos.
Ezenkívül a Magisterrel foglalkozom. Ő egy nagyobb cég Milánó mellett, de még mindig nem multi. Aztán utána jön egy multi, a La Spaziale – a világ egyik legjobbjának tartom a kávégépét. És nagyon örülök, hogy fölvehettem a palettára, mert ezt engedélyezni kell.
Ez a kávégép egy különleges gőzzel fűti fel a fejet, és így nem hűti le a kazánban lévő vizet a betóduló hidegvíz. Vagyis a kazánba betódul a hidegvíz, azt lehűtheti – de a fej nem hűl le, mert nincs közvetlen kapcsolata a fejjel, mert gőz fűti föl a fejet.
Ezen kívül vannak a Mokambo saját gyártású gépei. És akkor még foglalkozom kisebb, családi vagy otthoni használatú gépekkel is, mint például a kapszulás vagy párnás kávégépek. Ezek mind olasz gyárak; beszélek olaszul, és jó kapcsolataim vannak velük régóta.
Nem mondom, hogy nagyot tudok forgalmazni, mert sajnos most nem vagyunk olyan nagyon. Sok lett a kávés cég, sok a kávé Magyarországon. Talán megjöttek ezek a magyar pörkölésű kávék, amik szerintem jelenleg még nagyon nem jók. Nem szabad negatívat mondani, de savanyúak – azt mondják, hogy citrusosak, de köszönöm, én ebből nem kérek.
Ezek a mi kávéink csokis, markáns, harmonikus kávék; tejjel hígítva határozottan kakaós ízt adnak. Szerintem egy igazi kávé, az olasz pörkölés. A bécsi pörkölést nem kultiválom túlzottan.
És nagyon nehéz a magyarországi helyzet. Magyarország egy olyan területen van, ahol a bécsi kultúra nagyon erős volt mindig – mivel közel van Bécs. Tehát itt a bécsi kultúra és a Habsburg-uralom is, ha belegondoltok: nagyon-nagyon régi történet, hogy melange-t vagy cappuccinót isznak.
Na most az espresso szó az viszont csak később jött be. És igazából a szót a bécsiek ellopták – mert az espresso mint olyan le van védve, olasz. Az espresso kizárólag olyan kávéból készülhet, olyan pörköléssel készülhet, olyan géppel készülhet, olyan lefolyással, olyan technikával – ezek le vannak védve, és ez olasz. Az, hogy a németek vagy az osztrákok is csinálnak espresso méretű kávét, az nem a levédett olasz espresso.
Igazából a levédés miatt ki sem írhatnák az espresso nevet – de ez már nem az én dolgom.
Tehát a lényeg, hogy Bécs felől a melange jött, a tejes kávé. Ehhez egyébként jók ezek a bécsi pörkölésű, savanykás kávék, mert tejjel fölöntve igazából nem rossz. De még itt is jónak tartom az olaszt, a cappuccinóhoz is.
Olaszország kávéja most jött be. Ha belegondoltok: 92-ben én már kávéval foglalkoztam, de még nem volt Magyarországon olasz kávé. Én még a Tchibónál dolgoztam és az Eduschónál. Majd utána az Omniánál dolgoztam, ami szintén nem olasz kávé – őt egy holland cég vette meg, a Sara Lee. Ugye a magyar, bécsi pörkölésű kávét a hollandok vették meg.
És innentől kezdve Magyarországon elsőnek talán – ezt nehéz megmondanom – a Segafredo jött meg, mint multi. Ő jött meg elsőnek, mert Magyarországon vámokat kellett fizetni a behozatalért. Ilyen 10 millió forintokat kellett letétbe helyezni ahhoz, hogy Magyarországon kávét forgalmazz. És ezt kevesen tudták letenni – mint én se. Emiatt csak a multik tudtak először megjönni.
Aztán 2004-ben én voltam az elsők között, aki kiment Olaszországba, keresett egy kávés céget, és annak a kávéját meghozta.
– Hát akkor nem csak a Bitcoinban vagy úttörő, hanem magában az alaptevékenységben is.
– Úgy érzem, hogy az életnek vannak olyan pillanatai, pontjai, amikor el kell dönteni – és az egy pici, apró dolognak tűnik. Nem is gondolnád, de lehet, hogy az egész életedet megváltoztatja.
Tehát az, hogy én eldöntöttem, hogy kimegyek Olaszországba erre a vásárra, Milánóba – az egy döntés kérdése. Megvalósítod vagy nem. Nem tűnik nagynak. Amikor azt mondod, hogy kimegyek-e, akkor még nem tudod, hogy ez mit fog változtatni az életedben. Akkor csak azt tudod, hogy van ez a vásár, hogy van esély. Nem látsz még mást.
Kimész: a szállás drága, az utazás drága, áldoztál rá. Onnantól kezdve kezded azt mondani, hogy igen, tettem érte. Ráadásul én még többet, mert komplikációk voltak. Megérkezem oda: nem olyan a szállás, nehéz odatalálni. Nem beszélem a nyelvet – tolmácsot kellett vinnem magammal. Ki az a tolmács, aki olaszul tud beszélni velem, és nem lesz annyira drága, hogy nem tudom kifizetni? Ez azért nem volt olyan könnyű 2004-ben.
És akkor odaértünk. A tolmácsom majdnem idegrohamot kapott, amikor a határról vissza kellett jönnünk az útlevél miatt. (nevetés)
– Mi volt az útlevéllel?
– Itthon hagytam.
– Ja. (nevetés) Ahogy azt kell.
– És akkor mi kell? Mert még nem volt Unió – 2003 novemberéről beszélünk. És ebéd után újraindultunk: 200 oda, 200 vissza, és 1600 le.
És az a lényege a dolognak, hogy ezek a döntések csak egy gondolat – utána a megvalósításért már küzdened kell. Tehát nehogy azt higgyük, hogy most minden totál egyszerű akármivel is. Ugye ti is tudjátok – most nem akarok példát mondani a Bitcoinra, de ott is vannak még nehézségek. Mint mindennel vannak nehézségek – de ezeket a nehézségeket megpróbálod uralni.
Tehát vittem tolmácsot, és végigmentem 50 kávés cégnél tárgyalásokkal, kóstolgatásokkal. És amikor odaértem a Mokambóhoz – talán a második nap…
Ezt úgy kell képzelni, hogy hatalmas pavilonokról beszélünk, ahol csak kávé. Hat hatalmas pavilon: kávégépek, kávé. Ez a Fiera Milano, egy hatalmas kiállítás. Amikor végigmentél kettőn, akkor azt mondtad, hogy még van négy. Úristen!
– Jól be lehettetek kávézva. (nevetés)
– Megittam rengeteg kávét. És amikor odaértem a Mokambo kávéhoz, ott volt egy kis mitugrász, pici, bajszos ember – emlékszem rá –, azt mondja: kóstold meg ezt. És megkóstoltam, és azt mondom: döbbenet. Mondom: ez az, ezt kerestem. Ez olyan kávés íz, ez tényleg kávé.
És akkor azt mondtam, hogy na, üljünk le. Az első kérdés az volt: hol van a gyár? Hú, azt mondja: Pescarában. Fogtam a fejem. Atyaúristen, beütöttem a GPS-be – azt se tudom, hol van. Pescara! 1150 kilométer Fehérvártól. Na most innen fogom hordani, havonta?
És bizony havonta megyek érte, 1150-et, egy teherautóval, és jövök – és én személyesen hozom az egészet.
– És nem szállíttatod?
– Nem. Lemegyek, vacsorázgatunk, a szállást fizetik az olaszok.
– Persze, biztos megfizetteti azért máshol.
– Igen, azt te fizeted. (nevetés) Tehát ellátnak, és egy életérzést tudok magamba szívni azzal, hogy a nyelvet egyre jobban beszélem. Beszélnek velem, hallgatom a tájszólást, amikor egymás között dumálnak – abból eleinte semmit nem értettem, mert az abruzzói dialektus, hát az elég nehéz.
Úgyhogy így kezdődött.
– Igen, Olaszország az jó. Én is emlékszem, akkoriban voltam a huszonéveim elején, és akkoriban tanultunk olaszul ilyen nyári egyetemeken.
És valóban, az olasz espresso az más. És aki azon nő föl, vagy úgy állítja be magában a kávét, az vissza is tér hozzá – mert én a mai napig mindenhol espressót kérek. Jó, nem mindenhol, mert vannak helyek, ahol nem lehet espressót kérni: egyrészt a mérete miatt, másrészt a kávé pocsék minősége miatt. Magyarországon nagyon sok helyen kell egy kis tejet önteni bele.
– Igen, nekem a citrusos sem jön be, ami itt Magyarországon most megy. Van egy cég, aki azt mondja, hogy neki saját ültetvénye van Costa Ricán. Figyelj, én is föl tudnék tenni pálmafás képeket. De én azt mondom, hogy nem akarok erről semmit nyilatkozni, mert nem illik.
Én úgy gondolom, hogy a Mokambo régi családi cég Olaszországban is, igazi családi cég: ott mindenki családtag, a vezetők satöbbi. És Magyarországon mi is egy kis családi cég vagyunk. Nekünk a multikkal kell küzdeni – nem könnyű.
Na most gondold el, hogy nekem több mint 400 darab kávégépem van. Ezeket javíttatom; van egy saját szerelőnk, aki itt folyamatosan, 8 órában dolgozik, és van még alkalmazottam, akikkel kijárunk. Az autókat fenntartani, a raktárhelyiséget fenntartani – és ebből a 400 darab kávégépből sajnos most elég sok áll itt benn a raktárban, mert a piac egy kicsit megváltozott. A covid alatt sok gép úgymond leöregedett úgy, hogy nem hozott hasznot. Tehát nagyon nehéz már a covid óta, négy-öt éve, hogy nincs fullon kihasználtsága a kávégépeimnek.
Na most, egy-egy ilyen kávégép – amikor vettem, az úgy történt, hogy 2004-ben még nem volt annyi pénzem. 92-től már vettem kávégépeket, kisebbeket, Saecókat. Majd 98-tól kiléptem az Eduschótól, és saját céget csináltam. 2004-től pedig már karos gépeket vásároltam – de mivel nem volt annyi pénzem… Egy-egy karos gép került akkoriban is 6-700-800 ezer forintba, plusz a daráló. Tehát egy-egy ügyfél majdnem 1 millió forintot kapott tőlem így, lerakva.
És ennyi pénzem nem volt. Ezért találtam egy olyan, konyhaeszközökkel foglalkozó céget, akiknél a kávégép egy kicsit háttérbe szorult, és kérték, hogy esetleg fölfuttatnám-e ezt a forgalmi irányt – akkor nekik is jó, mert a külföldi cég látja, hogy vásárolnak. Ők befektettek arra, hogy megvették a kávégépeket, és én meg havi törlesztéssel törlesztettem le nekik.
– Nem kis pénzről van szó.
– Hatalmas összegeket törlesztettem. 2008-ra mindet kifizettem. És azóta ezeket a gépeket – most is vásárolok néha egy-egy gépet, ha az ügyfél megkívánja, akkor vadonatújat kap, bérleti viszonyban. Illetve most a használt kávégépeimből bármelyiket lehet választani: tudunk adni nagyon sokfélét, egyfejest, kétfejest, félautomatát, automatát, méret szerint, márka szerint. Őrlővel együtt nagyon jó kávét fog tudni adni az ügyfél – és ezt még fizetheti bitcoinnal is.
– Hát aki például most abban van, hogy szeretne egy jó kávézót nyitni, és minőséget kíván adni, akkor az fordulhat hozzátok. Illetve ugye a cégvezetés filozófiájában ott van a Bitcoinnak a helye is.
– Igen. Nehéz ez most, mert a minőséget többféleképpen lehet értelmezni Magyarországon. És egy picit a minőség néha mostanában pénzzel párosul – nem teljesen igaz. Tehát nem az 5 millió forintos kávégép kell ahhoz, hogy minőséget adjunk.
Ha megnézitek, a kávégép maga forró vizet ad, egy bizonyos nyomással. Ha ez tiszta, és a víz jó – tehát lágyított a víz, a nyomás megvan, jó a pumpa, tiszta a fej –, akkor ez a kávét mást nem ad. Ha nincs rajta kar, akkor ez csak vizet ad.
Ez itt a lelke: a darálás. A darálás finomsága és mennyisége – az lesz a nyomás ellentartója a víznek, ami itt jön a fejből. Azt a nyomást, a 9-10 bárt, a kávé darálékja tartja ellen, és attól lassan jön le. Ezért tudjuk az aromaanyagot jól kihozni a kávéból.
Minél apróbbra daráljuk a kávét, annál jobban tudjuk az aromaanyagot kihozni belőle. És minél durvábbra, annál inkább átszalad, és csak a koffein fog dominálni – ami büdös és keserű. Tehát ha lefőzünk egy rövid kávét, az elejét, és hagyjuk a végét, akkor a koffein a második adagba fog jobban jönni, és az büdös és keserű. Az aromaanyag a lényeg – és az az elején jön. Ezért issza a rövidet az olasz: ristretto, espresso, rövid espresso.
– És ezért cappuccinót is tejjel.
– Igen. Tejjel hígítja föl, vízzel hígítja föl. Nem főz hosszú kávét az olasz.
– Nagyon érdekes. De logikus.
– Meg ugye fontos a kávébab meg a pörkölés minősége is, nyilván. Az még előtte van. Nekünk, ami már ideérkezik csomagban, az egy kiváló kávé – soha nem lehet vele baj. Még soha nem volt. A probléma nálunk van.
Amikor kivisszük az ügyfélhez, elmondjuk, hogy azért kell ez a karba daráló őrlő, mert ez egyből a karba darál, mint láttátok, frissen – és nem gyűjti egy tartályba. Mert előző este a kislány ledarálta, másnap reggel pedig azt adja ki neked; majd utána darál rá frisset, de azt mire kiadja, addigra pont ugyanolyan régi lesz, mint az előző esti.
Tehát ez nem megoldás – mert az aromaanyag, az illóolajok. Az illó azt jelenti, hogy pár percig tartanak, és ezek el fognak szállni.
Ezért van az, hogy amikor mutattam az előbb: a kart amikor fölteszem a kávégépre, akkor nagyon gyorsan már húzom rá a vizet, és csak utána nyúlok a csészéért, rakom alá. Tehát még az is fontosabb: föltettem a kart, akkor először a vizet engedem rá – mert a fej túl forró, és az a hő, amit ott kap, elillantja az illóanyagokat. Ezért rányomjuk úgymond a hűtést: azt a 90 fokos vizet. Mert a fej az 120 fokos, és a 120 fok túl forró neki. A 90 fokos vizet rányomjuk, ahhoz képest szinte hűt – és onnantól kezdve tudjuk szépen kimosni az aromaanyagokat a kávéból.
– Wow! Ezt eddig még senkitől se hallottam.
– Most ezért mondtam. Mi a legfontosabb a kávégépnél, a kávéfőzésnél? Az első és legfontosabb: a víz. A víz. Mindennél fontosabb a víz.
Ha az nincs lágyítva, akkor nem tudja felvenni az aromát. Az aromaanyagot azért veszi fel a víz, mert kivesszük belőle az ásványi anyagokat – kivonjuk –, és a helyükre be tudnak menni az aromaanyagok. Tehát lágy vízzel lehet jó teát főzni reggelire, vagy kávét főzni. Ha nem lágy a víz, nem lesz jó. Ha az a víz ráadásul nem csak hogy nem lágy, hanem valami ízt kapott, valami mellékízt – hát akkor meg aztán pláne engedjük el. Egy jó sörhöz ugyanúgy nagyon fontos a víz.
– Igen, pont ezt akartam felhozni.
– Utána jön a pörkölés. A pörkölés is fontos, de ahhoz nekünk nem kell értenünk – az olasz ezt nagyon jól tudja. A második reccsenésig pörköli a kávét. Ez olyan, mint a pattogatott kukorica: amikor pattog. Az első pattogás az a bécsi pörkölés. A kettő között van az olasz. És a második reccsenés – úgy hívják, reccsenés –, az az olasz pörkölés. Itt a cukrok karamellizálódnak, az olajok kicsapódnak rajta, és emiatt sokkal finomabb az a kávé.
Nem is értem, hogy minek találták ki a bécsi pörkölést. Ezt az irányt nem is értem.
– Nem volt, aki elmagyarázza nekik, hogy mi a lényeg.
– Az olaszok ezt tudják. Na most, a bécsi pörkölésnél valóban a gyümölcsösségre, most Magyarországon a citrusosságra akarnak rámenni. Nekem nagyon nem jön be. Bocsánat, hogy ezt mondom a kávéra. Nem tudok két espressót meginni a bécsiből. Abból teljes italokat – jó. De espressót engedjük el.
– Látszik, hogy elkötelezett vagy emellett. Meg hogy ezt éled.
– Hát igen. A latte artot is gyakoroltam, egész jókat rajzolok már vele. A tejjel, tudod – amikor a habra. Tehát nem a kakaóport szórjuk rá úgy, hogy ilyen minta legyen.
Nagyon sokan vannak, akik a szuperautomata gépekre esküsznek, meg ilyen display-re, mert most az a menő, hogy display. De mondom, figyelj ide: semmi stílusa nincs. Az életérzés, a stílus – az nem baj, ha van.
Mutatok nektek még egy gépet. Ott van az a gép, az egy Futura. Figyelj, otthonra az egy ékszer: azt beteszed egy lakásba, egy kis üzletbe, az egy ékszer. Ezek a gépek tiszta inox, nincs automatika, kézikarral indítod. Ahogy a gőzt, ahogy meggőzölöd a tejet – nem mindegy, hogy pörög az a tej, mennyi levegőt fújsz bele, nem mindegy, milyen buborékok vannak benne. És azzal formázod a latte artot.
Ezek tanulnivalók. És amikor elmegyünk egy szállodába, és ott a reggeliztető kávégép – hiába van szemes kávé, én nem ott szoktam kérni a kávét, annak ellenére, hogy csak egy gombot kell megnyomni rajta. Én kimegyek utána a bárba, ott van egy kétfejes gép, és ott szoktam kérni a kávét. És ráadásul mindjárt figyelem, hogy mennyire ért hozzá. Kapásból leveszem, hogy hülye-e hozzá – vagy azt mondom: azt a mindenit, na ez igen!
Ezt szeretem, amikor látok egy olyat, hogy kirakja elém, és úgy öntötte le, hogy ott van az a kis szívecske. És nem kell nagyot rajzolni, csak már maga a lefolyásnál úgy tartotta – olyan annak a tejhabnak az állaga.
Gondold el, amikor kapsz egy olyan cappuccinót, hogy éppen a busz kint áll az üzlet előtt, rohannál a buszra – és kapsz egy olyan cappuccinót, hogy beledugod a nyelved, és szarrá égette. (nevetés) Olyan boldog leszel, hogy leteheted, és azt mondod: viszlát.
– Azt biztos nem iszod meg.
– Itt is van a probléma. Én voltam egy olyan helyen, ahol 1000 ember jött be naponta egy pékségbe, és én csináltam a cappuccinókat. És nagyon sokan úgy kezdték: „hú, nem megy a buszom, nem kérek." Mondom: figyeljen, nyugodjon meg, ezt most leönti úgy, hogy még a buszát eléri. És tényleg! Tehát lehet olyan hőfokra melegíteni a tejet cappuccinókészítésnél, hogy nem fogja szétégetni a nyelvét.
– Csak gondolom, ez iszonyú ritka lehet: hogy valahol ennyire értenek hozzá, és figyelnek is rá.
– Motorozni voltam, és motoros ruhában bementem az egyik olyan üzletembe, ahol nekem van kávém. Mondtam a hölgynek, hogy csókolom, egy cappuccinót szeretnék kérni. És voltak még négyen vevők. Erre elkezdett kiabálni: „Kati! Kati! Kati!"
Mondom: mi a baj? Hát Kati tud csak egyedül cappuccinót készíteni.
Mondom: jó, megvárjuk Katit – bár még ott van négy ember. Katika odajön. Figyelj, úgy rotyogtatta a tejet, hogy a tetején így jött ki fölfelé, tudod. És akkor mondom: aranyszív, várjunk már! És amikor abbahagyta, úgy összeesett a tej.
Figyelj: szaga volt, büdös volt, minden baja volt. Mondom: Kati, ő tud cappuccinót csinálni? Mondom: nagy a baj. Én itt tanítottam, hogy hogyan kell!
Mondtam Katinak: aranyszívem, nagyon kedves, hogy csinált nekem egy cappuccinót. Tényleg. De most itt előttem legyen szíves, dugja bele a nyelvét, és kóstolja meg.
Figyelj: leégette a nyelvét. És mondta, hogy hát ő nem szereti a cappuccinót. Ja, mondom, ez látszik. (nevetés)
Hála istennek, én idestova 30 éve kávéval foglalkozom.
– Így lehet valamihez érteni: az ember elkötelezi magát.
– Akkor mondjuk el azt, hogy ha valaki szimplán kávét akar venni tőled, az hogyan tud kapcsolódni? Meg ha valaki abban fantáziál, hogy az ő kávézójában – vagy a még nem létező kávézójában – hogyan tud veled együttműködni?
– Nagyon sokszor a barátaim és ismerőseim nem gondolják, hogy a Mokambo kávé nem csak a bároknak, éttermeknek ad kávét. Lehet vásárolni a mokambo.hu oldalon, a webshopból: szemes, darált, koffeinmentes, párnás és kapszulás kávékat.
Tehát a Mokambo egy kávés cég. Ez azt jelenti, hogy ami kávé létezik, ő is csinálja. Ha kapszulába töltik a kávét, akkor van neki is. Ha párnácskába töltik, az is van.
De nem neszkávé! Csak darált és szemes kávéink vannak, ami valódi kávé, hozzáadott anyagok nélkül, tartósítószer nélkül. Tehát ne igyon senki neszkávét! Nagyon ellene vagyok. Tartósítószer van benne, adalékanyagok vannak hozzáadva – a tejportól elkezdve mindenféle adalékanyag. A „három az egyben" meg az egyéb ilyen kávékban – el kell olvasni, és azt kell mondani, hogy nem, köszönjük szépen.
A rendes kávé egészségre való hatásai szédületesen jók. Naponta egy kávé, reggelire egy espresso, akár tej nélkül – nagyon jó az egészségre. Elmentem a dokihoz, és azt mondta a vastagbéltükrözés folyamán, hogy nagyon szép a bélrendszerem. Mondom: szuper. Azt mondja: kávézik, ugye? Mondom: nagyon sokat kávézom.
Na, mit akartam mondani? Tehát a kávét nálunk meg lehet venni. A daráltat – nem vásárol senki darált kávét egyébként –, az kotyogóba való: durvább darálás, arra való, hogy kotyogóval lefőzzük. A másik a szemes kávé, azt viszont olyanra daráljuk, amilyenre akarjuk. Van hozzá darálónk is természetesen, ha valakinek nincs.
És ugye a párnácskás és a kapszulás irányzat. A kapszulás irányzattal nem értek egyet: szennyezi a környezetet, és 5,2 gramm van benne kávéból. Azért találták ki igazából, mert így formázni tudják a kapszulát, és innentől kezdve a saját cég le tudja védeni a kapszuláját. Ez az egyetlen oka a kapszulának. Tehát a Mokambo mondjuk olyan kapszulát csinál, ami nem jó a másik cégébe.
Na most, erre nagyon okos a családi cég – mit csinál? Kitalálta a multi az egyik fajta kapszulát; a Mokambo mint családi cég ráállt a Lavazzára, és a Lavazza multinak a kapszuláját ugyanúgy tölti Mokambóval. Vagy például a Nespresso kitalált egy kapszulát – a Mokambo kitalálta, hogy akkor ő Nespresso-kapszulába is tölt Mokambo kávét. Tehát mind a két irányzatunk van: Nespresso is, és Lavazza-szisztéma is.
Ezenkívül a párnácskát jobban ajánlom: 7,5-7,6 gramm kávé van benne, és nagyon jó kávét készít. Abból nekünk kétféle minőségi osztályunk van, a harmadik pedig a koffeinmentes.
És akkor hát vannak a szemes kávék, amihez viszont már szakértelem kell. Most beletölthetjük ilyen Saeco gépekbe természetesen – tehát nehogy azért ne vegyünk. Viszont akkor érdemes nálunk az egyik legolcsóbb kávénkat, a Buon Gustót venni. Saeco gépekbe ugyanis nagyon jót hoz ki belőle. Én már kóstoltam: Saeco gépeken nem tud olyan markánsat kihozni, mint a karos gépek. Ezért jó az a markáns kávét beletenni, mert még így is gyengéd lesz. Úgyhogy tudom ajánlani a Buon Gusto nevű kávénkat.
– És mondjuk, ami otthonra egy átlagembernek nem nagyon fájdalmas beruházás ahhoz, hogy jó kávét igyon – az akkor a párnácskás, a belépő szint?
– Ide hoznám legszívesebben, de már nincs rá időm: egy Faber nevű kávégépet. A weboldalunkon meg lehet találni. Van egy nagyon olcsó változat: ez 40 000 forint plusz alfa, 45 000 forint plusz alfáért van. Csomagban, kávéval együtt, még olcsóbban is meg lehet venni. A weboldalunkon van ebből egy drágább változat, ami tiszta fém, és tényleg nagyon szép egy konyhába – egy pici gép, az olyan 100 000 környékén van.
És én ezt ajánlom. Ezek párnások. A párnáshoz nem kell tudni mindent. Egy-két dolgot azért igen: először is, hogy lágyított vízzel menjen. Másodszor, hogy melegítse fel a fejet. Harmadszor, hogy légtelenítse előtte a gépet. Illetve a végén meg átmosással mossa ki a gépet.
De ez a párnás irányzat rendkívül jó otthonra. És meg kell valljam, hogy én otthon minden reggel kettővel kezdek. Otthon kettő párnást iszom, és utána bejövök ide, és itt még megiszom hármat általában. Úgyhogy öt kávé alatt én nem szoktam megállni. Ez a minimum.
– Volt egy barátom az egyetemen, aki a reggel 9-es vizsgán már nagyon pörgött, és mondta, hogy ő egy nap semmiképpen nem iszik többet, mint hat kávé. (nevetés)
– Igen. Én meg egyet fogadtam meg: déltől elvágva, én nem iszom délután kávét. Az alváshoz úgy érzem, három óra kell, mire leér a szervezetembe – és ha déltől iszom, az már erősen befolyásolhatja az éjszakai alvásomat.
– Akkor már fönnmaradsz, és Bitcoin-könyveket olvasol.
– Igen. (nevetés) Egyébként most éppen A kis herceget olvasom olaszul.
– Tehát a kávénál a QR-kód ott van fönt, ezt majd föltesszük egy külön képként is.
– Igen. És a QR-kód beviszi egyből az embert a mokambo.hu oldalra – ami nem mondom, hogy tökéletes oldal, de remélem, hogy mindenki megtalál rajta mindent. Ez már nem az első. Jó pár oldalt csináltunk, és hát még mindig nem találok olyan profi weboldal-szerkesztőt, aki totál mindent jól megcsinál. De nem baj.
– Hát akkor megkérdezzük a nézőinket, hátha valaki jelentkezik.
Meg ugye tapogatóztunk nálad, hogy milyen együttműködést tudnánk csinálni – és erre is kitaláltál valamit. El tudod mondani, hogy ha valaki bitcoinnal fizet, akkor milyen lehetőség van?
– Az a lényege, hogy azt hiszem, 50 kilogramm vásárlás a közösségtől – onnantól kezdve már tudok adni kedvezményt. Az első 50 kilóig azért nem gondolnám, mert most az, hogy egy kilót megvesz valaki, azt még postázni kell. Még lehet, hogy többet is teszek érte, csak hogy odajusson. Lehet, hogy megoldom, hogy beteszem az autómba, és amikor megyek Pestre, akkor elviszem valakinek.
Tehát mindenképp én teszek értetek. Ha nem kell tennem érte, akkor kedvezményt tudok adni; ha tennem kell érte, akkor kevesebb a kedvezmény. Ezt majd meg kell beszélni, hogy hogyan csináljuk.
Volt még valami, amit akartam mondani: szponzorálási dolgokba is beszállok. Például a kecskeméti GAMF főiskola autógyártási szakának van egy versenyautója, amit fejlesztenek – ilyen Forma-1-es kinézetű, együléses kisautó, ami versenyzik egy sorozatban. Ennek is szponzora vagyok. Aztán a fehérvári szinkronúszókat szponzoráltam elég sokáig. Aztán a Videoton-pályán is kint voltunk, itt Fehérváron. Próbálok részt venni a közösségekben is.
– Tök jó. Merthogy fehérvári székhelyű cég vagytok.
– Igen, Székesfehérvár. És ha valaki megy itt az M7-esen, és megcsörget engem, akkor szívesen látom egy kávéra, itt a kávégépemen, és beszélgethetünk a kávéról. Nem zárkózom el az emberes beszélgetésektől sem.
Van Sárospatakon is, hála istennek, ügyfelem: a Kövér cukrászda. Vagy Sátoraljaújhelyen. Vagy Fehérgyarmaton a Berecki cukrászda. Vagy Egerben a Peppino pizzéria. Vagy a Zalaco kenyérboltjainak 40 üzletében vagyunk ott, Zalaegerszegen és környékén, Nagykanizsától kezdve. Van referenciánk a Balaton környékén is jó pár helyen – de az egyik legjobb cukrászdánk például Gödöllőn a Solier cukrászda, ha valaki ismeri.
Hirdessetek bennünket! Mert bárhol látjátok a Mokambót, mi vagyunk.
Csak nézd: anyagilag nagyon nehéz az, hogy az a kültéri tábla, amit kaptak, az legújabb legyen, és ne fakuljon ki. 20 éve vagyok itt – van, amelyik kültéri már kifakult. Elnézést kérek, ha ilyeneket láttok. Nem mindig arra tudok menni, hogy az autónk legyen a legszebb. Nekünk öreg autóink vannak – de a kávégép tiszta és jó legyen, és a kávénk minőségi legyen. Erre teszem a nagy hangsúlyt.
Tehát az, hogy az autónk egy régi, és azzal megyünk oda – nem tudjuk kiírni rá, hogy Mokambo, mert annyira nem büszkélkedünk ezzel az autóval.
– Ez is üzenet: hogy itt nem az autó a fontos, hanem a kávé.
– Igen. Erre tesszük a hangsúlyt. A kávégépeinkből viszont a régieket most vintage típusra változtattuk meg, a külsejét, belsejét: miszlikre bontja a kollégám, úgy rakja össze, hogy minden ki van savazva, új szelepekkel – és a végén még ráadásul egy újabb festést is adunk neki. És vannak többféle vintage mintázatú kávégépek: fehér, kék, ilyen nagyon fura színekkel.
Erről is majd a Mokambo oldalon, vagy akár a Facebookon és az Instagramon is nyugodtan be lehet jelölni a Mokambót. Ott rendszeresen posztolgatok ilyen érdekességeket.
– Nekem tetszik az irány, hogy bitcoint is elfogadsz. Sokat gondolkodtam ezen – ahogy itt sorolod a partnereidet meg a hálózatot, hogy ezt kiterjeszteni, ennek is lehetne egy úttörő üzenete. Ahogy mondtad, te magad is úttörőnek gondolod magad, hiszen ez a kávés élettörténet, amit bejártál, ez is egy úttörés volt. És ugyanígy ebbe a Bitcoin-meghonosításba is lehetsz új.
Nekem nagyon tetszik, hogy egyre több ilyen kis cég van – hát nem is kicsi, mert azért most már egy elég jó kis cég vagytok, ha ilyen hálózat van.
– Hát kicsi azért.
– Amit mondtál is: nem az, hogy a multik ellen menni, hanem egy olyan versenyben részt venni, ahol ilyen hátszeres cégekkel versenyzel – az nehéz. És szerintem az a közösség, aki a Bitcoin közösség, és meglátja azt, hogy mi a minőség, meglátja az erőfeszítést meg a munkát ezek mögött – az beáll majd az ilyen kis cégek mögé. Tehát szerintem ez egy új kis gazdaság, ami párhuzamosan kiépül. És ebben szerintem nagy szerepe lehet egy ilyen kávés cégnek – mert a kávézók mindig is az eszmecserék központjai voltak, a szociális élet központjai.
– Az, amit az előbb soroltál, ezek a partnerek – van erről lista a honlapotokon? Tehát rá lehet keresni, hogy mondjuk akár Budapesten belül hol lehet megkóstolni ilyen profin lefőzött kávét?
– Na, ez itt egy sarkalatos pont. Soha nem tudtam, hogy mit tegyek ez ügyben. Mert ha feltesszük a referenciát, akkor pont a konkurenciának adunk egy pontot, hogy hova támadjon.
– Aha.
– Nem teljesen jó. És sajnos így meg az ügyfeleinket nem nagyon találják meg.
Én azt tudom mondani, hogy például Budapesten a Csanádi utcába menjetek el. A legkiválóbb kávénk ott van: a Csanádi utca 11-ben van egy nagyon jó kis pizzéria, ami ilyen könyves-kultúr pizzéria. Csanádi utca 11, Budapest – ezt nagyon ajánlom. De a Solier is például régi jó ügyfelünk.
Nagyon nehéz, mert ha kültéri táblát láttok, lehet, hogy nincs kültérije. Aztán lehet, hogy láttok kültérit, aztán nincs is már ott Mokambo, mert az ügyfél már rég nincs ott, és nem tudtuk levenni a kültérit. Tehát még ez sem 100%-os. Ezek nagyon nehéz dolgok.
A legjobb, ha a webshopon megveszed – akkor az tuti. Vagy gyertek hozzám, és nagyon profi gépeket tudok adni, ha otthonra venni akartok. Ha netán nem akarsz ilyen profit venni, hát azért 40 000 forintért már kapsz egy párnás gépet, amit mondtam – és hidd el, hogy nagyon finom kávéd lesz.
Ez a csiribiri gép, amit itt mutattam, az úgy kezdődik, hogy 800 000, plusz a daráló, egy 240 000. Tehát 1 millió környékén van egy ilyen gép. Ez itt mögöttem is 800-900 000 forint volt, amikor még új volt. Most ez persze 20 éves gép – de attól függetlenül tökéletes.
– Bitcoinnal kapcsolatban akarsz még valamit mondani? Azon kívül, hogy jó helyen van a megtakarításod – mi az, ami szerinted jó dolog a Bitcoinban, akár ideológiailag?
– Ideológiailag érzem nagyon jónak. Először is a decentralizáltságát – ami remélem, hogy tényleg eljön úgy, hogy akár egymás közötti fizetésnél is abszolút tudjuk használni.
Nem látnak bele a pénztárcámba, nem turkálnak bennem. Ezt ma már elérni valamiben, ez nagyon nehéz. És azt hiszem, hogy ezért – ha mi nem teszünk –, akkor bele fognak fojtani ebbe a világba.
Márpedig látom, hogy jön ez az euró-coin, meg az egyéb olyanok, amik meg aztán úgy lesznek regisztrálva, hogy mindent tudnak rólad. Tehát nagyon-nagyon nem mindegy, hogy melyiket választod. Ne higgyük már azt, hogy az euró-coin az egy Bitcoin! Az nem Bitcoin, az mögött ott lesz az egész kormány. Mindent tudnak majd arról, hogy ebből a coinból mennyi van nálad, milyen címen, hol laksz, milyen alsógatyád van, milyen a pólód. Tehát minden.
Na most nézzük meg a MiCA-stílusú rendszereket, ahova kényszerítenek bennünket – mint például a Bybitet. Figyelj, hát már a regisztrációnál elakadtam, mert olyan kérdéseik vannak, amikre nem akarok válaszolni. Nem tudok egy bankkártyát kiváltani a Bybitnél, mert olyan kérdéseket tesz föl, amikre nem akarok válaszolni. Már beküldtem a háromhavi fizetésemet, de be kell küldenem valami csekket, hogy mennyit fizetek be a rezsire, meg a farmernadrágomnak a méretét, meg mit tudom én. Tehát mindent, érted. Katasztrofális.
De van ez a Moon nevű bankkártya – nem tudom, tudjátok-e –, amihez csak egy e-mail-cím kell, és működik webes fizetésekhez. Tehát őt is használom. Akkor itt van a Blink, ami az egymás közötti fizetéshez. Illetve Ledgeren, illetve a Jade-en tartom jelenleg a bitcoint. Amihez azt tudni kell, hogy én azért olyan tartalékba raktam el, amihez most nem kell hozzányúlnom.
És ez a tartalék… Úgy érzem, hogy mindig van valami a világban, ami olyat hoz – tegyük fel, az OTP applikációja. Tegnap nem akartam nevet mondani, de muszáj: összedőlt. Összedőlt az internetbankja, összedőlt a mobilbankja – és egy csomó pénz meg ott van, amihez nem férnek hozzá.
Igen, kijavítják. De lesz, amikor nem. Én szerintem lesz. Ez már egy próbaverzió, hogy mi van akkor, ha összedől. Nem akarok ebben nagyon feketén látni, de ha jól emlékszem, Romániában volt egy nagyon erős bezárása az internetbanknak. De már máshol is hallottam.
– Hát legutóbb szerintem a Sberbank volt.
– Igen. Ne tudják zárolni a pénzem – ez az egyik.
Az az igazság, hogy a bitcoin visszahozatala a rendszerbe: most azt próbálják, hogy ne tudd visszahozni úgy, hogy láthatatlan maradjon. Ezt csak úgy tudjuk kikerülni, ha az egymás közötti vásárlásokat erősítjük. És ezért biztatok mindenkit a honlapunkon a bitcoinos vásárlásra – mert ez erősíti azt az irányt, hogy legyünk erősek. Ha nem vagyunk erősek, összeroppantanak bennünket.
Tehát ha mindenhol a bankkártyánkat használjuk… Ha bitcoinos bankkártyát használnánk, az jobb lenne – mert a másik bankkártyát látják. És az a céljuk, hogy azt erősítsék: hogy a te bankkártyád, tehát ne készpénzes fizetésed legyen. Tehát inkább fizess készpénzzel, vagy fizess bitcoinnal. Én ezt az irányt vallom.
Mert ha állandóan a bankkártyáddal fizetsz, amit látnak – jó, hát tudom, nekem sincs annyi pénzem, neked sincs, tudom, ez a következő mondat, hogy „ó, hát ez még kis összeg ahhoz". Igen. De látják. Mindent látnak. És az a kérdés, hogy mikor lesz majd olyan összeg, amit megkérdeznek.
És a másik: én nem az árfolyamot nézem. Nem érdekes a Bitcoin árfolyama. Őszintén, én nem is váltottam vissza, amikor most leesett. Már utólag azt mondom, hogy lehet, hogy kellett volna egy kicsit. De nekem kint van Ledgeren – nem is könnyű egyik pillanatról a másikra visszaváltani, meg újraváltani. Tehát ezt egyelőre kihagytam, úgy, ahogy van.
És hát van, aki inkább eladja a házát, és bitcoinba teszi a pénzt, mert tudja, hogy jobbat fog hozni, mint a háza. Tehát azt sem tudhatjuk – az ingatlan is, meg minden. Lehet, mindennek megvan azért a hátoldala. De én ebben hiszek. Úgy érzem, hogy ez egy jó irány.
Kovács Feri nálam egy nagyon nagy példakép ilyen ügyben. Nagyon tisztelem, nagyon jól kommunikálja mindezt le – és ő is azt mondja, hogy nem az árfolyam a lényeg. Nehogy azt higgyétek, hogy az árfolyamra megyünk!
Itt maga a decentralizáltsága, a jövőképe az, hogy a világot meg tudjuk változtatni talán, ha összefogunk ebbe az irányba. Mert szembemegyünk azzal az árral, ami egyébként nekik nem tetszik.
Tehát ez a nép pénze lenne. Ez lenne a nép akarata.
– Valami a kávéval kapcsolatban, amit még kifelejtettél, és szót ejtsünk róla?
– Még esetleg annyit, hogy mitől Mokambo a Mokambo.
A Mokambo attól Mokambo, hogy a kávészemeknek az összetétele, ami egyedül őneki van: Santos, Medellín, Tarrazú és egyéb kávék keveréke, amiket Indiából vagy Afrikából vagy Amerikából hoznak, és ezeket keverik. Ezeket a pörkölés előtt is keverik, pörkölés után is keverik – mert a kisebb szemeket együtt pörkölik, a nagyobb szemeket megint külön. És akkor utána megint keverik.
Tehát ezeknek a kávéknak a keveréke – attól Mokambo. Egy másik kávémárkának nem tudom az összetételét, de ők más szemeket máshonnan szednek össze.
Itt nem is az a lényeg, hogy honnan jön. Az a lényeg, hogy az arabica és a robusta kávé keveréke. Az arabicának, mint mondtam, gyengédebb az íze – és ezeknek a keveréke adja a Mokambo nevet.
Van még forró csokink, barnacukrunk, édesítőnk, minicukrunk, koffeinmentes kávéink. Ha valaki vendéglátót csinál, akkor megbeszéljük, hogy miből, hogyan adjunk. Próbálunk marketingelni.
Azok az árak, amik a Mokambo oldalon, a webshopon vannak – azok minden nélkül vannak. Tehát ha ki kell szállítani, az plusz szállítási költség; ha kávégépet kér hozzá, az plusz; ha csészét kér hozzá, az plusz. Tehát ez a nyers kávéár.
És ezekkel is nagyon küzdünk, hogy egyáltalán megéljünk belőle. Nagyon nehéz megállapítani, hogy ez az ár elegendő-e. Nagyon az alja, nagyon szorított a helyzetünk. Nem tudnám azt mondani, hogy feltörünk a gazdagságba.
Nehéz. Már mennyiség kellene. Igazából az a gond, hogy az árak akkor lennének jók, ha a mennyiség kicsit nagyobb lenne.
– Na, majd ezen megpróbálunk most javítani.
– Köszönöm szépen, Tamás, amiket itt elmondtál – mert nekem nagyon sok újat mondtál, én nem tudtam ezeket a dolgokat a kávékról. Viszont megerősítettél abban, hogy nem baj, ha szeretem az espressót, és sok helyen azt kérek.
– Hát nálad amúgy is a cappuccinóval nagyobb gond lenne, nem? A bajszod meg a szakállad miatt. (nevetés)
– Már a sörnél megoldom.
– Az espressónál is könnyebb így megoldanod, szerintem. Úgyhogy azt mindenképp ajánlom.
– Én csak visszhangozni tudom, hogy nagyon örülök neki, hogy beszélgettünk. Örülök, hogy láttunk ilyen vállalkozót, aki bitcoint fogad el, és megérti az üzenetet – meg itt a kis közösség erejét látja ebben, a nép pénzét. Ezek nagyon jó dolgok. Úgyhogy köszönöm szépen, hogy időt szakítottál ránk – szerintem sokan fogunk hozzád fordulni kávét illetően a jövőben.
– Várok mindenkit szeretettel.
– Támogatóink a négycsillagos Hotel Aurora Miskolctapolcán, mely bitcoint elfogadó és tartalékoló szálloda, és a Hotel Atlantis, mely szintén négycsillagos, bitcoint elfogadó szálloda Hajdúszoboszlón.
Egyre intenzívebben jelen vagyunk a Nostron – kövessetek be minket, és a HUSZONEGY feedje alatt számos magyar bitcoiner posztjait találhatjátok újraposztolva. Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra, kövessétek be a vadonatúj Rumble-csatornánkat, ahova most már szintén kiposztoljuk az összes új podcast-epizódot. Aki mászkál a Facebook felé, ott is kövessen be minket – és ne adjátok el a bitcoinotokat!
Megköszönöm a figyelmet mindenkitől, és egy hét múlva újra találkozunk egy érdekes témával.
– Köszönök szépen mindenkit. Üdvözlök, és várok szeretettel.
– Sziasztok!
– Viszontlátásra! Sziasztok!